Lágyéksérv
Száz évvel ezelőtt a lágyéksérvet még nem lehetett sikeresen operálni. Mára ez szerencsére megváltozott, a lágyéksérvműtét napjainkban rutinbeavatkozásnak számít. Azonban a műtött lágyék nem minden esetben képes megőrizni állóképességét. A visszaesések aránya 10-15 százalék. Ezért a legjobb, ha a sérvet izmokból álló természetes fűzővel előzzük meg. Ezt egyszerű, mégis hatékony gyakorlatokkal érhetjük el.
Röviddel születés előtt a fiúk heréi a hasüregből lefelé haladnak, míg eljutnak a herezacskóba. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, az izmok között lévő kis résen kell átbújniuk, aminek hatására ezen a helyen gyenge pont keletkezik az izmokon. Ez a magyarázata annak, hogy a lágyéksérv főképp a férfiak betegsége (a férfiak és nők közötti arány 9:1).
Ha a belek egy része kizáródik, a sérv egyrészt gátolja a béltartalom továbbítását, másrészt elszorítja a kizáródott szakasz vérellátását, ami akut életveszélyt jelent. Amikor tehát a lágyékban kis duzzanat jelenik meg, amely fekvéskor, esetleg a fürdőkádban vagy medencében magától megszűnik, vagy ha egy piros, forró, esetleg fájdalmas pont van a lágyék területén, akkor sürgősen orvoshoz kell fordulni!
A lágyéksérv hatékony megelőzése szempontjából azonban szem előtt kell tartanunk egy másik testrészt is: a medencét – testünk közepét – Ez a terület sok tekintetben összekapcsolja egymással testünk felső és alsó részét. A fent esetünkben a fejet, a karokat, a törzset, a lent a lábakat jelenti.
A medence számos hétköznapi terhelésnek van kitéve. Az itt jelentkező leggyakoribb problémák:
• A gerincferdülés, helytelen testtartás, csípőízületi kopás, a térdízületek vagy a lábfej deformitásai jelentős terhet rónak medencénkre.
• A túlsúly nyomást gyakorol a medencére, annak minden izmára és szalagjára.
• A székrekedést okozó táplálkozás és számos vérkeringési zavar (pl. trombózishajlam) szintén megterhelik a medencét.
• A munka közben felvett helytelen testtartás, a sok állás vagy ülés hosszú távon károsítja az izmokat és a véredényeket a medencében A legfontosabb tehát a hasfal és a medence erősítése, ugyanis az erős has- és medenceizmok úgy működnek, mint egy természetes fűző. De ezt a fűzőt karban kell tartani.

A körben a hasfalon keletkezett rés és a sérvzsák látható
1. Bármit, bárhol csinál, akár otthon, akár munkahelyén vagy a szabadban, mindig ügyeljen a természetes, egyenes testtartásra, lehetőleg ne dolgozzon görnyedten, félig előrehajolva. Fontos, hogy megkönnyítse a munkát például egy hosszú nyelű eszközzel a kertben, vagy szintén hosszú szárú porszívóval, hosszú nyelű seprűvel, térdeplőszékkel a munkahelyén stb.
2. Ülésben végzett tevékenység során a következő apró trükkök segíthetnek:
• Ritmikusan feszítse meg, majd lazítsa el farizmait – legalább 1-2 percen keresztül.
• Az asztal alatt spicceljen a lábfejével.
• Álló helyzetben ritmikusan billentse előre-hátra a medencéjét: az ágyéki gerincet homorítva, majd domborítva. A gyakorlatnak nem szabad fájnia! Rendszeresen alkalmazva az ágyéki gerincpanaszokat is enyhítheti ezzel a gyakorlattal. Azonban kimutatott porckorongsérülések vagy porckorongsérv esetén a gyakorlatot végezni szigorúan tilos!
• Állítson íróasztala alá billentős lábtornáztató eszközt (sportboltokban kapható), és 2-3 percig gyakorlatozzon rajta. Ez nem csak a visszerek kitágulását előzi meg, de egyúttal pozitív impulzusokat közvetít a combok felől a kismedencének.
3. A tudatos hasi légzés (naponta többször ismételve) segíti a belek perisztaltikus mozgását: belégzéskor a has megtöltődik, mint egy léggömb, kilégzéskor kiürül. Jó hatású, ha kilégzéskor néhány másodpercre megfeszíti a hasizmait, majd belégzéskor elernyeszti őket. Kezeit pihentesse a hasán, és nyugodtan lélegezzen be az orrán.
A has ekkor kidomborodik. Néhány másodpercig tartsa vissza lélegzetét, mielőtt kifújná a levegőt. Kilégzés közben a kezével kissé segítse a levegő kifúvását. Ekkor szintén néhány másodperc erejéig szüneteltesse a légzést, mielőtt ismét belélegezne. A gyakorlat 2-3 percig tart.
