Stressz – az egészség titkos férge

A „vírustéboly” megjelenése óta – a korábbinál sokkalta gyakrabban – megdöbbentően hasonló jelenségekkel találkozom az emberek vonatkozásában is! A médiában és a mindennapokban is gyakran adnak hírt olyan emberekről, akiknek látszólag semmi bajuk nem volt, egészségesnek hitték magukat, majd a vírustámadást vagy az oltásokat követően súlyosan megbetegedtek, esetleg meg is haltak. Úgy érzem, a „megmagyarázhatatlan”-ra és a miért”-re a pszichoszomatikus energetika módszerével véltem megkapni a választ. Megdöbbentő módon ugyanis a fiatal vagy középkorú, valóban egészségesnek látszó, negatív laborleletekkel rendelkező emberek életenergiája sokszor 10-20%! Ez azt jelenti, hogy szervezetük igencsak „leharcolt” állapotban van, a szervezet önszabályozása, csodálatos logisztikai rendszere súlyos akadályokkal van tele, a sejtek energiaellátottsága több, mint elégtelen, ezért ők már fáradtak.

Az életforrás kiszáradásának okai

Az életfolyamatok ilyen bágyadtsága hasonló kóros hátteret teremt, mint ami a bevezetőben említett látszategészséges fák vesztét is okozta. Mindennek hátterében a modern társadalom megpróbáltatásai mellett a sokszor magunk által okozott stressz, valamint a média által gerjesztett, igazán életenergia-rabló félelmek állnak. Mindezek a tényezők a pandémia alatt halmozottan avatkoztak be az életünkbe. Leginkább a fertőzéstől való félelem, amelyre a média halmozottan rájátszott, a teljesen bizonytalan jövő, „az új normalitás abnormalitása” emésztette a védekező energiákat. De sok analógiát fedezhetünk fel a fák világának problémáival emberi vonatkozásban is. A „környező fák védelme”, vagyis az idős emberek megfosztása a szeretettek „ölelésenergiájától”, a táptalaj kilúgozódása, vagyis az általánosan meglévő D-, C-, B-vitamin- és nyomelem-hiány, de leginkább a legátalkodottabb egészségrágó féreg, a stressz az, ami hozzájárult, hogy az életforrás sokszor igen meglepő módon kiszáradjon.

A túl nagy intenzitású, vagy hosszan tartó stressz összetett, közvetlen és közvetett hatásmechanizmuson keresztül befolyásolja az egészségi állapotot és a jóllétet. Elősegíti az egészségkárosító magatartásformákat, így az alkoholizmust, a dohányzást, a drogozást, megzavarja az alvás normális menetét, gátolja a szükséges testmozgást. Az energiacsökkenés önmagában csökkenti a szervezet önszabályozó képességét, de az ilyen „stressz-szítta” embernek a saját magáról való gondoskodása is kárt szenved: elbagatellizálja a testi tüneteit, húzódozik az orvossal való találkozástól, ezért a betegségét csak késői stádiumban ismerik fel.

Intenzíven terheli meg a szervezetet a krónikus stressz

A homeosztázis, vagyis a szervezet egyensúlyának a fenntartása a szüntelen változó külső –társadalmi, munkahelyi, meteorológiai – körülményekhez való szüntelen alkalmazkodás, ez pedig a „milieu interieur”, vagyis a belső környezet, a hormonháztartás és az idegrendszer egészségének a függvénye. Amint Selye megfogalmazta: „A stressz a szervezet nem specifikus válasza bármilyen igénybevételre. Mindenfajta igénybevétel valamely tekintetben egyedi, azaz specifikus. Az említett hatások a specifikus következményeken túl nem specifikus módon növelik az alkalmazkodási reakciók iránti szükségletet.” Ez az általános adaptációs szindróma, amely három részre bontható.

Az első az alarm, vagy vészreakció, amely hirtelen nagy megterhelésnek teszi ki a szervezetet, amely ilyenkor a kiváltó tényezőt minden erőforrást mozgósítva vagy felülkerekedik azon, vagy elégtelen mobilizálható erő hiányában elveszítheti a továbbélés lehetőségét. A mindennapi élethelyzetek során azonban az akut stressznél sokkal nagyobb valószínűséggel és intenzívebben terheli meg a szervezetet a krónikus stressz, s juttatja el a szervezetet az ellenállás, majd a kimerülés szakaszába. Az életesemények által okozott megterhelés, ha elér egy adott szintet, akkor az alkalmazkodási deficitet eredményez, s a szervezet erőforrásainak kimerülése vezet aztán a betegségek kialakulásához.

