Mi áll a szédülés hátterében?
A szédülések hátterében – a funkcióharmonizáló terápiák (FHT) szemszögéből – alapvetően mindig energiazavar áll, s ennek oka sokszor korántsem a fejben, hanem a nyakban, a mellkasban, sőt a kismedencében található. Az energiaháztartás zavarai vezetnek azután egyensúly-érzékelésünket meghatározó változásokhoz a belső fülben, a központi idegrendszerben vagy a keringés rendszerében. A szédülés tulajdonképpen a mozgás rendellenes érzése, az egyensúly és a térérzékelés komplex zavara.
Az érzet lehet szubjektív, amikor is a beteg úgy érzi, hogy környezetéhez képest elmozdul, vagy objektív, amikor érzékileg a környezet mozdul el őhozzá képest. Mindehhez olyan kísérőjelenségek társulnak, mint a látótér elfeketedése, homályos látás, látótérkiesések, a szem rendellenes gyorsmozgásai (a nystagmus), tudatzavarok, a legkülönbözőbb vegetatív zavarok (izzadás, nyálzás, hányinger, hányás, szívritmuszavarok stb.), epileptikus jellegű tudat- és mozgászavarok. A kóros és rendkívül kellemetlen érzések elsősorban a belső fülben elhelyezkedő egyensúlyszervnek (az ún. labirintusnak), a VIII. agyidegnek, valamint az ehhez kapcsolódó agyi magvak, agytörzsi és kisagyi idegpályák károsodásának, daganatainak következtében alakulnak ki.
A szédülés leggyakoribb okai
Az átmeneti vagy hosszabban tartó szédülések okai között azonban egyre gyakrabban szerepel az agy vérellátási zavara, amelynek szintén számos oka lehet, a nyaki erek szűkületétől kezdve a nyaki csigolyák rendellenességein és a vérhiányon keresztül a szervezetben bárhol előforduló ún. „zavarmező”-ig. Ez utóbbiak olyan gócok – bőr-, zsigeri, érzékszervi elváltozások –, amelyek kóros impulzusok kibocsátásával zavarják meg az idegrendszer működését.
A mindennapi gyakorlatban rendkívül sok tünetképhez társulóan találkozunk a szédülés jelenségével, így a mögötte rejlő kórokok tisztázása és természetesen az utána követendő terápiás eljárások meghatározása, kivitelezése rendkívül nagy odafigyelést, óvatosságot, precizitást és szaktudást igényel. Úgy vélem, talán legérdekesebb, ha a szédülés jelenségét nagyon vázlatosan annak a három funkcióharmonizáló terápiának a szemszögéből mutatjuk be, amelyek külön-külön, de legfőképpen egymással kombinálva nagyon korrekt diagnózishoz és eredményes oki terápiához vezethetnek. Ezek az eljárások a gerincmanipuláció (a kiropraktika), a hagyományos kínai orvoslás és a homeopátia.
A kiropraktikus szédülés fajtái
A kiropraktorok a szédüléseket szerkezethez kapcsolható (szisztémás) és bizonytalan eredetű, ún. aszisztematikus szédülésre osztják fel. A szisztémás szédüléskor egzakt módon leírható forgó, süllyedő vagy emelkedő kóros érzésről tesz említést a páciens, s ennek oka a belső fül csigáiban, az egyensúlyszervben van. Ennek egyéb tünetei a rendellenes szemmozgás (a nystagmus), az egyes ideggyógyászati vizsgálatoknál (Romberg, Unterberger, Quix) fellépő elesési tendencia, forgáshajlam, a fej előrehajtásakor jelentkező erősbödés, valamint a labirintus meleg vízzel történő ingerelhetőségének csökkenése. Az itt leírt tüneteket találjuk a Meniére-betegségben, a VIII. agyideg gyulladásainál, a belső fül gennyes fisztuláinál, a kisagyi daganatoknál, sclerosis multiplexben vagy epilepsziás betegeknél.
Az ún. aszisztematikus szédülés nem pontosan leírható szédüléses állapot, amely legtöbbször rossz közérzettel és valamilyen diffúz helyzet- és térérzékelési zavarral jár együtt. Ilyenkor általában az alapvető agyi vérellátás zavart (vertebrobaziláris elégtelenség), vagy a nyaki-tarkótáji izmokból, csigolyaszelvényekből kiinduló kóros ingerek által kiváltott szédülésről van szó (proprioceptív szédülés).