4. A medicinlabda is hasznos lehet: Egyszerűen üljön rá és néhányszor guruljon vele kissé előre, majd ismét hátra (a hát alsó részének homorítása és domborítása felváltva). Ezután jobbra és balra – addig a pontig, amíg még tudja tartani az egyensúlyt (összesen kb. 2-3 percig).
5. Néhány percig szökdeljen a labdával felle, mintha lovagolna. De legyen óvatos! Közben karlendítés előre-hátra.
6. Most hasaljon a labdára. Lógassa a felsőtestét és karjait rongybaba módjára előre, majd egyenesítse ki a hátát és kinyújtott lábbal támaszkodjon meg a talajon. A mozdulat végére az egész test egyenes legyen. Ezután térjen vissza a kiinduló helyzetbe és lazítsa el magát. Aki egészen biztosra szeretne menni, az a következő gyakorlatokkal erősítse hasizmait:
7. Feküdjön hanyatt, helyezzen egy laposabb párnát a feje alá. Mindkét lábát emelje fel derékszögben, a térdei közé szorítson egy kisebb párnát vagy labdát. Mélyen lélegezzen be, majd kilégzés közben egyre erősebben nyomja össze a labdát. Ezután lazítson néhány másodpercig, majd ismételje az előbbi mozdulatot. Egy sorozat 5-7 ismétlésből áll.
8. Az előbbi gyakorlatot végezze el a következő különbséggel: Kilégzés közben, míg összenyomja a labdát, emelje meg a medencéjét, amennyire csak tudja, és tartsa ki ezt a testhelyzetet néhány másodpercig. Kilégzéskor ismét engedje le a medencéjét és lazuljon el.
9. A haladók megpróbálhatják a felülést: Háton fekve, térdben derékszögben behajlított és megemelt lábakkal (ez fontos, mert így nem terheljük túl a gerincünket) kilégzés közben emelje meg felsőtestét kinyújtott karokkal a térdek irányába. A hatás érdekében legalább a lapockáknak fel kell emelkedniük a talajról. Belégzés közben térjen vissza fekvő testhelyzetbe (5-7 ismétlés).
10. A 9. gyakorlat egy módozatával hatékonyan erősíthetjük az oldalsó hasizmokat. Ehhez kilégzés közben felváltva a felsőtest egyik, majd másik oldalát húzzuk erősebben az ellentétes oldali térd felé. Minden edzésre természetesen érvényes: nem szabad a fájdalomhatárig erőltetni a mozdulatot, mindig be kell tartani saját határainkat.
Lágyéksérvműtét – több módszer azonos cél érdekében
Ha lágyéksérv miatt valóban műtétre kerül sor, a sebész több technika közül választhat. Nagyjából két alapvető módszer jön számításba, az egyik a lágyékon ejtett metszéssel, a másik speciális endoszkóp (laparoszkóp) segítségével történik.
Hagyományos műtéti eljárások
A Shouldice-féle műtéti technika nélkülözi az idegen anyagok, például a háló használatát, beültetését. A műtéti bemetszést a lágyéki szalag fölött keresztben ejtik. Ezután az operáló orvos befelé haladva feltárja a sérvzsákot, majd visszanyomva azt összevarrja a sérvkaput. Végül a hasizmok több részét a nyílásra húzza és kétszeresen megvarrja.
A Lichtenstein-féle módszernél egy vékony műanyag (polipropilén) hálót ültetnek be. A sebész a sérvnél egy kb. 6 cm-es bemetszést ejt, visszanyomja azt, majd a hálót összevarrja a hasizmokkal.
A Rutkow-módszer során különösen kis bemetszést ejtenek, ami alig látható heget hagy maga után. Itt is műanyag hálót alkalmaznak, végezetül a sebész egy kis méretű hálólemezt (Per Fix) varr be a sérv fölé.
Laparoszkópos műtét
A laparoszkópos beavatkozásnál a sebész a sérvet egy speciális endoszkópon (laparoszkóp) keresztül látja el. A köldök alatt ejtett kis bemetszésen keresztül juttatja a hasüregbe a fényforrással és digitális kamerával ellátott optikát, majd innen a műtéti területre vezeti azt.
Ezen kívül a köldöktől jobbra és balra két, 10 mm-es bemetszést ejt, amelyeken keresztül a műszereket vezeti a hasüregbe. A sérv környékén megnyitja a hashártyát, visszatolja a sérvet a hasüregbe, majd összevarrja a hashártyát. A sérvcsatornát ebben az esetben is műanyag hálóval erősítik meg.