Társkeresés: több frusztráció, mint öröm?
A német adatok szerint ott a lakosság egyharmada szingli, és ennek egyötöde tartósan. Egyre többek közülük tudatos választásként élik meg ezt az életformát, és élvezik a szabadság örömét. Ám ugyanennyien szándékuk ellenére élnek egyedül. Ennek az okát a pszichológusok az önmegvalósítás utáni vágyban, a csökkent kríziskezelő képességekben, a kötődéstől való félelemben, a potenciális partnerrel szemben támasztott túl magas igényekben látják, valamint abban, hogy eltűntek bizonyos társadalmi értékek és kényszerek, illetve megnőtt az emberek anyagi függetlensége. De az önmagunkban való kételkedés, a karrier és a csalódástól való félelem is blokkolja a társtalálást. A lehetőségek látszólagos túlkínálata miatt az emberek nem akarnak elköteleződni: a társkeresők nem annyira kapcsolatot, mint alkalmi partnert keresnek. Ezen kívül az újabb kapcsolati formák, mint a „barátság extrákkal”, a több emberrel egy időben fenntartott szexuális kapcsolat és hasonlók egyfajta átmenetet jelentenek a szingliség és a társkapcsolat között.
Emberi kapcsolataink közül a társkapcsolat nem az egyetlen, de a legintimebb és legexkluzívabb forma.
Arra szolgál, hogy kötődést alakítson ki két olyan ember között, akik egymást a legfontosabbnak tartják, és akik újra meg újra visszatérnek egymáshoz.
Sokak álma megtalálni a lelki társukat, aki ösztönösen megérti, feltétel nélkül a szívébe zárja őket, mindent megoszt velük, akivel tökéletesen kiegészítik egymást, és közösen fejlődve, kéz a kézben haladnak végig az életen. Aki nagyvonalú, megértő, vonzó, megbízható, kalandvágyó, szexis, szeretetteljes, kommunikatív, erotikus, intelligens, művelt, tanult, önálló, sportos. És itt mutatkozik meg a társkeresés legnagyobb problémája: az irreális elvárások.
A bizalom belülről jön, nem a tökéletes társtól
A bizalom nem azt jelenti, hogy valaki ezeknek a követelményeknek mind megfelel, hanem azt, hogy megbízható, elfogadó módon áll hozzá a dolgokhoz. Abból a mély meggyőződésből ered, hogy a világban jó helyen vagyunk. Ezzel szemben soha nem fog kialakulni bennünk ez az érzés, ha nincs jelen már eleve. Ez vonatkozik az odaadás és a beengedés képességére is. Ezek egyike sem következménye, hanem az alapja a sikeres párkapcsolatnak, és az önmagunkkal, illetve a világgal kialakított mély kötődésből ered. Ez minél jobban kialakult bennünk, annál jobban leszünk képesek más emberekhez is kötődni.
Ha békében élünk önmagunkkal, akkor nyitottan fogadjuk az újat és az új embereket, és kapcsolatban tudunk lépni velük. Ehhez azonban előbb ki kell békülnünk a múltunkkal, egészen kisgyerek korunkig, beleértve a régi szégyeneket, sérüléseket, bűntudatot, magányt, haragot, veszteséget és elhanyagoltságot is. lehetséges, hogy soha nem kaptunk feltétel nélküli kötődést, szeretetet, meghittséget, empátiát és elfogadást. Ezeket a dolgokat azonban le kell zárnunk, mert az emberi természethez tartoznak. Ezzel pedig minden ember képessé válik a párkapcsolatra.
A hittételek blokkolják a partnerhez vezető utat

A kiteljesedett kapcsolathoz vezető út akadálya önmagunk leértékelése, olyan hitéttelekkel, mint „nem vagyok értékes, nem érdemlem meg a boldogságot, nem vagyok vonzó, szerencsétlen vagyok, csak csalódások érnek, nem a megfelelő embereket vonzom be”. A látszólag túlzott önbizalom is csak ennek az önmagunkban való kételkedésnek az elfedésére szolgál, ez alapján érthetjük meg az olyan nárcisztikus meggyőződéseket, mint „rendkívül vonzó, intelligens, briliáns vagyok, rendkívüli képességekkel és teljesítménnyel, nagyon fontos vagyok”. Egy ilyen kapcsolatban az egyik fél mindig a Hamupipőke, a másik a sztár. A valódi találkozás azonban csak egyenlő és egyenrangú emberek között történhet meg, akik útitársat keresnek, és ugyanezt kínálják. Ehhez elfogadásra van szükség, aminek az alapja önmagunk elfogadása.
