A boldogság a fejben kezdődik

tgymagazin.hu
#boldogság #depresszió #kiégés #meditáció
Az embernek egyetlen célja van: boldognak lenni. Ezt már az ókori görög filozófusok is tudták, és igazuk volt. Egy kis boldogság érdekében szinte bármit hajlandóak vagyunk megtenni. De mi is az a boldogság? Honnan ered, és hogyan tanulhatunk meg boldognak lenni?

A boldogság olyan téma, amely ősidők óta foglalkoztatja az emberiséget, és az évek során semmit sem veszített vonzerejéből. Mindannyian boldogságra vágyunk, de létezik ez egyáltalán? A köznyelv a boldogságot pozitív érzésekkel köti össze, melyeket bizonyos helyzetek váltanak ki, tehát az érzelmek komplex struktúrákhoz kötődnek.

Mindannyiunk agyában megvan úgymond a hardver, a jutalomcentrum, a rendszer, mely megajándékoz minket ezekkel a kellemes érzésekkel. Az alapfeltételek minden ember agyában megtalálhatóak, a különbségek, hogy a technikai hasonlatnál maradjunk, a verziószámban, a típusban keresendőek. Attól függően, milyen géneket örököltünk vagy milyen családba születtünk, máshogy működik a jutalomközpontunk. Természetesen az, hogy milyen ingerek, konkrét események váltják ki a boldogságérzéseket, részben biológiailag meghatározott, de életünk során kulturális és személyes hatások folytán változhat.

A jutalomközpont feladata, hogy bizonyos pillanatokban megfelelő anyagokat bocsásson ki. Ezek a pillanatok lehetnek passzívan megélt helyzetek, illetve aktív cselekedetek is. A viselkedésünket olyan ingerületátvivő anyagokkal jutalmazza az agyunk, amelyek pozitív érzéseket váltanak ki bennünk, hogy úgy érezzük: jól tettük, amit tettünk, a továbbiakban is viselkedjünk hasonlóan!

Ez egy tanulási folyamat, amelynek során egyre fontosabbá válnak a személyes, egyéni aspektusok. Ezeket teljes érzelmi kontextusukban mentjük el. Az agyunk megjegyzi a helyzetet, amelyben a pozitív érzések felbukkantak, például, hogy milyen emberek voltak velünk, milyen illatokat, hangokat hallottunk, a teljes képet.

A boldogság fázisai

Alapvetően a boldogság három formáját különböztetjük meg. Az első a fiatalokra jellemző inkább, amikor valamire vágyunk: izgatottság, ha úgy gondoljuk, valami kellemes fog velünk történni a közeljövőben. A második a megkönnyebbülés, ha egy nehéz helyzet, például egy stresszes időszak, egy konfliktus vagy egy hosszabb betegség végre elmúlik, megoldódik.

A harmadik pedig az a boldogság, amelyet elégedettségnek nevezünk, a vidámság. Ezt legjobban olyan belső mosolyként lehet leírni, amely akkor bukkan fel, ha úgy érezzük, minden tökéletes pont most, pont itt. Ez utóbbi, a belső mosoly a boldogság legstabilabb formája, azonban ezt az állapotot a legnehezebb elérni. Ugyanis nem tudjuk megváltoztatni vagy megvenni. Az izgatottság könnyen elérhető, ezt gyerekeknél is egyszerűen megfigyelhetjük: ha azt mondjuk egy kisgyereknek, hogy ha összegyűjti a zsebpénzét, megvehet valamit, amire vágyik, akkor látjuk, hogy izgatottan gyűjtöget.

De a folyamatos boldogság, az elégedettség nem érhető el anélkül, hogy az azt megelőző fázisokon végigmenjünk. Egész életünkben ezért harcolunk, ezt gyakoroljuk. Ez biológiailag is így van programozva. Kutatásokból tudjuk, hogy az elégedettség, a belső mosoly, a boldogság eléréséhez szükség van az előző fázisokhoz, az enzimekre és az ingerületátvivő anyagokra is, amelyeket ebben a helyzetben kibocsátunk.

Ha mindannyian elégedetten születnénk vagy könnyedén megvehetnénk a belső mosolyt, akkor valószínűleg mindannyian otthon maradnánk a családi fészekben, és sosem nyitnánk a világ felé. De előbb-utóbb mindannyian, kényszerből vagy érdeklődésből, elszakadtunk otthonról, és észrevettük, hogy ha nem teszünk semmit, nem is történik semmi. Az elégedettség gyakorlatilag a jutalom azért a sok fáradozásért, amely megelőzi ezt az állapotot.

