Tanuljunk meg együtt élni a szorongással!
A félelmek gyerekkorunktól idős korunkig végigkísérik az életünket. Kicsiként a sötéttől tartunk, serdülőként attól, hogy nem figyelnek oda ránk, felnőttként attól, hogy nem találunk megfelelő partnert vagy munkát, szülőként féltjük a gyerekeinket, később a rosszindulatú betegségek és a halál közelsége nyugtalanít minket. Ez teljesen normális állapot. Vagy mégsem?
Igen, az teljesen normális, hogy félünk, hiszen ez azt szolgálja, hogy megmentsen minket a fenyegető helyzetektől. Aki nem fürdik a tengerben, ha magasra csapnak a hullámok, az nemcsak a megfulladástól fél, hanem jó és logikus oka van rá, hogy ne merészkedjen be a vízbe. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor érdemes legyőznünk a félelmünket, mert az alaptalan. A három méter magas trambulinról leugrani az uszodában nem veszélyes, mert alul megfelelő mélységű víz vár. Aki az előadástól, a bemutatótól vagy a fellépés miatt ideges, az általában jól elvégzi ezeket a feladatokat, tehát nincs oka rá lemondani a lehetőségről.
A szorongás masszívan megváltoztathatja az életet
Aki gyakran enged a gyomorszorító érzésnek, és bizonyos helyzeteket folyton elkerül, az hamar ördögi körbe manőverezheti magát. Nem tudja legyőzni a félelmét, kimarad az életéből az a tanulási folyamat, hogy „nem is olyan rossz ez”. Ehelyett további kitérési manőverek következnek, ha hasonlóan ijesztő szituációkkal találja magát szemközt. Így keletkezik a félelemtől való félelem. Ez az elkerülési vagy biztonsági magatartás, ahogyan a pszichológusok nevezik. Ez a szorongó emberekre jellemző viselkedési minta.
Ha valaki egyszer pánikrohamot él át mondjuk a buszon vagy a stadionban, attól kezdve könnyen meglehet, hogy mind a két helyszínt kerülni fogja. Először csak az egyik fajta busszal nem utazik, aztán már egyikkel sem, később a szorongását átterjeszti a repülőre is, és végül alig tud már bárhová elutazni.
Ilyenkor az illető nem valóban fenyegető helyzetektől fél, hanem veszélytelenektől. Ezek mégis negatív érzéseket váltanak ki benne. ilyenkor már nem pusztán félelemtől, hanem szorongásos megbetegedésről beszélnek a pszichológusok. Ez az állapot extrém módon megterheli az érintettet, és az életét jelentősen beszűkíti. Akadnak olyan érintettek, akik kerülnek minden olyan tevékenységet, ahol olyan szorongásos tünetek léphetnek fel, mint az izzadás vagy a szapora szívverés, ezért nem járnak sportolni, vagy nem mennek a szabadba magas kinti hőmérséklet esetén.
A szorongásos zavarok két csoportja
A szorongásos zavarokat két nagy csoportba sorolják. A specifikus fóbiák közé tartoznak a szituációs szorongások, amelyeket egy konkrét tárgy vagy bizonyos helyzet vált ki. Ez bármi lehet, a gombfóbiáig vagy a hányástól való szorongásig. A leggyakoribbak a következők:
- Félelem természeti jelenségektől: víz, sötétség, vihar vagy magasság.
- Félelem és undor bizonyos állatoktól: pók, kígyó, patkány, kutya.
- Félelem a vértől, az injekciós tűtől, a sérülésektől, ami az orvosi beavatkozásokat is megnehezítheti.
Idesorolják a szociális fóbiákat is, azt az eltúlzott félelmet, hogy más emberek majd negatívan ítélnek meg minket, vagy kinevetnek, például előadás közben vagy egy közös éttermi étkezés során.
A szorongásos megbetegedések másik nagy csoportjához tartoznak a következők:
- Hirtelen vagy különösebb ok nélkül fellépő pánikroham intenzív testi tünetekkel, mint szapora szívverés, izzadás, remegés, légszomj és bezártságérzés.
- A bizonyos terektől való félelem (agórafóbia), amiket vészhelyzetben csak nehezen lehetne elhagyni, vagy ahol a segítség nem érkezhet meg gyorsan: vonat, repülőgép, alagút, nyílt tér, tömeg, idegen tájak. Az agórafóbiát gyakran váltja ki pánikroham, vagy a kettő együtt jelentkezik.
- Generalizált szorongás: az érintettek folyamatosan olyan dolgok miatt aggódnak, amik amúgy mindannyiunkat érintenek: család, a saját egészségük, anyagi vagy munkahelyi helyzet. A szorongás azonban jóval erősebb, irreális és rendkívül sok időt emészt fel.
