Helix Flow – A mátrix és a sejtek kezelése frekvenciákkal
Minden emberi sejtben másodpercenként kb. 30 000–100 000 kémiai reakció zajlik. A szervezet egészére kivetítve ez másodpercenként egytrillió biokémiai folyamatot jelent. Ezt a rengeteg vegyi folyamatot természetesen vezérelni, irányítani kell. A tudomány hivatalos álláspontja szerint ez a szabályzás is kémiai folyamatok mentén zajlik. Ezzel ellentétben a német fizikus, Fritz Albert Popp szerint az élő szervezetek biokémiáját fizikai tényezők irányítják. Véleménye szerint erre csak fotonok képesek, csak azok elég gyorsak ahhoz, hogy kellő pontossággal tudják vezérelni ezt a hihetetlenül bonyolult és összetett rendszert. A fotonok kettős természetűek, egyfelől van anyagi természetük, ugyanakkor hullámtermészetük is, ami azt jelenti, hogy nem anyag, hanem energia alkotja őket. A hullámtermészet megint csak feltételezi a frekvenciákat, hiszen minden hullámzás meghatározott frekvencián, rezgésszámon jön létre. Szervezetünk e finom szabályzó mechanizmusok terén is egyensúlyra törekszik, de ezt az egyensúlyt sokféle tényező megzavarhatja.
A tartós feszültség hatása
Sokan a hétköznapok során állandó stresszben, idegfeszültségben élnek, mert a betegség, a kialvatlanság, a munka, a család és a sport testünkre óriási megterhelést ró, és olykor akadályozza a regenerálódást. Az állandó feszültség hatására a vegetatív idegrendszerre a menekülésért és harcért felelős szimpatikus idegrendszer válik dominánssá (szimptaikotónia). Ez azt jelenti, hogy testünk folyamatosan készenléti állapotban van. A pihenésért és a regenerálódásért a vegetatív idegrendszer paraszimpatikus része felel, de stressz hatására ez a rész háttérbe szorul. Mindez azt jelenti, hogy az állandó szimpatikotónia lehetetlenné teszi a regenerálódást, a gyógyulást. Ezt az állapotot állandó idegességként észleljük. Ha valaki ezt észleli magán, sürgősen ellenlépéseket kell tennie, hogy helyreálljon az egészséges egyensúly.
Harmonizáló frekvenciák
Amint már említettük, sejtjeinket frekvenciák vezérlik. Egyes kutatások rávilágítottak, hogy bizonyos frekvenciákkal pozitív vagy negatív hatást gyakorolhatunk az élő szervezetekre. A pozitív frekvenciák hatására pl. javul koncentrálóképességünk, míg a negatív, káros rezgések hatására rosszul érezzük magunkat. A két legfontosabb frekvencia, amely az emberi szervezetre a legjelentősebb hatást gyakorolja, 432 Hz és 528 Hz.

Az 528 Hz-es frekvenciát egyes szerzők csodálatos hangként emlegetik, és többek között a DNS javítására használják. A 432 Hz-es frekvenciát más néven zenei normálhangnak vagy kamarahangnak nevezik. Az erre a frekvenciára hangolt zene gyógyító, regeneráló hatású. Jó példa erre pl. Bach, Beethoven vagy Mozart zenéje, ami már a kompozíciónak köszönhetően is jótékony hatású, de igazán pozitív hatást csak a megfelelően behangolt (A hang = 432 Hz) hangszerek révén tud kifejteni. A korabeli zeneszerzők és zenészek természetesen erre a hangra hangolt hangszereken játszottak.
Az ókori egyiptomiak és görögök is a 432 Hz-es rezgésszámú alaphangra hangolták hangszereiket. Amikor egyesek rájöttek, milyen erőteljes hatást lehet elérni bizonyos frekvenciákkal, a hatalom a zene eszközével igyekezett befolyásolni az embereket. A Harmadik Birodalom idején Goebbels a kamarahangot 432 Hz-ről 440 Hz-re módosította, és annak hatását a tömegek manipulálására igyekezett felhasználni. Később megállapították, hogy a 440 Hz-es hang blokkolja az emberi kreativitást és az érzelmeket. A Rockefeller Alapítvány javaslatára 1939-ben világszerte 440 Hz-re módosították a kamarahangot. Rudolf Steiner szót emelt a zenei alaphang módosítása ellen, mert meggyőződése volt, hogy a magasabb zenei alaphang hallgatása kedvez az antiszociális viselkedés kialakulásának, és gátolhatja a szellemi fejlődést.
