Új homeopátia és klasszikus homeopátia
2500 évvel ezelőtt Hippokratész hatvan orvosi értekezésében adott hangot megfigyelésének, amely szerint „a legtöbb betegség gyógyítható ugyanazon faktorok révén, amelyek által létrejött”. Ezt a szabályt erősítette Hahnemann felfedezése is 200 évvel ezelőtt, amikor megalkotta a homeopátia hígítási rendszerét, amely által egy azóta is használt, rendkívül hatásos gyógymódot vezetett be. Körbler szerint Hahnemann a rendszere megalkotása során elektromágneses átviteli- és hatásmechanizmusokat fedezett fel, bár az akkori tudomány ezeket még íly módon nem ismerte föl. Hahnemann 1796-ban hozta nyilvánosságra új gyógyító módszerét és már 1810-ben publikálta a módszert bemutató Organon című művét, jóval megelőzve Faraday és Maxwell elektromágneses energiákról szóló – az 1830-as évektől megjelenő – leírásait.

A mai tudomány már egyértelműen bizonyítja az elektromágneses hullámoknak (EM) az élő szervezetekre gyakorolt hatását. Körbler módszere – amely Hippokratész és Hahnemann megfigyelésein alapul – abból indul ki, hogy speciális elektromágneses ingerek lehetnek megbetegítő és ugyanakkor gyógyító faktorok is az élő szervezetben. Más szóval, ha Hippokratész tételét kibővítjük, elmondhatjuk, hogy a betegségeket orvosolni tudjuk oly módon is, ha a betegségeket mutató elektromágneses tényezőket nem megbetegítő tényezőkké alakítjuk. Ennek feltétele, hogy a különböző elektromágneses ingereknek és azok információinak az élő szervezetre gyakorolt hatásait megkülönböztessük. Ebben áll Körbler továbbfejlesztett módszerének lényege. Meghatározhatjuk, hogy az adott időben milyen sugárzások és hogyan hatnak egy adott élőlény egészségi állapotára: segíti annak fejlődését vagy betegséget előidéz elő? Körbler az elektromágneses tényezők átalakítási módjait figyelembe véve alkotta meg új módszerét és állította azt a gyógyítás szolgálatába.
Hahnemann – A gyógyulás elősegítéséhez meg kell érteni az emberi teljességet
Hahnemann mintegy kétszáz évvel ezelőtt alkotta meg gyógyító módszerét, a homeopátiát, és joggal nevezte azt a gyógyítás „művészetének”. Azért művészet – és nem csak tudomány – mert a gyógyulás elősegítéséhez meg kell érteni az emberi teljességet, a test-lélek-szellem egységét, és ahol nincs harmónia, ott meg kell találjuk a zavar okát. Valóban művészetről beszélünk, mert a gyógyulás sikere nem csupán egy rész, hanem az emberi lét egészének megragadásán múlik.
Hahnemann felfedezése három pillérre épül. A három pillér az életerő, a hasonlósági elv és a”szellemi” természetü szer felfedezése. Ezek a tényezők azonban az orvostudomány hagyományos eszközeivel nem mérhetők.
Organon című művében pontosan fogalmaz: „Amikor az ember megbetegszik, eredetileg csak ez a szellemi természetű, a hozzá tartozó szervezetben mindenhol jelen levő, önmagától működő életerő (életelv) hangolódik el az élettel szemben ellenséges, betegítő információ dinamikus befolyása következtében.” „A kellemetlen érzeteket csak az ily kóros mértékig elhangolódott információ adhatja át a szervezetnek, rendellenes életműködésre indítván azt.”
Az információ hatalma
Hahnemann felfedezte, hogy a megbetegedett életerő (információ) gyógyulását leginkább olyan tulajdonságokkal rendelkező információval tudjuk elősegíteni, mint amilyen maga a beteg információ. A betegség a Similia similus currentus elve alapján gyógyítható.
Hahnemann közismert kínafakísérlete során talált rá erre a hasonlósági elvre, amelyről 1796-ban tudósított. Megtalálta azt a gyógyszerelőállítási módot, amely a kiindulásul szolgáló, természeti eredetű (növényi, állati, ásványi) szereket „szellemi” természetűvé teszi, és ily módon a szellemi természetű életerő (információ) befolyásolására alkalmassá válik.
Hahnemann Matéria medikájában feljegyezte a betegségképekhez tartozó gyógyító szereket és a diagnosztikai eljárást, amellyel a megfelelő Simile kiválasztható. És bár alapos munkát végzett, nincs olyan részletes tudástár és anamnézis, amely alapján az egyetlen tökéletes szert megtalálhatjuk. Szükség van a homeopata intuíciójára ahhoz, hogy a beteg szimptómáinak sokaságából a “képet összerakja” és az akár ezer jellemzővel is bíró szerek közül a megfelelőt, a Similét kiválassza. Hasonlóan összetett feladat a potencia kiválasztása is, mivel minden egyes betegnél más és más potenciájú Simile alkalmas a betegség által elhangolódott információ helyreállítására. Az utolsó kérdés az adagolás: milyen gyakorisággal és mennyit?
