Az ajándékozás öröme
Mikor először szólalnak meg a karácsonyi dallamok a bevásárlóközpontokban, a polcokon feltűnnek a csokimikulások, és minden üzlet fenyődíszbe öltözik, tudhatjuk: az idén is elérkezett a nagy év végi bevásárlás, ajándékozás ideje. Ilyenkor mindenkiben felmerül a kérdés: kinek és milyen ajándékot vegyek? És ezzel megkezdődik az ajándékvadászat.
Évről évre, immár hagyományosan, magunkkal hurcoljuk a legközelebbi áruházba szeretteink kívánságlistáját, hazacipeljük a zsákmányt, és elnevezzük ajándéknak. De vajon mi különböztet meg egy olyan tárgyat, amelyet a felnőttek az év bármelyik napján maguk is megvásárolhattak volna, az igazi ajándéktól? Mi az, aminek az ajándékozása valóban boldoggá tesz minket?
Az ajándék szó eredeti jelentése egy tulajdon önkéntes átruházása anélkül, hogy viszonzást várnánk érte. Ez azonban nem ad magyarázatot arra, miért érzünk késztetést mások megajándékozására. Miért mondunk le valami olyasmiről, ami a miénk, és amit esetleg nagy áldozatok árán szereztünk meg?
A szakemberek szerint a magyarázat abban rejlik, hogy az önkéntes adás és megosztás ősi magatartásforma, amely a partnerkereső és utódnevelő viselkedésformából fejlődött ki. Az ember lemond a tápláléka egy részéről annak érdekében, hogy közös utódot hozzanak létre, és ezzel biztosítsák a faj fennmaradását. Az idők során ebből fejlődött ki az idegeneknek való adás, azzal a céllal, hogy a másikban barátságos érzelmeket keltsünk magunk iránt, és kapcsolatot alakítsunk ki vele.
Erre az elemi tapasztalatra már őseink is építettek.
Isteneiknek áldozatot mutattak be, hogy jó kedvre hangolják őket, és ezzel elhárítsák haragjuk veszélyeit.
Számtalan pompás templomot emeltek, hálából vagy abban a reményben, hogy Isten meghallgatja a kérésüket. Az olyan közmondások, mint „kis ajándékok teszik a nagy barátságokat”, a mai napig érvényesek. Az a mondás pedig, amely szerint nincs olyan szorosan zárt ajtó, amelyet ajándékokkal ki ne lehetne nyitni, a modern reklámipar mottója lehetne.
Az ajándékok szorossá teszik az emberi kapcsolatokat
Aki ajándékoz, az kötést akar létrehozni. Új kapcsolatot akar kialakítani vagy egy már meglévőt szorosabbá tenni. A pszichológusok szerint e magatartás mögött egy mély emberi szükséglet rejlik: a közösségé. A fejlődéspszichológia szerint ez a szükséglet már ötéves korban megnyilvánul, amikor a gyerekek készségesen adnak át másoknak olyan dolgokat, amelyeket ők maguk is szívesen megtartanának.
Az ajándékozás kellemes érzést kelt kicsikben és nagyokban egyaránt. A gondosan becsomagolt tárggyal jó adag szeretetet vagy barátságot is átnyújtunk. Végül is sok időt, pénzt és fáradságot fektettünk bele az igazi ajándék megtalálásába. Az ajándék, úgy is mondhatnánk, materializálódott érzelem. Emlékezzünk csak a gyerekkori karácsonyokra, és a varázsra, amelyet a feldíszített fa és az alatta sorakozó meglepetések jelentettek! A legtöbbünk számára ezek a legszebb gyerekkori emlékek közé tartoznak, hiszen a meghittség, a szeretet és a figyelem jelképei voltak. A karácsonytól eltekintve is az adás és a kapás erőteljes emberi igényen alapul. Ezt mutatta ki egy nemrégiben elvégzett német felmérés is. 2009-ben a megkérdezettek többsége (75 százaléka) úgy nyilatkozott, hogy a válság ellenére sem szeretne spórolni a karácsonyi ajándékokon, egyötödük pedig még több pénzt is szánt ilyen célra, mint egy évvel korábban.
Zokni, nyakkendő és egyéb ajándékozási balesetek
Mint már Seneca is megállapította, az ajándékozás „egyáltalán nem könnyű dolog, és sok nehézséget idéz elő”. A meglepetésekkel ugyanis, mint ezt már oly sokan tapasztaltuk, könnyű melléfogni. Az ajándék csalóka dolog. A látványos csomagolás alatt nemritkán titkos üzenetek rejtőznek. Például ha a férj szakácskönyvet ajándékoz a feleségének, aki nem szeret főzni, vagy megfordítva, a férj kap ajándékba szerszámos ládát, mintegy figyelmeztetve őt elhanyagolt kötelességeire. Ezzel az ajándékozás eredeti célja, hogy örömet szerezzünk a másiknak, nyilvánvalóan félresiklik. Ilyenkor minél közelebbi a kapcsolat a két ember között, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a megajándékozott megsértődik.