A kórelőzmény szempontjából három, alapvető momentum megállapítása segíti a pontos diagnózist:
- Ha a szédülés tartósan áll fenn, vagy a labirintus sérült (baleset vagy súlyos, ismételt középfülgyulladás következtében), esetleg az agytörzs vérellátása akadályozott. Máskor agyi – leginkább kisagyat érintő – daganat, sclerosis multiplex áll a háttérben.
- A rohamszerű szédülés a már említett koponyaalapi vérellátási elégtelenségben, a felső nyaki szindrómában, a – főként szív eredetű – kihagyásoknál és a Meniére-betegségben jelentkezik. (Ez utóbbinál visszatérő, kimerítő szédülések jelentkeznek halláscsökkenéssel, fülzúgással és a fül teltségérzésével.)
- A harmadik fajta kiropraktikus szédülés a fej helyzetváltoztatásával kiprovokálható szédülések csoportja. Ez felléphet a labirintus funkciózavarainál, a koponyaalapi és átáramlási akadályoztatása esetén, vagy a nyaki gerincszelvényekből, az ún vertebronokból kiinduló kóros ingerek következtében is (proprioceptív szédülés). A különböző kiropraktikusok által kidolgozott próbák (Hautant, de Kleyne, fektetési próbák, „két mérleg próba” stb.) segítenek elkülöníteni a betegség eredendőjét. Gerincmanipuláció után a vizsgálatokat mindig meg kell ismételnünk, s utána szükséges a nem korrigált eseteknél a további diagnosztikus és terápiás teendőkről határoznunk. Ezek egyaránt lehetnek „nyugati” jellegűek vagy FHT vonatkozásúak (neurálterápia, akupunktúra, homeopátia, oxigenizáló terápiák, mágnesmezős terápiák, illetve ezek kombinációi).
Hogyan segít a hagyományos kínai orvoslás?
A hagyományos kínai orvoslásban is rendkívül sok tünetkép leírásakor szerepel a szédülés, amely természetesen mindig a jin és a jang egyensúlyzavarának következtében lép fel. Ez a diszharmónia lehet az egyes szervek, meridiánok vagy energiaszintek és az áramlási akadályok szintjén is. Utóbbiak anatómiai képletek, elsősorban a nyak és a fej területén. (A szédülés oka lehet „szerves folyadék” vagy a „vér” hiánya is, de ezek a fogalmak nem mindig fedik az „európai” megfelelőket. Létrejöhet még „távol-keleti szédülés” az energiahiány következtében beálló testnedvpangás miatt is.)
A kínai orvosi filozófia magyarázata szerint a jin energia és a vér hiánya, illetve az ellenőrzésük alól kiszabaduló, jang típusú energiák (szél és tűz) elszabadulása vezet a magas vérnyomás különböző típusaiban fellépő szédülésekhez.
Ízelítőül nem haszontalan megismerkednünk néhány gyakran előforduló „szédítő” kínai tünetképpel:
- „Hiányos csi” tünetkép: erőfeszítéskor fokozódó fülzúgás, fáradékonyság, ódzkodás minden tevékenységtől, pihegő légzés, motivációhiány, fénylő, sápadt, vérszegény arc mellett jelentkezik a szédülés.
- Ha a vese-jin hiányzik, akkor gyenge emlékezőképesség, emésztő önkritika, nagyothallás, fülzúgás, az alsó hát és a térd gyengesége, fájdalmai, forró tenyerek és talpak, délutáni hőemelkedések, éjszakai leizzadások kísérik többek közt a szédüléseket.
- „Vérhiány” esetén: szívritmuszavarok, palpitációérzés, erőlködésre erősödő fülzúgás, álmatlanság, félénkség, önbizalomhiány, menstruációs problémák, izomerőhiány, fogyásra való hajlam, fénytelen arc lehet a szédülést kísérő tünetegyüttes.
- A vese-jang hiányakor a lassú felfogás, a kreativitás hiánya, félénkség, fülzúgás, az ágyéki tájék gyengesége és hidegre való extrém érzékenysége, hideg végtagok, korai magömlés, impotencia, sterilitás mellett léphet fel a szédülés kísérőjeként.
- Ha a lép-csi elégtelen, akkor azt mondják a kínai orvosok, hogy a zavaros nyák zavarja meg a fejet, mivel a táplálékokat és folyadékokat átalakító funkció szenved zavart. A szédülés mellett ilyenkor nehéznek érzett fej és végtagok, fülzúgás, általános fáradtság, nehézségérzés lehet, az étvágy csökken, főleg a folyadékot nem kívánja a beteg, gyakori a hányás, hányinger, a nyomásérzés a felső hasban és a mellkasban. Úgy érzi, mintha a feje egy zsákban lenne és forogna. Ráadásul a kínai orvoslás megkülönböztet „hideg nyák”-ot és „meleg nyák”-ot is. A hideg nyákok a szédülések mellett a következőkkel járhatnak együtt: abnormális viselkedés, akadozó beszéd, tompa gondolkodás, nyomott hangulat, befelé fordulás, magában beszélés.
