Segítség
Angéláéknál, a volt barátnőméknél vagyok, de ő nincs otthon. Kiderült, hogy a kistestvérénél van. A szüleivel beszélgetek. Majd elhatározom, hogy utánamegyek, a Déli pályaudvarnál meg is látom a villamoson.
Ő is felfedez engem, pedig este van, elég sötét. Kidob két papírba csomagolt szendvicset. Én felkapom a szendvicseket a földről, és futni kezdek a villamos mellett a Moszkva tér felé. De valamiképpen mégis a Déli aluljárójában érem utol és kapom el. Angéla nagyon mérges, és azt mondja:
– Mi rosszban sántikálsz?! A tanárom látta, hogy felvetted a szendvicseket, amiket kidobtam.
Majd egyszerre váratlanul megenyhül, melegen átölel, megcsókol, és azt mondja: „Hiányoztál.” Te is nekem, válaszoltam.
Közben talán felébredtem, a folytatás pedig a következő: Angéla terhes.
Cseppet sincs felkészülve sem egy komoly kapcsolatra, sem az anyaságra, ezt mindketten látjuk. Mégis jó érzés, hogy együtt felneveljük a gyermekünket, és én nagyon örülök, hogy ezáltal összekötődött az életünk.
25 éves vagyok, most írom a diplomamunkámat. Voltak halasztások és kihagyások az egyetemi pályafutásom alatt, de most célegyenesbe kerültem.
A kapcsolataim vonatkozásában más a helyzet, és az álom nagyon felkavarta amúgy is zaklatott lelkemet. Ön talán segít majd a tisztánlátásban. Ezek a kapcsolati krízisek már néhány éve edzegetik és horzsolják a lelkemet. Angéla előtt ugyanis egy évfolyamtársammal jártam és éltem közel négy évig, aki azért szakított velem, mert felcserélt egy partiképes csávóval, aki el is vette őt feleségül, már gyermekük is született. A morbid az volt a történetben, hogy mi valóban nagyon bizalmas kapcsolatban voltunk, és nekem panaszkodott, mennyire taszító vonásokkal rendelkezik ez a fazon, akire végül a választása esett.
Angéla ebbe a lelkiállapotomba úszott be, egy vidéki egyetem első éves hallgatójaként. Izgalmas és mozgalmas távkapcsolatunk csak néhány hónapig tartott, mert Angélán kitört a pánikbetegség, és megbukott a vizsgáin. Halasztania kell fél évet, visszajött Pestre, terápiára jár, én kerestem munkát neki.
Ami a probléma, hogy ő is szakított velem. Azt mondta, a betegsége miatt nem képes semmiféle kapcsolatra, próbáljam ezt megérteni és elfogadni. Sokáig nem tértem magamhoz, ráadásul a baráti kapcsolatból, amely közös Angéla társaságával, mindig kapok híreket, meg várok is. Néha el sem megyek, ha tudom, hogy ő is ott lesz, máskor viszont igen baráti a találkozásunk.
Amikor ez az álom jött, éppen egy meglepetésparti készült az egyik tagunk számára, és puhatolóztam, Angéla szeretné-e, ha én is mennék. „Felőlem jöhet, de miattam ne jöjjön” – így mondták vissza a válaszát. Ez kissé lelombozott, mert azzal szembesültem, hogy míg én a lelkem mélyén abban reménykedem, lesz folytatása a kapcsolatunknak, őbenne ilyesmik nem élnek. Végül nem is mentem el. Gondolom, ön még többet kiolvas az álomból rólam. Bennem mély nyomot hagyott, ahogy futok utána a villamos mellett, a mondat, amelyet a kidobott szendvics kapcsán mond. Ezt nem is igazán értem. Fontos a happy end is, bár nem szeretnék apai örömök elé nézni. De a legnagyobb kérdés számomra az, mi vonz annyira Angélában, miért engedem el olyan nehezen? Én nagyon szerettem volna segíteni őt a gyógyulásában. Ön szerint ez lehetséges? Nagyon kibillentett az egyensúlyomból ez a két szakítás. A lélek és a valóság kapcsolata érdekel.
Üdvözlettel: Ágoston
Kedves Ágoston!
A lélek és a valóság kapcsolatának témafelvetése számomra igen lenyűgöző. És biztosíthatom, hogy az álomszimbolika ebben igen komoly támpontot képes nyújtani. Ez az álom is remek helyzetkép. A segítség címet adta neki, arra utalván, hogy ez csak részben sikerült Angélával kapcsolatban. Tudnunk kell, hogy minden segítő szándék tartalmaz egy fontos reflexiót a segítőre nézve:
ha mindenáron segíteni akarunk valakin, valamiben mi is segítségre szorulunk, amely elfedődik ebben a kifelé irányultságban.
Nos a futás a villamos mellett valóban beszédes jelenet, de még beszédesebb az, hogy az ellenkező irányban éri utol, kapja el Angélát. Hiszen a Moszkva tér felé fut, de a Délinél találkoznak:
ez a visszafelé dolog a múltra való utalás, ahonnan indul,
oda lyukad ki. Ennek a kiindulópontnak az egyik eleme – amely az álom csúcsa – a gyerek. Hiszen az előző barátnő azért szakított, mert családot akart alapítani.
Mindez nyíltan-burkoltan a felnőtté válás története, a gyerekállapot nagy visszahúzó erejével ellensúlyozva. Angéla „pánikja” is az egyetemmel egy nagyobb kihívásnak való megfelelést tálalja, mint aminek könnyedén eleget tudna tenni.
Érdekes szimbólum a becsomagolt és ki- vagy eldobott szendvics. Maga a dobás távolítást jelent. Így is éli meg, hogy Angéla úgymond dobta magát. A szendvics pedig étel, amelyet magunkba építünk. Bár Ágoston csak felvette, Angéla elmarasztalja emiatt, sőt a tanárára hivatkozik mint tanúra, aki tekintélyfigura. Nos a szendvics Angéla, aki most nem „fogyasztható”. Konkrétan: a lelki betegségből ki kell gyógyulni ahhoz, hogy harmonikus szerelmi kapcsolatot élhessünk. Angéla nem akarja magát olyan betegségi játszmákba belerángatni, amely a túlalkalmazkodást igényelné az egészséges ember részéről.
Egy szakításnál mindig nehéz kérdés, hogy mivé válik, mi marad belőle, miről szólt, igaz volt-e és így tovább. De hát Angéla mégiscsak most kezdi majd az egyetemet, maga pedig éppen lezárni készül a diákéveket. Nem biztos, hogy diákkapcsolatra van szüksége. Tovább kell lépnie, műfajt kell váltania. Ragaszkodás helyett el kell rugaszkodnia a múlttól, a gyerekesebb sodródástól a felismerés felé. A gyermekes csalódottságot és fájdalmat a férfiasabb felismerésnek kell felváltania. A segítség ebben az esetben a felismerés. Remélem, hogy álma és a reflexióm ezt a felismerést segíti.
Üdvözlettel:
