Ha képtelenek vagyunk feldolgozni a történteket…

tgymagazin.hu
#homeopátia #poszttraumás stressz szindróma #terápia
Legyen szó balesetről vagy valamilyen erőszakkal járó traumáról, esetleg háborús élményről, ezek bármelyike olyan terhelést róhat lelkivilágunkra, hogy a nyomasztó emlékek állandóan felbukkannak az emlékezetünkből és maguk alá temethetnek. A pszichológia poszttraumás stressz szindrómáról beszél, amely akár éveken át megkeserítheti az érintettek életét. A nyomasztó élmények feldolgozásához célszerű szakember segítségét igénybe venni, azonban a homeopátia is sokat segíthet.

Bármelyikünk kerülhet veszélyes, akár életveszélyes helyzetbe, ami azzal fenyeget, hogy képtelenek vagyunk feldolgozni a történteket, így ebből sajátos, félelemérzettel és szorongással járó ún. poszttraumás stressz szindróma (PTSD) alakul ki. Ez a lelki megbetegedés általában valamilyen súlyos veszéllyel járó élmény, pl. háború, terrortámadás, harc, baleset stb. nyomán lép fel, és első alapos leírása a Vietnámban harcoló amerikai veteránok kapcsán született meg. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság pedig csak 1980-ban ismerte el pszichés betegségnek.

A kórkép hivatalos elismerésének korrektségét szakmai körökben sokáig vitatták, de végül általánosan elfogadottá vált, hogy a pszichiátriai elméletnek és praxisnak fontos kiegészítője. Ezzel első ízben ismerték el hivatalosan, hogy lelki traumát, pszichés betegséget nem csupán a páciens sajátos, belső gyengesége, hanem akár egy külső tényező is képes okozni.

Noha a kórkép elnevezése legújabb kori jelenséget sejtet, a tünetegyüttest már régebben ismerték. Az első gőzmozdonyok megjelenése idején, az első vonatos utazások után is megfigyelték és leírták a jelenséget. Az akkor példátlan sebességet, a gőzgép zaját, a kocsik mozgását, valamint a gyakori balesetek kockázatát sokak traumaként élték meg. A korabeli angol hírlapok „Railway spine”, azaz „vasút-gerinc” néven említették a jellegzetes tüneteket, amelyek lényegében megegyeznek a modern pszichiátria/pszichológia által leírt poszttraumás stressz szindróma szimptómáival.

PTSD - egy PTSD-vel küzdő nő metaforikus képe. Magányosan csapdába esve és a PTSD terhéhez láncolva. Állandó és megerőltető küzdelem. 3D-s illusztráció

A régi idők háborúinak túlélői is gyakran hasonló lelki traumákkal tértek haza a harcmezőről – még akkor is, ha testi sebeket nem kaptak. Akkoriban egyes nyelveken „katonaszívnek” vagy „háborús neurózisknak”, esetleg „lövészároksokknak” nevezték ezt a jellegzetes állapotot.

Fokozódó kockázat

Definíció szerint a PTSD kóroki tényezője olyan élmény vagy esemény, amit az egyén „elviselhetetlenül nyomasztóként” ír le. Az élményt általában véve életveszélyesként élik meg, és teljesen váratlanul éri őket, méghozzá olyan intenzitással, amely megfosztja az egyént attól, hogy a helyzetnek megfelelően reagáljon. Nem ritka, hogy az áldozat úgy számol be az eseményről, amely életüket alapjaiban rázta és változtatta meg. Epidemiológiai kutatások szerint a lakosságot egyre gyakrabban érik potenciálisan traumatikus események. Az 1990-ben elvégzett, első amerikai nemzeti komorbiditási felmérés eredménye szerint az amerikai lakosság 7,8 százaléka élete során PTSD-ben fog szenvedni. A 2001-ben, majd 2003-ban megismételt mérés ugyanezzel az eredménnyel zárult.

A PTSD tünetei

A PTSD traumatikus élményt követő, zavaró, nyomasztó, újra és újra felbukkanó emlékképek nyomán alakul ki. Ezek a „tolakodó módon jelentkező” emlékképek fájdalmasak, félelmetesek és tragikusak, esetleg undorítók vagy bűntudatot keltők, amelyeket tudatos, vagy nem tudatosuló jelzések képesek aktiválni. A nyugtalanító érzések és gondolatok tehát szubtilis, érzékszervi percepció hatására, ún. Flashback formájában, tehát hirtelen, váratlanul lépnek fel. Bizonyos érzékszervi ingerek, pl. szagok, ízek, érzelmek bármikor képesek kiváltani PTBS-rohamot. A páciens állandóan attól retteg, hogy a legváratlanabb pillanatban tör rá az attak, olyan külső ingerek hatására, amelyeknek semmi köze az eredeti, traumatikus élményhez, még akkor is, ha éppen relaxált, nyugodt állapotban van. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a teljesen normális hétköznapokat is hirtelen fellépő, erős stresszel járó izgalmi állapotok zavarhatják meg.