Sokan a leendő partnerüktől azt várják, hogy az megváltsa őket, megszabadítsa őket a szorongásaiktól, a szenvedéseiktől, a magányuktól, teljesítse az igényeiket, tegye teljessé az életüket, és tegye boldoggá őket.
Itt a kisgyerek állapota jelenik meg, aki a saját jólléte iránti felelősséget másra hárítja, és a mondabeli lovagot várja. Ezt csak a kijózanodás követheti.
Sok ember a korábbi párkapcsolataiban sérüléseket szerzett, és az új embert ezért távolságtartással kezeli, vagy csak kis dózisú kapcsolatot akar. Ám olyan nincs, hogy „egy kis párkapcsolat”. Az a vágy pedig nem fog teljesülni, hogy a másik emberrel gyógyíttassuk meg a saját összetört szívünket. Ennél hasznosabb, ha felismerjük, mi volt a mi felelősségünk a korábbi kapcsolataink kisiklásáért. A maga teljességében láttuk a másik embert, vagy csak a saját elvárásainkat vetítettük ki rá? Az volt a feladata, hogy megváltson minket? ezek a felismerések jó lehetőséget kínálnak arra, hogy a jövőben tudatosabban (és nem távolságtartóbban) viselkedjünk.
A legtöbben fiatal, sportos, vonzó és művelt partnerre vágynak. Azonban ezeknek a kívánságoknak reálisaknak kell lenniük, és megfelelniük a mi profilunknak. A legtöbb kapcsolatban a férfi idősebb a nőnél, a korral azonban ez a távolság nő. Ennek nemspecifikus különbségek az okai, ami a termékenységet, a vonzerőt, az élet egyensúlyát és az anyagi biztonságot jelenti. A különbségek azonban egyedileg igen változatosak lehetnek. Minden megoldás jó lehet, a társkeresés nem ismer életkori határokat.
Fontos kérdés: honnan jön a tudattalan minta?
A tudattalan minták a múlt és a család meg nem oldott konfliktusaiból erednek. Nárcisztikus vagy tehetetlen szülők gyerekei feltűnően gyakran választanak ilyen párt, vagy veszik fel maguk ezt a szerepet. Ilyenkor is meg kell tisztítani az érzelmi rendszert a régi mintáktól. Akkor leveszítik a jelentőségüket olyan külső kritériumok, mint a testméret, a hajszín vagy a jövedelem.
Ugyanakkor a hasonlóság összességében előny a kapcsolatban. Az egyes különbségek – eltekintve a kulturálisan mélyen gyökerező hitektől és szokásoktól – könnyen áthidalhatók. Ha azonban az egyik partner szereti a sportot, a zenét, az irodalmat, a filmeket, a kirándulást, a társasági eseményeket, a spiritualitást, a romantikát, az egészséges táplálkozást vagy az utazást, miközben a másikat mindez tökéletesen hidegen hagyja, akkor két külön világban élnek. az állatokhoz, a dohányzáshoz, a családhoz, a munkához, a tulajdonhoz, az exekhez, a lakóhely-változtatáshoz, a gyerekekhez, a vegetáriánus táplálkozáshoz, a szexhez és a kapcsolati formákhoz való viszony is gyorsan terítékre kerül. Mi a szerepe a kontrollnak, a féltékenységnek, az odaadásnak, az erotikának, a testi kontaktusnak, a mély érzéseknek, a beszélgetésnek és a hűségnek a két partner életében?
Nincs ellenemre az alkalmazkodás
Milyen berögzült szokásokat kell feladni a közös élet érdekében? A közös út ugyanis azt jelenti, hogy minden viszonylagossá válik, és ki kell alakulnia a közös térnek, amely a két ember egyediségét nem kizárja, hanem magába zárja.
