Göbök a pajzsmirigyben
Az orvostudomány korábban úgy tartotta, hogy a göbök főképp a pajzsmirigy megnagyobbodásával (struma) párhuzamosan alakulnak ki. A struma főképp a jódhiányos területeken, pl. az Alpokban jellemző. A struma megelőzése és kezelése jód adagolásával, főképp a konyhasó jódozásával kiválóan megoldható. Ennek eredményeként az utóbbi évtizedekben jelentősen ritkábban fordul elő a struma. A korábbi időkben Európa bizonyos területein rendszeresen előforduló kreténizmus – a veleszületett pajzsmirigy alulműködés, amelyre jellemző a súlyos szellemi és testi fogyatékosság – mára teljesen megszűnt.
A göbös pajzsmirigy azonban még messze nem a múlté. A modern képalkotó eljárások segítségével, mint az ultrahang, vagy a szcintigráfia, könnyen felfedezhetők a csomók. Azt is mondhatnánk, mára nincs különbség a tengerparti és a hegyvidéki, alpesi lakosság között, ami a pajzsmirigybetegségeket illeti.
50 éves kor felett a pajzsmirigygöbök kialakulása általánosnak tekinthető, majdnem annyira, mint a csigolyák kopása. Ráadásul a csomókat a páciens nem minden esetben észleli magán.
A göbök felfedezése után az első és legfontosabb kérdés, vajon jó- vagy rosszindulatú elváltozással állunk-e szemben. A rosszindulatúság gyanúja akkor merül fel, ha az amúgy egészségesnek tűnő, normálisan működő pajzsmirigyben egy-két elszigetelt hideg göb keletkezik. Az különösen baljós jel, ha a csomó gyorsan növekszik, hetek vagy akár napok alatt akkorára nő, hogy a páciens maga is ki tudja tapintani. A rák gyanúját tovább erősíti, ha a nyaki csomóhoz rekedtség is társul – ez azt jelenti, hogy a betegség már átterjedt a hangszálakra is. A nyaki nyirokcsomók duzzanata komoly aggodalomra ad okot.
A jód megfékezi a jóindulatú hideg göböt
A pajzsmirigyrák soha nem a forró, hanem minden esetben a hideg csomókból alakul ki. Azonban a hideg csomók kifejezett gyakorisága okán felvetődik a kérdés, milyen messzire menjen el az orvos a diagnosztikában és a terápiában. Az 1980-as évek közepén még általános gyakorlat volt, hogy a felfedezett hideg göböt haladéktalanul eltávolították a pajzsmirigy érintett felével együtt. A korabeli indoklás szerint: „Kívülről lehetetlen megítélni, hogy a göbben vannak-e rosszindulatú sejtek.” A tűszúrásos szövetmintavételt sem tekintették megbízhatónak, mondván, a negatív minta ellenére megbújhatnak rosszindulatú sejtek olyan helyen, ahonnan nem sikerült mintát venni.
Mivel, mint említettük, a hideg göbök meglehetősen elterjedtek, ez az eljárás a társadalombiztosítás és az egészségügy szempontjából vállalhatatlanul sok pajzsmirigyműtétet jelentene – a műtéti kockázatokról nem is beszélve (a hangszálak sérülése, bevérzések, a mellékpajzsmirigyek sérülése stb.). Ezért minden esetet egyedileg kell mérlegelni. Ha sok kisebb göb van a pajzsmirigyben, és nem növekednek, akkor valószínűleg ártalmatlan, jóindulatú képletekről van szó, amelyeket nem szükséges eltávolítani.

