Sakk a ráknak!
Rák esetén is számos olyan szelíd eljárás létezik, amelytől gyógyulást remélhetünk. A módszerek mindenkinek javára válhatnak, hiszen a rák mindig a szervezet általános megbetegedésének konkrét megjelenési módja, a bemutatott gyógymódok pedig soha nem egyetlen szervre irányulnak.
A daganatos megbetegedések a szív- és érrendszeri betegségekkel együtt világszerte vezetik a halálozási statisztikákat. A lista élén a hormonális eredetű tumorok állnak (mell- és prosztatarák), majd következik a vastagbél és a tüdőrák. A pácienseknél megfigyelhető az életkor jelentősége: a betegek 70 százaléka idősebb hatvanévesnél. Ez azzal függ össze, hogy az immunrendszer az életkor előrehaladásával elveszíti erejét. De érintettek a gyerekek is (főként leukémia, agy-, gerincvelő- és nyirokmirigyrákban betegszenek meg), illetve a fiatal felnőttek (például a hererák fordul elő náluk).
A daganatos megbetegedések kiváltó okai közül a legfontosabb a dohányfüst, ez felelős a rákos esetek 25-30 százalékáért. A leginkább érintett szervek a tüdő és a hörgők. Nagy szerepe van a helytelen táplálkozásnak, amely a megbetegedések 20-40 százalékának hátterében megtalálható. A legveszélyesebb a zsíros étrend mozgáshiánnyal és emiatt elhízással kombinálva. A túlsúly szintén a rákos elváltozások fontos okai közé tartozik, akár csak az UV-sugárzás, amely a bőrrákos esetek főelőidézője.
Ezenkívül számtalan egyéb tényező szóba jön még, például a nyirokmirigyrákok esetében a különféle vegyszerek, élelmiszer-adalékanyagok, növényvédő szerek, kozmetikai adalékanyagok. Egy hosszabb távon elvégzett vizsgálat szerint például fokozottabb veszélyben forognak azok a nők, akik évek óta festik a hajukat.
További rákkiváltó környezeti terhelést jelent a szilikonpor, az arzén, a króm, amelyek műszaki folyamatok eredményeként kerülnek a környezetbe. Nem kevésbé fenyegetőek az olyan, régóta betiltott anyagok, mint az azbeszt, amely még mindig a rákos esetek (tüdő, húgyhólyag, nyirokrendszer) 4 százalékáért felelős. Ehhez jön még a röntgensugárzás és egyéb diagnosztikai eljárások, a fájdalomcsillapítóként alkalmazott phenacetil (igazoltan növeli a veserák veszélyét) és bizonyos problematikus hormonok. A változókori kezelésben évek óta használatos ösztrogének és gesztagének ma már a mell- és méhtestrákkal hozhatók összefüggésbe, míg az anti-aging elixírekbe kevert tesztoszteron a prosztatarák esélyét növeli meg.
Ezenkívül nem szabad figyelmen kívül hagyni az élelmiszerek természetes karcinogén anyagait sem. Ilyen például a penész gombaméreg, az ochratoxin A (megtalálható többek között a kávéban és a gabonafélékben, az aflatoxin a diófélékben, az aszalt gyümölcsökben és gabona termékekben, földimogyoróban és hasonlókban). Vagy gondoljunk a sült, grillezett élelmiszerek pörkanyagaira: főként a nyílt lángon készített étel gazdag karcinogén anyagokban. A kolbászfélékben rejlő nitrát-nitrit is karcinogén anyaggá alakul át az emésztő rendszerben. Végül pedig a rendszeres alkohol fogyasztás drámaian megnöveli a rák kialakulásának veszélyét. Minden tumorfajtára vonatkozik ez, de a leginkább a száj-, garat-, nyelőcső-, gégefő- és májrákra.
A spontán remisszió rejtélye
A csodás gyógyulásoknál az embernek elsőként Lourdes és az ottani, megmagyarázhatatlan „csodák” jutnak az eszébe. A valódi csodák azonban a hétköznapokban játszódnak le, méghozzá a világon mindenhol. Nem csak, sőt éppen nem bizonyos szenterejű helyeken. És ez nem vudu-varázslat.
A kutatások egyértelműen bebizonyították, hogy létezik a spontán remisszió jelensége. Ugyanakkor felmerül a nagy kérdés: mit tehet a terapeuta – és nem utolsó sorban maga a páciens – azért, hogy ez a csoda valósággá váljon? A kutatókat évek óta foglalkoztatja ez a kérdés, ám a megoldásnak eddig még nem akadtak nyomára.