Magas vérnyomás okozta szédülés
A magas vérnyomással összefüggő tünetképek kínai értelmezésben általában arról szólnak, hogy a hiányos vér és jin nem képes kontrollálni a jangot, így – mindenekelőtt a máj elszabadult jangja, súlyosabb esetben „szele” vagy „tüze” elárasztja a fejet. Ezeket a tünetképeket mindenekelőtt a visszafojtott érzelmek, valamint a máj negatív érzelmei, a düh, a harag, az irigység gerjesztik.
Az elszabadult májszél szédítő hatását például erős fejfájások, hányinger, hányás, fülzúgás, gyors dühbe gurulás, türelmetlenség, intolerancia, száraz torok, keserű szájíz, zsibbadt végtagok kísérhetik.
A fellángoló májtűznél a tünetek kifejezettebbek, a szemek vörösek, fájdalmasak, nagyfokú lehet az izgatottság, gyakori a komoly székrekedés, a kevés, sötét vizelet. Az akupunktúrában természetesen a fejnek és a nyaknak is külön energetikai diagnosztikája van, így azok akupunktúrás pontjainak kezelésével sokrétűen tudjuk szabályozni a szédülést kiváltó energiazavarokat.
Szédülés kezelése homeopátiával
A szédülések ellen bevethető harmadik, nagyon hatásos gyógymód a homeopátia. Ez olyan gyógyászati módszer, amely a hasonlóság elvére épül. Ez konkrétan azt jelenti, hogy azokat az érzésbeli, cselekvési, működésbeli elváltozásokat, amelyeket egy anyag okoz, ugyanaz az anyag nagyfokú hígításban gyógyítani képes. Az általa kiváltott finom impulzusok a megfelelő, maximális javító reakciókat váltják ki a szervezetben, s ily módon optimális sebességgel állítják helyre a harmóniát.
A szédülés tünete rendkívül sok homeopátiás szernél szerepel, így az illető szerrel végzett kísérletek és az 1790-es évek óta felhalmozódott tapasztalatok szerint a beteg alkata, kísérő tünetei és az ún. modalitások alapján ki tudjuk választani a megfelelő szert. A modalitás azt jelenti, hogy bizonyos tevékenységekre, helyzetekre, pszichés behatásokra, évszak-, napszakváltozásokra, hidegre-melegre stb. a beteg, illetve egy bizonyos tünet miként reagál. Például ha a betegnek a szédülés elmúlásához vagy javulásához le kell feküdnie, akkor a Cocculus, a Natrium sulfuricum, a Phosphorus, a Pulsatilla, a Spigelia jöhet szóba, míg ha a vertigo a fekvéskor erősbödik, akkor az Apis, a Caladium, a Covallaria, a Kalium muriaticum, a Rhododendron vagy a Valeriana lehet a megoldás.
Ha a szem behunyásakor a szédülés erősödik
Ebben az esetben az Argentum nitricum, Artemisia vulgaris, Caladium, Chelidonium, Stramonium, Theridonion vagy Thuja jöhet szóba. Amennyiben a szem lehunyásakor a szédülés intenzitása csökken, akkor a Petroleum, a Sarsapilla vagy a Tabacum lehet a választás.
Amikor a szédülés lefelé menet fokozódik, akkor a Convallaria, a Ferrum, a Gelsemium, Platinum, a Sanicula, a Tarentula vagy a Viburnum lehet hatásos. A felfelé menetkor erősbödő szédülésre az Anacardium, a Calcium, a Kalium bichromicum, a Sulfur hathat jótékonyan, míg a lefelé és felfelé rosszabbodókra egyaránt nagyon jó lehet a Borax és a Physostigma. A legkisebb mozdulatra, szemmozgásra is növekvő szédülés szere a Bryonia. A beteg a tarkóban érezheti a szemét, úgy érzi, mintha körbeforogna.
A szédülés „nagy szereiként” tartják számon a Cocculust, a Nux vomicát és a Tabacumot. A Cocculus sokszor járművön előforduló, heves, periodikusan jelentkező szédülés – mintha oldalra akarna zuhanni – szere. Hányingerrel, fokozott nyálzással, kimerültséggel, esetleg üres fej érzésével, étel látványától való undorodással járhat a tünetcsoport.