A pajzsmirigy göbök elváltozásainak egyik fő oka a jódhiány, ezért főképp hideg göbök esetén ajánlatos naponta 100–200 mg jodiddal kiegészíteni az étrendet. Pajzsmirigyünk ebből a nyomelemből hormonokat állít elő. Az állítólagos jódallergiával kapcsolatban pedig fontos leszögezni: a tiszta jóddal szembeni allergia nem létezik. Ha valaki a jodidra pl. heves szívdobogással vagy nyugtalansággal reagál, az annak a jele, hogy a pajzsmirigyében forró göbök vannak, amelyek működését felfokozza az elfogyasztott jód, így a pajzsmirigy túl sok hormont termel. Esetleg más okokból van túl sok pajzsmirigyhormon a vérkeringésben. Súlyos allergiás reakció csak jódtartalmú egyéb vegyületekre alakulhat ki – pl. röntgen kontrasztanyagokra vagy fertőtlenítőszerekre. Ezek életveszélyes reakciókat válthatnak ki a szervezetből.
A homeopátiához türelem kell
A homeopátiás gyógyszerkincsben létezik néhány készítmény, amelyek jó hatásúak a hideg göbök kezelésében. A Calcium carbonicum és a Graphites mellett adható pl. a Strumeel nevű komplex készítmény is. Utóbbiból napi 3×1 tablettát kell szedni hónapokon keresztül, hogy valódi és tartós hatást érjünk el.
Ha valakinek göbös a pajzsmirigye, ajánlatos rendszeresen, kb. évente ultrahanggal ellenőrizni a göbök állapotát. Az ultrahangos képen megállapítható a csomók mérete. A szcintigráfás módszerrel pedig azt tudja megítélni az orvos, hogy az adott göb forró vagy hideg-e, esetleg normálisan működő szövetcsomóról van-e szó. A szcintigráfiás vizsgálatot csak első alkalommal kell elvégezni, nem szükséges rendszeresen ismételni. Olykor azonban a jóindulatú pajzsmirigy-megnagyobbodás is indokolhatja a műtétet, főképp, ha a páciens nyaka látványosan megduzzad, vagy ha a duzzanat akadályozza a légzését.
Forró göbök: általában nem rosszindulatúak, de azért problémát okoznak
Lássuk, mi a helyzet a forró göbökkel! A nevük alapján arra gondolhatunk, hogy kifejezetten rosszindulatú elváltozásról van szó. Bár nem ez a helyzet, mégis foglalkozni kell vele, mert egyéb, akár életet fenyegető problémákat okozhat. A forró göb azt jelenti, hogy a szcintigráfiánál alkalmazott radioaktív kontrasztanyag (technécium 99) felhalmozódik bennük. A forró göb hiperaktív szövet, tehát az egészséges pajzsmirigyszövetnél több hormont termel. Ebből addig nem származik semmi baj, míg nem termelődik több hormon, mint amennyit a szervezet képes felhasználni.
Az évek során kialakulhat az ún. „dekompenzált autonóm adenopátia” állapota, ami azt jelenti, hogy a göbök több hormont termelnek, mint amennyire a szervezetnek szüksége van, és ekkor kialakul a valódi pajzsmirigy-túlműködés. Ez a kórkép nem csak jellegzetes klinikai tünetei alapján – nyugtalanság, verejtékezés és fogyás – ismerhető fel. Sokkal veszélyesebb klinikai szimptóma a szívritmuszavar, pl. a pitvarremegés (pitvarfibrilláció), amely gyakran okoz súlyos agyvérzést, ezért a kardiológusok mindig árgus szemmel ellenőrzik az ilyen betegeket és igyekeznek a pitvarremegést mihamarabb megszüntetni.
Miről árulkodik a TSH érték?
A pajzsmirigy túlműködése a vérből csak akkor állapítható meg, ha a TSH értéke a nullához közelít. A TSH az agyalapi mirigyben termelődő anyag, magyar nevén pajzsmirigy-stimuláló hormon. Ha közben a szabad T3 és T4 hormonok (a pajzsmirigyben termelődő hormonok) szintje normális, latens (lappangó) pajzsmirigy-túlműködésről beszélünk. Ha azonban ezek értéke is a normális szint fölé emelkedik – alacsony TSH érték mellett – akkor a betegség manifesztálódott.

