Fejfájás ellen nyirokdrenázs
A nyirok a sejtek és szövetek táplálására szolgál, de arra is, hogy szállítsa az immunsejteket és megszabadítsa a szervezeteket bizonyos anyagoktól. A nyirok pangása a legkülönfélébb panaszokat idézheti elő, a fej esetében például migrént, arcüreggyulladást vagy torokgyulladást. Ilyenkor hatásos segítséget kínál a kézzel végzett nyirokdrenázs.
A nyirok akkor keletkezik, amikor a vérplazma kilép a legkisebb vérerekből, a kapillárisokból. A nyirok a vérhez hasonlóan sejtekből és plazmából áll. Ugyanakkor, a vérrel ellentétben, ez a tiszta szövetfolyadék lényegesen kevesebb fehérjét tartalmaz, annál több zsírt, és főként vizet. A nyirokban ezen kívül limfociták is keringenek, amelyek a fehérvérsejtek 20-30 százalékát alkotják, és döntő szerepet játszanak az immunrendszer működésében.
Felépítését és működését tekintve a nyirokrendszer nagyon hasonlít a vérkeringésre. A nyirokcsomók és nyirokpályák az egész testet behálózzák. Ezeken a pályákon át áramlik a nyirok arra a gyűjtőhelyre, amely a hasüregben található. Az ide vezető útja során a folyadék áthalad számos, babnagyságú nyirokcsomón, amelyek a nyirokerekben találhatók, és szűrőként tisztítják meg a szövetfolyadékot a mérgektől, a mikroorganizmusoktól és a sejttörmelékektől. Ezt a tisztítást követően a nyirok a fő nyirokérbe jut, és onnan vissza a vérkeringésbe.
Dugó az erekben
Ha a nyirokerek megsérülnek, például baleset vagy műtét következtében, a folyadék megreked a szövetekben, felgyülemlik a nyirok és kialakul a nyiroködéma. Ennek egyébként a nyirokerek veleszületett gyengesége is oka lehet. Az érintettnek vagy nincsen elég nyirokere, vagy ezek nem működnek megfelelően.
A nyirokrendszer kezdetben a megnövekedett folyadékmennyiséget a nyirok visszafolyásával próbálja szabályozni. A folyamatosan túlterhelt rendszer viszont nem képes ezt a munkát tartósan elvégezni. A kézi nyirokdrenázs, ez a speciális masszázsforma serkenti a nyirokrendszer munkáját. A drenázs kifejezés a francia „víztelenítés” kifejezésből származik.
A nyiroködéma az egész testben felléphet. Ha látható folyadékfelgyülemlésről van szó, elsősorban a karban és a lábban, akkor a páciens maga is azonosíthatja a bajt. Ugyanakkor gyakran előfordul, hogy a jelenség a fej- és nyakirészen alakul ki, és nem ismerik fel, holott komoly bántalmakat idéz elő.
Nyirokerek a fejben: ágas-bogas labirintus
A fej- és nyakirész a maga nyirokereivel és -csomóival a rendszer egyik legfontosabb és legbefolyásosabb területét képviseli. Ezen a testtájékon számos nyirokcsomó telepedett meg: az arcon, a fül előtt és mögött, a nyakszirten, az alsó állkapocsban és a nyaki erek mentén.
A felületi nyirokerek szállítják el ezt a nedvet az ajkaktól, az orrszárnyaktól és a szemhéjtól. Továbbá az arcizomzat nyirokhálózatának „folyadéktalanítását” is ők végzik. A felületi nyirokerekben többnyire kicsi nyirokcsomók ülnek. A mélyen fekvő nyirokerek a garatmandulákban, az orrban és a torokban találhatók legnagyobb számban.
Magán az agyon nem húzódnak át nyirokerek. Az innen származó hulladékot az orr- és toroknyálkahártya nyirok-hajszálerei veszik fel, miután a szagló- és látóideg mentén keresztülszivárognak az idegeket körülvevő kötőszöveten (perineurium).
A nyirokáramlás zavarai elsősorban a fej területén válthatnak ki átfogó kórképeket. A csontos koponyatető megnövekedett folyadéktermelés esetén nem képes kitágulni, így a magas folyadéknyomás nem enyhül, hanem károsítja az agyat, az idegeket és az ereket.
