Ólálkodó veszedelem: magas vérnyomás

tgymagazin.hu
#magas vérnyomás #stressz #táplálkozás #terápia
Világszerte több mint egymilliárd ember szenved magas vérnyomástól. A magas vérnyomás a nyugati világban élő emberekre leselkedő egyik legjelentősebb egészségügyi kockázat, évente kb. 10 millió haláleset írható a számlájára, szívinfarktus, agyi érkatasztrófa formájában.

A magas vérnyomás – orvosi nevén hipertónia – diagnózisának meghozatala előtt fontos, hogy a páciens vérnyomását rendszeresen, naponta többször, nyugalmi helyzetben megmérjék. Minden frissen diagnosztizált hipertóniás esetet orvos által kell ellenőrizni, vagy magát a diagnózist neki kell meghozni. Az orvos, ha igazán alaposan akar eljárni, a páciens vérnyomását annak mind a négy végtagján megméri, EKG-t, szívultrahangot, laborvizsgálatot (különös tekintettel a nátrium, a kálium és a kalcium értékekre, a veseműködésre utaló értékekre, pl. kreatinin, GFR, karbamid, húgysav), és esetleg szemfenékvizsgálatot végeztet. A 140/90 Hgmm, illetve a 80 évesnél idősebbeknél a 160/90 Hgmm értéknél magasabb vérnyomás hipertóniának minősül. A statisztikai adatok alapján a szív- és érrendszeri kockázat – életkortól is függően – a szisztolés (felső) érték esetében 20 higanymilliméterenként (Hgmm), a diasztolés (alsó) érték esetében pedig 10 higanymilliméterenként körülbelül megkétszereződik. A vérnyomás mértékétől, illetve a járulékos szervkárosodástól függően a hipertónia súlyosságát több stádiumra osztják.

Mivel kezelhető a magas vérnyomás?

Igazolt diagnózis esetén, legtöbb esetben célzott gyógyszeres kezelést alkalmaznak (többnyire úgynevezett ACE-gátlókkal vagy szartánvegyületekkel). Sok esetben azonban már az életvitel módosításával, illetve néhány természetes gyógymód alkalmazásával is szép eredményt lehet elérni. Azt azonban le kell szögezni, hogy a hipertóniát a járulékos következmények, szövődmények, pl. szívelégtelenség, szélütés (stroke), érelmeszesedés, szemfenéki elváltozások, vesekárosodás megelőzése érdekében mindenképpen kezelni kell! Szintén fontos az úgynevezett kísérő betegségek egyidejű felismerése. Idesorolható a metabolikus szindróma, amely magába foglalja a magas vérnyomás, a 2-es típusú cukorbetegség és a magas vérzsírszintek (LDL, triglilceridek), valamint a túlsúly együttes jelenlétét.

A magas vérnyomásnak nincsenek feltűnő tünetei, illetve jellemzően nem okoz panaszt a betegnek. A tankönyvek általában szédülést, fejfájást említenek, de ezek korántsem mindenkinél jelentkeznek, ezért látszólag egészségesnek tűnő személyek vérnyomását is rendszeresen ellenőrizni kell, illetve fel kell hívni a figyelmüket néhány – igaz, nem specifikus – hipertóniára utaló tünetre. Idesorolható pl. az éjszakai vizeletürítés (nykturia), amit egyébiránt szívelégtelenség vagy a prosztatamegnagyobbodása is okozhat. Japán orvosok megfigyelték, hogy minél gyakrabban kell valakinek éjszaka vizelnie, annál magasabb a vérnyomása. Egyébként a teli húgyhólyag kb. 10-15 Hgmm-rel növeli a vérnyomást. Ezért, ha éjjel mégoly csekély vizelési ingerünk is támad, ne tartsuk vissza reggelig, hanem menjünk ki a WC-re.

Vérnyomásunk napközben többnyire emelkedik, majd estefelé ismét csökken. Ha valakinél nincs jelen ez a természetes ingadozás, az súlyos, előrehaladott állapotra utal. Ha viszont a napközben meglévő ingadozás nagyon erőteljes, nagy amplitúdójú, ez az érfalak előrehaladott elmeszesedését jelzi, ami szívkárosodást és az idő előtti halált jelezhet.

Hétköznapi tényezők

A fizikai terhelés, pl. a sportolás átmenetileg megemeli, azonban hosszabb távon csökkenti a vérnyomást. Minden a megfelelő adagoláson, illetve a mozgás formáján múlik. A legjobbak a kitartást, állóképességet fejlesztő sportok, míg a hirtelen teljesítménycsúcsokkal tarkított, légzés visszatartásával járó mozgásformáktól (pl. súlyzós edzés nagy súlyokkal) tartózkodni kell.

A pszichés stressz, az idegeskedés általában szintén vérnyomás-emelkedéssel jár. Mivel azonban szívünk és keringésszervrendszerünk jól bírja a rövid ideig tartó terhelést, a rövid ideig tartó idegeskedés nem okoz benne kárt. Az állandósult stressz azonban veszélyes és tartósan károsíthatja érrendszerünket.

Stresszelt nő fogja a fejét az irodában a számítógép előtt.

Általános, a vérnyomást befolyásoló tényező a környezeti hőmérséklet is. Meleg időben véredényeink kitágulnak, ettől csökken a vérnyomás. Ezért a nagy hőségben indokolt lehet a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek adagjának csökkentése – természetesen az orvossal egyeztetve – a hirtelen vérnyomásesést és az esetleges ájulást elkerülendő. A hideg ellenkező hatású, tehát többletterhelést ró a szívizmokra. Ez egyes betegeknél akár szívinfarktust is provokálhat, pl. téli hólapátolás közben. Emellett egyéb időjárási tényezők, pl. a légnyomás és a páratartalom is hatással van vérnyomásunk alakulására, de ezek az összefüggések egyelőre további kutatás tárgyát képezik, mert hatásmechanizmusuk még nem teljesen tisztázott.

A mindenkori környezet is szerepet játszik. Ismert jelenség pl. a „fehérköpeny-hipertónia”, amikor a rendelőben az orvos méri meg a vérnyomást. Ez a jelenség minden ötödik, hipertóniában szenvedőnél rendszeresen előfordul. Ritkán ugyan, de előfordul, hogy a rendelőben normális értéket mérnek, de a beteg otthon magas értékeket mér. Ezt nevezik „maszkírozott hipertóniának”.

Természetes gyógymódok

Léteznek a hipertóniát kedvezően befolyásoló természetes gyógymódok, amelyek hatását tudományos kutatások igazolják.

Testmozgás

A mozgásterápiát számos betegség gyógyításában az egyik legfontosabb gyógymódnak tartják. A szakértők szerint optimális hetente 150-300 perces mozgásprogramot követni. A javasolt sportok között az állóképességet fejlesztő sportok szerepelnek, pl. a kocogás, a gyaloglás, az úszás. Fontos, hogy a választott sportot a páciens szeresse és szívesen csinálja. A csoportos foglalkozások előnye, hogy a szociális kontaktus is pozitív hatást gyakorol az egyénre, és javítja az önfegyelmét.

Vizes kezelések, hideg és meleg ingerek

A vizes kezelések (hidroterápiák), illetve a hőhatásokkal dolgozó kezelések terén a szaunázás hatásait különösen intenzíven kutatták a tudósok. Sajnos sok orvos a szaunával kapcsolatban – tévesen – még mindig úgy tartja, hogy az túlságosan megterheli a szívet, ezért inkább lebeszéli róla pácienseit. A vizsgálatok szerint a szauna kb. 75 wattos terhelést ró a szívre, ami nem jelentős, ezért nem csak a szervkárosodást nem okozó, enyhe és közepesen súlyos hipertóniában szenvedők, hanem komplikációmentesen lezajlott szívinfarktuson átesett páciensek is profitálhatnak belőle, ha rendszeresen szaunáznak.

A hipertóniában szenvedők esetében csak annyi megkötés van, hogy nekik ellenjavallt a hideg vizű medencében való megmártózás. Ők pl. hideg zuhannyal hűthetik le magukat, miután kijöttek a szaunakabinból. A szauna nem csak a szívre és a keringésrendszerre gyakorol pozitív hatást, hanem stresszcsökkentő hatású is. Rendszeres, heti egy-két szaunázással számottevő módon csökkenthető a vérnyomás. Ellenjavallatot csak a szívkárosodás, ill. a szívelégtelenség (kétséges esetben kardiológus véleményét kell kérni), a lázas állapot, a pajzsmirigy túlműködése, súlyos szívritmuszavar és a szklerózis multiplex jelent.

Egyes fürdőkben alkalmazzák az ún. mechanikus fürdő módszerét is. Ez a módszer lényegében szintén hőhatásokkal dolgozik, de ezt a bőr ingerlésével, pl. dörzsölésével (pl. kefékkel) vagy vízsugárral egészítik ki. A kezelés után a pácienst hűvös vízbe mártott kendőkbe csavarják be.

Vérlebocsátás

Sokakban a vérlebocsátás vagy érvágás puszta említése is kellemetlen érzetet kelt, és a régi korok orvosi módszereit idézi fel, amikor az érvágást valóban helytelenül és indokolatlanul gyakran végezték. Ezzel egyébként általában többet ártottak, mint használtak, ezért ez a technika lényegében eltűnt a modern orvosi gyakorlatból. Azonban a kutatásoknak köszönhetően ez a hozzáállás lassanként változni látszik. A természetes gyógymódokat intenzíven kutató műhelyek egyike a berlini Immanuel Kant Kórház Természetes Gyógymódok Tanszéke. 292 rendszeres véradó adatait vizsgálták meg, akik közül 146-an magas vérnyomásban szenvednek, ugyanakkor évente kettő-négy alkalommal adnak vért (általában max. ½ liter mennyiséget). A normális vérnyomású személyeknél a vérnyomásértékek nem változtak, ugyanakkor a hipertóniásoknál tartósan csökkent, a szisztolés érték átlagosan 156-ról 144 Hgmm-re, a diasztolés átlagosan 91-ről 85 Hgmm-re.

Magasabb kiinduló érték esetén a csökkenés is nagyobb mértékűnek bizonyult. Sokuk esetében fel lehetett függeszteni a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek szedését. Emellett olyan pozitív mellékhatás is jelentkezett, mint a cukorbetegség felé tendáló anyagcsere javulása, amire a kutatók egyelőre nem találtak magyarázatot. A véradók tehát nem csak embertársaikkal tesznek jót, hanem saját egészségüknek is hasznára vannak. Természetesen alkalmanként 300-500 ml vér lebocsátása, aztán kidobása az olyan személyek esetében is lehetséges, akik valamilyen betegség miatt nem adhatnak vért.

Táplálkozásterápia

Régóta tudjuk, hogy a túlsúly és a magas vérnyomás kéz a kézben jár. Az étkezési szokások megváltoztatásával meghosszabbíthatjuk élettartamunkat, és ha ügyesen csináljuk, nem csorbítjuk életminőségünket sem. Az optimális testsúly meghatározása azonban korántsem annyira egyszerű, mint azt a napjainkban elterjedt testtömegindex (BMI) alkalmazása sugallja, mivel lényegében a zsírszövet elhelyezkedésén múlik minden. Az igazán veszélyes, betegséget okozó zsír az ún. viszcerális vagy bélfodri zsírszövet, amely a hasüreg belsejében helyezkedik el. Ez okozza a jellegzetes, férfias típusú vagy „almatípusú” elhízást. A nőies, „körtetípusú” elhízás inkább fartájon és a combokon jelentkezik, és a magas vérnyomás, illetve bizonyos belgyógyászati megbetegedések, pl. a 2-es típusú cukorbetegség szempontjából irreleváns. A túlsúly megítéléséhez ezért a BMI meghatározása mellett a derékbőséget (haskörfogatot) is mérik. A BMI felső határa 25-ös érték, a derékbőség felső határa férfiaknál 102 cm, nőknél 88 cm, azonban egyes szerzők ennél alacsonyabbra teszik a mércét. Jelentősebb túlsúly esetén professzionális segítség igénybevétele indokolt.

Első lépés a böjt

Az étrendi átállás kezdő akkordjaként ajánlható pl. a gyógyító böjt, amelynek időtartama egy-két, legfeljebb három hét. Ajánlható pl. a Buchinger-féle böjt, amelyet testmozgással, fizioterápiás kezelésekkel, pszichológiai gondozással és táplálkozási tanácsadással szokás kombinálni. Szintén ajánlható a F. X. Mayr-féle böjt. Minden böjtölést orvosi felügyelet mellett kell végezni, mert szükség lehet a gyógyszeradagok módosítására. Ma különösen divatosak az ún. intervallumos böjtök, amelyekből sokféle variáns létezik. A módszer lényege, hogy az előző nap utolsó és a rákövetkező nap első étkezése között 14 vagy 16 órának kell eltelnie, és ebben az időszakban értelemszerűen semmit sem szabad enni. Ez kombinálható heti egy-két nap teljes böjttel, amely alatt legfeljebb zöldségleveket szabad inni.

Hosszabb távon hatásos lehet a vegán vagy a vegetáriánus étrend is. Ettől függetlenül mindenkinek ajánlatos az állati eredetű élelmiszerek arányának csökkentése. Szintén sok szakember javasolja az úgynevezett mediterrán étrendet, amellyel a szívbetegségek kockázata akár 50%-kal csökkenthető, csakúgy, mint a vérnyomás is. A mediterrán étrend egyik fő jellegzetessége, hogy gazdag ómega-3 zsírsavakban, ugyanakkor a szokványos étrendhez képest kevesebb ómega-6 zsírsavat tartalmaz. Fő alkotóelemei a sok zöldség és gyümölcs, valamint a hüvelyesek (bab, borsó, lencse) és a diófélék. A legújabb kutatások azonban arra is rámutattak, hogy a mediterrán étrend pozitív egészségügyi hatásai a legerőteljesebben a mediterrán térségben élő embereknél érvényesülnek.

Fekete-áfonya az asztalon és egy fa tálban.

Az ún. szuperélelmiszerek jellemzője, hogy viszonylag sok nitrátvegyületet tartalmaznak, amelyek bizonyítottan csökkentik a vérnyomást. Ezek közé az élelmiszerek közé tartozik a cékla, a spenót, a rukkola és a lenmag. Pozitív hatású továbbá a sótlan dió és pisztácia, valamint a fekete áfonya. Kiváló, egészséges csemege egy marék dió/mogyoró (sózatlanul), vagy fekete áfonya.

Az egészséges táplálkozás kapcsán azonban nem szabad elhanyagolni az étkezés élvezeti értékét sem, és az ideológiai töltetű vitákat sem szabad összetéveszteni az egészségügyi vonatkozású kérdésekkel. Persze a klíma- és környezetvédelmi és az állatjóléti szempontokról is gondolkodhatunk, de azoknak semmi köze a kutatásokkal alátámasztott egészségügyi hatásokhoz.

A só és a hipertónia közötti összefüggés

Élénk vita zajlik a konyhasó szervezetre gyakorolt hatásairól is. Nem minden magas vérnyomásban szenvedő reagál egyformán a sófogyasztás csökkentésére, de legtöbbjük szempontjából mégis előnyösnek mondható. A só és a hipertónia közötti összefüggést Japánban mutatták be igen látványos módon, bár megjegyzendő, hogy ott az egy főre eső napi sóbevitel átlagosan 10 g, ami több mint a kétszerese a világon általános napi 4 g-nak.

A távol-keleti szigetországban ez a magas sóbevitel egyrészt a tengeri halak és egyéb tengeri herkentyűk, valamint a szójaszósz fogyasztásával magyarázható. Egyébiránt Európában is meglehetősen sok sót fogyasztanak az emberek. Persze a sót nem szabad teljesen kihagyni az étrendből, mert szervezetünknek szüksége van rá, életfontosságú anyag. A jelentős sóhiány kifejezetten veszélyes lehet! A konyhasó (nátrium-klorid = NaCl) egyik alkotóeleme a nátrium (Na), amely sok élettani folyamatban vesz részt, és pl. az idegsejtek működéséhez nélkülözhetetlen. A nátriumhiány különösen veszélyes, ha valaki bizonyos gyógyszereket, pl. pszichofarmakonokat is szed. Tehát a sóval kapcsolatban is igaz a mondás, miszerint a nagy mennyiség lehet káros, és nem a só önmagában.

Bizonyos élvezeti szerek szintén befolyásolják vérnyomásunk alakulását. A nikotin hatására emelkedik, a koffeinnel kapcsolatban azonban nagyon eltérő adatok születtek, sőt a legfrissebb kutatások szerint a kávézás kifejezetten pozitív hatású, ha e téren is mértéket tudunk tartani. Ami az alkoholt illeti, az rövid távon csökkenti a vérnyomást, de hosszabb távon a rendszeres alkoholfogyasztás hatására inkább emelkedik az érték. Azt talán nem is kell hangsúlyoznunk, hogy az édességek magas kalória- és cukortartalmuk miatt a nem ajánlott kategóriába sorolhatók. Ha pedig mégis szeretnénk nassolni, akkor a sötét, magas (70-80%) kakaótartalmú étcsokoládé ajánlható, szintén mértékkel.