Az embereket nem lehet, és nem is kell megváltoztatni. A kapcsolat arról szól, hogy nyitottan viszonyuljunk a saját addigi elvárásainkhoz, tabujainkhoz, lehetséges és lehetetlen dolgainkhoz. A másik ugyanis nem azért van ott, hogy ezeket szolgálja, hanem hogy mozgást, fejlődést, új tapasztalatokat és perspektívákat hozzon magával.
Online keresés: határtalan lehetőségek?
Manapság a legtöbb pár online talál egymásra, a többiek különféle partikon vagy szórakozóhelyeken, mások a munkahelyükön, a hobbijuk révén vagy az iskolában találkoztak. Mindezekben közös pont, hogy az embernek meg kell tanulnia elárulni magáról, hogy társat keres, elfogadni a közeledést és elfogadni adott esetben a visszautasítást is. A legjobb kötőanyagot a közös tevékenységek jelentik.

Egy felmérés szerint az emberek egyharmada kipróbálta már valamelyik randiappot. Ami egyszerűnek tűnik, viszont vannak bizonyos szempontjai: vajon milyen kritériumok alapján hozzák össze az embereket? Hány javaslatot vár az ember naponta/hetente? Hajlandó hasonló érdeklődési körű emberekkel találkozni, időt szánni a kommunikációra, vagy csak lapozgatja a képeket? Mennyi pénzt szán rá? Milyen kapcsolati modellt akar? Ismeri-e a trükköket? Érdemes megnézni a korábbi felhasználók tapasztalatait.
Az online társkeresés kezdete a saját profil létrehozása. Ez alapuljon természetességen, tisztességen és stílusosságon, és azt tükrözze, ami számunkra valóban fontos. A csalásokra úgyis fény derül. A fotó nagyon fontos, ezért ne legyen rajtunk napszemüveg, ne fedjük el a fejünket, ne szerepeljenek a képen más emberek vagy háziállatok. Ne tegyünk fel olyan fotót, amiről valakit levágtunk, és régi vagy túlstilizált képet se, vagy olyat, ami távolról vagy hátulról mutat minket. a szöveg legyen egyértelmű, hiteles, természetes és becsületes.
Az empátia szerepe: mit hoz magával a másik?
Ha kapcsolatban lépünk valakivel, az elvárások és az önvédelem álljanak egészséges arányban. Ez azzal kezdődik, hogy ismeretlenekkel ne osszunk meg privát adatokat, és csak nyilvános helyen találkozzunk, ahol sokan járnak. Még ha kialakult is a megértés, akkor is kezdetben keveset tudunk a másikról, és mindketten igyekszünk a legjobb oldalunkról bemutatkozni. Ki mennyire áll készen a közös útra, a szeretetre, a kötődésre, az odaadásra, a szenvedélyre, az együttérzésre és a felelősségvállalásra? Milyen szokások, minták, témák, tapasztalatok és kompetenciák lapulnak a másik csomagjában? Jelen vannak-e az illető életében gyerekek, exek, szülők, állatok vagy szilárd szokások? Kivel állunk szemben: gyerekkel vagy szülővel, romantikus vagy pragmatikus személyiséggel, nárcisztikussal vagy együttérzővel?
Ezt mind empatikusan kell megérezni. A párkeresés annak a művészete, hogy szorongás és tapadás nélkül hagyjuk kialakulni a közelséget és a meghittséget, anélkül, hogy túl gyorsan kerülnénk érzelmi viharba. Meg kell éreznünk a közös rezgést, és ha fennáll, fokozatosan kialakítani az érzelmi kötődést, de a kudarc esélye itt is fennáll.
A párkeresés tarthat néhány hétig vagy több évig, mindkettő normális. Ám mindig érvényes, hogy ne haladjunk gyorsabban, mint a saját lelkünk, inkább maradjunk magunk, mint hogy elmeneküljünk. A társkeresés tervezhető, és belső nyugalmat kíván. Az érzelmi tűzijátékot és a gyors fellángolást is elfelejthetjük, a szerelem általában inkább második látásra születik. Inkább csendesen, mint hangosan érkezik.
