Az emlők egészsége

Az emlők egészsége

Számos, különböző hatás szükséges ahhoz, hogy az emlőszövet egy sejtje rákos sejtté alakuljon. Vannak olyan kockázati tényezők, amelyeket…

Neuraszténia: egy betegség a múltban és a jelenben

A WHO nemzetközi betegségkódlistája a következőképpen jellemzi a neuraszténiát: erős fáradtság szellemi megerőltetés után vagy testi gyengeség és…
nap, napozás, napvédelem, nő

A túl sok napfény bosszút áll

Ahogyan a bőrgyógyászok szokták mondani, a bőrünk nem felejt. Ezzel a túl sok napfényre gondolnak. Az ötvenévesek korosztályában…

Sérülés utáni sebgyógyulás

Azért, hogy a sérülések, műtétek vagy besugárzás utáni sebek jól gyógyuljanak, és ne alakuljon ki belőlük zavaró mező,…
A kötőszövet is megbetegszik

A kötőszövet is megbetegszik

Kötőszöveteink létezéséről általában csak akkor veszünk tudomást, ha narancsbőr, visszértágulat vagy lógó has formájában, negatív oldaláról mutatkoznak. Pedig…
Már nem pánikolok

Már nem pánikolok

22 éves egyetemista lány vagyok. Úgy gondoltam, érdemes megosztani másokkal az én "kis" történetemet. Rettentően érdekel a pszichológia,…
A belső szervek fájdalma

A belső szervek fájdalma

Belső szerveinkben másként helyezkednek el az érző idegvégződések, mint a test egyéb szöveteiben. Itt az idegvégződések a szervek…

A rettegett koleszterin

Sok orvos, de a páciensek is a „koleszterintémát” a gyógyszeripar kitalációjának tartják, mások szemében a magas koleszterinszint maga…
Speciális margarinnal megfékezhető a koleszterin?

Speciális margarinnal megfékezhető a koleszterin?

Több európai országban létezik egy élelmiszer, amely a koleszterinértéket, méghozzá a káros hatású LDL-koleszterin szintjét kb. 10%-kal képes…
Szívfitnesz

Szívfitnesz

A szívkoszorúér megbetegedéseinek bizonyos stabil fajtáiban, valamint az infarktus utáni rehabilitáció keretében régóta alkalmazzák a mozgásterápiát. A „mozgás”…
Előzzük meg az érelmeszesedést!

Előzzük meg az érelmeszesedést!

Az érrendszer és a vérkeringés némiképp hasonlít egy ország úthálózatára és az azon zajló forgalomra. Fontos különbség, hogy…
Funkcionális szívritmuszavar, idős férfinek fája szíve

Funkcionális szívpanaszok

Szúró érzés a szívtájékon, heves szívdobogás, ritmuszavar vagy rohanóan gyors szívverés: az orvoshoz forduló páciensek 15%-a „funkcionális szívpanaszokkal”…