Körbler-módszer az ételallergia gyógyításában
A lánc a műtrágyázással és vegyszeres permetezéssel kezdődik, az éretlen termés betakarításával, a tárolással és a nagyipari feldolgozással folytatódik, végül az egész magyar közétkeztetésben használatos alumíniumedényekben való főzéssel és a mikrohullámú sütőben történő újramelegítéssel végződik. Vendéglőben szinte nem is lehet más alapanyagból készült ételt kapni, a friss zöldségről – a salátákat kivéve – még nyáron sem hallottak, mert előkészítéséhez nincs személyzet, vagy nem tudják az árut tárolni.
Az egyre rosszabb ipari minőség érvényes a húsra, tejtermékre, zöldségre, gabonára egyaránt. Nem véletlen, hogy aki tejüzemben dolgozik, annak egy korty tej sem megy le a torkán, hiszen ismeri a termék előállításának folyamatát. Aki járt már baromfiüzemben és vágóhídon, annak hasonlóképp elmegy a kedve a tojás-, baromfi- és húsfogyasztástól. S ameddig az egyre jobban profitorientált értékrendszer irányítja nagyipari élelmezésünket, addig még csak nem is reménykedhetünk.
Ezekre a felvetésekre sok (főleg gazdasági) az ellenérv: a jelen termelési mód sokkal többet hoz a konyhára, meg nem is mindenki lesz beteg, s ha majd jön a betegség, van rá gyógyszer. A beteg ember oldaláról nézve azonban megismerhetjük az érem másik oldalát is. Szinte naponta találkozunk hosszú évek óta fennálló ételallergiákkal, amelyeket többféle hagyományos kezeléssel sem sikerült orvosolni. A megoldáshoz szemléletváltásra van szükség, mind a beteg, mind az orvoslás oldaláról.
Az ételallergia magyarázata hagyományos és alternatív módon
A hagyományos szemlélet az emberi szervezetet egy különálló, mindenevő biokémiai gépezetnek képzeli el, amelyben minden élelem emésztéséhez, lebontásához megvannak a megfelelő biokémiai mechanizmusok, s ha ebben hiba jelentkezik, meg kell keresni a felelős biokémiai láncszemet és pótolni a hiányzó elemeket, vagy allopátiás szerrel elpusztítani azokat a kórokozókat, amelyek akadályozzák az egészséges biokémiai folyamatokat.
Az alternatív gyógyítói szemlélet ezzel szemben az emberi szervezetet egy energiamezőbe ágyazott kölcsönható rendszernek tekinti. Körbler felfogása szerint minden élőlény szerves része a környezetének, és csakis a környezetével együtt vizsgálható, hisz létezése (mint nyílt disszipatív rendszer) a környezetével való állandó energiacserén alapul. Az energiacsere folyamata egyénenként más és más, hiszen minden egyén bioenergia-mezője őrzi mind az öröklött, mind a jelen élet összes történésének információját. Ez természetesen a táplálkozásban is érvényesül. Kis túlzással igaz a mondás: „ami az egyik embernek étek, az a másiknak méreg”.
Az alternatív gyógyítói szemléletet az új tudományos eredmények magyarázzák
A nyolcvanas évektől kezdődően a biológiai kísérletek és az új elméletek alapján a tudósok újra azt vallják, hogy a szervezet finom összehangolását a bioenergia-mező végzi el. Ez az elgondolás már az 1920-as években népszerű volt A. Gurwitch és P. Weiss elméletei alapján, de akkor még nem tudták a mezők fizikai mibenlétét meghatározni. Ezért a biológusok az ötvenes évektől kezdődően minden élő mechanizmust molekuláris, vagyis genetikai alapokkal próbáltak magyarázni. Hasonló problémát jelentett a szervezet koherenciájának leírása.
A biofizikusok ma már tudják, hogy az élő szervezetben a koherencia fenntartása csak kvantumhatások keletkezésével magyarázható. Ez a tény abból is kitűnik, hogy a koherencia alapját jelentő molekulák összekapcsolódása olyan gyors és olyan óriási kiterjedésű, hogy ezek leírásához a hullámfüggvényfázisok összekapcsolódásának feltételezése szükséges. A rendkívül finom és állandó összeköttetéseket hordó mező lehetőségét a fizikai világra vonatkozóan David Bohm mint egy holomezőt írta le. László Ervin legújabb elméletei szerint ez a jelenség nemcsak a fizikában, hanem a biológiában és a kozmológiában is megfigyelhető, és ezért ezt a holomezőt a vákuum nullponti energiával kapcsolatos pszi-mezőnek nevezte el (lásd: Kozmikus kapcsolatok).