Kézi nyirokdrenázs esetén a terapeuta a beteg egész fejét kezeli, beleértve a nyakat, az arcot, a koponyát, a nyakszirtet és a fej hátsó részét, úgynevezett nyirokfogásokkal. A betegségtől függően a masszőr egyénileg állítja össze ezeket a fogásokat, és esetenként a gerinc és a hónalj csomóit is beleveszi.
Migrén – gondolt már drenázsra?
A nyirok megszaporodása és felgyülemlése nem ritkán olyan betegségek kialakulásában is közrejátszik, amelyeknél nem is gondolnak erre. Ha például blokád vagy görcs okozta migrén áll fenn (és nincs pszichikai oka), akkor a nyirokdrenázs feloldhatja ezeket a dugókat.
A migrénes beteget azonban csak rohammentes időszakban szabad ilyen beavatkozásnak alávetni. A masszőr minden egyes ülés alkalmával a nyaki nyirokmirigyek kiürítésével kezdi a munkáját. Ehhez a kezét a nyak mindkét oldalán a fül alá helyezi, és óvatos köröző mozdulatokkal halad a váll irányába. Utána keresztezett kézzel halad tovább a kulcscsont nyaki gödréig, ahol nagy előszeretettel gyűlik össze a nyirok.
A nyirokmirigyek kiürítéséből a fej hátsó része sem marad ki. Itt a haj szegélyétől kiindulva dolgozik a masszőr a fülek irányába. Végül a 15-30 perces drenázs zárásaként a terapeuta még egyszer végigmegy a hetedik nyakcsigolyától a kulcscsont gödörig.
A migrén legyőzésére szolgáló tulajdonképpeni drenázs során a masszőr a tenyerét a két fül elé helyezi, és óvatosan masszíroz a szívig, úgy, hogy a két keze újra és újra az arc közepén csússzon keresztül. Ezt a középső ujjal végzett finom, köröző mozdulatok követik, jobbra és balra az orrtőtől. Befejezésként a fejbőr masszírozása következik a szív irányába, illetve a pontokon végzett drenázs a fej hátsó részén, a koponya közepén végighaladva (lásd a képeket). Az ülés a nyirokcsomók megismételt kiürítésével fejeződik be: a terapeuta még egyszer a nyak két oldalára helyezi a kezét a fül alatt, és óvatos köröző mozdulatokkal halad a vállig. A nyirokdrenázs szelíd módszer, nagyon kellemes és tökéletesen fájdalmatlan. Közben a bőr semmi esetre sem pirosodhat ki.
Drenázs krónikus nátha esetén
A levegőt kiszárító fűtés, a légkondicionálás, a házipor nap mint nap támadást intéz az orrunk nyálkahártyája ellen. A következmény: állandóan ingerelt, duzzadt és kiszáradt nyálkahártya, és emiatt krónikusan eldugult orr. Az eldugult orrmelléküregekkel járó krónikus sinusitis (arcüreggyulladás) esetén is segítséget nyújthat a nyirokdrenázs, méghozzá egy olyan fogástechnika bevetésével, amelyet – feltéve, hogy nem áll fenn komoly megbetegedés vagy akut gyulladásos folyamat – mi magunk is alkalmazhatunk.
Fordítsuk úgy a testünket, hogy a szabad orrlyukunk legyen alul. Tegyük a hüvelyujjunkat és a mutatóujjunkat a felső orrhátra. Most ezt a területet addig masszírozzuk a szív irányába haladó köröző mozdulatokkal, amíg újra levegőhöz jutunk. A nyomás erejét és a kezelt pontokat mi magunk határozzuk meg. A kezelés befejezéseként a nyak nyirokcsomóit kell kiürítenünk. Az arcüreggyulladás legyőzésére szolgáló masszázs időtartama 10-20 perc.
Napi alkalmazás javasolt. Ezt a drenázsfogást hatékonyan alkalmazhatjuk kezdődő megfázás esetén is, amelyet ezzel a módszerrel gyakran meggátolhatunk. A technika jóvoltából a szénanátha és az egyéb allergiás reakciók ereje is jelentősen csökkenthető. Ha a szénanáthát akarjuk megelőzni, akkor már a szóban forgó növény virágzását megelőzően két-három héttel kezdjük el a módszer napi alkalmazását.