Ez olyan embert feltételez, aki megismerte önmagát, vagyis tisztában van vágyaival, szükségleteivel és képességeivel, teherbírásával. Ebben az esetben ugyanis a léleknek nem a „test vargabetű-útján” keresztül kell fellázadnia és megbetegedést kiváltania. Nagyon sokan ugyanis magukat csak „teljesítmény-végrehajtóként” szemlélik és nem olyan lényként, akinek messzemenő egyéni, specifikus szükségletei vannak. Nem teszik fel maguknak a kérdést, hogy vajon tényleg a társadalom és a mások jól kidolgozott követelményeinek teljesítése az, ami engem boldoggá és megelégedetté tesz?

Kiégés elkerülése tudatossággal

Amennyiben valaki az igazi természete ellen él– akár tudatosan, akár tudattalanul –ahelyett, hogy megfelelő életmóddal és tudatossággal újra és újra energiát tankolna, biztosan olyan állapotba lavírozza magát, amely testi és szellemi kifáradásos állapothoz, kiégéshez vezet. Lindstörm és Eriksson szalutogenézises megközelítése szerint a kérdés nem az, hogy mi betegíti meg az embereket, hanem az, hogy minden nehézség ellenére mi az, ami az embereket egészségben tarthatja, sőt a fejlődés felé mozdíthatja el! Ebben a megközelítésben a stressz se nem jó, se nem rossz, egyszerűen az életünk része, hiszen a mindennapokban számtalan nehézséggel kell szembenéznünk (a betegek jó része úgy kezdi beszámolóját, hogy „mostanában nagyon stresszes az életem”, vagy „nagyon stresszes a munkám”!). A kérdés az, hogyan viszonyulunk a stresszhez, hogyan szerezzük be a megküzdéshez szükséges erőforrásokat.

A koherenciaérzék három fő aspektusa

Antonovsky szerint a sikeres megküzdés kulcsa a koherenciaérzék. Ez azon az alapfeltevésen alapszik, hogy idővel ki előbb, ki utóbb – mindenki kialakít egy viszonyulási módot a környező világhoz és a benne keletkező sztressztényezőkhöz. Ezt a viszonyulási módot nevezte ő koherenciaérzéknek, amelynek három fő aspektusa van. A kognitív, vagyis tudati rész az értelmesség, ami azt jelenti, hogy a külső és belső világunkból érkező ingerek rendezettek, előre jelezhetők és megmagyarázhatók. A világot rendezettnek látjuk, és a problémák, amikkel szembenézünk, világosak, érthetőek.

A koherenciaérzék második összetevője a kezelhetőség, vagyis annak tudatosítása, hogy rendelkezünk a szükséges erőforrásokkal, amelyek segítségével a problémákkal meg tudunk birkózni. Az erőforrásokkal nem feltétlenül kell azonnal rendelkezni, hanem például a tudatában lenni annak, hogy ezeket a társadalmi kapcsolatainkon keresztül, vagy helyes életmóddal képesek leszünk beszerezni.

A harmadik szemlélési, hozzáállási mód pedig a jelentésteliség. Ez arra utal, hogy az életnek van jelentése, mélységes értelme, s a benne felmerülő problémák megoldásába érdemes energiát befektetni, s ezen életfeladatok megoldása mellett elköteleződni.

A pszichológiai immunrendszer és a stressz

A lényeg tehát egy adaptív, vagyis a körülményekhez alkotóan alkalmazkodó, stresszel szembeni védekezésre képes személyiség kifejlesztése, s amely személyiségvonásokat Oláh Attila „coping potenciáloknak” nevezett el. A pszichológiai immunrendszer egészségét birtokló személyiségi jellemzői például a tanult vagy ösztönös leleményesség, a lelki edzettség, az optimizmus, a koherenciaérzék, az öntudatosság, az énhatékonyság érzése, az önbizalom, a reményre való képesség. A pszichológiai immunrendszert és a megküzdés folyamatát Oláh Attila három alrendszer kölcsönhatásában írja le.