Hahnemann méltán nevezte módszerét a gyógyítás művészetének. Minden egyes beteg és minden betegség egyedi és egyszeri eset. Az egyes esetekre történő tökéletes gyógyítói ráhangolódás mindig művészi produkció. Bár a homeopátia az elmúlt kétszáz évben már kiállta az idő próbáját, napjaink homeopatái számára változatlanul fennáll a feladat: a minden egyes esetben elvégzendő egyedi, művészi produkció feladata és nehézsége.
Laurence Society of Holistic Medicine
Az inga használata a homeopátiás gyógyításban nem újkeletű. Körülbelül 100 évvel ezelőtt, az 1920-as években George Laurence angol orvos dolgozta ki azt a módszert, amelyet ma is alkalmaz a Laurence Society of Holistic Medicine (korábbi nevén Psionic Medical Society). Tagjai pszionikus orvosok, akik a diagnózisok felállítására és a terápia meghatározására ingát használnak. Módszerük egyesíti az egyetemes és a homeopátiás orvoslást a radiesztéziával. A társaság kizárólag távgyógyítással foglalkozik és gyógyszerül csak homeopátiás szert használ.

George Laurence (1880-1978) sebészorvosként és családorvosként nyugdíjazásáig 50 éven át állt a klasszikus orvoslás szolgálatában. Emellett fáradhatatlanul kutatott, hogy kidolgozza azt a módszert, amely a betegség okának és gyógyításának megtalálásához vezetett.
Munkahipotézisének felállításához három szellemóriás elmélete vezette el: Samuel Hahnemann, Rudolf Steiner és J.E.R. Mcdonagh. Laurence mindhárom elődje abból indult ki, hogy a fizikai test egy komplex információstruktúrát magába foglaló valóság szerves része, továbbá, hogy a betegség mindig az életenergia elhangolódásának az eredménye.
Laurence erre a (közös) megfigyelésre építve alkotta meg gyakorlati módszerét, amely a betegségek okainak feltárására és azok gyógyítására szolgál. A módszer működését az Akasha-mező működésével magyarázta, a folyamatot Akasha-funkciónak nevezte el.
A betegség okának felderítése
A pszionikus orvos a diagnózis felállításához a vizsgálati személytől vett minta – rendszerint haj vagy vércsepp – révén ráhangolódik a beteg információs mezőbeli (általam morfodinamikusnak nevezett) mintájára. A Laurence-Upton diagram és az inga segítségével állapítják meg, hogy a beteg egyes szerveinek vagy a szervrendszerének információs mezőbeli mintája milyen mértékben tér el az egészséges állapottól. Az orvos a betegség okának felderítése után határozza meg a kezelés menetét és választja ki a megfelelő homeopátiás szereket és állapítja meg azok sorrendjét.
Körbler váratlan halála után egy hónappal, 1994 áprilisában Carl Upton, a Psionic Medical Society elnöke meghívott londoni házába, hogy megismerje a Körbler módszert. Személyében egy rendkívül erős és tiszta energiával rendelkező 90 éves orvost ismertem meg. Meghívta két gyakorló kollégáját, Gordon Flintet és Peter Mansfieldet, valamint egy távol-keleti akupunktúrás orvost. Három napon át dolgoztunk együtt, a betegek kezelésében mindenki a saját módszerét alkalmazta. Mindannyian ugyanarra az eredményre jutottunk. Az akupunktúrás orvos ámulva tapasztalta, hogy párhuzamos vonalak felrajzolása ugyanazt az eredményt hozza, mint a tűvel való szúrás. Carl Upton is a saját módszerével ellenőrizte a betegek állapotát. Kölcsönösen megállapodtunk az együttműködésben. Gordon Flint vállalta, hogy bevezet a psionic medicine tudományába és alkalmazásába. A gyakorló évek után a 9 év múlva bekövetkezett halálig a munkatársa lehettem.
Összehasonlítva a két módszert mindegyik egy adott rendszerreldolgozik: a Psionic-módszer a Laurence-Upton technikát, míg a Körbler-módszer vektorrendszert alkalmaz a diagnózis és a terápia megállapítására. Mindkét rendszer pontos információt ad abban a tekintetben, hogy a vizsgált személy betegségi állapota milyen mértékben tér el az egészséges állapottól.
