Szülés után támadnak az érzelmek
Előrejelzések, jelen tudományos kutatások szerint az egészségügy legsúlyosabb gondja között a mentális zavarok szerepelnek, ezen belül is a sort a depresszió és következményei vezetik. A hangulatzavarok kockázati tényezőként jelentkeznek más, nagy népegészségügyi jelentőségű megbetegedéseknél is (pl.: szív- és érrendszeri, daganatos megbetegedések, diabetes mellitus, evészavarok). Részben közvetlen élettani hatásuk következtében, részben mert önkárosító magatartásformákkal társulhatnak (pl. dohányzás, alkoholfogyasztás, stressztáplálkozás). A nők 21,3%-a szenved élete során a depresszió tüneteitől, és a szülés előtti és utáni időszakát gondolták a legsérülékenyebb (vulnerábilisabb) periódusnak. A terhesség időszaka jelentős testi és hormonális változásokkal jár, mely maga után vonja a pszichés státusz megváltozását. A hangulatzavarok ‒ tágabb értelemben – magukban foglalják a környezeti ingerek okozta „normális reakciótól” (azaz nem feltétlenül betegség minden hangulatingadozás) a biológiai tényezőkhöz kapcsolódó „betegségig” terjedő, meglehetősen széles skálát.
Szülés utáni hangulatzavar
Ennek megfelelően a szülést követő időszak pszichiátriai problémái az alábbi fő kategóriákba sorolhatók:
- a posztpartum (szülés utáni) blues (enyhe lehangoltság) (50‒85%), a szülést követő néhány napban jelentkező lehangoltságérzés, rosszkedv, ingerlékenység, mely sírással, szorongással jár; azonban ez nem depresszió;
- a posztnatális (szülés utáni) depresszió (PND) (10‒25%), a szülés utáni időszak első évében fellépő, az unipoláris (csak depressziós időszak, amit nem vált fel mániás szakasz) depresszió kritériumait kimerítő, két hétnél tovább tartó állapotot nevezzük PND-nek;
- posztpartum (szülés utáni) pszichózis (0,1‒0,2%), a legsúlyosabb, beszűkült tudatállapot, az anya ön- és közveszélyes. Ez annyit jelent, hogy fellazul a realitáskontroll, torz gondolkodás, észlelés alakul ki.
Magyarországon évente hozzávetőlegesen 90 000 szülés történik. A szülést követően a nők 50‒85%-a rövidebb ideig tartó, enyhén lehangolt állapotba kerül, különösen érzékennyé, hangulata instabillá válik. Ez a természetesnek mondható testi-lelki állapot többnyire a szülést követő héten jelentkezik, és pár óráig vagy néhány napig tart. Bizonyos esetekben azonban az állapot fennmarad, sőt fokozódik is, ilyen esetekben beszélhetünk már valóban szülés utáni depresszióról.
Melyek a hajlamosító tényezők?
- Depresszió jelenléte a terhesség alatt vagy azt megelőzően,
- túlzott szorongás a terhesség időszakában,
- stresszes életesemények, traumák a terhesség időszakában vagy a szülés utáni időszakban,
- a társas támogatás alacsony szintje,
- alacsony önértékelés,
- az anyai szerepekkel kapcsolatos fokozott szorongás,
- félelem az anyaságtól,
- párkapcsolati problémák a terhesség alatt, illetve a szülés utáni időszakban.
