Dr. Csiszár Róbert – A biológiai fogorvoslás hazai úttörője
Dr. Csiszár Róbert szakvizsgát a fog- és szájbetegségekből tett, majd akupunktúrából is vizsgázott 1988-ban. A biológiai fogászat, orálakupunktúra és neurálterápia mellett – 1988 óta – hagyományos kínai orvoslással, tíz éve pedig homeopátiával is foglalkozik. Dr. Csiszár Róbert a Magyar Oralakupunktúra Orvosok és Biológiai Fogorvosok Társaságának elnöke 1990 óta. Csiszár Róbert tankönyve, illetve laikusoknak szóló munkája is megjelent az idők során. Csiszár Róbert jelenleg a Med-System fogorvosi rendelőés oktatási központ igazgatója. A Természetgyógyász Magazinban 1993 óta jelennek meg írásai, a lap tudományos szaktanácsadója.
– Biológiai vagy komplementer fogorvosnak tartja magát?
– Számos országban, ahol a hagyományos orvoslás még nem integrálódott a nemzeti egészségügyi rendszerbe, gyakran „komplementer”, „alternatív” vagy „nem-konvencionális” gyógyításnak nevezik. Például az Európai Unióban a „nem-konvencionális”, az USA-ban a CAT „komplementer & alternatív terápia”. Kínában a „tradicionális”, Magyarországon a „biológiai/komplementer” elnevezés honosodott meg, de hallhatjuk a holisztikus, a globális, az integratív jelzőket is. Mindenesetre a „bio” előtag mindig valami kevésbé ártalmasat takar, az egész világon. Tehát a szakmai meghatározás a komplementer, a mindennapokban pedig egyértelműbb a biológiai kifejezés.
Útkeresés
– Hogyan lehet jellemezni a komplementer orvosi módszerek helyzetét és megítélését?
– Miként minden módszer, mely a hagyományos, akadémikus vagy ortodox gyógyítás ellen, mellett vagy azt kiegészítve létrejött az elmúlt évtizedekben, szakterületként a biológiai fogorvoslás is megjelent a hagyományos fogászat mellett. Hasonló útkeresési, beilleszkedési problémákkal néz szembe az egész világon és Magyarországon is. Ezek jellegükből adódóan kétirányúak. Vagy teljes nyíltsággal feltárva az adott szakterület ellentmondásait, korlátait, káros kezelési hatásait vállalja a konfrontációt a hivatalos szervekkel, az egyetemi képzési rendszerrel, „illegalitásba” kényszeríti magát, vagy megfelelő kapcsolódási pontokat keresve a hivatalos oktatási rendszerhez a kiegészítő gyógymódok egyes elemeit megpróbálja beépíteni. Periférikus részegységeket – abban a reményben, hogy „belülről” könnyebb az orvosi szemléletváltozást elérni. Ez utóbbit azon az áron, hogy a kezdeti ambíciók idővel megfakulhatnak. Természetesen hazánkban is mindkét útvonalnak megvannak a reprezentánsai.
Az egészségügyi változások iránti igények erőteljesebben jelentkeztek az elmúlt 15 év folyamán, mint a tőlünk nyugatra eső országokban.
Ennek okai a lezajlott társadalmi folyamatokban is keresendők. A 80-as évek végén tapasztalható földrengésszerű változások az egészségügyben is éreztették hatásukat. Mindenki előtt nyilvánvaló lett, hogy a hagyományos gyógyászati értékrend és módszer elavult, alapjaiban megújítandó. Az ortodox gyógyászat leghivatottabb képviselői is elbizonytalanodtak álláspontjuk helyességét illetően. A 90-es évek közepére a kezdeti lendület alábbhagyott, 1999-re pedig az „át nem léphető” határvonalak bemerevedtek. Ezekben a folyamatokban sokat számított az egészségügyi kormányzatok hullámzó teljesítményei, a mindenkori kormányok az egészségügyi problémákat huszadrangú politikai kérdésként kezelő magatartása.
Külföldről is megnyilvánult érdeklődés
– Milyen a biológiai/komplementer fogorvoslás magyarországi helyzete?
– Talán felsorolásszerűen. 1990: Pilisszentkereszt, az első biológiai fogorvosi tanfolyam, még ugyanebben az évben megalakul a biológiai fogorvosok társasága, MOBOT néven. 2003-ig 11 alaptanfolyam, 221 végzett biológiai fogorvos, 652 továbbképzéseken részt vett orvos a további statisztika. 96-ban megjelenik a biológiai fogászat tankönyve. 97-ben a népjóléti miniszter elismeri a biológiai fogászatot önálló természetgyógyászati tudományágként, kinevezi hivatalos honoris causa vizsgáztatóját. Egy évvel később létrejön a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület fogorvosi szekciója.
A magyarországi biológiai fogorvosi alapképzés iránt külföldről is megnyilvánult érdeklődés.
