Nárcizmus és annak következményei

A hamis énképű ember szinte folyamatosan fenyegetettnek érzi magát, és identitását csak permanens, többé-kevésbé elfojtott vagy leplezett szorongás közepette képes fenntartani. A hazug identitás a valós énre húzott maszk, álca, amelynek funkciója, hogy az egyént önmaga és mások szemében szebb, kedvezőbb színben tüntesse fel. A hamis énkép és a nárcizmus okai általában az egyén múltjában gyökereznek, gyermekkorában úgy érezte, hogy autentikus, valódi énjét nem fogadják el. Ez az érzés állandósul, és felnőtt korában is tovább él, ezért igyekszik új, felvett identitását azzal megalapozni, hogy jobb, mint a többiek.

A nárcizmus jellemzői

Ez a tákolmány azonban meglehetősen ingatag. Míg állandóan azon fáradozik, hogy ezt a mesterségesen feldíszített, hamis énképet fenn tudja tartani a külvilág előtt, folyamatosan attól retteg, hogy lecsúszik és elmerül a megsemmisítő és szégyenteljes kisebbrendűséggel járó élmények örvényében. Ezért állandóan igyekszik mindenkinél jobbnak lenni, ennek érdekében megmásítja a tényeket, hogy imázsát folyamatosan fényesen tudja tartani.

Azonban minden hamis identitás, ami azon alapul, hogy az illető másoknál jobb, szükségszerűen sérülékenységet és ellenséges érzületet eredményez. A nagy erőfeszítéssel fenntartott hamis identitás érdekében az érintett elszigetelődik, lényegében kizárja magát mások társaságából. Ez tovább rontja a helyzetet, hiszen állandóan úgy érzi, nem szerethető, és ezt kényszeresen igyekszik ellensúlyozni azáltal, hogy önmagát valamilyen nagyszerű és ideális személyként igyekszik prezentálni a külvilág előtt. Saját valódi érzéseit és igényeit, valamint hitelességét feláldozza a teljesítmény és az elismerés oltárán.

Eközben saját, hamis énképét folyamatosan idealizálja. Ennek része az is, hogy embertársait folyamatosan igyekszik leértékelni, hogy ezáltal is fenntartsa a saját magáról kialakított ideális képet. A hamis identitás tehát a többi emberrel szembeni különbségtételből (és gyakran lenézésből), és nem a szeretetből és a hozzájuk fűződő kötődésből táplálkozik. E jelenséggel lépten-nyomon találkozhatunk, különösen a politikában, a médiumokban, a munkahelyeken, főként a cégvezetők körében.

Mások sikerét le kell értékelni

Aki önértékelését a másokkal szembeni fensőbbség érzéséből vezeti le, annak saját (fenyegető) kudarcát vagy mások sikerét hozzá kell igazítania saját, torz énképéhez – ez azt jelenti, hogy mások sikerét leértékeli, a sikeres embereket megalázza, kiközösíti, vagy, ha teheti, eltávolítja. Saját, ingatag és törékeny identitásának biztosítása érdekében jéghidegen, tudatosan és kegyetlenül, vagy tudat alatt erőszakos, ellenséges lépéseket tesz, hogy kirekessze azokat, akikkel kapcsolatban úgy érzi, fenyegetik. A gyenge, törékeny énkép azt jelenti, hogy képtelen reálisan látni, értékelni önmagát. Mindent, ami nem illik saját, ideális énképéhez, el kell fojtania, meg kell tagadnia, különben összeomlik. Azonnal támadásba lendül bármi ellen, ami fenyegeti (vagy csak fenyegetni látszik) a hamis identitást.

Mindez társadalmi szinten gyakran rasszizmusba, nacionalizmusba és háborúba torkollik. Társadalmi szinten is működik a látszatidentitás modellje, amit azzal támasztanak alá, hogy fenyegetésként élik meg a nem a saját csoporthoz tartozókat. A nemzetiszocializmus idején ennek nevében neveztek egyes csoportokat alacsonyabb rendűnek. Extrém esetben ez azt eredményezheti, hogy valaki szimpatizál a fanatizmussal, a terrorizmussal.

Farizeus módon hálát ad azért, hogy nem olyan rossz és erkölcstelen vagy gonosz, mint a többiek, akiktől elkülönül. Önmagát nemesnek, magasztosnak, segítőkésznek és igazságosnak tartja, miközben mélységesen megveti a többieket. Eközben szüksége van rá, hogy a többiek rosszak legyenek, különben összeomlana saját, hamis és törékeny énképe.

A hamis identitás fenyegetése támadást eredményez

Ha a saját csoport, kultúra, moralitás, politikai meggyőződés, teljesítmény vagy a favorizált sportklub, vallási felekezet képezi az énkép és az önértékelés alapját, az egyén nem tehet mást, mint hogy támadásba lendül, ha fenyegetve érzi saját énképét. Vagy másokra támad, vagy önmagában okoz kárt.

A másik alternatíva az lehetne, hogy újraigazítjuk énképünket a körülményekhez, méghozzá vádaskodás és felelősök, bűnösök keresése nélkül. Ehhez azonban képesnek kell lennünk az őszinte és megbocsátó önvizsgálatra, szembesülni kell a fájdalommal és tudni kell megbocsátani önmagunknak és másoknak. Ez a fájdalom egészséges bűnbánatot és változást eredményez, ezen keresztül pedig gyógyuláshoz vezet. Ez a fájdalom nem a szokásos, áldozati szerepbe bújt, egocentrikus önsajnálat érzése, ami segít fenntartani a hamis önképet. Aki azonban szeretne kitartani hamis énképe mellett, és görcsösen ragaszkodik hozzá, az soha nem leli meg a lelki békét.

Az az igazán erős, aki képes elfogadni saját gyengeségét

Csak az nevezheti magát igazán erősnek, akik ismeri saját szívét és gyengeségeit, és képes azokat elfogadni, tudomásul venni. Kizárólag az ilyen ember lesz képes másokat vezetni, irányítani. Csak olyan mértékben vagyok igazán erős és lelkileg egészséges, amilyen mértékben képes vagyok felismerni és szeretettel elfogadni saját hibáimat. Csak ekkor jöhet létre igazi kapcsolat, igazi összetartozás másokkal, kényszerek nélkül, anélkül, hogy bárkit kirekesztenék vagy bárkitől elhatárolódnék. Akkor a másiknak nem kell veszítenie ahhoz, hogy én nyerhessek. Ekkor odatartozhatunk a sokszínű különféleséghez, amelyben mindenkinek megvan a saját, csak rá jellemző tehetsége, amelyek összessége erősítheti a közösséget. Fontos azt is tudni, hogy kivétel nélkül mindenki vágyik a szeretetre, az elismerésre, a tiszteletre, és mindenkinek vannak gyengeségei és félelmei, tehát e téren mindnyájan nagyon is hasonlítunk egymásra.

Csak az tud hitelesen önmaga lenni és embertársaival békében élni, és mindig hajlandónak mutatkozni a kibékülésre, aki érzi, hogy feltétel nélkül elfogadják olyannak, amilyen. Ennek felismerése rendkívül fontos az emberiség jövője szempontjából. Szükségünk van egymásra, hiszen mindnyájan ugyanabban a kicsi és nagyon is törékeny csónakban ülünk.

Fotó: Adobe Stock