Miután a pszi-mezőben minden egyénspecifikus információ tárolódik, lehetőség van arra is, hogy ezt a gyógyításban hasznosítsuk.
Körbler gyógymódja
Körbler egy olyan eszközt ad kezünkbe, amely ezeket a különben nem érzékelhető finom kölcsönhatásokat és egyéni sajátosságokat észlelhetővé teszi. Az emberi idegrendszer és az emberi agy – lévén sokkal finomabb műszer, mint az ember által eddig szerkesztett bármelyik eszköz – érzékeli, vagyis olvasni képes a pszi-mező jeleit. E finom kölcsönhatások érzékelhetővé tehetők megváltozott tudatállapotban, vagy olyan eszközök segítségével, amelyekkel értelmezni lehet az idegrendszer jeleit. Körbler olyan módszert dolgozott ki, amellyel köznapi módon lehet érzékelni az élő szervezetnek a mező-összekapcsolódásokra és a mezőhatások rendkívül finom szintjére adott reakcióját.
Az általa szerkesztett bioindikátor a különböző hatásokra különbözőképpen mozdul ki. Körbler az élő szervezet reakcióit kilences rendszerbe sorolta be, és ezt vektorrendszernek nevezte el. Kilenc különböző állapotban különíti el a hatások kedvező, kedvezőtlen, illetve igen ártó voltát. Így pontosan megmutatja, hogy mely tényezők milyen mértékben zavarják meg a szervezet bioenergia-mezőjét, vagyis a szervezet egészségi állapotát, illetve az egészségtől való eltérését. Körbler gyógymódjában geometriai formákat alkalmaz a bioenergia-mező befolyásolására a meridiánok végpontjain, illetve kitüntetett pontjain, és/vagy a fájdalmas testrészeken. A mellékelt ábrán a körhöz közelebbi jelek mutatják a bioindikátor mozgását, és a távolabbi jelek a gyógyuláshoz szükséges geometriai formát.
Alternatív módon az ételallergiák keletkezéséről
Az ételallergia keletkezésében a genetikus adottságok mellett két lényeges tényező játszik szerepet. Az egyik a pszichés tényező, a másik az étel „méreg”-tartalma.
A pszichés tényező jelentősége talán nem eléggé közismert, pedig vannak olyan esetek, amikor az ételallergia kialakulásában a pszichés tényező a döntő. Például a csecsemőkori ételallergiáknál az anya-gyerek viszonynak, a környezetbeli helyzetnek (pl. háború idején született csecsemők) sokkal nagyobb a megbetegítő hatása, mint az étel minőségének.
Az étel „méreg”-tartalma esetében azért használtuk az idézőjelet, mert nyilvánvaló, hogy az étel és a méreg egymást kizáró fogalmak, mégis, az étel tartalmazhat vagy jellegéből, vagy az ipari termesztésből adódóan olyan anyagokat (műtrágya, permetezés stb.), amely az adott szervezet számára az adott időpontban „méreg”-ként értékelődik.
Hogyan lehetséges ez? Minden élő szervezet egy komplex módon strukturált egységes bioenergetikai mező, amelyben az immunrendszer az összes sejt- és szervfunkciót úgy integrálja, hogy az egész rendszer önmagát fönntartsa, rugalmasan összehangolja a belső összefüggéseket a külső hatásokkal, és a számára károsakat kiküszöbölje. Teljesítőképessége természetesen kultúránként és egyénenként más és más, időben is változik.
Ételallergia és az immunrendszer összefüggései
A biokémiai folyamatokat tehát ez az integrált bioenergetikai mező határozza meg. A kívülről érkező elviselhető, kedvező hatás, például a kedvező élelmiszer úgy hat az egész mezőre, hogy a mező az összes funkcióját jól koordinálja, az elviselhetetlen, a kedvezőtlen hatás, például vegyileg kezelt élelmiszer pedig a mező integrált funkcióját zavarja, amely különböző tünetekben jelenik meg.