A szülés utáni depressziót rejtőzködő jelenségnek is tekintik, mivel tünetei sok hasonlóságot mutatnak a fáradt, kialvatlan gyermekágyas édesanya állapotával. Nézzük meg először, mi NEM a szülési utáni depresszió! Ahogyan korábban említettem, a baby blues (posztpartum blues) nem az. A baby blues a szülés utáni 3-4. napban jelentkezik. Az anya érzékeny, lehangolt, gyakran sírdogál. Rendszerint pár nap alatt lecseng, és az anya hangulata rendeződik. Ha ez mégsem történik meg, és hetekkel később is fennáll a lehangolt állapot, akkor a baby blues átcsúszott depreszszióba, és kezelést igényel. A fáradtság, kialvatlanság, időnként fellépő aggodalmak szintén nem depressziós tünetek. Ám érdemes ilyenkor segítséget kérni a családtagoktól, barátoktól, hogy az édesanya többet pihenhessen, töltődhessen, nyújtsanak neki érzelmi támaszt. Így örömtelibb módon tud majd jelen lenni a babájáról való gondoskodásban. A szülés utáni depresszió fokozatosan alakul ki a szülés utáni 2–4. héttől. Az alábbi tünetek alapján ismerhető fel:
- Az anya egyre kevésbé képes örülni a gyermekének, fárasztó számára az újszülött ellátása, nem szeretne vele foglalkozni.
- Alvászavar alakul ki. Akkor sem tud elaludni, ha a babája alszik.
- Étvágytalanság, erőtlenség.
- Fokozott szorongás és aggodalom, öngyilkossági késztetések, valamint sírással kísért érzelemkitörések.
- Gyakoriak a baba bántalmazásával kapcsolatos gondolatok és belső képek, habár valódi erőszakos tettekre igen ritkán kerül sor. A szülés utáni depressziót mindenképpen kezelni kell. Enyhébb tünetek esetén pszichológus segíthet, a depresszió súlyosabb formái esetében pszichiáterhez is érdemes fordulni kiegészítő gyógyszeres kezelés érdekében.
A szülés utáni depresszió hatása a gyerekre
Az élet első hat hete a személyiségfejlődés szempontjából igen érzékeny periódus, melyet a korai anya-gyermek kapcsolat minősége nagymértékben befolyásol. A PND-nek jelentős káros és hosszú távú hatása van az anya-gyermek kapcsolatra, és zavarhatja a gyermek későbbi beilleszkedését is. A gyermek számára ugyanis a korai életperiódusban az anya vagy az elsődleges gondozó jelenti a környezetet, melynek megtapasztalása mentális modell kialakítását teszi lehetővé, amely később a világ- és személypercepciót egyértelműen módosítani fogja. Amennyiben az anya-gyermek kapcsolat elégtelen, bizonytalan kötődési stílus alakul ki, és ez a bizonytalan kötődési stílus, a legújabb kutatások tükrében, többek között a felnőttkori személyészlelés torzulásában is megmutatkozik.
A szülés utáni depresszió (PND) az anya mindennapi tevékenységének ellátásában kelt zavart, illetve az életminőség rosszabbodásával a gyermek biológiai és pszichológiai fejlődését is veszélyezteti.
Tehát a korai anya-gyermek kapcsolat alakulását az anya depressziója alapjaiban határozza meg, hiszen a csecsemő az első időszakban, kizárólag anyja által képes meghatározni magát, illetve belső, ösztönös szorongásaira, valamint a stresszhelyzetekre is édesanyjától várja a megoldást. Ha ilyenkor egy érzelmileg megterhelt, szorongó, bizonytalan, túlzottan érzékeny, illetve érzelmileg nehezen elérhető anyukával találkoznak a gyermek igényei, akkor később kötődési zavar alakulhat ki a gyermekben. Az anya depressziós állapota megnyilvánulhat gyermekének viselkedésében, etetési, szoptatási problémákban vagy abban, hogy a baba elkerüli az édesanya tekintetét. Az édesanyák depressziós állapota a korai fejlődési problémák egyik leggyakoribb oka, éppen ezért fontos a terhesség alatti vagy a szülés utáni depresszió hatékony kezelése a gyermek egészséges fejlődésének biztosítása érdekében. A gyermekvárás alatt és a születés utáni időszakban az anya sérülékeny, könnyebben lesz depressziós.