Mindeme tünetek hatására másodlagos szimptómák is felléphetnek, pl. angina pectoris (szívtáji szorító érzés), hirtelen a magasba szökő vérnyomás, heves, szapora szívdobogás, légszomj és erős izzadás. Az érintettek igyekeznek kiiktatni minden emlékképet, méghozzá nem csak a trauma emlékét, de minden, olyan mozzanatot, ami akár csak áttételesen is kapcsolódhat hozzá. Ez az elkerülési stratégia gyakran teljes elszigetelődést eredményez, mert egyre kevesebb emberrel hajlandók találkozni, visszahúzódnak, begubóznak. Legrosszabb esetben munkájukat sem képesek ellátni. Ez az elkerülési stratégia lényegében „lelki érzéstelenítés”, ami pesszimista jövőképet, és általában reményvesztettséget eredményez, ami könnyen szorongássá, depresszióvá, személyiségtorzulássá fajulhat. Gyakori az impulzív viselkedészavar, függőség kialakulása, súlyos esetben öngyilkossági kísérlet.

A PTSD gyógykezelése

A hivatalos orvoslás gyógyszerrel és pszichoterápiával igyekszik kezelni a PTSD-t, azonban manapság egyre több páciens alkalmaz holisztikus, alternatív gyógymódot is tüneteik enyhítésére. Ezek hatását kevesen kutatják tudományos módszerekkel, de rengeteg pozitív tapasztalat és beszámoló gyűlt össze e téren. Az első tudományos igényű kutatásokat meditáció és relaxációs gyakorlatok, illetve mozgásterápia alkalmazásával kapcsolatban végezték. Egyelőre a legbiztatóbb eredményeket a relaxációs technikákkal, meditációval és a hagyományos kínai orvoslással kapcsolatban érték el. A kutatási eredmények biztatók, ezért érdemes lenne még több vizsgálatot végezni e tárgyban, bár a kutatók hangsúlyozzák, hogy az alternatív módszerek csak a konvencionális terápia kiegészítését szolgálhatják.

Eddig kevesen foglalkoztak a poszttraumás stressz szindróma homeopátiás kezelésének lehetőségeivel. E témában kevés kutatási eredmény vagy beszámoló áll rendelkezésre, pedig holisztikus eljárásról lévén szó mindenképp érdemes vele kísérletezni. A homeopátia a páciens egész lényének minden szintjén hat – tehát azokon a szinteken is, amelyeken a PTSD tünetei manifesztálódnak. Stefan Warken és Elisabeth von Wedel, német homeopaták kifejezetten pozitív eredményekről számoltak be bosznia-hercegovinai háborús túlélők kezelése kapcsán. Beszámolóik szerint a homeopátiás kezelés hosszú ideig tart, és a kiválasztott szert többször is fel kell írni a pácienseknek.

Homeopátiás golyókkal telt üvegcsék kék háttér előtt.

Az indiai Kushangi Bhanushali számos terápiás esetet dokumentált, amelyekből az derül ki, hogy a homeopátia hatásos a poszttraumás stressz kezelésében. Bizonyossággal állíthatjuk, hogy a homeopátiás materia medica számos olyan készítményt tartalmaz, amelyek tüneti képében jelen vannak a PTSD-re jellemző szimptómák. Ezért fontos a terapeuta tapasztalata és a pontos anamnézis felvétel, mert csak ezek alapján lehet a páciens számára legmegfelelőbb szert kiválasztani.

Vietnámot megjárt veteránokon végzett vizsgálatok

A National Vietnam Veterans Readjustment Study elnevezésű kutatás 1986-tól 1988-ig zajlott. A kutatásba a vietnámi háborúban harcoló veterán katonákból válogattak össze véletlenszerűen alanyokat. A vizsgálatok szerint a férfiak 30,9 százaléka, a nők 26,9 százaléka szenvedett PTSD-ben.

Az első öbölháború veteránjai körében 1995‒1997 végzett tanulmány szerint a katonák 12,1 százalékát diagnosztizálták PTSD-vel. A második öbölháború (Irak/Afganisztán) katonáit 2008-ban vizsgálták, itt 13,8 százalékot ért el a poszttraumás stressz szindrómában szenvedők aránya.