A megközelítő-monitorozó alrendszer a fizikai és szociális környezet megismerésére, megértésére, kontrollálására, a lehetséges pozitív következmények monitorozására hangolja a gondolkodás világát, megteremtve ezáltal az optimizmust, a kihíváskeresést és a kontrollképességet. Az immunrendszert megerősítő, s a kutatások szerint az egészséges éveket megnövelő optimizmus megfelel annak az általános elvárásnak, hogy a jövőben inkább jó dolgok történnek, mint rosszak.

Az önregulációs alrendszer a figyelem és a tudati működés feletti kontrollt szavatolja

Az alkotó-végrehajtó alrendszer azokat a személyiségjegyeket integrálja, amelyek segítségével az alkalmazkodási helyzet körülményei megváltoztathatók és amelyek birtokában a személy igényeinek megfelelően képes eljutni választott céljaihoz. Leginkább azonban képes lehet az illető önmaga megváltoztatására, vagyis arra, hogy a fizikai vagy szociális környezet átalakítására szőtt terveit ki tudja vitelezni. Megjelenik itt a személy szilárd hite, hogy sikeresen végre tudja hajtani azt a cselekvést, amely szükséges a kétértelmű, előre nem jelezhető, megterhelő jövőbeli helyzetek kezeléséhez.

Az önregulációs alrendszer a figyelem és a tudati működés feletti kontrollt, a cél eléréséhez szükséges kitartást szavatolja. Garantálja e mellett az akadályok, kudarcok és veszteségek következményeként kialakuló érzelmi állapotok kontrollálását is. A lelki egyensúly helyreállításának rendkívül fontos tényezője a figyelem és a tudati működés irányításának a képessége – vagyis a szinkronképesség –, valamint az impulzivitáskontroll, az érzelmi kontroll, az ingerlékenység feletti ellenőrzés képessége. A legtöbben ugyanis világhoz való hozzáállásban ott követik el a hibát, hogy a jutalmat vagy büntetést nem teljesen a saját viselkedésétől függőnek észleli, hanem szerencsének, véletlennek, sorsnak vagy más, hatalommal bíró személy hatásának tudja be. Ezt nevezik projekciónak, kivetítésnek, vagy külső kontroll hiedelemnek. Az érettebb, a stresszel jobban megbirkózni képes személyiség úgy észleli, hogy az események személyes gondolkodásmintáitól, majd cselekményeitől függenek, s a viselkedésével következményes állapotban állnak. Ez esetben belső kontroll hiedelemről beszélünk.

A stressz és az önbizalomhiány kapcsolata

A fentiek mind az érzelmi intelligencia kifejezésének, felhasználásának és irányításának azon képességét jelentik, amelyek elősegítik a személyiség fejlődését. A legtöbb stresszkliensnél ugyanis hiányzik annak a belátása, hogy valamiért fontos részszempontok nem a kívánságai szerint alakulnak, vagy tudattalanjukban érzik a helytelen úton való járást és ez teszi őket ingerlékennyé, nyugtalanná, álmatlanná. Ösztönösen érezhetik a változtatás szükségességét, de az ez irányban felmerülő gondolataikat elnyomják. Úgy vélhetik, egy kicsit több mozgás, egészségesebb étkezés majd megoldja az egészségügyi gondokat. A stresszellenes harc azonban ilyenkor azért nem lesz sikeres, mert az okot, mint kikerülhetetlent, megoldhatatlant skatulyázzák be! A stressz szintjét véleményük szerint a külvilág határozza meg, s az önbizalom hiányában ennek levezetésére nem látnak módot. Kialakul az a hiedelem, hogy „egyszerűen az élet ilyen” és a feladatok erkölcsi okokból vagy szükségből egyszerűen nem elhanyagolhatóak, kikerülhetőek. A felturbózott társadalmi és családi követelmények nem engedik meg a mókuskerékből való kiszállást.