Mindent a maga idejében

A fázisok mind egymásba kapcsolódnak és összefüggenek. Ez természetesen csak egy modell, egy feltételezés. De fiatalként nem az a feladatunk, hogy elégedettek legyünk. Nyitottnak kell lennünk, szabadságra és önállóságra vágynunk. Tanulnunk kell és izgatottnak lennünk. Hogy idővel egyre jobban beilleszkedünk a világba – részben az ismétlődő izgatott és jutalomfázisoknak és az ezáltal kibocsátott anyagoknak köszönhetően – és optimizáljuk a rendszereinket, az energia- és időbefektetéssel jár. Ilyenkor egyre több stresszel találkozunk, hiszen azt, amit addig elértünk, meg akarjuk védeni.

Ez az élet középső szakasza, melyben a kiégés és az ehhez hasonló dolgok a legjobban veszélyeztetnek minket. Ha azonban sikerül átvészelnünk ezt az időszakot, akkor – és ezt kutatások is bizonyítják, teljesen mindegy, melyik társadalmakat vizsgáljuk – statisztikailag ismét emelkedik az elégedettségünk. Ez persze csak statisztika, az egyénre lebontva nem biztos, hogy pontosan ennek megfelelően változnak a fázisok. Ha valaki 60 évesen hirtelen elveszíti a párját vagy megbetegszik rákban, nyilván nem mondhatjuk, hogy de hát neki ebben az időszakban kellene a legelégedettebbnek lennie. Általánosan azonban e stresszes időszak után ismét egy elégedett fázis következik. Megszabadulhatunk a védőfelszereléstől és learathatjuk a gyümölcsöket.

Ez stabil állapot, elértük a belső mosolyt. Az embernek tehát alapvetően meg kell dolgoznia a boldogságáért, ennek ellenére, mint fentebb említettük, egyéni boldogságközpontjaink között van bizonyos mértékű eltérés. Van, aki hajlamosabb a boldogságra, mint mások. Erre a legjobb példa, ha megnézzük azokat a gyerekeket, akik úgymond boldognak születtek. Ennek oka részben az agyban keresendő: más enzimeket és ingerületátvivő anyagokat termelnek, más mennyiségben, több olyan receptoruk van, amelyekhez ezek az anyagok csatlakozni tudnak stb. Természetesen azonban nemcsak a génekről van szó, nyilvánvalóan vannak olyanok is, akiknek előnyt adnak a családi körülmények, amelyek közé születtek.

Tanulható boldogság

Ez nem jelenti azonban azt, hogy ha nem ezek közül az előnyös körülmények közül indulunk, akkor nem lehetünk boldogok! Hogy a boldogság milyen arányban született és tanult, abban egyelőre nincs egyetértés. Sonja Lyubomirsky és Martin Seligman pszichológusok és boldogságkutatók abból indulnak ki, hogy az elégedettség nagyjából fele genetikai alapbeállítás, egy bizonyos boldogságszint, amelyhez pozitív vagy negatív élmények után automatikusan visszatalálunk. Az élmények nagyjából 10 százalékot tesznek ki, ezek olyan véletlenek, amelyeket nem tudunk irányítani, például egy baleset. A maradék 40 százalékot azonban irányíthatjuk és trenírozhatjuk.

Ez azonban csak egy általános modell, hiszen a három rész összefügg egymással. Hogy képesek vagyunk-e egy megélt helyzetből tanulni, szintén összefüggésben áll a génjeinkkel. A százalékos leosztás inkább csak arra szolgál, hogy megmutassuk: igen, vannak olyanok, akik több boldogsággal születtek, és hajlamosabbak rá. Őket is érhetik azonban traumák, ők is válhatnak depreszszióssá, megbetegedhet a jutalomközpontjuk. Ha ez bekövetkezik, akkor semmi nem működik, a hajlamosító körülmények nem érnek semmit, legalábbis, amíg a depressziót nem sikerül meggyógyítani.