Az Egyesült Államokban az „Emberek a rák ellen” nevű kezdeményezés egy ideje azt vizsgálja, mi fordított a rák végső stádiumában lévő emberek sorsán, minek köszönhető, hogy letudták győzni a kórt. Az eredmények szerint általában hármas tényezőről beszélhetünk:
1. Szellemi-lelki újrarendeződés és az élet újra értelmezése. Olyan „rendszerváltásról” van szó, amely megnyilvánulhat például a negatív gondolatoktól, az önmegvetéstől való elfordulásban. Ehhez jönnek még olyan különlegességek, mint a vizualizáció vagy a „tumorszerződés”, amely kölcsönös kötelezettségeket tartalmaz.
2. Az étrend átállítása vegetáriánus alapú, nyers kosztban gazdag teljes értékű táplálkozásra.
3. A test méregtelenítése: salaktalanítás, savtalanítás, a kötőszövet megszabadítása a lerakódásoktól. A testet a felhalmozás helyett a kiválasztásra kell átállítani.
Eredményes védő és gyógyító program
Rák és psziché: a lélek mindig benne van a játékban.
Előre kell bocsátani, hogy az úgynevezett „rákos személyiség” koncepcióját a tudomány időközben elvetette. Nincs összefüggés bizonyos jellemvonások és a megbetegedés gyakorisága között. A nyugodt, csendes ember ugyanúgy a veszélyeztetettek közé tartozhat, mint a kolerikus, lobbanékony típus. Egy valami azonban bizonyos: nagyon fontos szerepet játszik a psziché abban, hogy valaki újra egészségessé válik-e vagy sem.
Erre bizonyságul szolgálhatnak teljesen eltérő kutatási irányok, például a pszicho-neuro-immunológia.
A Simonton-féle vizualizáció gyakorlatilag mindenféle súlyos krónikus betegségnél beválik, a ráktól az érelmeszesedésig. Ezt demonstrálta a világhírű szívspecialista, dr. Dean Ornish is. Ő a terápiájában belső képekkel dolgozik, és a módszert „érzelmi nyitott szívműtétnek” nevezi. Ezzel gyógyítja a szívkoszorúér-betegségben, anginapectoris-rohamokban és érelzáródásban szenvedő, előrehaladott állapotban lévő betegeket, gyógyszer nélkül.
A lelki komponens szerepét a gyógyulásban az a példa is bizonyítja, mennyire elősegítheti a felépülést a barátságos környezet. Epehólyag operáción átesett betegeknél megfigyelték, hogy a műtét után sokkal gyorsabban lábra álltak és lényegesen kevesebb fájdalomcsillapítót igényeltek, ha a szobájuk ablaka egy tűzfal vagy parkoló helyett egy szép tájra nézett.
A művészeti terápiák is gyakran hatásosak a rák ellen vívott harcban. Itt elsősorban az antropozófiai orvoslás bizonyította, hogy ha a lelket sikerül felszabadítani a kényszer jelentette kötelékekből, akkor az öngyógyító erők is munkához látnak. Olyan terápiák jöhetnek itt szóba, mint a tánc, a festés, a zene, a szobrászkodás.
Aki hisz abban, hogy az életben minden egy jóindulatú teremtő kezében van, annak sokkal jobb esélye van arra, hogy már itt a földön boldogabb legyen, egészséges marad jon vagy meggyógyuljon súlyos betegségből is. Ez a tény azon kevés kutatási eredmény közé tartozik, amely bizonyítottnak tekinthető a spontán gyógyulás területén.
A testnedvek megtisztításának receptjei
Ezen a területen olyan szakértők tevékenykedtek, mint Max Gerson vagy Catherine Kousmine (1904-1992). A méregtelenítés folyamatos feladat, nem a fél szívvel elvégzett, rendszertelenül megtartott tavaszi kúráé. Az év egészére elosztva több böjt időszak is létezik, és ez csak jó hatást gyakorol az emberre.
Nyerskoszt- és lékúrák: az érintettek számára az egyik legreménykeltőbb megoldást jelentik. A nyerskoszt, nem ritkán frissen préselt levek formájában, szinte minden eredményes terápia koncepcióban központi szerepet játszik.
