Várandósság
Életünk kezdetét az édesanyánk várandósságának időszaka jelenti. Ez a kilenc hónap természetesen a leendő apa számára is sok örömmel és felelősségteljes várakozással jár. De ez az az életszakasz, amely mind az anyára, mind a magzatra nézve fokozódó egészségproblémákkal jár. Abban a szakaszban ugyanis, amely a terhessége kezdetétől a szülése után a havi vérzése újra jelentkezéséig tart, az anya anyagcseréje teljesen megváltozik. Ha a szervezetének jól sikerül ehhez alkalmazkodnia, akkor ő is és a baba is egészségesen töltik a negyven hetet, és a születéssel teljes lesz a boldogságuk.
A női és a férfi nem közötti legalapvetőbb különbség, hogy a nők képesek gyereket szülni, a férfiak pedig nem. Ugyanakkor az is nagyon fontos különbség a két nem között, hogy a nők havonta egyszer a havi vérzés útján képesek rendszeresen megtisztítani a szervezetüket, míg a férfiak számára ez a fajta tisztulási lehetőség nem adatott meg. Bár számos nő megterhelőnek érzi a menzeszt, ez mégis évtizedeken át a szépségük és egészségük forrása. Nem utolsósorban pedig az életüké, amely általában tíz-tizenöt évvel hosszabb, mint a férfiaké.
A terhesség kezdetével azonban a nőnek is tisztában kell lennie azzal, hogy a szervezetében maradnak azok a méreganyagok, amelyek a különféle élvezeti szerekből, így a kávéból és a kólából, a cigarettából és az édességekből, a fekete teából és az alkoholból, a húsból és a sóból, a tejből és a tejtermékekből származnak.
Éppen ezért fontos feladat védekezni a lehetséges savak és mérgek ellen, és lúgos, teljes értékű, vegetáriánus kosztot fogyasztani. Ellenkező esetben ugyanis a szervezet arra kényszerül, hogy kompenzálja a káros anyagokat a sav-bázis háztartás egyensúlya és a magzat védelme érdekében, ez pedig kellemetlen következményekkel jár.
Az emberek genetikai adottságaik alapján különféle anyagcserecsoportokba oszthatók. A különféle tünetek és sajnos nemritkán betegségek alapján világossá válik, vajon a szervezet képes-e a savakat és a káros anyagokat kiválasztani, ezeket ásványi anyagok segítségével semlegesíteni és salakanyagként raktározni, vagy ezek a savak károsítják a sejteket, a szöveteket és a szerveket, illetve működésüket. Három anyagcseretípus létezik: a kiválasztó, a raktározó és a felemésztő. A terhesség kezdete után néhány hónappal már minden nő számára világossá válik, melyik anyagcseretípushoz tartozik, mivel ekkor a szervezet rákényszerül arra, hogy az addig havonta kiválasztott káros anyagokat saját maga dolgozza fel.
A kiválasztó típushoz tartozó kismamák hirtelen pattanásosak és aknésak lesznek, tartós nátha, aranyér vagy pikkelysömör jelentkezik náluk. Olyan tünetek ezek, amelyeket korábban vagy nem tapasztaltak, vagy csak gyerekkorukban, amíg a menzesz nem jelentkezett náluk.
A raktározó típusba sorolható terhes nők hirtelen folyamatos hízást tapasztalnak, a testükben lerakódik a víz, narancsbőr alakul ki, amit korábban nem is ismertek – mindez a túlsavasodás és a salakanyagok felszaporodása miatt.
A felemésztőknek hullani kezd a hajuk, romlani a foguk. Nem véletlenül tartja azt a népi mondás, hogy minden gyerek ára egy fog. Az ilyen anyagcsere-típusú nők felhasználják ásványianyag-tartalékaikat, és ez károsítja az ereiket, a szöveteiket, a szerveiket és azok működését. Náluk az átlagosnál fokozottabban alakulnak ki terhességi csíkok, visszerek vagy a terhességi cukorbetegség.
A bőr, a haj, a fog, az erek és a csontok mellett ez utóbbi típusnál a mirigyek is károsodnak, például a hasnyálmirigy béta-sejtjei. Ennek következményeként csökken az inzulintermelés. Szerencsére a terhességi cukorbaj esetén csak átmeneti bajról van szó, a menzesz visszaállásával általában ugyanolyan gyorsan megszűnik, mint ahogyan a havi vérzés kiesésével, a test elsavasodásával és a méreganyagok felszaporodásával kialakult.
De a terhesség alatt nemcsak a női szervezetet terhelik meg fokozottan a méreganyagok, ugyanez vonatkozik a magzatvízre. Ha az ember tapasztalt, öreg bábákat megkérdez, arról számolnak be, hogy régebben a magzatvíz tiszta és jó szagú folyadék volt, körülbelül 8,5-es pH-értékkel, ami optimális lúgos kémhatást jelöl. Manapság azonban sok nőnél a magzatív nem mutatja a korábbi tisztaságot és lúgosságot. Az éveken át tartó fogamzásgátló-szedés és ezzel a női szervezet természetes tisztulási folyamatának elnyomása, valamint a civilizációs élvezeti anyagok nagymértékű fogyasztása végül még a magzatvízen is hátrahagyja a nyomait.