A védőnők szerepe szülés után
Annak ellenére, hogy Magyarországon a terhesgondozói centrumokban dolgozó egészségügyi személyzet, illetve a körzetekben dolgozó védőnők a szülés utáni periódusban lévő asszonyok csaknem 100%-ával találkoznak, a szülés utáni hangulatzavarok mintegy 50%-a nincs diagnosztizálva, és ezért értelemszerűen kezelve sincs. Feltételezésünk szerint ez az eredmény annak köszönhető, hogy a PND-t az egészségügyi ellátás szakemberei nem minden esetben ismerik fel. Jóllehet számos skála adott, de ezeket Magyarországon validálni (hitelesíteni) kell, és azt követően lehet bevezetni a szakmai gyakorlatba szűrésre. Hazai adatok csak korlátozottan állnak rendelkezésre, mivel nálunk a szüléshez társuló hangulatzavarok előfordulását mérő vizsgálatokra eddig alig került sor, kevés figyelmet szentelve e témakörnek.
Az itthoni kutatások, felmérések arra hívják fel a figyelmet, hogy a szülés körüli és utáni hangulatzavarral, depresszió kérdésével Magyarországon is komolyan foglalkozni kell. Az egyén, a pár, a család egészséges fejlődése akkor biztosítható, ha a depresszió tüneteit korán felismerjük. Mindezek alátámasztják jelen kutatás időszerűségét. Úgy gondoltuk, hogy a hazánkban validált (tudományosan hitelesített) kérdőív segítségével a PND szűrése megoldható, majd a kiszűrt terhesek továbbküldhetők megfelelő pszichiátriai kezelésre. A társszakmákkal történő szorosabb együttműködés előmozdíthatja a kórkép eredményes kezelését, lényegesen javítva ezzel mind a beteg, mind közvetlen hozzátartozói életminőségét is.
A megoldáshoz vezető út
A szülés utáni depresszió egyik lehetséges kezelési módja a pszichológiai tanácsadás, illetve a pszichoterápia. A depressziós állapot egyik jellemzője a paszszivitásra való hajlam, amelyhez a kiszolgáltatottság, tehetetlenség érzése párosul. A pszichológiai konzultáció nagy előnye, hogy az édesanyák olyan objektív szakemberrel dolgozhatnak együtt, akivel biztonságos, támogató légkörben, őszintén megoszthatják érzéseiket, gondolataikat, illetve aki tanácsokkal és a stressz kezeléséhez, a szorongás csökkentéséhez és a depresszió leküzdéséhez szükséges eszközök átadásával igyekszik elősegíteni kliensei gyógyulását.
Ennek a segítő folyamatnak az empátia az alapja, a kliens személyének és problémájának feltétel nélküli elfogadása és az önálló megoldások és magyarázatok megtalálásának elősegítése, a depressziós állapot hátterében álló megterhelő élmények feldolgozása mellett.
Számtalan helyzetben bizonyosodott be, hogy a depresszió esetében olyan betegségről beszélhetünk, amely hatékonyan kezelhető pszichológiai, pszichoterápiás eszközökkel, ennek megfelelően a pszichológusok munkáját manapság jelentős részben a különféle szorongásos, hangulati, illetve depressziós zavarok (és azok szövődményeinek) kezelése tölti ki, hiszen az ilyen jellegű problémák rendkívül gyakoriak.
A pszichológiai kutatások eredményeiből az derült ki, hogy a depressziót mérő teszteken a terápiában részt vevők eredményei több mint 50%-kal javultak, míg azoknál, akik nem kaptak ilyen kezelést, ugyanennyi idő alatt csupán elhanyagolható változás mutatkozott. Ez is arra utal, hogy a pszichoterápiás beavatkozások csökkentik a depresszió tüneteit, emellett a szociális készségeket is fejlesztik, és megfelelő alternatívaként vagy kiegészítő terápiaként szolgálnak a gyógyszeres kezelések mellett.
Foto: Shutterstock