Ha egy pár tagjai pénzt vagy utalványt adnak egymásnak, azzal fantáziátlanságról tesznek tanúbizonyságot, és ez nagyon sértő lehet.
De az ajándék arra sem szolgálhat, hogy vele a saját vágyainkat fejezzük ki vagy nyomást gyakoroljunk a másikra.
Ezért nem jó ötlet a nagylánynak külföldi nyelvtanfolyamot ajándékozni, ha semmi kedve hozzá. A rokonoknak és barátoknak adott drága ajándék vagy örök hálára kötelezi a másikat, vagy épp ellenkezőleg, teljesen elidegeníti. De vajon hogyan minimalizálhatjuk a rosszul elsült ajándékok kockázatát?
Mi teszi igazán értékessé az ajándékot?
A sikerült ajándék titka az a vágy és kedv, hogy örömet szerezzünk a másiknak. Az óvodás, aki a szüleinek adja első, krikszkrakszokból álló rajzát, jól tudja ezt. Egy tárgy ugyanis attól válik értékessé, hogy benne van az ajándékozó személyisége és jelentősége. Ebben rejlik az ajándékozás művészete.
Aki tehát egész évben odafigyel a szeretteire, és finom érzékkel válogatja ki az ajándékokat, az nem foghat mellé. Ha a folyamatos stresszben élő háziasszony wellness-hétvégét kap ajándékba, azzal a mondanivalóval, hogy „tudom, hogy szükséged van rá”, sokkal jobban fog örülni neki, mint egy üveg drága parfümnek. A férj is érzi majd, hogy elfogadják őt és a hobbiját, ha megkapja az X-edik könyvet a vasútmodellezésről. Az ing, a nyakkendő vagy zokni kizárólag S. O. S.- ajándéknak való!
Hogy egyre inkább tehernek érezzük az ajándékvadászatot, annak az időhiány a legfőbb oka. A német filozófus és szociológus, Theodor W. Adorno már 1944-ben úgy fogalmazott, az emberek elfelejtik, hogyan kell ajándékozni. Ez alatt azt értette, hogy egyre kevesebb időt, ötletet és késztetést invesztálunk abba, hogy alaposan foglalkozzunk azzal, akit meg akarunk ajándékozni. Pedig az ajándékozás nem más, mint a másik tiszteletére tett önkéntes gesztus.
Az általános kedv- és ötlettelenségből főként az online szolgáltatások profitálnak, amelyek tökéletes ajándékozási megoldásokat kínálnak minden alkalomra. A hitelkártyáknak köszönhetően a vágyak teljesítése csak néhány kattintást igényel. Időt és személyes involválódást azonban – ami ma egyre többe kerül – nem adnak sem az áruházban, sem az interneten. Egy ajándéknak amúgy sem az ára adja az értékét.
A tudományos kutatások kimutatták, minél biztosabb két ember kapcsolata, annál kisebb a nyomás, hogy egyenlő értékű dolgokat adjanak egymásnak.
A szülők például akkor is értékes dolgokkal halmozhatják el a gyerekeiket, ha azok már felnőttek és anyagilag régóta függetlenek. Kevésbé szoros barátság vagy rokoni kapcsolat esetén azonban az emberek inkább ügyelnek arra, hogy a mérleg nyelve egyensúlyban maradjon, ha ajándékozásra kerül a sor. Érdekes egyébként, hogy a nők gyakrabban adnak ajándékot, mint a férfiak, és a szülők is többször ajándékozzák meg a gyerekeiket, mint megfordítva.
Adni és kapni: a kettő elválaszthatatlan
Vajon hogyan fogadja majd? Ez a fő kérdés, amikor elérkezik a nagy pillanat. Az ötlettől az ajándék átnyújtásáig tart a feszültség. De bármire is esett a választásunk, az igazi, eltalált meglepetés fokmérője az őszinte mosoly. A jól sikerült ajándék mindkét felet örömmel tölti el.
Adni és kapni – ez a kettő elválaszthatatlanul összetartozik. Az ajándék visszautasítása minden kultúrában hadüzenettel ér fel. A mi társadalmunkban is csak kivételes esetekben engedhető meg az ajándék visszautasítása, ha például az illető számára valóban elfogadhatatlan, mondjuk egészségi okokból (például a kisgyerek allergiás a kutyaszőrre, és nem tarthatná meg az ajándékba kapott kiskutyát), vagy ha a személyes határait sérti.
Egy ajándék pontosan annyit ér, mint a szeretet, amellyel kiválasztották.
Thyde Monnier
Az ajándékozás hidat ver az egyedüllét szakadéka fölött.
Antoine de Saint-Exupéry
Aki valami nagy dolgot ad ajándékba, nem számíthat hálára, hiszen a megajándékozott számára már az elfogadás is túl nagy terhet jelent.
Friedrich Nitsche
Szép dolog belenézni a szemébe annak, akit éppen megajándékoztunk.
Jean de la Bruyére
Fotó: Adobe Stock