Fontos, hogy ezekkel a dolgokkal tisztában legyünk. Hogy a biológiai lehetőségek nem feltétlenül jelentenek boldogságot, inkább csak a pályát jelképezik, amelyen haladhatunk, a lehetséges célt, amelyet elérhetünk. Semmiképpen nem mondhatjuk azonban azt valakinek, hogy ha nem boldog, az azért van, mert nem gyakorolta eleget a boldogságot, vagy hibázott, vagy a szülei hibáztak. Ez butaság, és nincs is semmi értelme. Ha azt mondjuk, a boldog gyerekkort sosem túl késő bepótolni, az elsőre sekélyesen hangzik. De ha belegondolunk, van igazságalapja: attól, hogy beismerjük, a gyerekkorunk nem volt boldog, és ezen nem is fogunk tudni változtatni, még sok minden áll előttünk, és mi dönthetjük el, hogy milyen nézőpontot választunk, hogyan tekintünk vissza a gyerekkorunkra.

A kémia is változik az idő múlásával

Visszatérve az ingerületátvivő anyagokra, ezek is különböznek az egyes fázisokban. Az emberi boldogság első fázisában, az izgatott időszakban a kreativitás, a tanulás áll az előtérben. Az agy plasztikus, azaz formálható, ilyenkor a dopamin a legfontosabb anyag. A limbikus rendszer, a frontális lebeny a legaktívabbak, ezek a területek pedig a dopamin befolyása alatt állnak. A középső szakasz megkönnyebbült boldogságát nagyrészt az amigdala, a félelem- és stresszközpont, valamint a hipotalamusz – a vegetatív idegrendszer irányítója a köztes agyban – határozzák meg.

Ezeket a területeket az adrenalin, a noradrenalin és a kortizol lepi el, illetve irányítja. Az elégedettségre pedig egyfelől a belső nyugalom, az ellazulás, másfelől a valamihez tartozás érzései jellemzőek. Valamihez tartozás, védettség, meghittség – ezeket az érzéseket egyrészt az oxitocin, a kötődési hormon, másrészt az acetilkolin, a paraszimpatikus idegrendszer ingerületátvivő anyaga váltja ki. Harmadikként pedig egy komplex, egyelőre nem teljesen felderített anyagcsoport is szerepet játszik: az opiátok. Ezek nem endorfinok, hanem a morfiumhoz hasonló anyagok, amelyeket az agy termel. A morfiumhoz hasonló anyagok termelése az agyban azt feltételezné, hogy az emberek ebben az időszakban kevésbé érzékenyek a fájdalomra, és ez a kutatások alapján úgy tűnik, valóban így lehet. Ám ezzel a felvetéssel vigyázni kell, mert nem egyértelműek az eredmények.

Ellentmondásos meditáció

Bizonyos kutatások kimutatták, hogy azok, akik meditálnak és tudatosan el tudnak jutni egy olyan állapotba, amelyben teljesen a jelenben léteznek, kevésbé érzékenyek a fájdalomra és magasabb a fájdalomküszöbük. Másfelől nagy, nemzetközi kutatások ennek az ellenkezőjét is bizonyították már. Ennek az ellentétnek az egyik oka lehet az, hogy a meditálók ugyan jobban elviselik a fájdalmat, másrészt azonban tudatosan léteznek, tehát érzékenyebbek is lesznek egyúttal, így érzékelik azt a fájdalmat is, amelyről előtte esetleg valami elterelte a figyelmüket. A kutatások különböző eredményeket mutatnak, egyfelől azt, hogy aki meditál, jobban tűri a fájdalmat, másrészt azonban azt is, hogy a tudatosság olyan dolgokra is rámutat, amik kellemetlenek, mint például a fájdalom.

Sok múlik a hozzáállásunkon

Gyakran tapasztaljuk, hogy két hasonló korú, állapotú, helyzetű ember, akik lesújtó, például rákos diagnózist kapnak, teljesen eltérően reagál. Az egyik elveszíti a reményt, feladja, a másik pedig rendíthetetlen optimizmussal harcol. Az orvoslás gyakran figyelmen kívül hagyja ezeket az eltérő reakciókat, nem foglalkozik azzal, hogyan reagál valaki a nehéz helyzetekre. Pedig a túlélés kérdése nem egy egyszerű igen-nem választ igényel, legalább annyira fontos az is, hogy hogyan, milyen állapotban sikerül ez valakinek.