Ez nem csak a dr. Bircher-Benner-féle vagy a Breuss-kúra esetében van így. A 70-es években a biológiai rákterápiák nemzetközi hírű, vezető szakértője, Zabel professzor is fontos építő kövének tartotta ezt a táplálkozáson belül. Az általa előírt kezelési és étkezési rendben előkelőhelyet kaptak a levek. A nehezen emészthető nyers kosztot a páciensek többsége nehezen viseli és ezért el is utasítja a szenvedés súlyos szakaszában. Ezt a problémát oldhatják meg a frissen préselt levek, esetleg némi vízzel hígítva. Zabel professzor a leginkább a cékla-, sárgarépa-, csalán-, sárga- és őszibaracklevet ajánlotta.
Tipikus nyerskosztkúra a Franz Konz-féle ősorvoslás (aszalt és vadon termő gyümölcsök), a Burger-féle instinktológia és a Wandmaker- és Wolfe-féle gyümölcs-nyerskoszt. Érdekes és nagyon hatásos az újabban ajánlott gyümölcs -böjt-kirándulás. Az olyan speciális kúrának, mint például a Mayr-kúra (emésztőrendszer) vagy a Schroth-kúra (ivó- és száraz napok, salaktalanítás egész testes izzasztó pakolásokkal), átfogó testápolás magától értetődő részeinek kellene lenniük. Az anyagcsere-maradványok kivezetésének egyik új és érdekes formája az acidózis-önmasszázs vagy az olajrágás. Ez utóbbit akár rögtön ki is próbálhatjuk, hiszen az olajrágás aktivizálja a nyálmirigyeket, és segít megszabadulni a savaktól és a méreg anyagoktól, miközben megmozgatja a fejnek azokat az izmait, amelyek a nyirokkeringésben fontos szerepet játszanak.
Fontos a bél védelme is a ráktól. Ebben főként a baktériumok játszanak fontos szerepet, mert tápanyagokkal látják el a bélnyálkahártyáját rövid láncú zsírsavak képzésével. Olyan tejsavképzőkről van szó, mint például a bifidus baktérium vagy a lactobacillius. Ezek a mikroorganizmusok savassá teszik a bél közegét, és gondoskodnak az ideális, 6-os pH-értékről. Ez védi a belet, és megakadályozza a rothadáskeltő csírák (clostridium, enterobacter stb.) elszaporodását.
Kóstoló a rákvédő konyhából
A méregtelenítő ennivalók között ott találjuk a hagymaféléket: fokhagyma, medvehagyma, póréhagyma, vöröshagyma, snidling. De ide tartoznak a kénes aminosavakat és szelént tartalmazó ételek is, mint a sörélesztő vagy a mikroalgák. A zöldfűszerek közül a leginkább méregtelenítő a koriander, míg az Egyesült Államokban a rákellenes ennivalók listáját évek óta a lenmag vezeti. A lenmag, illetve a lenmagolaj emésztés serkentő hatású, keverhetjük túróba, gyümölcsök közé, vagy diófélékkel keverve olaj-fehérje ételekbe. A dr. Budwig-féle lenolaj-fehérje koszt számos rákos pácienst vezetett már a gyógyulás útjára.
Csak az immunológiai szempontból meggyengült szervezet válhat egyáltalán rákossá, mint ezt már majdnem száz évvel ezelőtt feltételezte a Nobel-díjas orvos, Paul Erlich (1854-1915). Az immunvédelem erősítésének és a sejt légzés normalizálásának ideális programja a dr. Paul Gerhard Seeger-féle 10 lépéses program. Ennek fontos elemei a zavaró mezők fel számolása, a savtalanítás, a bélflóra helyreállítása bizonyos növényi színező anyagokkal, valamint betacyannal – mindkettő bőségesen megtalálható a céklában. Ehhez jön még az áthangolás jobbra csavarodó tejsavakkal és A-vitaminnal, valamint karotinokkal, illetve többszörösen telítetlen zsírsavakkal (elsősorban növényi omega-3 zsírsavakkal).
Kis fények és természetes remény keltők
Újabban különös érdeklődésre tartanak számot bizonyos gyógygombák, például a japán shiitake és maitake (elsősorban leukémia, prosztata-, mell-, tüdő- és bőrrák esetén alkalmazzák). Újdonság az úgynevezett ABM-gomba, de ugyancsak reményt keltő a kombucha vagy a kefirgomba, valamint a noni és a búzacsíra.
