rák

Spontán gyógyulás – csoda vagy realitás?

A spontán gyógyulás az orvoslásban nem számít mindennapos esetnek, ám jóval gyakrabban fordul elő, mint hinnénk. A puszta tény, hogy ilyesmi egyáltalán létezik, az emberi…
A rákról másképpen

A rákról másképpen

Immár majdnem negyven éve, 1971. december 23-án az akkori amerikai elnök, Richard Nixon nagy feltűnést keltő beszédében „háborút” hirdetett a rák ellen. Főképp új gyógyszerek…

Daganatellenes gyógynövények

Mottó: "Már öt négyzetméternyi gyógynövénykert birtokában sokat tehet az ember önmagáért, viruló egészségéért." (Maurice Messegue)

Szívinfarktus és szélütés

A szívinfarktus, a szívelégtelenség és a szélütés, ahogyan korábban, ma is utcahosszal vezetik a halálozási statisztikákat. A 70-80-as években nagy feltűnést keltett az úgynevezett fehérjeböjt-elmélet,…
A rák ezotériája

A rák ezotériája

Az ezotéria fogalma az emberi értelem elől elrejtett valóságot jelenti. Megismeréséhez szemléletet kell váltani, hiszen ha az általánosan elfogadott világkép korlátain belül gondolkodunk és viszonyulunk…

A cékla rákmegelőző hatása

Külsőleg nem éppen tetszetős, de jó tulajdonságait a cékla vagy vörös répa csak akkor nyilvánítja ki, ha belső minőségeivel foglalkozunk.

Holisztikus módszerek a daganatos megbetegedések leküzdésére!

Dr. Ládi Szabolcs kutatóorvosnak, az alternatív daganatterápia egyik hazai úttörőjének sok gyógyíthatatlannak tartott beteg köszönheti az életét.

Gyógyító gombák a rákterápiában

Az ázsiai orvoslásban a gombák alkalmazása régi hagyomány, de a gombákat világszerte is egyre szélesebb körben használják a rák megelőzésében és kiegészítő terápiájában. Az ígéretes…
Érzelmi sokk előzi meg a daganatot

Érzelmi sokk előzi meg a daganatot

A gyógyításban az utóbbi évtizedben érezhetően szükség lenne a paradigmaváltásra. Meglevő szemléletünk nem koherens, a polaritás erőteljesen jelen van, sok betegségre nem tudunk értelmes magyarázatot…
A természet kínálja a megoldást

A természet kínálja a megoldást

A tudósok előrejelzése szerint a következő húsz évben kétszeresére nő majd a rákos megbetegedések száma. "Ha rákos megbetegedések szökőárja közelít - márpedig közelít -, akkor…
Beata Bishop a Gerson-módszerről

Beata Bishop a Gerson-módszerről

Beata Bishop Angliában élő magyar pszichoterapeuta és írónő a Gerson-diéta legismertebb európai terjesztője. Ő vezette be Magyarországon is a Gerson-terápiát. „Ideje a gyógyításnak" című könyvét…

A 20 legfontosabb rákterápia

Csodafegyver a rák ellenében a közeljövőben sem várható, bár napjaink gyógyászata e téren számos új ígéretes módszerrel próbálkozik, például immunológiai vagy antitestekkel végzett terápiával, valamint…