Ha csupán latens pajzsmirigy-túlműködésről (hipertireózis) van szó, érdemes természetes gyógymódokkal megkísérelni a hormontermelés megfékezését. Erre alkalmas gyógynövény a farkastalpfű (Lycopus), pl. a Thyreogutt nevű készítmény formájában, amely gátolja a jód felvételét a pajzsmirigyben. Ezzel az enyhe, ill. középsúlyos túlműködés sakkban tartható. A Hewe-thyreon vagy a Thyreo-loges készítményekkel is érdemes próbálkozni. Mivel a pajzsmirigy nagyon érzékeny a stresszhatásokra, túlműködés esetén jótékonyak a nyugtató, kiegyensúlyozó kezelések is. Az autogén tréning, a taj-csi, vagy a meditáció mellett az olyan egyszerű házi módszerek is hasznosak, mint a torokra helyezett hideg borogatás, főképp az esti órákban, lefekvés előtt.
A pajzsmirigynek nyugalomra van szüksége
A Huneke-féle neurálterápia is kifejezetten jó hatásfokkal alkalmazható pajzsmirigy túlműködés esetén. A terapeuta kevés helyi érzéstelenítőszert, pl. 1%-os lidocaint vagy procaint fecskendez a pajzsmirigy feletti bőrbe. Az érzéstelenítőhöz lehet szívni a fecskendőbe egy kevés, befecskendezhető homeopátiás gyógyszert is: pl. Zinkum valerianum Hevert, Dysto loges vagy Infi dys. Az injekciókat a tünetektől függően először gyakrabban, majd egyre nagyobb szünetek közbeiktatásával kell beadni. Gyakran megfigyelhető, hogy a kezelések egyre inkább felerősítik egymás hatását: Minden egyes injekcióval egyre tovább tart a hatás, így a kb. harmadik injekció után akár több hónapos szünet következhet.
Ha azonban a forró göbök aktivitása tovább fokozódik, a hivatalos orvosi kezelés megkerülhetetlen. Az orvos próbálkozhat béta-blokkolókkal, esetleg pajzsmirigyműködést blokkoló gyógyszerekkel. A gyakorlati tapasztalatok szerint ezeket a tankönyvben említettnél sokkal alacsonyabb dózisban lehet adni. Azonban mint mindenütt, itt is az a fontos, hogy előírt kezelési sémák helyett mindig a beteg panaszait és tüneteit vegyük a kezelés alapjául.
A pajzsmirigybetegségek gyakran kirívó laboreredmények ellenére is rendkívül diszkrét tünetekkel vagy tünetmentesen zajlanak.
Ha a gyógyszeres kezelés nem bizonyul kielégítőnek, nem marad más hátra, mint a műtét, vagy – 50 éves kor felett – a radioaktív jóddal végzett kezelés. Ez utóbbi során a páciens radioaktív jódot kap, amely elnyelődik és felhalmozódik a pajzsmirigyben, majd ott elpusztítja a forró göböket. Ez egyszerűnek hangzik, de a gyakorlatban korántsem az. Nehéz beállítani a hatékony, de még nem túl magas dózist, így aztán a terápia után sok beteg pajzsmirigyfunkciója instabillá vagy elégtelenné válik, amit hormonpótlással kell kezelni.
Nem szabad elhamarkodottan cselekedni
Összefoglalva tehát: A pajzsmirigyben keletkező göbök kifejezetten gyakoriak. Csak keresni kell őket, és 50 éves kor felett könnyű rájuk bukkanni a legtöbb embernél. Ez azonban még nem ok pánikra. Az anamnézis és a csomók hirtelen, gyors növekedése alapján könnyű felfedezni a pajzsmirigyrákot. A hideg göbök puszta léte tehát nem ok az elhamarkodott műtéti beavatkozásra. Érdemes megfogadni a tanácsot: A pajzsmirigy kezelése mindig nagyon óvatosan történjen – soha nem szabad elhamarkodottan drasztikus lépéseket tenni.
Fotó: Adobe Stock