Tatárlakai leletek – Géczy Gábor kiváló MAG fizikusra is emlékezve
Géczy Gábor Az egyetem alatt és után a debreceni Atommagkutató Intézet Radon Csoportjával geofizikai radioaktivitási vizsgálatokat folytatott. Eredményeit különböző hazai és nemzetközi folyóiratokban publikálták. Később az Eötvös Loránd Tudományegyetem Fizikai Földrajz Tanszékének külső oktatója volt.
Legismertebb munkássága a magyar népi természeti hagyományok, kultúra, gyógyászati megoldások felelevenítése és népszerűsítése köré szerveződött.
A „MAG” mozaikszó a természet által a túlélés érdekében alkalmazott stratégiát tükrözi. Hitt abban, hogy az emberek önellátóvá válnak, és a hagyományos paraszti gazdálkodást hangsúlyozta mint a nagy ellátórendszerektől való függetlenedés eszközét. Ez az életmód nemcsak egészséges, tiszta ételeket és kényelmes otthont biztosított, hanem a közösségi kötelékeket is elősegítette. ( Forrás: Wikipedia)
Az egyperces műszaki nehézségtől eltekintve a legelején jól követhető a Géczy Gábor munkááságára is emlékező szept. 22.-én elhangzott beszélgetés a Tatárlakai korong leletekről a Klein-Lábassy kúriában Törökszentmiklóson! Néhány perccel a kezdés után van még egy kis recsegés is, elnézést ezekért!
Fontos, meglepő ismereteket hangoztak el, jó hallgatózást, egyben köszönjük az érdeklődést és a részvételt!