Az EGO szerepe

Mindenekelőtt érdemes leszögezni, hogy a stressz nem valami „abszolút dolog”, s amelyet nem lehet úgy tekinteni, mint amit egyáltalán nem lehet megszelídíteni. Az egészségkárosítás szintje leginkább a személyes meggyőződésektől függ, attól, hogy milyen szemszögből állunk hozzá a dolgokhoz, az eseményekhez. A megküzdéshez szükséges energiaforrások megszerzésének az útján mindenekelőtt azt kell belátni, hogy a stressz- és krízisszituációk leginkább nem kívülről teremtődnek, hanem a mi döntéseink nyomán alakulnak ki a hónapok, esetleg évek során. Persze a nagy „EGO” ez ellen vehemensen tiltakozik, de ha a dalai láma által is mindig szorgalmazott „más szemszögből való szemlélés” útját választjuk, akkor ennek az előnyei gyorsan megmutatkozhatnak.

Mindezekhez szükséges persze néhány fontos személyiségjegy kifejlesztése, azok mellett, amiket már említettünk. Ilyenek például a szívósság, a kitartás, az elkötelezettség, az arra való hajlam, hogy az illető teljesen bevonódjon számos élethelyzetbe azáltal, hogy önmagában és tevékenysége fontosságában hisz! Tudja, hogy megvan a kontrollképessége, vagyis aszerint a hit szerint cselekszik, hogy az eseményekre hatással bír. Vállalja a kihívásokat, mert azokat az élet részének tekinti, s amelyek lehetőséget adnak számára a hihetetlen gyorsasággal változó világban abszolút szükséges fejlődéshez. Erősítenie kell a tanult leleményességet, a problémamegoldó stratégiák kidolgozásának képességét, a tervezést, a problémák pontos meghatározását, majd megfelelő értékelését, valamint az alternatívák kidolgozását. Igen fontos továbbá a kielégülés késleltetésének képessége, s általában az erős bizonyosság a hatékony önszabályozás képességében.

A társas támogatás jelentősége

A stressz romboló hatásának milyensége, erőssége rendkívüli módon függ természetesen az emberi, társadalmi kapcsolatoktól is. Durkheim irányította a figyelmet arra, hogy a társadalmi integráció eróziója, a gyors társadalmi változások következtében gyengülő társas kontroll és társas normák hozzájárulhatnak az öngyilkosságok számának növekedéséhez. Az embereknek alapvető szükségletük a közeli, érzelmileg töltött kapcsolatok kialakítása, mert ezek alapvetően befolyásolják az emberek viselkedését és a stressz leküzdéséhez szükséges erőforrásokhoz való hozzáférést. Például a magyar adatokból kiderül, hogy a férfiak és a nők körében egyaránt a házasságban élők élnek a leghosszabb ideig, míg a szingliknél és az özvegyeknél alacsonyabb a várható élettartam.

Epidemiológiai vizsgálatok szerint a házastársukat elvesztők körében az első héten ugrásszerűen megnő a szívinfarktusok, az öngyilkosságok száma. Ráadásul a szívbetegség orvosi mutatói és a jól működő házastársi kapcsolat egymástól függetlenül is jelezték a szívbetegség túlélését. A férfiak körében a koszorúér bypass műtét utáni sikeresebb túlélést a házasságukkal való elégedettség előre jelezte! (King és Reis, 2012) Egy másik metaelemzés kimutatta (Robles és mtsai), hogy a házasság minősége korrelál a túléléssel, az alacsonyabb szisztolés és diasztolés vérnyomással és általában a jobb észlelt egészséggel. Berkman és Syme kimutatták, hogy a barátokkal, rokonokkal fenntartott jó kapcsolatok, valamint a vallási közösségekhez való tartozás védő tényezőként funkcionál a férfiaknál és nőknél egyaránt.

A társas kapcsolat segíti a stressz leküzdését

A társas kapcsolatokról kimutatták, hogy szinte lineáris kapcsolat áll fenn a halálozás növekvő kockázata és a gyengülő társadalmi integráció között. A magasabb társadalmi integráció 50-90%-kal megnövelheti a túlélés esélyét! Vagyis a stresszel való megküzdésben a társas integráció jelentős szerepet tölt be. Segíti a megküzdést, javítja az önértékelést, erősíti az érzelmi kapcsolatot, a jóllét érzését annak az egész hormonrendszerre kifejtett jótékony hatásával együtt. Megnő a kompetencia érzése a fizikai és pszichoszociális erőforrások valós megléte révén. Az érzelmi támogatás például magában foglalja az intimitást, a megnyugtatást, a lehetőséget az érzelmek megosztására, a törődést, az együttérzést.

