XXI. Karácsonyi Fesztivál – Szepes Mária-emlékműsor

tgymagazin.hu
Szepes Mária-emlékműsor 200-as előadóterem (I. emelet) A rendezvény házigazdája: Almási Csaba, a Szepes Mária Alapítvány elnöke   10.00‒10.40 DR. MÜLLER FERENCZ KÁROLY Természeti medicina Az okkult tudományok iránt komolyan érdeklődő Szepes Máriát nem véletlenül foglalkoztatták az ezoterikus és természetes gyógymódok. A „medicina” ugyanis bár orvoslást jelent, a fogalom eredeti jelentése: „titok”. Az előadó egy ezzel […]

Szepes Mária-emlékműsor 200-as előadóterem (I. emelet)

A rendezvény házigazdája: Almási Csaba, a Szepes Mária Alapítvány elnöke

  10.00‒10.40

DR. MÜLLER FERENCZ KÁROLY

Természeti medicina

Az okkult tudományok iránt komolyan érdeklődő Szepes Máriát nem véletlenül foglalkoztatták az ezoterikus és természetes gyógymódok. A „medicina” ugyanis bár orvoslást jelent, a fogalom eredeti jelentése: „titok”. Az előadó egy ezzel kapcsolatos kultúrtörténeti érdekességet tár a hallgatói elé. Elmondása szerint Amazóniában az ún. mesternövényekből készül a medicina fizikai manifesztációja, a pszichoaktív főzet is, és arra szolgál, hogy felvegyék a kapcsolatot a dzsungel (világmindenség) élő szellemeivel. A medicina azonban nem azonos a főzettel: a rítus, a ceremónia, a spirituális tartalom, a szellemek megidézése és az átélt élmények együtt adják a lényegét. A látomáskereső a mesternövények energiájával keresi a kapcsolatot, e növények szelleme pedig álmokon, látomásokon, sőt a mindennapok történésein keresztül tanít és védelmez.

 

11.00‒11.40

VERES MIKLÓS

Szepes Mária és a sci-fi

A Petőfi Irodalmi Múzeum történész-muzeológusa előadásában arra vállalkozik, hogy bemutassa, milyen jelentőséggel bír Szepes Mária munkássága a magyar nyelvű tudományos-fantasztikus irodalom történetében. Szó esik arról is, miként került kapcsolatba az írónő a sci-fivel, milyen irodalmi forrásokból merített inspirációt. Végül bemutatásra kerülnek Szepes Mária sci-fi regényei és novellái, valamint az írások problémafelvetéseivel és azok megoldásaival is megismerkedhetnek az érdeklődők.

  12.00‒12.40

ESZTERHAI KATALIN

Hogyan legyünk az ÉLET csodálói?

Eszterhai Kati olyan, mint a csillagok: valósággal beragyogja a környezetét. „Figyelnünk kell az élet dalára, mert valamennyiünk szívében ott van az a rejtett forrás, amelyből hitet, reményt és szeretetet meríthetünk. Én naponta kitárom a karom, hogy magamhoz öleljem az életet. Addig, amíg csodálatos álmok röpítik a lelkemet, ameddig nem hullok alá, mint az őszi falevelek, addig biztosan tudom, hogy kiírhatom az ajtómra: itt lakik az élet csodálója.” A Kanadában élő írónő, televíziós szerkesztő ezúttal is lenyűgöző előadást ígér, és különleges történeteivel hitelesen eleveníti fel Szepes Mária hitvallását: „Aki nem hisz a csodákban, az nem realista.”

14.00‒14.40

Máriára emlékezünk

Éppen 10 éve annak, hogy Szepes Mária kilépett földi szkafanderéből, és egy szebbdimenzióba távozott. Termékeny szellemi életének, tanításainak örökbecsű hagyatékát  könyvei és a belőlük készült színdarabok, valamint tanítványai és barátai őrzik. Hozzá fűződő  emlékeiket idézik fel: Csongrádi Kata, Eördögh Kristóf, Igó Éva, Jaross Viki és Paulinyi Tamás. A beszélgetést vezeti: Kondor Katalin  

15.00‒15.40

EÖRDÖGH KRISTÓF

Univerzális Kapcsolat Szintézis ‒ Régi-új önfejlesztő módszer

Eördögh Kristóf Svájcban élő természetgyógyász, spirituális tanító, Szepes Mária volt tanítványa. Azért érkezett haza, hogy halála évfordulóján tisztelegjen az írónő emlékének, és előadásában bemutassa az ún. Univerzális Kapcsolat Szintézis önfejlesztő rendszert. „Mediális úton kaptam meg az információt és a felhatalmazást arra, hogy beindítsam ezt a technikát. Fő célja és feladata, hogy minden már működő, de az idők folyamán megkopott, megmerevedett rendszert az egyén számára gyökerében és szellemében újraélesszen. A technika maga energetikai kezelésből, testtartásból, az ember energiaközpontjaira való összpontosításból, speciális légzőgyakorlatokból és bizonyos izmok mozgatásából áll. Sikeresen alkalmazható a mindennapi problémák megoldásában, a stressz kezelésében, és segíti a koncentrációt.”

