Álomfejtés: Sebek
Gyerekkori társaságomban, barátaimmal és féltestvéreimmel vagyok. Szórakozunk, dobálózunk, kergetőzünk, vidámkodunk. Kis feszültség is van a levegőben, a vadulás miatt. Az egyik gyerek megdob engem valamivel, ami tüskés és megsérti a testemet. Félmeztelen vagyok, a tüskék a mellkasomba fúródnak, a karom is megsérül. Eléggé fájó érzés, nem illett a játékossághoz. A combomba is fúródtak tüskék. Húzogatom ki a belém fúródott tüskéket, de nem megy könnyen. Egyrészt elég hosszúak, van köztük az 1 cm-t is meghaladó, másrészt fémből vannak, cikcakkos a nyílhegyük. Szinte a szívemben érzem a szúrást. Megpróbálok nem gondolni a sérülésre, ignorálni a fájdalmat, de nem igazán sikerül. Látom, hogy az egyik olyan mély sebet ütött rajtam, hogy össze kellene varrni. Telik-múlik az idő, senki sem jön összevarrni a sebemet. A társaság is eltűnt mellőlem. Időközben összeforrt a seb, de rosszul, csúnya heg keletkezett. Ezért szétfeszítem, arra gondolva, ha ilyen hamar beheged, majd csak meggyógyulok. A következő pillanatban otthon lábadozok, be van kötve a karom. Átadom magam a lábadozásnak. De megjelenik édesanyám, és minden indok nélkül berángat a konyhába. Én értetlenkedem, miért nem hagy pihenni? És miért markolja meg fájdalmasan a karomat? De még jobban megrémít az a kegyetlenség, amely a nézéséből, az egész arcából sugárzik felém. A szeretet szikráját sem látom benne, ahogyan rám néz. Átragad rám az indulat, mérgemben a kezem ügyébe került tányért vágom a földhöz, de nem törik el. Ekkor még egyszer odavágom, de csak a harmadik nekilendülésre törik össze. Anyám kimegy a szobából. Szorongó érzésekkel ébredek.
Kedves Ruth!
Furcsa, hogy ilyen régi, gyermekkori élmények jönnek elő álmomban, hiszen rövidesen 30 éves leszek, sőt, apai örömök várnak rám. De ezek a fájdalmak mind fizikai, mind lelki szinten az elevenembe hatoltak. Ezért is adtam a SEBEK címet az álmomnak. Ez a bandázás barátaimmal és féltestvéreimmel nagyon élénken él bennem, főleg a féltestvéreim kapcsán.
Az én szüleim házassága ugyanis nagyon sajátságos: – anyám több mint 20 évvel fiatalabb apámnál, – apámnak négy gyermeke volt, akik közül a legidősebb 23 évvel idősebb nálam, és özvegyen vette el anyámat. Ez a körülmény igen kavalkádos gyerekkort hozott számomra. Édesanyám nem egykönynyen birkózott meg a mostohaanya szereppel huszonévesen, és nem mindig volt igazságos velem, ha perpatvarba keveredtem a nagyobbakkal. Bár van egy húgom is, de vele sem alakult ki az a véd- és dacszövetség, amely nekem támaszt adott volna. Sokáig én voltam a „kis hülye” a nagyobbak szemében. Nem akarom túlhangsúlyozni azt a kegyetlenséget, amely itt édesanyám részéről áramlott felém, de hát előjött.
Természetesen nem igazán értem a házasságukat, ámbár anyám a tanítványa volt apámnak az egyetemen. Anyám vidéki, szegény családból származik, nem támogatták a továbbtanulását, de valahogy kiverekedte magának. Később pedig ezzel a házassággal mintegy megkoronázta kemény, ifjúkori küzdelmeit. Nekem és húgomnak már ilyen nehézséggel nem kellett szembenéznünk, természetes volt, hogy egyetemet végeztünk. Én mérnök vagyok. Anyám tanár. Kicsit otthon is a kemény, tekintélyfigura, szeret parancsolgatni, önmagát sem kíméli. Ezzel magyarázható, hogy az álomban megragadja a bekötött karomat és bevonszol a konyhába. Nincs tekintettel a lábadozásomra. Éppen ezért lep meg, hogy mint kiegyensúlyozott házasságban élő leendő apát miért szorongat egy ilyen régi, okafogyott történet?
Köszönettel és üdvözlettel: Zsolt
Kedves Zsolt!
A lelki sebek valóban nehezebben gyógyulnak, mint a fizikaiak. Mindezt anélkül írom, hogy túl akarnám hangsúlyozni azokat a sérelmeket, amelyeket gyermekkorában átélt. Efféle élményeim nekem is vannak a három, idősebb testvérem részéről, akik már mind iskolába jártak, amikor én megszülettem. Ám én ezeket a csatározásokat fontosnak találom önbecsülésünk, önérzetünk, értékrendünk kialakításában.
Míg gyermekkorban az, hogy hány évesek vagyunk, igen lényeges, a későbbiek folyamán egyre kevésbé. Átveszi helyét a műveltségünk, a szakértelmünk, a kiforrottságunk, viselkedésünk kifinomultsága etc. Álmában a fémtüskék a leginkább szembetűnőek, ezeket be kell helyettesítenie az érzelmekkel, fájdalmakkal, amelyeket Zsoltra dobáltak annak idején. A nagyobbak részéről ez nyilván valamiféle lekicsinylés lehetett, édesanyja részéről viszont az érzelmi védelem, a kímélet, a szeretetteljes odafordulás hiánya. Ámbár tudjuk, hogy a szeretet szeretetet szül, a gyakorlat arra is rámutat, hogy azt az embert is képes szeretni, aki őt nem annyira kedveli, vagy legalábbis nem mutatja ki az érzelmeit. Figyeljünk fel arra is, miként próbálkozik megoldással: a háromszor odavágott tányérra gondolok. Persze a „tányértörés” szimbolikája is sejtet valamiféle változást, ami megtöri a súlyos élményt, de édesanyja távozása a szobából azt is jelzi, hogy részéről az ügy lezárt.
Hogy két embert mi fűz össze, az igen sokrétű kérdés. Általában kiegészítik egymást. Ha egy nő apai korú férfihez megy feleségül, apakeresése nyilvánvaló. Móricz Zsigmond az Életem regénye c. könyvében hosszasan fejtegeti, milyen sok időt szentelt annak életében, hogy szülei kapcsolatát megfejtse. De valahol mindez egy társadalmi távlatot, kitekintést nyitott benne az anyagi és szellemi, műveltségbéli különbözőségek talaján a társadalmi szerveződés nagy kérdéseire. És magát az írót is átemelte az alkotói szférába. Zsolték életében is hasonló szerepet kapnak a továbbtanulások.
Bár önöknek már nem kellett akadályokkal szembesülniük. Arra is fel kell figyelnünk, hogy a hegesen gyógyult sebeket feltépte az álomban. Ebben van némi magunkkal szembeni kegyetlenség is, de az álomban a gyógyulás iránti bizalom a hangsúlyos. Mindez persze első sorban a fizikai szinten érvényes. A lelki fájdalmak nagy része szinte diagnosztizálhatatlan. Saját érzékenységünktől is függ, de főleg attól, mennyire tanultunk meg védekezni. Hiszen a világ mindig a sebezhető pontunkon támad. Az okulás foszthat meg bennünket a fölösleges ismétlődésektől. Az álom talán legfőbb üzenete éppen ez a leendő apuka számára. Köszönettel és üdvözlettel:
