A tudattalan fogadalom nagyon nagy erő – Beszélgetés dr. Angster Mária pszichoterapeutával

– Hosszú ideig dolgozott Popper Péternél, aki nekem is tanárom volt az újságíró-iskolán. Milyen volt vele a munka?

– Fantasztikus iskola és műhely volt. Életem egyik legnagyobb szerencséje, hogy oda kerültem. Abban a műhelyben tanultam meg a gyerek- és a felnőtt-terápiát. Az I. sz. Gyerekklinikának mi voltunk akkoriban a pszichológiai osztálya, hozzánk küldték át az osztályokról azokat a gyerekeket, akiknél felmerült, hogy valamilyen pszichés háttere is lehet a betegségüknek. Imádtam a kórházszagot – eredetileg orvos szerettem volna lenni, csak ott volt a matek meg a fizika, amit én egyszerűen nem tudtam rendesen megtanulni, így szóba se jöhetett, hogy az orvosira felvételizzek. Hogy gyógyító akarok lenni, az biztos volt. Így lettem pszichológus, és így utólag nagyon hálás vagyok ezért a kis defektért. Szóval, így mégis kórházhoz jutottam. Emellett a mi részlegünk volt a SOTE Orvospszichológiai Oktató és Kutató Csoportja. Popper tanár úr tartotta az elméleti órákat, mi pedig a gyakorlatot. Azóta is nagyon szeretek tanítani és előadni.

– Már akkor fogékony volt az új módszerek iránt?

– Valahogy úgy alakult, hogy rendre belefutottam új dolgokba, új módszerekbe. Az első ilyen az volt, hogy megnyílt az első magyar gyerek-műveseállomás a klinikán, és a főorvos, dr. Sallay Péter kért egy pszichológust. Tanár úr kérdezte az osztályértekezleten, hogy ki szeretné ezt elvállalni. Erre nagy lett a csend – nem véletlenül persze, én sem tettem fel a kezem. Majd a Tanár úr azt mondta, hogy akkor Angster, maga megy. Utólag azt mondta, kinézte belőlem, hogy meg tudom csinálni. Ott álltam ezzel a nagyon nehéz feladattal – itt ugyanis az a lényeg, hogy amikor valaki művesekezelésre szorul, ha hétfőn kezelik, akkor szerdáig jól van, és ha utána nem kap kezelést, abba rövid időn belül belehal.

Útmutatás nem volt, nekem kellett kitalálnom, hogy egyáltalán mit kell és mit lehet itt csinálni. Mivel Poppernél illett az embernek használnia a józan paraszti eszét, hamar világos lett, hogy ebben a helyzetben ott van az állandó halálfélelem és ezt kezelni kell valahogy.

A halálfélelem elfojtása működik egy darabig, de jobb nem megvárni, amíg aztán berobban a tudatba. Nagyon nehéz, érzelmileg igénybe vevő, de izgalmas és eredményes munka volt. Az egyik akkori kis páciensem most jelölt be a Facebookon, és elmesélte, hogyan emlékszik vissza arra az időre. Folyt a könnyem. Volt egy nemzetközi konferencia Hannoverben a gyerek-műveseállomásokon dolgozó pszichológusoknak és orvosoknak. Néztem a programot, a halálfélelemről és ennek kezeléséről senki se adott elő – jelentkeztem és bevettek a programba. Az előadás után odajöttek, hogy erről a témáról a munkacsoport 20 éve alatt még senki se beszélt. Ez is Popper Péter hatása volt persze, aki azt mondta mindig, hogy az élet alapvető dolgaival, a születéssel és a halállal jóban kell lennie az embernek, és aki ezekkel nincs rendben, az ne dolgozzon ezen a pályán.

Addig csak azzal foglalkoztak, hogyan tud a beteg gyerek alkalmazkodni a kezelésekhez és beilleszkedni a nem betegek világába. Most mondom, hogy nem tud beilleszkedni senki, akinek van egy olyan diagnózisa, ami az életét fenyegeti. Ezt a daganatos betegekkel való munkámban is megtapasztaltam. Ilyenkor az ember kizuhan az egészségesek világából, és bár igyekszik úgy tenni, hogy ezt ne vegyék észre, attól ő még ebben a másik világban él, akár gyerekről, akár felnőttről van szó. Ezt egyszer egy rövid időre magam is átéltem, tudom, miről beszélek.