(Lásd: a Laurence-Upton diagram és a Körbler vektorrendszer)


Fritz Albert Popp–A homeopátia hatásmechanizmusa különbözik mind a biokémiai szerek, mind a placebo hatásmechanizmusától
Fritz Albert Popp (1938-2018) német biofizikus több évtizedes elméleti és kísérleti munkát szentelt annak, hogy feltárja a biofizikában és biokémiában tapasztalható finom, látszólag nem mindennapi hatások természetét. Mik ezek a hatások, honnan erednek, és hogyan hatnak? Ezeknek a hatásoknak fontos szerepük van az orvostudományban. A klasszikus orvostudományban a biofizika és biokémia kutatói nehezen vagy egyáltalán nem találnak “elfogadható” magyarázatot e hatások működésére, pedig alapvető fontosságú szerepet töltenek be a gyógyításban.
Popp több évtizeden át kutat, hogy választ találjon ezekre a kérdésekre. „A homeopátia néhány biofizikai eleme” című tanulmányában hangsúlyozza “a biológiai rendszerek váratlanul magas érzékenységét”, mint az általa „homeopátiás hatásnak” nevezett jelenség megértésének kulcsát. Kísérletek révén bizonyította, hogy a homeopátia hatásmechanizmusa különbözik mind a biokémiai szerek, mind a placebo hatásmechanizmusától.
Popp megismételhető és kimutatható reakcióról számolt be egy mikroorganizmus, a Gonyaulax polyedra nevű biolumineszcens planktonnal (tengeri dinoflagellátákkal) végzett kísérletei alapján, melyet először a Homeopatische Zeitung nevű német szaklapban, majd később több más tanulmányában is publikált. A planktont először nem potenciált, majd magasan potenciált oldatba helyezte. A kísérlet többszöri, ismételt elvégzése után mindannyiszor azt tapasztalta, hogy a plankton a magasan potenciált oldatra egy sokkal nagyobb erősségű foton kibocsátásával, vagyis biolumineszcens reakcióval reagált, szemben azzal, mint amikor a nem potenciált oldatba helyezte. (lásd Popp: diagram)

A magasan potenciált homeopátiás szerek jellemzője
A magasan potenciált homeopátia jellemzője, hogy nem rendelkeznek a beléjük oltott szerek fizikai molekuláival, csak azok tulajdonságaival (a hatóanyag csak információs szinten van jelen). A Popp által végzett kísérletek a magasan potenciált szerek rendkívüli, a nem potenciált szerekétől jóval erőteljesebb hatását bizonyították. E hatások az információ közvetítése révén jönnek létre. A kvantumfizika értelmezése szerint az információátvitel a mérhető kölcsönhatás küszöbénél alacsonyabb, finom kölcsönhatásokat foglal magában.
Popp az információn alapuló hatásokat a hangvillák rezonanciáira hivatkozva magyarázza. (lásd hangvilla ábra).

Az ábra bal felső sarkában lévő rezgő hangvilla a beteg szervezet frekvenciáját ábrázolja. Az innen kiinduló pontozott vonal egyetlen hangvillával köti őt össze; ez a szervezet és a megfelelő homeopátiás szer közötti rezonanciát ábrázolja. A többi hangvilla olyan homeopátiás szer rezgését ábrázolja, amelyek frekvenciái nem kapcsolódnak össze a betegség frekvenciájával, azaz nem rezonálnak
Popp hangvilla analógiája magyarázatul szolgál arra a módra, ahogyan a homeopátiás szerek (ez esetben a potenciált oldatok) fizikai hatásokat váltanak ki még akkor is, ha nem tartalmaznak egyetlen, a hatást előidéző anyagból származó molekulát sem. A hangvillák akkor kezdenek el rezonálni, amikor ugyanazon (vagy közel ugyanazon) frekvencián rezegnek. A gyógyító információt jelentő “homeopátiás szer rezonál a betegséggel”.
A homeopátiás szer hatásának optimuma
A beteg szervezet vagy beteg testrész is egy adott frekvenciára hangolt (pontosabban szólva egy elhangolódott) hangvilla. Megváltozott a frekvenciája, ezen a frekvencián azonban a szervezet nem egészséges. Az egészséges működés helyreállítása érdekében a homeopátia egy hangvilla módjára működő szert alkalmaz, amelynek révén a beteg szervezet frekvenciáit (a rosszul hangolt villa) egészséges frekvenciákra hangolja.