Körbler felfogásában az ételallergiában szenvedő betegnél a bioenergia-mezőt folyamatosan olyan terhelés éri, amelyben a biomező integritása sérül, az immunrendszer teljesítőképessége csökken, ezért a szervezet tünetképződést mutat. Ez a terhelés többnyire komplex jellegű, összegezi környezetünk valamennyi hatását; az élelmiszereink minőségéből adódót, a modern ipari civilizáció vívmányaiból eredő káros elektromágneses mezők hatását csakúgy, mint a pszichés szellemi tényezők szuperfinom energiáinak mezőit is.
Hogyan dolgozik a Körbler-módszer?
Körbler gyógymódjában integrálta a kínai akupunktúra és az európai homeopátia tapasztalatait. Ezért nevezte el gyógymódját új homeopátiának. A diagnózist a kínai akupunktúra szabályai szerint, és a saját maga által felfedezett „meridiánok” mentén végzi. Gyógyításban homeopátiás szereket használ (klasszikus homeopátia, Körbler-favirág, Bach virág, stb.), valamint az új homeopátia geometrikus formáit a kínai akupunktúra szabályai szerint, vagy gyógyszervíz formájában. Ebben az esetben a geometriai formák segítségével készült „információs víz” a klasszikus homeopátia magas potenciáinak felel meg hatásában (D200, M, 10M).
Diagnózis
- a) A vizsgáló a bioindikátor segítségével feltérképezi a beteg bioenergia-mezőjét a fejtetőn, a pszichomeridián mentén és a következő meridiánpontokon: vastagbél 1., vékonybél 3., vese 3., lép 6., gyomor 36., epe 40., máj 3., tüdő 1., a Körbler-féle gombapont a bal mellkason, a pajzsmirigy területe.
- b) A vizsgáló a bioindikátor segítségével teszteli az étellistát (ez kb. 250-féle élelmiszert tartalmaz csoportokban), és vizsgálja az egyes ételek és a szervezet kölcsönhatását: melyek a kedvező, a kedvezőtlen és az ártó, allergén élelmiszerek. Ugyanezt a tesztelést elvégzi az ételek kombinációjában is. Ha a bioindikátor balra forgó ellipszist mutat, vagy balra forgó körmozgást végez, biztosak lehetünk az élelem ártó, allergén hatásában.
- c) A vizsgáló a bioindikátor segítségével teszteli, hogy mely ételek és ételkombinációk mely szerveket terhelik elsősorban.
- d) A vizsgáló megállapítja továbbá, hogy a kérdéses allergia mikor kezdődött, és milyen pszichés traumával, kivel és/vagy kikkel kapcsolódik össze.
Ez az a pont, amely külön figyelmet érdemel. Az allergén élelmiszerek tesztelését többféle alternatív gyógymód is elvégzi. Nem is egy „hitetlen” beteg jött már úgy hozzánk, hogy előbb, pl. Bicom-készülékkel megállapították, hogy számára melyek az allergén élelmiszerek és anyagok – erről azonban nem szólt, csak akkor, amikor a Körbler-módszeres vizsgálat véget ért, és látta, hogy a bioindikátor ugyanazt az eredményt adta. Attól fogva bizalommal fogadta a tesztelést.
Az ételallergia kialakulásában szerepet játszó pszichés tényezők
Az ételkombinációk, az ételösszetevők, az allergia keletkezési idejének és pszichés komponensének tesztelésében azonban a Körbler-módszer már egyedülálló. Pontosan elkülöníti, hogy pl. a vegyszeres almának a héja és a húsa milyen mértékben allergén, vagy például a tej esetében melyik összetevő (tejcukor, kazein vagy a többféle fehérjemolekula keveredése stb.) okozza az allergiát. Az allergia keletkezési idejét és a pszichés tényezővel való összekapcsolódását Körbler előtt csak igen bonyolult és időigényes módon lehetett megállapítani (visszavezetések, hipnózisterápiák, Radionik-készülék stb.).
Körbler felfedezte, hogy a szervezet által tárolt összes információ – személyközi kapcsolatokra vonatkozóan is – a pszichomeridián mentén és a jobb agyféltekén tesztelhető. A pszichomeridián a fej hátoldalán, középen futó vonal, mely az Atlaszt (születéspont) és a hajforgót (mindenkori életkor) köti össze. A pszichomeridián mentén egészen pontosan tesztelhetjük, hogy mely életkorban történt a trauma és kivel kapcsolódik össze. A tapasztalat szerint ugyanis az allergia kialakulásában – ha élelmiszerről és nem mérgező anyagról van szó – legalább olyan fontos a pszichés komponens, mint az élelem és a személy összeférhetőségi reakciója. Az allergiakezelés csak akkor sikeres, ha felderítjük és orvosoljuk a pszichés traumát is.
A felnőttek tejallergiáját például csak ilyen módon lehet orvosolni – feltéve, ha a tejallergiát nem genetikus adottság okozza –, hiszen a csecsemőkorban az anyával való kapcsolat sokkal nagyobb súlyú a traumában, mint a gyerek számára kedvezőtlen tehéntej minősége. Ilyenkor napra pontosan megkeressük, melyik életévben, melyik napon vált az étel allergén tényezővé, és érzelmileg kivel kapcsolódik össze.
Terápia
A vizsgáló a gyógyításban alkalmazandó módszereket vagy módszerek kombinációját is a bioindikátor segítségével választja ki. A Körbler-féle diagnosztikus eljárás rendkívül jól használható akkor is, ha a terápiához más energetikai módszert alkalmazunk. Fontos azonban, hogy bármely energetikai módszer alkalmazásakor a bioindikátornak horizontálisan kell mozognia, ez jelzi a helyes választást. Súlyosabb betegség esetén több energetikai módszer kombinációja hozza meg a várt eredményt, ezeket mindig külön és együtt is tesztelni kell. Ezek lehetnek: a Körbler-féle geometriai formák, a Körbler-féle favirágszerek, a klasszikus homeopátia szerei, diéta (makrobiotika, Bieler-diéta stb.), táplálékkiegészítők (mineráliák, pianto stb.), DOS-kristályterápia, pszichoterápiában a Körbler-jelek alkalmazása, psionic medicin kezelés. A kombináció milyenségét és sorrendjét a bioindikátor mutatja.
Az ételallergiák kezelése nem lehet sikeres, ha figyelmen kívül hagyjuk a szervezetnek minden más anyagra való érzékenységét (gyógyszerek, vegyszerek, kozmetikumok stb.). Tehát a kezelés során minden allergiát meg kell szüntetni.
A méregető anyagok kiiktatása
1. A terápia első lépéseként megváltoztatjuk a kérdéses mérgező anyag rögzült információját valamelyik jel segítségével, attól függően, hogy a bioindikátor milyen vektorállású reakciót mutat. Ezt a „bal-jobb” meridián segítségével tesszük, s a jobb agyféltekén keresztül mérjük az eredményt. Súlyos esetben az új információt rávisszük egy drágakőre vagy aranytárgyra, és javasoljuk a tárgy viselését 4-6 héten át.
Ha mérgező anyagokról van szó, mint például rákos betegek kezelésénél korábban használt citosztatikumokról, az információ megváltoztatása után a bioindikátor először kedvezőtlen reakciót mutat, tehát függőleges mozgást végez. A beteg immunrendszere ezzel az információval már kevésbé van megterhelve, mint az előzővel. A terápiát azonban addig kell folytatni, ameddig a bioindikátor az említett citosztatikumra is kedvező reakciót mutat. Ekkor szűnik meg az immunrendszer terhelése, hangsúlyozva, hogy ez csak információs szinten történik meg.
Ha ételről van szó, a tesztnek vízszintes kilengéssel egyértelműen pozitívat kell mutatnia. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a beteg az illető élelmiszert fogyaszthatja, vagy a kozmetikumot, vegyi anyagot használhatja is. Meg kell várni, amíg az allergéninformáció a szervezet sokezres tárolórendszerében minden egyes egységben kedvező információra változik.
Kedvezőtlen hatású gyógyszerek és mérgező hatású ételek elhagyása
2. Kiküszöböljük a kedvezőtlen hatású gyógyszerek alkalmazását, és legalább egy féléves időtartamra kiiktatjuk az étrendből a kedvezőtlen vagy mérgező hatású ételeket.
Az ételallergia okának kutatása
3. Következő lépésként fel kell deríteni az ételallergia okát és következményeit, hogy megtudjuk, mit jelent a szervezet számára a lisztérzékenység, a tej-, hús-, tojás- vagy pl. a fruktózallergia.
Az okok feltárásában az élelmiszerlista igazít el bennünket. Egy fiatalasszony tesztelési eredményében pl. többek között sárgarépa-, A-vitamin- és tehéntejtermék-allergia mutatkozott. Amint kiküszöböltük a tehéntej-allergiát, a bioindikátor az A-vitaminra függőleges mozgást végzett, vagyis kedvezőtlennek mutatta, a sárgarépát viszont egyértelműen kedvezőnek. A sárgarépa-allergiát tehát a tehéntej-allergia okozta. Az A-vitamin, illetve a karotin kapcsolta össze.
A következmények felderítésére a választ ismét csak a bioindikátorral való vizsgálatban a különböző szerveknél tapasztalt más-más vektorállású eredmény adja meg. Tapasztalat szerint ételallergiáknál a vastagbél-, vékonybélrendszer és a máj energiaellátottságának különböző fajtájú zavarait találjuk. A zavart szervek, szervrendszerek csökkent energetikai ellátottságát a jelekkel megváltoztatjuk, súlyosabb esetben a beteg számára naponta, esetleg többször is, saját gyógyszer, információs víz fogyasztását javasoljuk.
4. A szervezet számára kedvező élelmekből állítjuk össze a diétát.
A pszichés tényezők felderítése
5. Az allergiát okozó pszichés tényező információját Körbler-módszerrel kezeljük. Például Z. B. 21 éves fiatalember esetében a tejallergia okozta kiütések három hónapos korában jelentek meg a nyakán, a vállán, a karján, a lábán, és azóta is (húsz éven át) fennálltak. A Körbler-módszerű komplex kezelés eredményeként hat hónap alatt tűntek el úgy, hogy étkezéséből csak a tejet és a cukrot iktattuk ki. Az első kezelés alkalmával kiderült, hogy a beteg csak két hétig szopott, ezután idegen anyatejet és tápszert kapott. Bár a kiütések csak három hónapos korában jelentek meg, a tesztelés azt mutatta, hogy az allergia a 23 napos életkorban keletkezett. Az első két kezelés alkalmával tehát a pszichés tényezőt kezeltük és csak utána tértünk rá a homeopátiás kezelésre.
Immunerősítés
6. Az immunrendszert megerősítjük: homeopátiás szerekkel és/vagy
- Körbler-féle favirág-terápiával,
- Bach-virágterápiával,
- DOS-kristályterápiával.
A teljes gyógyulás azonban hosszabb időt vesz igénybe, mint ahogy azt szeretnénk. Ha az allergén ételeket és gyógyszereket kiiktatjuk az étkezésből, akkor a heveny tünetek nagyon gyorsan – akár öt-hat nap alatt is – elmúlnak, de a szervezet regenerálódása, immunrendszerének megerősödése 6 hónap és egy év közötti idő alatt történik meg. Ha nincs mód, hogy kiiktassuk az allergén élelmiszereket, akkor a tünetek is csak 5-6 hónap múlva tűnnek el.
Az immunrendszer erősítésénél komplex módon kell eljárni, és a megfelelő étrend és gyógykezelés mellett a szervezet megfelelő fény-, levegő-, mozgás- és alvásellátottságát is biztosítani kell. Szerencsés, ha környezetünkből kiküszöböljük a biorezonancia tartományában ható kedvezőtlen elektromagnetikus hatásokat (vízér, különböző földsugárzások csomópontjai stb.), és megfelelő módon kompenzáljuk a modern technika elektromos berendezései okozta káros elektromágneses mezőhatásokat (pl. komputerek előtti 10-15 mG terhelést). Szükséges, hogy legalább a lakóhelyünkön kedvező környezetben tartózkodjunk.