A Föld hangja az ún. Schumann-frekvencia, amely évszaktól függően 7,83 Hz és 8 Hz között ingadozik, és megegyezik az agy alfa-hullámának frekvenciájával. A második harmonikus Schumann-frekvencia (14 Hz) az agy alfa-hullámának egy gyorsabb tartományát képviseli. Lényegében ezek bolygónk elektromágneses alapfrekvenciái. Ezek közül a 7,8 Hz-es alapfrekvencia a fontosabb – ez a Föld szívdobbanása.
A frekvenciák biológiai hatása
Az alábbiakban röviden ismertetjük néhány frekvenciának az emberi testre és lélekre gyakorolt hatásait:
396 Hz: E frekvencia segítségével a gyász hangulatát boldogsággá, örömmé transzformálhatjuk. Hatására testünk és lelkünk megszabadul a bűnösség és a szorongás érzetétől.
417 Hz: Segítségével megszabadulhatunk a traumatikus élmények nyomasztó hatásától.
528 Hz: Ez is a Föld egyik természetes frekvenciája. Gyógyító, regeneráló hatású.
639 Hz: Javítja a kommunikációt, a megértést, a toleranciát és a szeretetet. Más szavakkal ez a frekvencia erősíti az emberi kapcsolatokat.
741 Hz: Ez a frekvencia támogatja az önmegvalósítást, ugyanakkor elősegíti a sejtek méregtelenítését.
852 Hz: Ez a rezgés erősíti az intuíciót.
963 Hz: Ez az ún. isteni frekvencia, amely a szellemi regenerálódást szolgálja, és amely egyúttal mindenhez kapcsolódik.
Dr. Masaru Emoto ezeket a frekvenciákat is felhasználta az azóta híressé vált, vízzel folytatott kísérletei során. A frekvenciákkal kezelt vizet megfagyasztotta, majd a keletkezett jégkristályokat lefényképezte. Az eredmények megdöbbentették a világot. A 432 Hz-cel kezelt víz jégkristályai csodálatosan szép geometriai formákba rendeződtek, míg az ugyanabból a forrásból vett, 440 Hz-cel kezelt vízminta esetében kifejezetten csúf formációk keletkeztek.
A 432 hertzes alapfrekvencia
Ez az érték megegyezik a testünket alkotó sejtek alaprezgésével, ezért az ilyen frekvenciájú hangok, pl. a tibeti hangtálak hangja harmonizálja sejtjeink és szerveink működését. A 432 Hz-es frekvencia kiegyenlíti a két agyfélteke működését, aminek hatására az egyén pszichésen kiegyensúlyozottabbá válik. Eljut egészen a sejtmagban lévő DNS-ig, ugyanakkor kapcsolatban áll az univerzummal, a téridővel, a fénnyel, az anyaggal, a gravitációval, a mágnesességgel, a DNS-kóddal és a tudattal.

A Helix Flow készülék olyan speciális frekvenciakombinációkat bocsát ki, amelyek harmonizálják a vegetatív idegrendszer működését. A frekvenciák a hallható tartományban vannak, ezért a 30, illetve 60 perces kezelés egyaránt hallható és érezhető. A kezelés relaxáló hatást kelt, a páciens agya ismét megtanul lazítani. A terápia másik hatása a mitokondriumok működésére irányul. A mitokondriumok sejtjeink energiaközpontjai, itt termelődik a sejtek működéséhez nélkülözhetetlen adenozin trifoszfát (ATP). A vörösvérsejtek kivételével testünk minden egyes sejtjében vannak mitokondriumok, számuk az adott sejt energiaigényétől függ. Az aktívabb sejtekben, pl. az izomsejtekben, a májsejtekben vagy a vesesejtekben több van belőlük. A Helix Flow készülék által kibocsátott frekvenciák segítik a szervezetbe jutott kórokozók lebontását, ártalmatlanítását is. A tapasztalatok szerint több hónapos folyamatos, kúraszerű kezelés szükséges ahhoz, hogy a hatás érvényesüljön.
A Helix Flow rendszer segít a mozgásszervi panaszok, fájdalmak, különféle idegrendszeri panaszok, pl. fülzúgás, kiégés, migrén, tenziós fejfájás, stressz, alvászavarok, fáradtság, hátfájás hiperaktivitás, pánikbetegség, koncentrációzavar stb. leküzdésében. A kibocsátott harmonikus rezgések harmonizálják a DNS saját frekvenciáit. A frekvenciaterápia jól kombinálható bármilyen más kezeléssel, egyszerűen alkalmazható és kellemes, nincsenek nem kívánatos mellékhatásai. Rendszeres alkalmazásával jó eredményeket érhetünk el. A tapasztalatok szerint az első négy-nyolc héten napi rendszerességgel célszerű alkalmazni.
Fotó: Adobe Stock