Ez a művelet annál hatásosabb lesz, (1) minél jobban illik a hangolóhangvilla frekvenciája az elhangolódotthangvilla frekvenciájához (Simile-elv), azaz minél tökéletesebb a rezonancia; illetve (2) minél alacsonyabb az új hangvilla oszcillációjának amplitúdója, annál hatásosabban vonja el az energiát a betegséggel rezonáló hangvillától A zavart okozó energia megszüntetése stabilizálja és harmonizálja a testet, helyreállítja a koherenciát. Popp szerint ez a modell megmagyarázza a homeopátiában megfigyelhető koherens állapotok létrehozását. A homeopátiás szer hatásának optimuma tehát azon múlik, hogy a simile és a simile potenciájának (a potenciált szer) frekvenciája milyen mértékben rezonál a betegség frekvenciájával. Teljes megfelelés esetén az öngyógyító folyamatok hatásosan teremtik meg az egészség hullám mintáját.
Az inga vagy bioindikátor mozgása azonnal jelzi, hogy a simile az adott potenciában megfelelő-e.
Az új homeopátia és a klasszikus homeopátia ötvözése
A Körbler-módszer alkalmazása a homeopátiában lehetővé teszi a gyógyító számára, hogy azonnal és pontosan megtalálja a megfelelő potenciában lévő similét, és megtalálja annak helyes alkalmazását minden egyes egyedi esetben. Ez fontosabb, mint valaha, mivel számos krónikus betegség ellenállónak bizonyult a hagyományos kezeléssel szemben.
A bioindikátorral végzett vizsgálat alapján megállapítjuk, hogy a gyógyítónak milyen segítséget kell nyújtania a szervezet számára a funkcionális egyensúly megteremtéséhez. Az ajánlott gyakorlat a következő.
Először is megvizsgáljuk, hogy milyen mértékben van elhangolódva az életerő hullámmintája. A bioindikátor pontosan mutatja, hogy mikor van szükség homeopátiás kezelésre vagy – ha erre nincs lehetőségünk, akkor – az új homeopátia információs víz kezelésére. A kettő hatásmechanizmusa és eredményessége egy és ugyanaz. Ha szükség van ilyen tipusú kezelésre, akkor a fejtetőn végzett további vizsgálatok jelzik a kezelés jellegét.
Egy egyszerű megfázás esetén lehetséges, hogy a betegnek csak pihenésre, házi gyógymódokra van szüksége, például ágyban maradásra, meleg gyógytea fogyasztására, stb… Az is előfordulhat, hogy bizonyos meridiánpontokra alkalmazott szimbólumkezelésre van szükség.
A szükséges homeopátiás szer beazonosítása
Ha a bioindikátor azt jelzi, hogy a megbetegedés hullámmintája lényegesen eltér az egészségestől, akkor homeopátiás szereket, nozodákat vagy információs vizet kell alkalmaznunk.
A megfelelő potencia meghatározása
A homeopátiás szer potenciáját a fejtetőn végzett vizsgálattal határozzuk meg. A megfelelő potencia azonosítása ugyanolyan fontos, mint magának a gyógyszernek a kiválasztása. Ha hibát követünk el, és a szükségesnél alacsonyabb potenciát alkalmazunk, a beteg tünetei rosszabbodhatnak. Ebben az esetben maga a gyógyulási folyamat is lassabb. Másrészt, ha a szükségesnél magasabb potenciát alkalmazunk, akkor a hatás nem elörelátható. Ezek a tények alátámasztják Popp állítását, miszerint ha a hangvillát nem hangoljuk pontosan, nem fog rezonálni, vagyis ha a potenciát nem pontosan állítjuk be, nem lesz hatás.
A megfelelő homeopátia adagolásának meghatározása
Tapasztalataim szerint akut fertőzések esetén két-három adag magas potenciájú szer vagy nozóda alkalmazására van szükség, 12, 24, 36 vagy 48 órás időközzel. Krónikus esetekben hetente egyszeri kezelésre lehet szükség, annyi héten keresztül, amennyit a vizsgálati eredmények jeleznek. Ha nem találjuk meg a megfelelő dózist és a gyógymód szedésének időközét, a gyógyító hatás gyengébb lesz.
MESTERKURZUS: A KOMPLEX KÖRBLER MÓDSZER ELSAJÁTÍTÁSA Ezt a jövőbe mutató, molekuláris és informatikai szinten ható módszert Te is még tökéletesebben, komplexitásában elsajátíthatod! Így a mindennapi élet gyakorlatában biztonsággal tudod használni. Képzés: 2025. február 9-én indul, 6 hónapon keresztül, havi 1 alkalommal. Részvételi díj: 30 000 Ft/alkalom A tananyagot a tanfolyam hallgatói elektronikus formában is megkapják.
Helyszín: Budapest Klub Alapítvány, 1014 Budapest, Tóth Árpád sétány 29. I. emelet 4. ajtó Jelentkezés: Dr. Sági Mária – theclubofbudapest@gmail.com
Fotó: Shutterstock