Ennek a folyamatnak a nem kis részben komoly következményeivel először a magzatnak, később pedig a növekvő gyereknek kell együtt élnie. A már nem tiszta magzatvízben való kilenc hónapos tartózkodás az oka számos vetélésnek és koraszülésnek, valamint a pikkelysömörnek, a neurodermatitisznek, az allergiának és az ekcémának.
A várandós nő számára ezért nagyon fontos, hogy igyekezzen gondoskodni róla, hogy a szervezete és ezzel a magzatvíz lehetőleg minél inkább mentes legyen a káros anyagoktól, illetve ez utóbbi tiszta és lúgos kémhatású legyen. Ez a lúgos kémhatás gondoskodik a növekvő magzat folyamatos tisztításáról, a koncentráció-kiegyenlítődés ősi szabálya alapján: a kiegyenlítődés a magzatvíz alacsony savkoncentrációja és a magzat magasabb savkoncentrációja között játszódik le.
A magzat bőrén a méhben töltött hónapok során kialakul az úgynevezett magzatmáz. Ez alatt bújik meg majd a csecsemő rózsás, jó vérellátású és finom illatú bőre.
Gyakoroljuk mindennapa „pótmenzeszt”!
A kisbabát váró nő elkerülheti a struktúravesztést, a kiválasztás jeleit és a lerakódásokat, ha betart két egyszerű, de fontos szabályt. Az első feladat: mindennap gyakorolni a „pótmenzeszt”! Ez a kifejezés az egész szervezet következetes és folyamatos megtisztítását jelenti, ami három építőelemből áll össze.
Az első a már említett teljes értékű-vegetáriánus táplálkozás, amely nagy mennyiségű létfontosságú anyaggal látja el a szervezetet. Mindez nagyon fontos a vesék számára is: a vese ezáltal képessé válik arra, hogy minél több savat és káros anyagot válasszon ki a vizelettel.
Ezzel egyidejűleg a terhesség alatt nagyon fontos sok szénsavmentes vizet és gyógyteát inni, hogy a szervezet valamennyi szervét és sejtjét jó alaposa átöblítsük.
A harmadik elem a lúgos kezelések alkalmazása, láb- és kádfürdők, valamint lúgos harisnyák, illetve lúgos test- és hasborogatások formájában. Ez utóbbi különösen javasolható akkor, ha valakinek viszket a hasa. A lúgos testápolás javítja a bőr mint kiválasztószerv működését.
A másik fontos szabály, ha a kismama meg akarja őrizni az egészségét és a szépségét, illetve a magzatvíz tisztaságát és egészségét, hogy háromszorozza meg a vitamin- és ásványianyagbevitelét. Ezt a feladatot elsősorban a napi koszt segítségével kell megoldani. Nagyon fontos, hogy a kismama minőségi ételeket fogyasszon. Ezen kívül természetesen léteznek az ortomolekuláris medicina szerei is, amelyeket fogyaszthat.
Már Nietzsche is megállapította, hogy Európa sorsa a konyhában dől el. De nemcsak Európáé, hanem minden egyes emberé, és legfőként a kismama és a születendő gyermeke egészsége és szépsége is ezen múlik.
Háromszoros vitálanyag-bevitel
Vitaminokra és ásványi anyagokra természetesen akkor is szüksége van egy nőnek, ha éppen nem vár gyereket. Ha azonban igen, akkor annyit kell ezekből fogyasztania, hogy megőrizhesse a saját és a baba egészségét. A havi vérzés kimaradása eleve megkétszerezi a szükségletet: a leendő anyának olyan lúgképző anyagokat kell magához vennie, amelyek semlegesítik és fokozottan kiválasztják azokat a savakat, amelyek természetes úton nem tudnak eltávozni a szervezetből. A háromszoros szükséglet harmadik oka pedig a magzat, akinek kilenc hónapon keresztül hozzá kell jutnia mindazokhoz a létfontosságú anyagokhoz, amelyekből felépítheti a szervezetét.
Egy meg nem született baba elveszi, amire szüksége van. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a leendő anya nem növeli meg a bevitt létfontosságú anyagok mennyiségét, akkor a magzat az anya tartalékait fogja felhasználni. Ez és a túlsavasodás ad magyarázatot arra, hogy a terhes anyák miért szenvednek hajhullásban, miért romlik a foguk, alakulnak ki náluk terhességi csíkok, visszeresség és egyéb strukturális változások. Ha a leendő anya tisztában van azzal, hogy megváltozott az anyagcseréje, ami különleges szükségletekkel jár, akkor egészséges életmóddal megelőzheti a következmények kialakulását, és ezzel egyidejűleg megteremti gyermeke egészségének optimális alapját is.
Az emberek genetikai adottságaik alapján különféle anyagcsere-csoportokba oszthatók. A különféle tünetek és sajnos nemritkán betegségek alapján világossá válik, vajon a szervezet képes-e a savakat és a káros anyagokat kiválasztani.
| Kiválasztó típus | Felemésztő típus | Raktározó típus |
| • Pattanás, akne | • Hajhullás, fogromlás | • Ödéma |
| • Izzadás | • Kötőszöveti gyengeség | • Hízás |
| • Gyomorégés | • Terhességi csíkok | • Narancsbőr |
| • Tartós nátha | • Visszeresség | |
| • Aranyér | • Terhességi cukorbaj | |
| • Pikkelysömör | • Neurodermatitisz |