Gyógynövények

A vérnyomás kezeléséhez sokféle készítményt ajánlanak. A fokhagyma javítja a vér áramlási tulajdonságait, csökkenti a vérzsírok mennyiségét, semlegesíti a sejtkárosító oxigéngyököket, és bizonyos mértékben antibiotikus hatású is. Jellegzetes szagát azonban nem mindenki kedveli. Mérhető hatás érdekében naponta több gerezdet kellene belőle megenni, amit helyettesíthetünk ennek a mennyiségnek megfelelő fokhagymakivonatot tartalmazó készítménnyel, pl. kapszulák formájában. Sajnos azonban ezek a termékek sem szagtalanok. A fokhagyma mellett a szakirodalom már régóta ajánlja a galagonya (Crataegus oxyacantha) kivonatait is, amelyek az enyhe szívelégtelenségre is pozitívan hatnak (javítja a szív pumpateljesítményét). Bizonyos mértékben a Ginkgo biloba kivonatai, a gyömbér, a hibiszkusz és bizonyos gombák is képesek csökkenteni a vérnyomást. Ezekkel kapcsolatban azonban egyelőre nem állnak rendelkezésre tudományos bizonyítékok, amelyek egyértelműen alátámasztanák kedvező hatásukat, illetve arról sincs még semmilyen adatunk, vajon vannak-e mellékhatásaik, illetve, hogy kölcsönhatásba lépnek-e gyógyszerekkel. Ezekre a nyitott kérdésekre a jövőben a kutatóknak kell választ találniuk.

Gyógynövénytea gyógynövényekkel és virágokkal körbevéve.

Bizonyos teák, pl. naponta 2-3 csésze hibiszkusztea vagy zöld tea enyhe mértékben (a zöld tea esetében a szisztolés érték kb. 3 Hgmm-rel, a hibiszkusztea esetében ennél is nagyobb mértékben, kb. két hét folyamatos teázás után) szintén csökkentheti a vérnyomást. A teafőzés ceremóniája pedig bizonyos mértékben a rendterápia részeként is felfogható. Kész teakeverékeket is lehet kapni, amelyek szíverősítő hatású galagonya-hajtásvéget vagy fehérfagyöngyöt, nyugtató, a vegetatív idegrendszer szabályzó citromfüvet és vízhajtó hatású csalánlevelet tartalmaznak. Sok egyéb komponens, pl. orbáncfű is szóba jöhet a hasonló teakeverékek készítésénél.

A tartós stressz hatására emelkedik a vérnyomás

A kiegyensúlyozott kedélyállapot különösen fontos, ezt hangsúlyozza egy új irányzat, az ún. „Mind-Body-Medicine”, amelynek fő célja a stressz-szint csökkentése és a benső kiegyensúlyozottság megteremtése. Régóta köztudott, hogy a pszichés stressz hatására emelkedik a vérnyomás. Nem egy-egy elszigetelt, izgalmat, vagy dühöt okozó esemény tekinthető károsnak, hanem a tartós stressz és/vagy az alváshiány. A meditációs és relaxációs technikák elsajátítása, a rendszeres sportolás és szükség esetén pszichoterápia sokat segíthet a problémák megoldásában. Mivel a hipertónia kialakulásában a kialvatlanság is jelentős szerepet játszik, alvásproblémák esetén is célszerű professzionális segítséget kérni. Szükség esetén az orvos alváslaborban végzett vizsgálatot javasol, és kiegészítő pszichoterápiás kezelés is szükséges lehet.

A kezdeti, „beszoktatási fázis” után mindenki a benső megelégedettség és öröm érzésével folytassa az életmód-változtatást, illetve a kúraszerűen végzett természetes gyógymódokat. Nem valószínű, hogy sikeres lesz az a módszer, amit nem belső meggyőződés alapján folytatunk, hanem csak azért, hogy eleget tegyünk partnerünk vagy a kezelőorvos kívánságának. Sőt, valószínű, hogy ha utóbbiról van szó, az csak további idegesség forrása lesz. Tehát fontos, hogy mindenki megtalálja a neki legmegfelelőbb gyógymódot – ugyanis a kulcsnak illeni kell a zárba.

Néhány tanács a vérnyomás helyes méréséhez

Mivel a hipertónia legtöbbször nem okoz semmilyen panaszt, fontos rendszeres méréssel ellenőrizni a vérnyomást. A mérést mindig nyugodt körülmények között kell végezni, azaz, a mérés előtt kb. 5 percig nyugodtan, ülve kell várakozni, és közben a szék háttámlájának kell dőlni.

  • A méréseket mindennap ugyanabban az időpontban kell végezni, ha tablettát szed, akkor reggel, még a gyógyszer bevétele előtt.
  • Lábát pihentesse nyugodtan, ellazultan a talajon.
  • Néhány perc eltéréssel egymás után kétszer mérje meg vérnyomását, mivel az első érték az izgatottság hatására valamivel magasabb lesz. Ha a mérések között nagy különbség van, célszerű felkeresni az orvost, és közölni vele a tényt.
  • Egyes napokon mérje meg többször is vérnyomását, mivel az értékek ingadozhatnak.
  • A mért értékeket jegyezze fel egy füzetbe, és minden mérésnek írja fel a dátumát is, hogy az orvos megítélhesse a folyamatot.
  • A mérést mindig ugyanazon a karon végezze, az első alkalommal azonban célszerű mindkét karon mérni, hogy kiderüljön, ha a két végtag között esetleg különbség van. Ha ez lenne a helyzet, azt jelezni kell az orvosnak. Ha a kivizsgálás nem talál jelentős érrendszeri elváltozást, a magasabb érték számít.
  • A felkaron végzett mérés minden esetben pontosabb, mint a csuklón végzett mérés. A csuklón végzett mérés esetén a kéznek mindig szívmagasságban kell lenni úgy, hogy közben könyökkel megtámaszkodunk az asztalon. A mérés közben nem szabad mozogni.
  • A mérés oldalán lévő karról teljesen el kell távolítani a ruházatot, hogy elkerüljük a végtagban a vérpangást, ami meghamisítja a mérést.
  • Idősebb korban időnként álló testhelyzetben is érdemes vérnyomást mérni, hogy időben kiderüljön, ha gond van a vérnyomás szabályzásával. Ezt főként akkor célszerű csinálni, ha valaki azt érzi, hogy ülő vagy fekvő helyzetből felállva megszédül.

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Rákos vagyok – Mit tegyek, hogy meggyógyuljak?

Rákos vagyok – Mit tegyek, hogy meggyógyuljak?

Sokan nincsenek tisztában vele, hogy a természet milyen kincseket tartogat, pl. a rosszindulatú betegségek kezelésében.…
Ha a gyerek rágja a körmét – rossz szokás vagy a stressz jele?

Ha a gyerek rágja a körmét – rossz szokás vagy a stressz jele?

A körömrágás viszonylag gyakori tünet, amely nagyrészt a négyévesnél idősebb gyerekeket érinti, és sokszor lelkileg…
A lipödéma könnyen összetéveszthető a nyiroködémával vagy az elhízással

A lipödéma könnyen összetéveszthető a nyiroködémával vagy az elhízással

Vaskos combok, dudorokkal teli bőr, és folyamatos fájdalom: a lipödéma vagy zsírödéma krónikus zsíreloszlási zavar,…
Támogassuk májunk és hasnyálmirigyünk működését

Támogassuk májunk és hasnyálmirigyünk működését

Írtunk a gyomorról, most lejjebb megyünk, a máj és a hasnyálmirigy szerepével foglalkozunk. Bemutatjuk, milyen…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Pszichoonkológia: lelki segítség rák esetén

Pszichoonkológia: lelki segítség rák esetén

A rák kialakulása és a lelki tényezők közötti összefüggésről a tudomány széleskörűen vitatkozik. Az azonban…
Lopakodó gerincgyulladás a Bechterew-kór

Lopakodó gerincgyulladás a Bechterew-kór

A keresztcsonti fájdalmak már kora reggel jelentkeznek, majd napközben enyhülnek. Később a fájdalom erősödhet, felfelé…
Az immunrendszer erősítésének természetes módszere

Az immunrendszer erősítésének természetes módszere

Legkésőbb ősszel sokakban felötlik a kérdés, hogyan vértezhetnénk fel immunrendszerünket a téli időszakban fenyegető vírusfertőzésekkel…
Hormonális eredetű depresszió

Hormonális eredetű depresszió

Különösen a jelentős hormonális változásokkal járó időszakokban, pl. serdülőkorban, a klimax idején, illetve a szülést…