Nem szabad azonban elfeledkeznünk a lelki, szellemi tényezőkről sem. A szellem ereje, a pozitív gondolkodás, a hit, a bizalom, a boldogság valóságos erőt ad a fizikai szervezetnek, és hihetetlen ellenálló képességet eredményez. Ki ne ismerné a távol-keleti jógik egyedülálló képességeit a tekintetben is, ahogyan fiziológiai funkcióikat képesek kontrollálni? Vagy egy másik példa: több évvel ezelőtt nagyszámú amerikai egyetemista körében végzett vizsgálat azt mutatta, hogy közülük a szerelmespárok lényegesen kevesebbszer betegedtek meg influenzában, mint nem szerelmes társaik.
Ételallergia gyógyításában szerepet játszó holisztikus medicina
Összefoglalásul tehát: az allergiás megbetegedések gyógyításában szerzett tapasztalatok alátámasztják a holisztikus medicinát, amely nem a biokémiai folyamatokba avatkozik be közvetlenül, hanem a biokémiai folyamatokat vezérlő mező szintjén. Az új homeopátia szelíd gyógymódja technikáival helyreállítja és biztosítja a szervek optimális energiaellátását, ezáltal növeli és stabilizálja az immunrendszer teljesítőképességét. A megerősödött immunrendszer az élő szervezet komplex módon strukturált, egységes bioenergetika-mezőjében létrehozza és vezérli a szervezet öngyógyítási folyamatait, majd fenntartja a szervezet optimális működését mind molekuláris, mind pedig pszichikai szinten. Egyszerűen szólva: egészséget és erőt biztosít.
1. Teljes egészség esetén a pálca horizontális mozgást mutat. Ha a teljesítményt akarjuk fokozni, pl. sportolóknál, 9 párhuzamos vonalatrajzolunk az egészségestestrészre (pl. a vesére).
2. Az egészségestől való csekély eltérés (pl. fáradtság) esetén a bioindikátor jobbra forgó, vízszintes, ovális mozgást végez. Az egészség helyreállításához 2 párhuzamos, vízszintes vonalat alkalmazunk vagy a meridiánpontokon, vagy az érintett testrészen (pl. sérülés, ütés helyén a gyógyulás utolsó stádiumában).
3. Az egészségtől való fokozottabb eltérés (nagyobb fáradtság, repülés, elektroszmog, hosszabb számítógépes munka) esetén a bioindikátor jobbra forgó közmozgást végez. Az egészség helyreállításához 3 párhuzamos vízszintes vonalatalkalmazunk (mint fent).
Az egészség helyreállítása
4. Az egészségtől való fájdalmas eltérés esetén (ütés, gyulladás, fertőzés következtében) a bioindikátor jobbra forgó, függőleges, ovális mozgástvégez. Az egészség helyreállításához 4 párhuzamos vonalat alkalmazunk (mint fent, vagyis a gyulladás helyén, pl. torok, és/vagy egyes meridiánok végpontjain, pl. a vastagbél-meridián 1. pontján).
5. Az egészségtől való fájdalmas eltérés esetén (hosszabban tartó, vagy mélyebb, több szervet érintő gyulladás, fertőzés következtében) a bioindikátor függőleges mozgástvégez. Az egészség helyreállításához szinuszt vagy 5 párhuzamos vonalat alkalmazunk (mint fent). Ez az állapot diagonális ellentéte az egészség állapotának.
6. Az egészségtől való gyökeres eltérés esetén (krónikus gyulladások, több szervet érintő tünetegyüttes) a bioindikátor balra forgó, függőleges, ovális mozgást végez. Ez a mozgás jelzi, ha a szervezet számára az adott élelmiszer allergén tényező. Az egészség helyreállításához 1 függőleges vonalat és szinuszt vagy 6 párhuzamos vízszintes vonalat alkalmazunk (mint fent).
7. Súlyos, degeneratív betegség esetén (tumor stb.) a bioindikátor balra forgó körmozgást végez. Ez a mozgás már tünetekben megnyilvánuló allergiára utal. Az egészség helyreállításához 2 függőleges vonalat és szinuszt vagy 7 vízszintes párhuzamos vonalat alkalmazunk (mint fent).
8. Terminális betegség esetén (pl. rák utolsó stádiuma – áttét) a bioindikátor balra forgó ovális alakú mozgástvégez. Az állapot javítása érdekében (amennyiben ez még lehetséges) 8 párhuzamos vonalat alkalmazunk (mint fent).
Fotó: Adobe Stock