Amennyiben a szédülés erős fejfájással jár
A Cocculus jó szere az ún. Barré–Lieou-szindrómának, amiben a szédüléssel erős fejfájás, éles fülfájdalom, szem körüli és arcfájdalmak, látási zavarok, az arcon pedig motoros izgalmi jelek mutatkoznak.
A Nux vomica a sokszor zaklatott, ellentmondást nem tűrő, zajra, hidegre, szagokra igen érzékeny, vezető típusú, mindennemű emésztőszervi betegségre hajlamos emberek szere. Náluk is felléphet mindenfajta járművön utazási betegség, bár ez érdekes módon megszűnik, ha ők vezethetnek! A Nux vomica által kezelhető szédülésnél egyébként a következő tünetek jellemzőek: ájulásérzés, hányinger, amely csökken, ha kihányja magát, erősbödik, ha felkel az ágyból, ha alkoholt, kávét, fűszeres ételeket eszik, dohányzik, bár paradox módon ezeket kívánja.
Epilepszia és a már említett Meniére-szindróma kezelése
Említést érdemes még tennünk arról a két betegségről, amelyek talán a legtöbb szédüléses tünetet okozzák, ezek az epilepszia és a már említett Meniére-szindróma. A rángógörcsnek főleg a könnyebbik válfajában, az ún „petit mal”-ban segíthetünk sokat, megelőzésben és gyógyításban egyaránt. Hasznos lehet – előzményektől és körülményektől függően – az Argentum metallicum és nitricum, az Artemisia vulgaris, a Belladonna, a Bufo, a Calcium, a Cuprum, a Glonoium, a Hyosciamus, a Lachesis, az Opium, a Platina, a Plumbum, a Sulfur, a Zincum phosphoricum és a Zincum valerianum. Érdekességként megemlítjük, hogy a fentiek közül például a Hyosciamus azokon is segít, akik folyó felett a hídon vagy virágok illatától kezdenek el szédülni.
A Meniére-típusú, intenzív szédülés két igen jó szere a Chininum sulfuricum és az Iris. A „Chinin sulphuricum-beteg” gyakran rossz kedvű, siránkozó, fél a balsorstól, a jövőtől, közönyös vagy ideges. Nyaka, háta erősen érzékeny, hallása gyengült, idegzsábára hajlamos. Komoly fejfájás és fülzúgás mellett olyan érzése van, mintha lefelé kiesne az ágyból, vagy mintha tengeri beteg lenne. A szédülés, a fájdalom hidegre és érintésre fokozódik, előrehajláskor, ásításkor vagy nyomásra csökkenhet.
Az Irist kívánó szédülés embere általában nyugtalan, bátortalan, önbizalomhiányban szenved, akinek minden tünete a szellemi megerőltetéskor erősbödik. A szédülés megjelenése előtt olyan érzése lehet, mintha hangokat hallana, majd fülcsengés, fejfájás jelentkezik, legtöbbször erős, szemből induló, ún. ophtalmikus migrén formájában a jobb oldalon, vagy felváltva a két oldalon. A migrén hetenkénti periódusokban ismétlődhet, hányingerrel, hányással, amely után a tünetek enyhülnek. Mindezek mellett mozgásra rosszabbodó fájdalmak léphetnek fel a kisízületekben, a jobb vállban és a bal csípőben.
A szédülések diagnosztizálásakor – és persze kezelésekor – ne „szédüljünk” meg a funkcióharmonizáló terápiák lehetőségeitől.
Szédülést kiváltó további okok lehetnek:
Nagyon sokszor előfordul ugyanis, hogy az ok „egyszerű” folyadék- és ionhiány, ami egyaránt lehet elégtelen folyadékbevitel vagy nagymértékű folyadékvesztés (hányás, hasmenés) következménye. Ilyenkor természetesen a megfelelő folyadékpótlás a megoldás. Bármilyen belső vérzés (tompa hasi sérülés után, méhen kívüli terhességnél, hasi erek spontán repedésénél), szívproblémák, fertőzések, daganatok, alkohol, drog vagy néha fejet ért sérülések után hónapokkal-évekkel később jelentkező agyi vérömlenyek is okozhatnak szédülést, és ezeknél az eseteknél (is) elengedhetetlen a nyugati típusú orvosi gondolkodás. Egyvalamit azonban nyugodtan leszögezhetünk: a fent említett és az egyéb funkcióharmonizáló eljárások szédítő távlatokat jelentenek a megelőzés és a kezelés terén, s nem csak a szédülések vonatkozásában.
Fotó: Adobe Stock