Szelíd fogás torokkaparás ellen
Gyakori torokfájás esetén az orvosok nem ritkán túl hamar azt a tanácsot adják a betegnek, hogy távolíttassa el a garatmanduláit. Pedig a garatmandulák nagyon fontos feladatot látnak el: a nyálkahártyához hasonlóan megfogják a behatoló kórokozókat, és védik az embert a fertőzésektől. Akinek még megvannak a mandulái és torokgyulladást kap, azt a terapeuta néhány szelíd fogással megszabadíthatja a fájdalomtól.
A kezelés kezdetét megint csak a nyaki nyirokcsomók kiürítése jelenti. Utána a terapeuta az alsó állkapocs alatti nyirokcsomókat kezeli keresztezett kézzel. Végül újra visszatér az elöl ülő nyaki nyirokcsomókhoz. Ez a kezelés 20-30 percig tart.
Segítség fülzúgás és trigeminusneuralgia esetén
A kézzel végzett nyirokdrenázsnak számos további javallata van:
• Tinnitus: a kínzó fülzúgás, napjaink egyik stressz okozta betegsége is csökkenthető ezzel a módszerrel.
• Trigeminus-neuralgia: a háromosztatú arcidegneuralgiája esetén a drenázs a fájdalmat csillapíthatja.
• Foghúzás: a nyirokáramlás serkentése segíti a szervezetet abban, hogy csökkenjenek a foghúzás után a vérömlenyek, és felgyorsuljon a parodontózis gyógyulása. Nagyobb állkapocs-operációk esetén is hasznosnak bizonyult az eljárás.

A nyirokdrenázs számos bőrbetegség esetén is jobbulást hozhat. Ilyen elváltozás például az akné, amely hormonváltozások időszakában lép fel leginkább, például serdülőkorban. A túlzott zsiradéktermelődés és a faggyúmirigyek eltömődése miatt gennyes pattanások és gyulladásos csomók alakulnak ki, elsősorban az arcon. Sok érintetten segített már a hetente két-három alkalommal végzett drenázs.
Az átmenet az orvosi és a kozmetikai indikáció között elmosódott: hegek esetében (például műtétek után) gyakran fordul elő nyirokfelgyülemlés. Ilyenkor segít a drenázs. De speciális masszázzsal a szem körüli karikák is elmulaszthatók, a könnyzacskók és a ráncok mérete pedig csökkenthető.
Hogyan serkentsük a nyirokáramlást?
A drenázson túl számos további lehetőség áll rendelkezésünkre a nyirokáramlás serkentésére:
• A mozgás, főleg ha a szabadban végezzük, serkenti a nyirokáramlást. Főként az úszás, a futás és a kerékpározás alkalmas erre a célra. Az izmok összehúzódása és elernyedése mozgatja a nyirokfolyadékot.
• A szellemi sportok elsősorban az agy nyirokkeringésének megmozgatására alkalmasak. Ugyanezt az eredményt érhetjük el énekléssel, versek megtanulásával, rejtvényfejtéssel. Ez már csak azért is fontos, mert az agynak nincsenek nyirokerei.
• A táplálkozás szintén befolyásolja a nyirokkeringést: a kiegyensúlyozott, növényi koszt (sok zöldség és gyümölcs), a barna kenyér ellátja a szervezetet a szükséges vitaminokkal és rostanyagokkal. Ezzel szemben a túlságosan sok zsírt, fehérjét és sót tartalmazó étrend kedvezőtlen hatású ezen a területen is.
• A Kneipp-kúra módszerei a légutak gyulladásos megbetegedéseinek gyorsabb lefolyását segítik elő. A vádli bőre közvetlen összeköttetésben áll az orr- és garatüreggel. A hideg-meleg váltó lábfürdők, a leöntések ezen a reflexónán át hatnak.
• A kakukkfüves inhalálás a krónikus arcüreggyulladás hatásos ellenszere.
• A nyaki borogatás krónikus mandulagyulladás esetén alkalmazható, kamilla-, szénavirág-, ecetes borogatás formájában. Ha a borogatást egy-másfél órán át a nyakunkon hagyjuk, a szövetnedv jobban tud áramlani.