Az érdeklődés homlokterében áll a tömjén (agytumorok), a Q10 koenzim, az ellagsav, a melatonin, az L-gluthation, a módosított citruspektin és további másodlagos növényi hatóanyagok, például a quercetin. A kurkuma bizonyos összetevői előidézhetik a rákos sejtek halálát, hasonlóképpen hat a tumericnövény kivonata, valamint (mellrák ellen) az indol-3-carbinol, a brokkoli egyik jellegzetes alkotóeleme.
Mostanában szenzációszámba menő fegyverei a rák elleni harcnak a likopin (a karotinok családjának tagja) és a szelén, valamint az amazóniai indiánok szent növénye, a graviola (Annona muricata). A zöldtea-kivonat klasszikus rákellenes hatóanyagnak számít, a benne lévő növényi hatóanyagok, főleg a katechinek miatt. A dr. Matsuura-féle „japán leves”, egy komplex, erjesztett növényi készítmény fitoösztrogéneket tartalmaz, amelyeknek egyébként is köszönhető, hogy Japánban a nők mellrákrizikója ötödrésze az átlagosnak. Ezt főként a nagy mennyiségben fogyasztott szójával (izoflavonoidok) magyarázzák.
Szeretnénk olvasóink figyelmét felhívni arra, hazánkban a gyógyszerek, tápszerek, gyógyhatású készítmények, étrend-kiegészítők csomagolásának feliratait szigorú törvények és rendeletek szabályozzák. Egy forgalomban lévő készítmény csomagolásán csak a hatóság által jóváhagyott szöveg szerepelhet. Az Avemar speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer daganatos betegek részére dobozán az alábbi szöveg olvasható: „Javallat: Az Avemar szedése ajánlott rosszindulatú daganatos megbetegedésben szenvedők klinikai onkológiai kezelésének (műtét, radioterápia, kemoterápia, immunterápia stb.) kiegészítésére.”
A sok száz vény nélküli készítmény között az Avemar az egyetlen, amit a hatóság daganatos betegek kiegészítő kezelésére jóváhagyott.
Fussunk el a rák elől!
A legújabb felfogás szerint a rákos betegnek minél hamarabb testi aktivitásra van szüksége, és semmiképpen sem kíméletre és nyugalomra. Ez megnöveli a túlélés esélyét, és megelőzi a krónikus fáradtság kialakulását. Egy német vizsgálat során a mellrákos betegeket heti két-három alkalommal küldték erősítő edzésre, hónapokon át, és az eredmény megdöbbentő volt. Nemcsak az objektíven mérhető paraméterek (immunteljesítmény, védősejtek, antitestek), hanem a szubjektív érzések (hangulatjavulás, növekvő optimizmus, szorongás csökkenése, jobb stresszkezelés) is drámaian javultak.
* A heti 4 órás mozgás jelentősen csökkenti a mellrákrizikót, német mérések szerint 30-50 százalékkal.
* Ugyanez vonatkozik a vastagbélrákra is, illetve egyértelmű eredmények mutatkoztak prosztata-, here-, tüdőrák, valamint a női nemi szervek valamennyi megbetegedése esetében.
A földsugárzás mint rákkiváltó, az elektromágneses mezők mint terápia
Számos megbízható és jó nevı természetgyógyásznak meggyőződése, hogy a földsugárzás kiválthat rákot. Közéjük tartozik például dr. Veronika Carstens, aki szerint ezek a zavarok egyéb kiváltó okok egész hálózatával szerveződnek rendszerré (elsavasodás, paraziták, amalgám). Másfelől igen nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen pontosan lokalizálni ezeket a zavaró mezőket. Ha valaki öt különböző varázsvesszőst kihív, valószínıleg öt teljesen különböző eredményt kap. Lényegesen objektívebben behatárolható környezetünk növekvő elektromágneses terheltsége. A hálószobában például egyáltalán nem szabadna áramnak lennie, ami csak speciális hálózati kapcsoló beiktatásával érhető el. Mivel álmunkban kell lejátszódnia a sejtek regenerálódásának, ne ott aludjunk, ahová az építők szeszélye a hálószobát tette, hanem ahol ösztönösen jól érezzük magunkat.
A rák talán csak „elektromos zavar”? Ennek a felfogásnak egyre több híve van. Akadnak kutatók, akik olyan speciális készüléket fejlesztettek ki, amely meghatározott frekvenciákat sugároz, és ezáltal képes gátolni a tumorsejtek növekedését. Egy másik módszer a galvánárammal (egyenáram) végzett rákkezelés. Bio-elektroterápiával pedig fŒként a melanóma, a mell- és prosztatarák befolyásolható.