 

16.00‒16.40

DR. ÖRLŐS GÁBOR

Emberiség, ébresztő!

A Dharma a hinduizmusban az egyetemes törvény, igazság, örök erkölcsi kötelesség, amelyhez a valóság megismerésének folyamatában az ember mindig igazodni kíván. Buddhánál ezen felül kifejezi a világ rendjét, minőséget, tulajdonságot, eszméket és elveket. Az előadó dharmikus küldetése legfontosabb feladatának tekinti, hogy a jelenkor emberét felébressze a Mája fátylából, a tudatlanság, a félelem, a hamis vágyak álmából, melyek által az emberiség elfelejtette, hogy ki ő valójában, honnan jön, hova tart, és milyen céllal érkezett a Planétára. A spirituális tanító végtelen hálát érez Szepes Mária iránt, aki 25 évvel ezelőtt felmutatott neki egy másfajta életszemléletet, a félelem nélküli örök élet tudatállapotát. Ráébresztette küldetésére, ezáltal megtapasztalta, milyen „kegyelemben” részesülni.

17.00‒18.00

Apropó ‒ Kepes András filmje

Az MTV Pentaton Alapítványprodukciójában, az Apropó sorozatban készült Kepes András nagy sikerű riportfilmje Szepes Máriáról. Ebben az írónő a tőle megszokott őszinteséggel vall – egyebek között ‒ a sokszínű alkotói készséggel megáldott családjáról. A riportot számtalan, gyermekszínész korából származó filmrészlet gazdagítja, és olyan filmek jeleneteit is láthatjuk, amelyeknek ő volt a forgatókönyvírója. (A film 58 perces!)

     

A Szepes Mária Alapítvány által kiadott könyvek a fesztiválon megvásárolhatók.

 

www.szepesmariaalapitvány.hu

info@szepesmariaalapitvany.hu

 

A fesztivál további részleteiért kattintson az alábbi linkekre:

 

Ezoterikus előadások – 600-as előadóterem

 

Természetgyógyászati előadások – 300-as előadóterem

 

Művészeti programok – Aula

 

Workshop és ingyenes állapotfelmérések

 

Kiállítói tudnivalók és jegyvásárlási információk

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Elmarad a karácsonyi fesztivál

Elmarad a karácsonyi fesztivál

Olvasóink bizonyára megszokták már, hogy októbertől rendszeresen hírt adunk a Természetgyógyász Magazin ezoterikus karácsonyi fesztiváljának…
Fesztivál – további információ 2019.

Fesztivál – további információ 2019.

JEGYEK KAPHATÓK • Elővételben olcsóbban(!) a Természetgyógyász Magazin Szerkesztőségében és a www.jegy.hu és a www.jegymester.hu…
Fesztivál – ingyenes állapotfelmérés és tanácsadás 2019.

Fesztivál – ingyenes állapotfelmérés és tanácsadás 2019.

Ingyenes állapotfelmérés és tanácsadás Bartha Tamás                           asztrológiai tanácsadás…
Fesztivál – művészeti programok 2019.

Fesztivál – művészeti programok 2019.

KÖVI SZABOLCS Pánsíp és okarina – koncert Időpont: 9.00–9.45 Az ezoterikus ihletettségű, kiváló fuvolaművész kezdetektől…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Fesztivál – Ingyenes állapotfelmérés és tanácsadás – 2018

Fesztivál – Ingyenes állapotfelmérés és tanácsadás – 2018

Ingyenes állapotfelmérés és tanácsadás Acél Ágnes energiakezelés, aura és test kezelés Aigner Ivan    holisztikus…
Fesztivál – Természetgyógyászati előadások – 2018

Fesztivál – Természetgyógyászati előadások – 2018

  JAKAB ISTVÁN Szájon át könnyebb Időpont: 10.00–10.40 Egyre több embernek van emésztőrendszeri, felszívódási problémája,…
Fesztivál – Meditációs délután – 2018

Fesztivál – Meditációs délután – 2018

KALO JENŐ Önismeretei meditáció Időpont: 14.00‒14.40   Mindenkinek van egy hiedelemrendszere önmagáról, a környezetéről, az…
XXI. Karácsonyi Fesztivál – Ezoterikus előadások

XXI. Karácsonyi Fesztivál – Ezoterikus előadások

Ezoterikus előadások Helyszín: 600-as előadóterem (földszint)   9.45–10.00 DR. GÖRGEI KATALIN, PAULINYI TAMÁS Megnyitó  …