Ezek a kérdések azonban inkább a lelki, szellemi egészség területei, nem biológiai, hanem bio-pszicho-szociális, spirituális kérdések. Ezek azonban igenis fontosak lehetnek a gyógyításban, és továbbiak kérdéseket is felvetnek. Hogyan élt valaki a betegsége előtt, mit tanulhatnak egymástól a máshogyan reagálók? És itt nem csupán arról az egyetlen célról van szó, hogy hogyan gyógyulhatnának meg, hanem arról is, hogyan engedhetnek el olyan dolgokat, melyek nem jók, és már soha nem is fognak megjavulni. Hogyan fogadják el ezt a helyzetet?

Hiszen végül is ez az egyik legfontosabb tényező, amit előbb vagy utóbb mindannyiunknak meg kell tanulnia: elengedni. Pontosan ez az, amit a pozitívan gondolkodóktól elsajátíthatunk. Egyfelől az elfogadást, másfelől annak felismerését, hogy mit tehetünk mi, hogy megoldjuk a helyzetet, és mi az, ami magától meg fog oldódni. Mik azok a dolgok, amiket egyszerűen ki kell várnunk, és mi az, amivel a továbbiakban együtt kell élnünk, mert nem fog megoldódni?

Vegyük figyelembe a spirituális szintet is

Hogy ki mennyire képes elfogadni egy helyzetet, az egy olyan életbölcsességtől függ, amely átvihető másokra is, amelyből a közvetlen környezet is profitálhat. Oda kell rá azonban figyelnünk, hogy ne jelentéktelenítsük el ezeket a szempontokat azáltal, hogy kizárólag orvosilag vizsgáljuk őket, és végül kijelentjük, igazából nem használtak semmit, hiszen a beteg végül is meghalt.

Ezért fontos, hogy a bio-pszicho-szociális mellett a spirituális szintet is figyelembe vegyük, hiszen az egyén a betegség folyamán is tud fejlődni és tanulni. Ebben nagy szerepe van az egyéni kultúrának is, melyet az orvoslás nem vesz figyelembe. Pedig a hozzátartozók számára, akik a beteget kísérik, ez a fajta átgondolás, a helyzet újraértelmezése (angolul reframing) óriási fontosságú lehet. A megélt eseményeket úgy interpretáljuk, hogy magunkkal vigyünk valamit, mely segíthet nehéz helyzetekben. Van, akinek ez automatikusan sikerül, másnak pszichológiai módszerek segítenek.

Az egyenlő hozzáállás a beteget és az orvost is boldogabbá teszi

Az orvos és a beteg kapcsolata folyamatosan változik. Egyelőre nem vizsgáltuk meg tudományosan azt a konkrét kérdést, hogy boldogabbá teszi-e a pácienst, ha egy szinten áll az orvossal, azaz legalább annyi felelősséget vállal a gyógyulásában, mint amennyit átad más, külső személyeknek. A megfigyelések alapján azonban úgy tűnik, ez valóban így van.

A Harvard Egyetemen folyik egy Open Notes (nyílt lapok) nevű kísérlet, amelynek lényege, hogy a beteg minden adathoz hozzáfér. Online megnézhet tehát minden személyes információt, a leleteit, a jegyzeteket, melyeket az orvosai a leletekhez adtak. A kísérlet először 20 000 pácienssel indult, jelenleg már több mint 12 millióan vesznek részt benne. Egyelőre úgy tűnik, óriási hatással van az orvos-beteg kapcsolatra az, hogy a páciensek úgy érzik, egyenlő partnerként kezelik őket, ők is helyet kapnak a tárgyalóasztalnál. A leglenyűgözőbb, hogy bár előfordult, hogy a betegek hibákat találtak a dokumentációjukban, ez nem ahhoz vezetett, hogy kritikussá váltak volna az orvosaikkal szemben, sokkal inkább megnőtt a bizalom közöttük. Az átláthatóság, az egyenlőség, a bizalom és az empátia tehát mindkét oldalon nőtt, míg a stressz és a nyomás csökkentek. Az orvosok is örültek, hogy a betegek jobban felkészülve érkeznek az időpontjukra.