A poszttraumás stressz szindróma formái

A PTSD nem egyszerű, szokványos, stresszre, veszélyhelyzetre vagy sérülésre adott reakció. A poszttraumás stressz szindróma olyan lelki megbetegedés, amely megakadályozza az egyént abban, hogy normális életet éljen. A legjellegzetesebb panasz a folyamatos, az egyént letaglózó erejű szorongás és félelemérzet. Ezek schubokban jelentkeznek, amikor olyan erővel törtnek a páciensre, hogy az nem tud úrrá lenni rajtuk. Pánik, fóbiák, kényszeres viselkedés és depresszió az eredmény, így az egyén teljesen munkaképtelenné válik, és csak vegetál, nem tudja ellátni magát. A PTSD önálló pszichés kórképként történő elismerése óta további alkategóriákra osztották a kórképet, ma megkülönböztetnek „egyszerű PTSD-t”, „komplikált PTSD-t” és „komorbid PTSD-t”.

Jellemzők továbbá a rémálmok, az olykor jelentkező félelemérzet és az ún. flashback jelenség, amikor hirtelen „bevillannak” a traumatikus emlékek. Ennél a formánál nincsenek jelen egyéb pszichés betegségek és tünetek, pl. depresszió.

A komplex PTSD-re jellemző, hogy mindig több traumatikus esemény áll a hátterében, pl. ismétlődő agresszió, családi erőszak, háborús események. A szimptómák lényegében azonosak az egyszerű kórképnél említettekkel, de intenzívebbek, hosszabban tartanak, és általában egyszerre több tünet van jelen. A különösen intenzív vagy hosszú ideig tartó lelki sérülések, traumák a személyiség megváltozását eredményezik, a páciens fóbiáktól szenved vagy agresszívvé válik, pánikrohamok kínozzák vagy kényszeressé válik.

Az ún. komorbid PTSD-re jellemző, hogy a stresszes tünetek mellé legalább egy másik, a PTSD-vel azonos időben jelentkező pszichés kórkép is jelen van. Ez lehet depresszió, szorongásos kórkép, pánikbetegség vagy valamilyen destruktív viselkedészavar. Értelemszerűen ezekben az esetekben a terápiának minden kórképre ki kell terjedni, nem korlátozódhat csupán a PTSD-re.

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Tanuljunk meg együtt élni a szorongással!

Tanuljunk meg együtt élni a szorongással!

Pókok, nagy magasság, tömeg, repülős út, nyilvános szereplés: az emberek számos dolog miatt képesek szorongani.…
Rákos vagyok – Mit tegyek, hogy meggyógyuljak?

Rákos vagyok – Mit tegyek, hogy meggyógyuljak?

Sokan nincsenek tisztában vele, hogy a természet milyen kincseket tartogat, pl. a rosszindulatú betegségek kezelésében.…
Hasfájás: gyakori szimptóma gyermekkorban

Hasfájás: gyakori szimptóma gyermekkorban

Kisgyermekkorban talán a hascsikarás a leggyakoribb panasz. Az iskoláskorúaknál és fiatalkorúaknál a fejfájás mögött a…
A lipödéma könnyen összetéveszthető a nyiroködémával vagy az elhízással

A lipödéma könnyen összetéveszthető a nyiroködémával vagy az elhízással

Vaskos combok, dudorokkal teli bőr, és folyamatos fájdalom: a lipödéma vagy zsírödéma krónikus zsíreloszlási zavar,…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Mit tehetünk szívünk egészségéért?

Mit tehetünk szívünk egészségéért?

A szívnek önálló, kb. 40 000 idegsejtből álló „agya”, sőt saját akarata van – állapították…
Szem a lélek tükre – Öngyógyító gyakorlatok

Szem a lélek tükre – Öngyógyító gyakorlatok

Hogy a stressz negatív hatást gyakorol a különféle testi folyamatainkra, az ma már közismert. A…
Kivezetés és méregtelenítés allergiahajlam esetén

Kivezetés és méregtelenítés allergiahajlam esetén

Egyre többen allergiásak. Az allergiás reakció az immunrendszer téves működésének eredménye, amikor immunrendszerünk testidegen, de…
Ala­csony vér­nyo­má­s a hosszú élet­ titka?

Ala­csony vér­nyo­má­s a hosszú élet­ titka?

Fá­radt­ság, szé­dü­lés, hi­deg vég­ta­gok, ál­lan­dó ásí­to­zás, gyen­ge kon­cen­t­rá­ció – no­ha az ala­csony vér­nyo­más nem ve­szé­lyes,…