Egy-egy tudattalan vagy tudatos sorsátvállalás is állhat a betegség mögött

– Pszichoonkológiával is foglalkozott, vagyis rákos betegekkel. Hogyan lehet nekik segíteni?

– Mindig is nagyon érdekelt, milyen lelki okok vannak a betegségek mögött. Németországban tanultam pszichoonkológiát, annak idején tudtommal itthon ilyen még nem volt. A családállítás tapasztalatai alapján úgy tűnik, hogy a pszichoonkológiai irodalomban leírt daganatos megbetegedésre hajlamosító tényezők és életutak mellett – illetve ezek hiányában – a transzgenerációs dinamikák is fontos szerepet játszanak. Egy-egy tudattalan vagy tudatos sorsátvállalás, melyet a „ha te, akkor én is”, a „megyek utánad”, az „inkább én halok meg, mint te” mondatokkal lehet összefoglalni, akkor is hozzájárulhat egy súlyos megbetegedés kialakulásához, ha a beteg jó életet él, pszichésen egészséges. A fenti dinamikák állhatnak bármilyen súlyos krónikus megbetegedés hátterében is mind felnőttek, mind gyerekek esetében.

– Hogyan ismerte meg a családállítás módszerét?

– A pszichoonkológiai képzésen az egyik tanár azt mondta, hogy akkor ő mutat nekünk valamit. Ez volt a családállítás. Rögtön tudtam, hogy ez az, ez az enyém.

– Vannak Magyarországon, akik úgy gondolják, egyszerű és elég hozzá egy gyorstalpaló tanfolyam.

– A családállítás nagyon komoly módszer és nem lehet elsajátítani akár hat hónap alatt, érettségivel. A németeknél ez rangos képzés, és én akkreditált oktató vagyok. Kizárólag orvosokat, pszichoterapeutákat és mentálhigiénés szakembereket oktatok, mert a tanáraim és a saját meggyőződésem is, hogy előzetes pszichoterápiás ismeretek és tapasztalatok nélkül ez a munka veszélyes is lehet. A kliens ugyanis nemcsak a rendszert hozza magával, hanem a pszichéjével is jelen van, és a kettő működése szorosan összefügg. Akiktől én sokat tanultam, ők maguk is mind remek terapeuták voltak. Három éven keresztül edzettek-tanítottak minket, és még azután sem éreztem úgy, hogy egyedül merem csinálni, ezért elvégeztem még két kurzust.

Családállításnak kellene megelőznie minden pszichoterápiát

– Az ember azzal kezdi, hogy saját maga is részt vesz egy ilyen családállításon?

– Hogyne. Minden terápiás képzésnek a saját élmény az alapja. Egészen addig, ameddig nekem nincs kimerítő saját élményem bármiről, amit tanulok, addig nem csinálhatom. Mindenkinek meg kell tapasztalnia, hogy a hozzá forduló kliens mit él át, min megy keresztül.

– Önnél is hozott olyan dolgokat a felszínre, amiket nem tudott önmagáról addig?

– Persze. Bár több módszert is tanultam, ami azt jelenti, hogy az ember a saját hosszú feltáró terápiája után ezeket is kipróbálja magán, és ez összességében igen sok év saját terápia, még mindig nem volt meg egy csomó mindenre a magyarázat, miért vannak úgy a dolgok, ahogyan vannak. Az állításokon azonnal kirajzolódtak a rejtett dinamikák és sorsátvállalások, és úgy szűntek meg, mint amikor egy rossz álomból hirtelen felébred az ember. Ezekre a dolgokra a hagyományos pszichológiai gondolkodással, az ember saját életének elemzésével nem lehetne rájönni. Nem bennünk van ilyenkor egy-egy tünet, betegség vagy elakadás kiváltó oka, hanem abban a rendszerben, amelyikbe beleszületünk vagy amelyiket a párkapcsolatainkkal kialakítunk. Az az első kérdés tehát, hogy ami az életemben elakadást okoz, az az én problémám vagy nem az enyém, ha nem az enyém, akkor a családban kié, ki felé született meg a lelkemben egy többnyire tudattalan fogadalom. És ha ez felszínre kerül, akkor feloldódik.

– Mi az oka annak, hogy a pszichoterápiás szakma nem fogadja el, miközben nagyon népszerű és hasznos módszer?

– Az egyik oka az, hogy sok hozzá nem értő foglalkozik vele. Hellinger munkacsoportjának volt egy tagja, Jakob Schneider, lelkész és lelki gondozó, és most, hogy Hellinger meghalt, ő a családállítás egyik ikonikus alakja. Azoktól hallottam, akiktől én tanultam, hogy Hellinger azt mondta Jakobnak, csinálja a családállítást ő is, annak ellenére, hogy nem terapeuta, és hozzátette: „a mező mindenkinek szól”. Ezt a mondatot a kontextusából kiragadva jól félreértették. Ez Jakobnak szólt. Voltam Jakobnál is egy hetet, és én, akinek megvan az alapszakmája és a gyakorlata is, szeretnék annyit tudni a pszichológiáról, mint ő. A módszer nem lett levédve, Hellinger ezzel nem volt hajlandó foglalkozni. Ha most megnézzük, ki mindenki csinál családállítást Magyarországon, az botrányos. Kell tudni, hogy az ember hogyan működik, mi a pszichodinamika, hogy az a helyzet, amiben él, az neki milyen, és valószínűleg hogyan alakította az életét. Enélkül nem lenne szabad családállítást végezni, mert sokat lehet ártani vele.

– Hányan lehetnek Magyarországon, akik családállítást csinálnak?

– Fogalmam sincs. Sokan csinálják alapvégzettség nélkül, de én nem hiszem, hogy ha az embernek nincs egy hosszú, feltáró egyéni pszichoterápiája, ahol a saját életét rendbe rakják, akkor szabad mások lelkével dolgoznia.

– Mi történhet, ha ez nincs meg?

– Röviden: baj! Mondok egy példát. A képviselők felállnak és megkeresik a helyüket a térben, utána beszámolnak arról, milyen testi érzeteik vannak. Rosszul vezetett családállításon azt kérdezik, mit érez a képviselő. Érez ő mindenfélét! Lehetnek ezek saját érzelmek. Lehet, hogy például a saját anyja iránti érzelem éled fel és rávetíti a helyzetre. De lehet az is, hogy a klánjában átvett valakitől egy érzelmet és az jön elő. Az is lehet, hogy nagyon segíteni akar és azt gondolja, hogy intuíciója van, holott csak fantáziál. Ebből nagy műhibák keletkezhetnek. Csoportvezetőként érezni kell, hogy amit visszajelzett a képviselő, az úgy van-e, vagy nem.

Már az elején elgondolkodtam azon, hogy ahhoz, hogy valaki pszichoterapeuta legyen, kell öt év egyetem, majd négy év a klinikus szakvizsgához, három év terapeutaképzés, és ekkor még csak a jogosítványa van meg az embernek, ami nem azt jelenti, hogy tud vezetni. Jön a gyakorlat, amikor az ember eljár az eseteivel szupervízióba, és néha még ott is kiderül, hogy a kliens érzéseit összekeveri a sajátjával. Ha pedig ez ennyi év után így van, akkor egyáltalán nem elvárható egy más szakmában dolgozó embertől, hogy világosan különbséget tudjon tenni a saját érzései, az átvett érzései és a képviseletben érzékelt dolgok között. Ezért aztán nálam csak olyan visszajelzések vannak, amelyek az akaratunktól, szándékainktól függetlenül működő vegetatív idegrendszer működéséből származnak. Erős vagyok, gyenge vagyok, megingott a lábam, kirázott a hideg, eleredt a könnyem – ezeket nem lehet „csinálni”.

– Azt mondja sok családállító, hogy ő csak egyszerű kérdésekkel foglalkozik, nem megy bele a mélyebb rétegekbe, így nem is okozhat bajt.

– Ha az állításvezető nem veszi észre, hogy valaki súlyosan traumatizált vagy valamilyen személyiségzavara van, és konfrontáltatják olyasmivel, ami neki túl sok, akkor szétesik. Ezt pontosan kell tudni és ha arra van szükség, terápiára kell küldeni. Az nem jó, ha feloldják a kliens traumáját, ő meg hazafelé öngyilkos lesz. Olyan sok ember esett ennek áldozatául a világon, hogy a terápiás szakmában külön fogalom a poszthellingeri öngyilkosság és a poszthellingeri pszichózis. Úgyhogy válassza meg mindenki, hová megy családállításra! Nekem mindenesetre van egy pszichiáter kollégám, akit bármikor felhívhatok, ha baj van.

Visszaköszönnek a súlyos családi titkok és történelmi traumák

– Mi az, amivel a családállítás többet ad a klasszikus pszichoterápiánál?

– Minden pszichoterápiás eljárást ki kéne egészíteni a családállítással, mert minden tünet, elakadás lehet a saját élet következménye, de ugyanúgy lehet egy átvett tünet is, a kettő pontosan ugyanúgy néz ki. És ha átvételről van szó, akkor járathatom a kliensemet évekig terápiába, nem fog megoldódni a baja, mert az nem a sajátja. Ezt minden terápiás munka előtt szét kellene szálazni és az átvételeket fel kellene oldani. Most már sok kollégám van, aki rendszeresen elhozza a kliensét állításra, akár a munka megkezdése előtt, akár akkor, ha elakadtak. Mindig kiderül, hogy valami sorsátvétel áll az útban.

– A klasszikus pszichoterápiás iskola elfogadja azt, hogy az embernek nemcsak a saját lelkével van dolga?

– Igen, tudtommal egyre inkább. A klinikai szakpszichológusok is elismerik a transzgenerációs tényezők fontosságát, ezért például a Magyar Judit vezetésével működő Lélekművek Pszichoterápiás Központ munkatársai is rendszeresen hozzák a klienseket állításra. A családállítás viszont többet mond a transzgenerációs tényezőknél. Ugyanis kiderült, hogy nemcsak az a családtag, aki rokon, tehát nemcsak a vér szerinti rokonaimmal vagyok összekötve, hanem vannak felvett családtagok is, és az ő sorsukba is ugyanúgy belevonódhat az ember. Ha valaki hozzájárul ahhoz, hogy az élet továbbmenjen azon a vonalon, az automatikusan családtaggá válik.

Ilyenek a szülők, nagyszülők, dédszülők előző fontos kapcsolatai, akiknek bármilyen módon és bármilyen okból ki kellett lépniük abból a viszonyból, hogy be tudjon lépni az, akitől én kaptam az életemet. Ilyen az, aki személyes áldozatot hoz ezért, például kimenti nagypapát kiskorában a vízből, de ő maga belefullad. A családállításokon derül ki az is, hogy ha van egy élet-halál helyzet, például egy pórul járt turistabusz, ahol a sors dönti el, ki hal meg, ki él tovább nyomorékon és ki épen, akkor ott is egy olyan csoportlélek keletkezik, mint amilyen a családtagok között van. A túlélőkben pedig ott él a szolidaritás: ha ti meghaltatok vagy megnyomorodtatok, én sem élhetek, vagy nem élhetek jól. És ezt a szolidaritást is át lehet venni.

– Ezért olyan fontos tudni, hogy mi történt a családdal a háborúban, a holokauszt idején, az ötvenes években?

– Ezért. Rengeteg szörnyűséges katonabaleset volt például, amik nem voltak publikusak, és gyakran látom, hogy egy fiatal az apja vagy a nagyapja sorkatonai bajtársával vállal szolidaritást. Ezeket a terápiák nem veszik figyelembe. Vagy egy másik példa: ha valaki elüt egy embert, lehet, hogy két generációval később egy unoka kezd vezekelni, és nem értik, mi a baja.

– Ráadásul Magyarországon bőségesen van családi titok és súlyos történelmi trauma.

– Igen, ezek mind számítanak. Az állítás során sok ilyen típusú, használható információ a felszínre kerül. Hiába járok én depresszióval a terapeutához és már mindent feldolgoztunk, mégsem vagyok jobban, mert az nincs kiderítve, hogy a nagymamának meghalt az egyik gyereke vagy a vőlegénye, amiről senki nem tud, és a lelkemben – anélkül, hogy ez tudatosulna bennem – megszületik a fogadalom: majd én gyászolok helyetted, nagyi. Dr. Tar Zsuzsanna pszichiáter kolléganőm gyakran hozza a pácienseit családállításra és kiderül, hogy nagyon sok téves eszme vagy hallucináció a családi memóriának egy foszlánya. A családi lélek rejtett információs hálózatából érzékeli, de saját élményként éli meg. Egyszer összeszámoltuk: 38 pácienséből 26-nak lett sokkal jobb az állapota családállítás után! Volt, aki egészen feltisztult. Ez óriási dolog.

– Ezért is fontos, hogy a családok kutassák saját múltjukat, meghallgassák az időseket, tudjanak a családi titkokról?

– Persze. Hellinger szlogenje: ami van, annak szabadnak kell lennie. Ha el van nyomva, tabuvá teszik, akkor tünetet képez. Ami napvilágra kerül, az már nem okoz tünetet, ilyen a sors, meghajlunk előtte. De ha tabu, hogy a nagymamát lánykorában megerőszakolták az oroszok, akkor egy egész klánnyi nő elszúrja a férfiakkal való viszonyát emiatt, mondván: majd mi leverjük az összes férfin, amit ezek tettek veled. A pszichoonkológiai munkám során láttam, hogy a betegségeknél is gyakori a „megyek utánad, megyek helyetted” fogadalom, és ez ellen nem hat a kemoterápia. Ezeket a tudatalatti fogadalmakat felszínre kell hozni, és akkor szabad az út a gyógyulás előtt.

– Van arra remény, hogy ilyen módon meggyógyuljon valaki?

– 1992-ben kiderült egy barátnőmről, hogy áttétes mellrákja van, azt mondták, van két hónapja. Kivittem Németországba Gerzson-terápiára. Ott tudtam meg azt is, hogy van geopátia, káros földsugárzás. Csálén állt az ágy, azt hittem, a takarító hagyta úgy felmosás után, megigazítottam. Rám szóltak, hogy azonnal tegyem vissza. A terápiának része volt a lelki gondozás is, nekiálltunk gyakorlatozni. A 2-3 hónapjából hét év lett, de ami még fontosabb: azt mondta, ő ebből a bajból nagyon sokat tanult, kisimult és nagyon szépen tudott elmenni. Nagyon hálás vagyok neki. Akkor láttam, mi mindent lehet csinálni. Volt egy projektem daganatos betegekkel a Margit, a Péterfy és a budai MÁV Kórházban. Akiknél még a primér daganatot elkaptuk, és kiderült, hogy nem a saját életprogramjukat követik, hanem tudatalatti fogadalmat, átvételt, azok meggyógyultak és 15 éven át ünnepeltük a névnapomat úgy, hogy mindenki negatív volt.

Valójában azt ünnepeltük, hogy mindenki él és mindenki egészséges, ami nagy dolog! Ez nem volt kutatási szinten dokumentálva, de ha valaki azzal jön, hogy a témája a betegsége, akkor rögtön végigvesszük az összes lehetséges okot, és nemcsak a rák esetén.

– Mindenki partner abban, hogy meggyógyuljon?

– Ez érdekes kérdés. A tudattalan fogadalom nagyon nagy erő. Nem a racionális gondolkodás termése, mert az eszével mindenki tudja, hogy senki sorsát nem vehetjük át, hanem a gyereki mágikus gondolkodásé, mely szerint minden lehetséges. A mágikus gondolkodást meghaladjuk, de azért bennünk él tovább. „Aznap ne feleljek, egy kőre léptem én”, mondja Radnóti. Ezek mágikus gyermeki gondolatok, amikre rárétegződik a racionális tudat, de azért ez ott van a mélyben és adott szituációban újraéled. Az állításokon el is mondom, hogy kevés ember éli meg úgy, hogy itt egy jólesőt zokog és könnyű léptekkel hazamegy.

A legtöbben úgy jönnek el családállításra, hogy hasson, de azért ne nagyon, legyek jobban, de tudjam tartani a fogadalmamat is. Amikor daganatos betegekkel dolgoztam, kötöttünk terápiás szerződést, aminek az az egyik pontja, hogy mi a munkánk célja. Nagyon kevesen mondták, hogy a cél, hogy meggyógyuljanak. A többség azt mondta, hogy gyógyulni akar. Visszahőköltek, amikor azt kérdeztem: mi lenne, ha a cél az lenne, hogy meggyógyul? Innen lehetett látni, hogy ez nem a saját programja, hanem valaki után vagy helyett megy. A családállítás az első lépés, addig semmi nem hat, mert a lélek erősebb, mint a test. Amíg a fogadalmat ki nem oldjuk, addig semmi nem fog hatni, se a terápia vagy a relaxáció.

– Ez más betegségekre is igaz?

– Igen. Régen úgy gondolták, hogy mindennek fizikai oka van, azután jött az, hogy minden pszichés. A betegeim rendre azt hallották, hogy ezt a bajt ők csinálták maguknak, úgyhogy csinálják vissza. Aztán kiderült, a tudattalan fogadalmaink minden személyes szándékot és élettervet felülírnak. A lélek egy fölöttes hatóság, a parancsa erősebb, mint a psziché parancsa. Szóval mind a három réteget egyszerre kell néznünk: a test, a psziché és a rendszer, azaz a családi lélek működését.

Az a hiteles terapeuta, aki saját magát is karban tudja tartani

– A saját egészségére hogyan vigyáz és miként hozza rendbe?

– Próbálok nagyon vigyázni magamra, egészségesen élni, ami egy személyre szabott dolog. A baráti körömben nagyon jó gyógyító szakemberek vannak, nagy szerencsémre. Van velem dolguk, nem mondom, de együttműködő páciens vagyok. Amúgy teljesen normálisan élek, mint bárki más. Igyekszem sokat mozogni és formában maradni. Popper Péter azt mondta, ő nem lenne hiteles hajnövesztőszer-árus. A hitelességhez az kell, hogy látszódjon, magamat is karban tudom tartani testileg-lelkileg egyaránt.

– Van kedvenc sportja?

– Most ez a második nyár, hogy SUP deszkázom, nem vagyok egy nagy bajnok, de imádom, persze ha nincs nagy hullám. El nem hittem volna, hogy én ezen fel tudok tápászkodni, és fenn tudok maradni rajta. Mindig van valami új, ami fellelkesít, aztán megint valami új. Imádom a kondigépeket is. Viszem Rozit, a kutyámat sétálni meg frizbizni. Nevelni is próbálom, mérsékelt sikerrel. Minden kutyatréner első lépésben engem akarna megnevelni, de hát így hetvenhez közel már nemigen lehet átstrukturálni az ember személyiségét, úgyhogy valószínűleg ez így marad. Én ordibálok, ő meg, ha úgy gondolja, szót fogad. Egyszer voltam vezető, hasonló eredménnyel. Le is vontam a konzekvenciát. Szeretek utazni, együtt lenni a barátaimmal. És az a nagy szerencsém, hogy engem nagyon sok minden érdekel, de a munkám a legjobban. Van, hogy két állítás között eszembe jut, mekkora mázlim van. Azt csinálhatom, amit a legjobban szeretek, és amiben igazán elememben vagyok.

NÉVJEGY

Dr. Angster Mária pszichológus, klinikai gyerek szakpszichológus, pszichoterapeuta. Tevékenységét a XI. kerületi Nevelési Tanácsadó pszichológusaként kezdte, majd tíz éven át a SOTE Orvospszichológiai Oktató Csoportjában dolgozott dr. Popper Péter vezetésével, ahol oktatott és egyéni, illetve csoportterápiát végzett gyerekeknek, serdülőknek, szülőknek, egyetemi hallgatóknak és fiatal oktatóknak, továbbá kialakította az első magyar gyermek-műveseállomás kezeltjeinek pszichológiai támogatásának rendszerét. 1995-től egyéni praxisban dolgozott pszichoterapeutaként, emellett a Budai MÁV-kórházban volt pszichoonkológiai tanácsadó több mint 10 éven át. 2001 óta vezet családállítás-csoportokat, 2006 óta a normaadónak számító Német Rendszerállítók Egyesülete (DGfS) által elismert családállítás-oktató, képzéseit az egyesület akkreditálta.

A témában számos publikációja, több könyvfejezete és két saját könyve jelent meg, a 2013-as Ikertörténetek és a 2021-es Babatörténetek. Részt vesz a módszerrel kapcsolatos hatásvizsgálatokban is, jelenleg a harmadik kutatás folyik. Célja a módszer megismertetése és elismertetése úgy a szakmával, mind azokkal az emberekkel, akiknek ez a hasznára válhat.

Egy különösnek tűnő eset – ami egy a sok közül

Az evészavarok hátterében is sokszor az áll, hogy a beteg, anélkül hogy ismerte volna őket, szolidaritást vállal nehéz sorsú családtagjaival. Egy fiatal anorexiás lány terápiája évek óta hatástalan volt. Kiderült, hogy anyai dédapjának első feleségét és két lányát az üldöztetések alatt elhurcolták. Az anyát megölték, a lányok éhen haltak. A dédapa katolikus lévén megmenekült. Semmit sem tudott tenni a családjáért. Évek múlva újra házasodott, ebből a házasságból származik az anyai nagyanya. Mindezt a lány az állítás előtti napokban a családi információgyűjtés során tudta meg, soha nem beszéltek a történtekről. Az állításból kiderült, hogy lelkében az éhen halt dédnagynéniket képviselte. „Követlek és képvisellek benneteket. Ha ti éhen haltatok, akkor én is” – mondhatta nekik a lelkében. „Képviselem a halott lányaidat a számodra, Dédapa” – mondhatta tudattalanul a dédapának.

Dédapa első feleségének és lányainak a képe azóta kint van a falon. „Hozzánk tartoztok Ti is. Ha Ti életben maradtok, én nem vagyok itt. Nézzetek rám szeretettel, ha maradok, és csinálok valami nagyon jót az életemből a ti emléketekre is” – hangzott el az állítás végén, és a kliens ezt követő súlygyarapodásából ítélve egy tudattalanul ható fogadalmat sikerült feloldani.

A rend, a sors és a párkapcsolatok

Bár a tudomány még nem igazolta, mára már rengeteg tapasztalat valószínűsíti, hogy az összetartozó emberek között van egy rejtett összeköttetési rendszer, egy információs háló, ami egy rendszerként működik, törvényszerűségek mentén.

* Az első törvény: az odatartozás joga

Mindenkinek joga van ahhoz, hogy a családtagjai elismerjék, ő is a családhoz tartozik. Mégis vannak, akiket kitagadnak a családból, vagyis úgy élnek, éreznek és viselkednek, mintha az illető nem létezne vagy létezett volna. Néha azért próbálnak meg „elfelejteni” valakit, mert nagyon fáj az emléke. A tapasztalatok szerint azonban ott van a kitagadott energetikai lenyomata ebben a rejtett információs hálóban.

* A második törvény: a hely törvénye

Az ember a családjában a neki megfelelő generációs létrafokon és azon belül is a megfelelő sorszámú helyen él jól. Ez a saját helye. Ennek ellenére sokszor úgy éli meg magát az ember, mintha egy- vagy két-, sőt többgenerációs létrafokkal feljebb állna, mintha anyja vagy apja társa vagy a szülője lenne. Pedig ez lehetetlen: egy gyerek soha nem tud társa vagy szülője lenni a szülőjének, és ha mégis megpróbálkozik vele, az meghaladja az erejét és rányomja a bélyegét későbbi párkapcsolatára.

* A harmadik törvény: a rendszer-lelkiismeret

A családi léleknek nevezett összeköttetés-rendszerben egy teljes mértékben igazságtalan és tudattalan csoport-lelkiismeret működik. Ha valamelyik taggal valami életbevágóan rossz vagy nehéz dolog történik, akkor egy később született családtag úgy fog élni, érezni és viselkedni, mintha az a rossz dolog vele történt volna meg. Ez többnyire teljesen tudattalan, ám kényszerítő erővel irányítja az ember életét. Mindez gyermeki szeretetből történik. Lelkünk gyerekrésze a maga mágikus gondolkodásával azt hiszi, hogy ezzel segíthet.

* A negyedik törvény: az adok-kapok egyensúlya

Ha felborul az adok-kapok egyensúlya, az már önmagában is elég ahhoz, hogy egy kezdetben jól működő párkapcsolat tönkremenjen. Viszont ha sikerül újra helyreállítani az egyenleget, a kapcsolat is látványosan megjavulhat.

Fotó: Adobe Stock