Az instrumentális segítség jelentheti a közvetlen anyagi, tárgyakban kifejezett, vagy éppen az adott problémahelyzet megoldásában nyújtott nem tárgyiasítható támogatást. Az információkkal való támogatás nem csak a szükséges információk átadását jelenti, hanem például ötletek adását a probléma megoldásához, vagy a visszajelzések nyújtását a személy teljesítményéről. Azt, hogy mennyire érzelmi lények vagyunk, azok az egészségmutatók jelentik, miszerint az észlelt vagy vélt társas támogatással sokkal inkább van az egészségnek összefüggése, mint a valós, megkapott támogatottsággal! Ha az illető biztosra veszi, hogy számíthat valakinek a segítségére, akkor az lényegesen befolyásolja, mennyire véli ártalmasnak, stresszkiváltónak az adott helyzetet, valamint növelheti az önbizalmát azt illetően, hogy képes lesz megküzdeni a nehézségekkel.

A társadalmi-gazdasági helyzet megítélésének hatásai a szervezetre

A kutatók megállapításai szerint azonban a társadalmi-gazdasági helyzet megítélése, vagyis a szubjektív társadalmi helyzet akár fontosabb is lehet a mentális és a fizikai egészség szempontjából, mint maga a valós helyzet. A szubjektíven alacsonyabbra értékelt társadalmi helyzet például együtt járhat olyan, ún. „hiánygondolatokkal”, mint a kisebbrendűségi érzés, az egzisztenciális félelmek, a tartós sikertelenség. Mindez pedig összefüggésben van a magas vérnyomás, a cukorbetegség és a magas vérzsírszint kialakulásának megnövekedett esélyével.

Az egyik érdekes vizsgálatban (Allen, Blascovich és Mendes) azt találták, hogy a kutya- vagy macskatulajdonosoknak már a kísérleti stresszhelyzet előtt is alacsonyabb volt átlagban a vérnyomása, sőt a stresszre adott kardiovaszkuláris reakciójuk mértéke is alacsonyabb volt társállatuk jelenlétében, és élettani mutatóik is hamarabb tértek vissza a nyugalmi szintre. Egy német és egy ausztrál hosszan tartó vizsgálat kimutatta, hogy a rendszeresen társállatot tartók lényegesen kevesebbet voltak orvosnál, mint a társállatot nem tartók. Egy kínai vizsgálatban pedig azt találták, hogy a kutyát tartó nők többet mozogtak, jobban aludtak, egészségesebbnek vélték magukat, kevesebbszer hiányoztak a munkából és kevesebbszer jártak orvosnál.

Egy olyan társadalomban, amely az ember értékét gyakran csak a bankszámlája állományának nagysága szerint értékeli, vagy az egyén jelentőségét csupán mint gazdasági tényezőt veszi figyelembe, a stressz által kiváltott negatív élettani folyamatoknak halmozott jelentősége van. Nagyon fontos tehát abba az irányba fejlődnünk, hogy gondolkozásunkat „magasabb rezgésszámra” állítsuk, a stresszfaktorokat és szituációkat más szemszögből közelítsük meg, azokat egy más pályára való átálláshoz való segítségként tudatosítsuk. „Abszolút sztressz-szint” nincs, és az életfeladatok ránk történő hatásában nekünk is nagyon nagy felelősségünk van! Szisztematikusan át kell értelmeznünk a stresszészlelést! Ezen kívül egyre aktuálisabb követelmény, hogy a természet, az erdő erőforrásait igénybe véve, a szeretet- és bizalomteljes társas kapcsolatokra való törekvéssel, valamint például a meditációk segítségével is célzott energiaforrásokat keressünk, találjunk, amelyek megelőzik azt, hogy a szervezetünk fizikai és pszichológiai betegségekkel kényszerítsen rá a gondolkodásunk alapvető megváltoztatására.

Fotók: Shutterstock