A boldogság fontos összetevői például a kapcsolatok, a közös tanulás, a teljes részvétel az életben, ennek ismeretében nem meglepő, hogy az orvosi leletek közös vizsgálata boldoggá tesz. Ehhez képest nagyon sok orvos függőségben szenved, öngyilkos gondolatai vannak, kiégett. Hogy kiderítsük ennek az okait, kvalitatív és kvantitatív módszerekkel próbáljuk megvizsgálni, mi történik az orvosi rendelőkben, milyen boldogságforrások léteznek az orvos és a beteg kapcsolatában. Az egyik feltételezés, hogy az orvosok boldogsága attól is függ, hogyan áll a pácienseihez.

Holisztikus hozzáállás

Ellenségként tekint rájuk, akik rabolják az idejét és zavarják a folyamatokat? Vagy esténkét, mikor hazamegy, az az érzése, hogy ma is igazi kapcsolatokat épített, ápolt másokkal? Herbert Benson professzor a Harvardról ezt a rendszert háromlábú székhez hasonlítja. A holisztikus gyógyításnak nem csak egy lábon, a diagnosztikán és a vizsgálatokon kell állnia. És nem is kettőn, bár a második láb, a kezelés, a recept, a gyógyszerek, az akupunktúra vagy a homeopátia elengedhetetlen, de önmagában még nem elég. Szükség van egy harmadik lábra, ez pedig az a terület, melyet mi magunk tölthetünk be, önmagunknak segítve. Csak ha ez a három láb jelen van, akkor beszélhetünk holisztikus gyógyításról.

Boldogság: fontos az önsegítés

Ha megfigyeljük az orvoslás történetét, ez a három komponens mindig is jelen volt, például Hippokratésznél is. Az erények és az életmód, amelyek a két lábat kiegészítik a harmadikkal, mindenütt szerepet játszottak, Arisztotelésztől Galénoszon és Arkhimédészen át egészen Paracelsusig.

Csak a modern gyógyításban tűnt el a harmadik oszlop, mert az egyéni szempontokat placébónak neveztük és félretoltuk. Újabban a természetgyógyászattal azonban kezd visszatérni ez a faktor is, és már nem placébónak, hanem önsegítésnek nevezzük. Ha az orvosok tehát hajlandóak arra, hogy visszaadjanak valamennyi felelősséget a betegeiknek, és egyúttal megadják nekik azokat az eszközöket, melyek segítségével képesek segíteni saját magukon, először is az önmagukról kialakult képet kell helyrehozniuk. Végső soron azonban ez segíthet az orvosnak visszatérni ahhoz az eredeti motivációhoz, ami miatt ezt a szakmát választotta, ez pedig boldoggá teheti.

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Lelki egészség megőrzése – természetes módszerek depresszió és szorongás ellen

Lelki egészség megőrzése – természetes módszerek depresszió és szorongás ellen

Az utóbbi évtizedekben egyre többen szenvednek valamilyen pszichés betegségben. Viszont számos, kifejezetten hatékony új gyógymód…
Elképzeléseinkhez és elvárásainkhoz túlságosan ragaszkodunk

Elképzeléseinkhez és elvárásainkhoz túlságosan ragaszkodunk

Benjamin Franklin egyszer azt mondta: „Mi, emberek nem a valóság, hanem a valóságról alkotott elképzeléseink…
A testünk üzenetei – A vállak

A testünk üzenetei – A vállak

Első lépésként egy kis vizsgálódásra hívlak, kedves Olvasó! Szeretném, ha megismerkednél a saját vállaiddal. Ha…
A meddőség pszichés rabságában

A meddőség pszichés rabságában

A terméketlenség egyre több párt érint világszerte. Ezek a párok jellemzően évekig próbálkoznak a természetes…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
A szerelem 12 típusa

A szerelem 12 típusa

A homeopátia – az akupunktúra és az ájurvéda mellett – a természetgyógyászt egyik alappillére, Európa…
A szív taója

A szív taója

A félelem, a harag, a féltékenység, egyszóval az érzelmek pokollá tehetik az életünket. Ugyan ki…
S.O.S. – Segítség a sebzett léleknek

S.O.S. – Segítség a sebzett léleknek

A zaklatottság, a stressz és a túl nagy követelmények miatt a pszichoszomatikus zavarok korunk népbetegségévé…
Nincs önbizalma? Gyakoroljon!

Nincs önbizalma? Gyakoroljon!

Sok nőnek kevés az öntudata és önbizalomhiánytól szenved. Egy újfajta tréning megmutatja, hogyan lehet mindkettőt…