Így a MOBOT már nemzetközi társaság horvát, román, szlovák, holland tagokkal. Legtöbben Svédországból végezték el az alaptanfolyamot. 1999-től minden évben átadásra kerül a „Biológiai Fogorvoslásért” díj, a témában kiemelkedő teljesítményt nyújtottak elismeréseként (2001-ben a Természetgyógyász Magazin szerkesztősége volt a díjazott).
Az Oralakupunktura – Biológiai fogászat tankönyvem – a statisztikák szerint – minden negyedik, ötödik magyar fogorvos könyvespolcán megtalálható. 2001-ben útjára indult a www.biodent.hu, a magyarországi biológiai/komplementer fogorvoslás hivatalos honlapja. Ennek online Tanácsadás anyagából készül a magazin „Szék mellett” című rovata.
A szemléletváltás csírái már megtelepedtek
2002-től a Fogorvosi Kamara lapja, a Magyar Fogorvos adott lehetőséget egy átfogó cikksorozatra, Komplementer orvoslás/fogorvoslás címmel, melynek célja a szakmai továbbképzés, a fogalmak, definíciók tisztázása és a kapcsolódási pontok lehetőségének bemutatása volt.
2003-ban készült el a SEC Kft. fejlesztésében az első komplementer fogorvosi szoftver, „BioDental” néven. 2003-ban az ÁNTSZ kódszámmal ismerte el a „biológiai fogorvosi kezelést”. 1993 óta a Természetgyógyász Magazinban folyamatosan jelennek meg írások a biológiai fogászat témaköréből.
Úgy gondolom, hogy a szemléletváltás csírái már megtelepedtek, a biológiai fogorvoslás sajtója révén pedig a páciensek kevésbé türelmesek és sokkal felvilágosultabbak lettek.
Mi fogja meghatározni a jövő orvoslását?
– Jövőkép?
– Beszéljünk inkább 2004-ről, hiszen az EU-csatlakozás mindenkit érint. Az Európai Unió egészségügyi rendelkezései Magyarországra is normákká válnak. Ilyen rendelkezés például a homeopátia területén hozott határozat a homeopátiás terápiás formák fejlesztése és elterjesztése érdekében. Ez a rendelkezés célul tűzte ki a homeopátia elismertetését az Európai Közösség valamennyi országában, és szükségesnek a homeopátiás képzés általános megteremtését, valamint azt, hogy a homeopátia költségeit – a térségen belül – a társadalombiztosítók fedezzék. Vagy például a gyógynövényalapú készítmények engedélyezésére és nyilvántartására a „hagyományos” gyógyszerekénél egyszerűbb eljárást javasol a bizottság. A parlament kezdeményezésére ez az egyszerűsített eljárás a gyógynövényeken kívül más alapanyagokat, például vitaminokat vagy ásványi anyagokat tartalmazó szerekre is érvényes lesz. Az amalgám mint tömőanyag használatáról és korlátozásáról pedig éppen napjainkban születik az első központi rendelkezés.
Ami Magyarországot, mint már EU-tagállamot illeti, a III. magyarországi, de első európai uniós Biológiai-Komplementer Fogászati Kongresszus Budapesten lesz 2004 őszén. Témája „A biológiai-komplementer fogászat tudo-mányágai, alkalmazások a napi praxisban” lesz.
– Mit tartogat a távolabbi jövő?
– Az orvoslás folyamatosan változik, fejlődik, gazdagodik. A sokáig tiltott terápiák, például a homeopátia, az akupunktúra rendszere, fokozatosan beépülnek az orvoslás kelléktárába.
A ma orvoslása nem azonos a száz év előttivel, és a XXI. században legalább ilyen nagyságú változás várható.
A biofizikai és a biokémiai alapkutatások az energetika irányába mutatnak. A szervezetben áramló különböző eredetű energia- és hullámfajták feltárása, leírása – elsősorban a kibernetika ugrásszerű fejlődése miatt – kézzelfogható közelségbe kerültek.
Személyes meggyőződésem, hogy az anyag hullámtermészete, az energia terjedésének még feltáratlan aspektusai és a külső-belső környezetszennyezés kérdései fogják meghatározni a jövő orvoslását. A fogorvoslásban pedig dr. Reinhold Voll kijelentése: „a fogászat a medicina központi része”, sem csupán a fogorvosok hiúságát legyezgető mondat, hanem napi praxissá válhat, hogy az általános orvosi vizsgálatok kötelezőés bevezető része a fogászati szűrés lesz.
A XXI. század az integratív orvoslás évszázada lesz
Eddig is tudtuk, hogy a szájüregben lévő elváltozások távolabbi szerveket is megbetegíthetnek, de az energetikai csatornák egy újabb aspektust jelentenek; az arckoponya területén ezek 90%-a képviselteti magát.
A WHO – az Egészségügyi Világszervezet – 1996. évi állásfoglalásából idéznék: „a XXI. század az integratív (hagyományos és komplementer gyógymódok együttes alkalmazása) orvoslás évszázada lesz, mert az orvoslás egységes egészet képez, akár konvencionális, akár nem konvencionális szempontból segíti a beteg gyógyulását.”
Fotó: Adobe Stock