Egymás megismerése: kíváncsiság, nyitottság, lazaság
Az első közelebbi kapcsolat (online általában írásban) legyen hiteles és tudatos, tartsa meg a kellő időt és figyelmet. A figyelmes, barátságos, személyes (és írásban jó helyesírású) szavak építenek hidat két ember között. A személyes találkozáskor is a természetesség és a nyitottság a legfontosabb. Színlelés helyett mindkét embernek minél többet meg kellene mutatnia magából, és megismerni a másikat. Ennek során tabu a mobil, a háziállat és egyéb figyelemelterelő tényező, ahogyan az exekről, súlyos tapasztalatokról szóló beszámoló, vagy egyéb kéretlen, részletes tájékoztatás.
A figyelemnek egymásra kell irányulnia. A legnyerőbb a valódi empátia és a kíváncsiság.
Személyes találkozásnál általában perceken belül kiderül, fennáll-e a vonzás. Ennek jele a nyitott pillantás, a szemkontaktus, a mosolygás, a kérdezés, a közös nevetés, a bókok, a nyitott testtartás, a testi érintés, a véletlen érintés, ha az illető nem siet, és 24 órán belül újra jelentkezik. Ezt mindketten kezdeményezhetik, ha valóban érdeklődnek a másik iránt. A közeledést gondosan kell továbbvinni, hogy mi tetszik a másiknak, az intuitív módon adódik. Ennek során nincs helye nyomásnak, sietségnek és siettetésnek, a másik lerohanásának vagy szorongó tartózkodásnak. Ha valaki csak szexuális érdeklődést érez, akkor szintén fogja keresni a testi közelséget, de csak kevés valódi együttérzést és érdeklődést mutat.
Ugyanilyen egyértelmű az érdeklődés hiánya: hidegség, távolságtartás, zárt testtartás (összefont karok, egymáson átvetett lábak), az illető keveset kérdez és gyorsan befejezi a találkozást. Ilyenkor érdemes inkább barátságosan elbúcsúzni.
Nem szabad azonban túl gyorsan következtetésekre jutni, hanem érdemes inkább a sorok között olvasni. A bizonytalan vagy introvertált emberek gyakran elrejtik a valódi érdeklődésüket, például szorongásból, vagy attól való félelmükben, nehogy csalódjanak vagy lejárassák magukat, míg az extrovertáltaknak ami a szívükön, az a szájukon.
A visszautasítás nem rólunk szól!
Azt is meg kell érezni, hol nyilvánul meg a másik valódi lénye, és hol csak az önmagáról alkotott kép. Valóban rólam szól a történet, vagy csak egy helyet kell betöltenem, például átvenni az ex szerepét, vagy a másik szexuális igényeiről gondoskodni. Fontos tudni, hogy az érdeklődés hiánya és a visszautasítás a párkeresés során természetes reakció, és nem a személyünkről szóló értékítélet. Ez valamennyi társkeresési formára érvényes, akár online ismerkedünk, akár a munkahelyünkön vagy a baráti körben.
Manapság mind több kínálat szól szingliknek, utazások, kirándulások, ahol a résztvevők elvárásoktól mentesen ismerhetik meg egymást, laza körülmények között. A barátkereső és szabadidős appok is felvilágosítást adnak a rendezvényekről, tánc- vagy játékestekről, kirándulásokról, biciklitúrákról, sporteseményekről. Itt a közös aktivitás áll az előtérben, ahogyan a klasszikus szabadidős kínálatban is.
Ne mulasszuk el: szálljunk ki a társkeresésből
Előbb-utóbb be kell fejezni a társkeresést. Sokak számára ez nehézséget jelent, mivel a napi adrenalinlöket, a romantikus randevúk, a látszólag végtelen választék, a folyamatos kommunikáció és az újabb és újabb ismeretségek függőséget okozhatnak, éljen az illető már újra párkapcsolatban, vagy keresgéljen évek óta hiába. Mindennek megvan a maga ideje, a párkeresésnek is.
Fotó: Adobe Stock