A tudomány különbséget tesz fóbiás és nem fóbiás szorongásos megbetegedések között. Eltérően attól, amit az emberek általában feltételeznek, ezek a betegségek nagyon elterjedtek. Reprezentatív felmérések szerint nemzetközi viszonylatban átlagosan a lakosság 12,6–17,2 százalékát érintik a szorongásos kórképek, és a magyar statisztika ennél is kedvezőtlenebb: nálunk az emberek 17,7 százaléka küzd velük. Előfordulások a nőknél gyakoribb, de egyébként mindkét nemnél és minden korosztályban előfordulnak, még a gyerekeknél is.
Hogyan alakul ki a szorongásos megbetegedés?
A kialakulását bizonyos rizikótényezők elősegítik. Egyfelől genetikai hajlam szükséges hozzá, illetve életrajzi élmények, mint bizonytalan kötődés, hiányzó biztonság gyerekkorban. Másfelől személyes tulajdonságok is szerepet játszanak benne, mint a gyenge önbizalom vagy az alkalmazkodás képtelensége bizonyos helyzetekhez. Az első szorongásos élmény kiváltója azonban gyakran egy konkrét stresszhelyzet. Ez az, ami az utolsó cseppet jelenti a pohárban.

Hogy az első stresszes tapasztalatból kialakul-e szorongásbetegség, az attól függ, hogyan bánik az élménnyel maga az érintett, milyen tanulási és kondicionálási folyamatokon megy keresztül. Ha például valaki fél a csúcsforgalomtól a metrón, annak fontos, hogy ezt gondolatban ne vigye át hasonló helyekre és helyzetekre, például a tömött buszra vagy a tömegrendezvényekre. Ezen kívül nem szabad elkerülni a szorongáskiváltó helyzeteket. Ez az, amire a biológiai vagy pszichológiai rizikótényezőkkel rendelkező emberek általában nem képesek. Ebben az agy szorongásközpontjának túlzott aktivitása játszik központi szerepet.
A szorongásban szenvedő embereknél az agy bizonyos területeinek összjátéka eltérően működik. Az amygdala, a szorongásközpont túlságosan aktív, a homloklebeny viszont nem kellően aktív. Ennek az oka a szerotonintermelés zavara, amelyet többféle tényező kiválthat. Ezen kívül a stresszhormonok, a kortizol, az adrenalin és a noradrenalin nagyobb mennyiségben termelődik. Emiatt a szervezet folyamatosan riadókészültségben áll.
A betegségek mint a szorongás okai és következményei
A szorongásos tünetek mögött állhatnak kiváltó okként egyéb betegségek, például pajzsmirigyműködési zavarok, szívritmuszavarok vagy túl alacsony vércukorszint. A szakemberek éppen ezért azt tanácsolják, szorongás esetén érdemes ezeknek a betegségeknek utánanézni. A droghasználat, de a magas dózisú koffein és megnöveli az ingerlékenységet, és ezáltal szorongásos reakciót válthat ki.
És megfordítva: a szorongásos megbetegedések testi következményekkel is járhatnak: megemelkedik a vérnyomás, ezzel megnő a szív- és keringési betegségek kockázata. Ezen kívül a szorongó betegek gyakorta szenvednek depresszióban is.
Ezek a kezelések segíthetnek
A gyógyszeres kezelés a szerontoninszint zavarát állítja helyre. Ilyenkor az úgynevezett második generációs antidepresszánsokat rendelik. Ezek megnövelik az agyban a szerotonin szintjét, ami normalizálhatja az agy szorongásközpontjának működését. Az új típusú antidepresszánsoknak a korábbiaknál jóval kevesebb a mellékhatásuk.
Ugyanakkor ezeket a szereket nem ajánlják specifikus fóbiák esetén. Itt a szakemberek a siker zálogát inkább a kognitív viselkedésterápiában látják. Az érintettek ilyenkor először megtanulják felismerni és másokkal helyettesíteni azokat a gondolatokat, amelyek nem segítik őket, és megkérdőjelezni az értékítéleteiket. Ezután teljesen konkrétan szembesítik őket a félelmeikkel, amennyiben a terapeuta kíséretében tudatosan olyan szituációba helyezik őket, amelyeket egyébként elkerülnek. Ilyenkor átélik, hogy a félelem egy idő után nem fokozódik, hanem alábbhagy. A terápiás eredmény szempontjából rendkívül fontos, hogy az érintettek többször is átéljék ezt a korrigáló tapasztalatot.
A generalizált szorongás esetén egy új, a brit pszichológus, Adrian Wells által a 90-es években kifejlesztett metakongitív terápia bizonyult eredményesnek. Itt az érintettek többek között tudatossági technikákat tanulnak, amelyek segítenek nekik megfigyelni a gondjaikat és az érzéseiket, majd elengedni őket. Központi jelentőségű feltenni azt a kérdést, mi okozza ezt a határtalan aggódást. A szorongást nem győzik le, de a fókuszt átteszik máshová, és ezzel a gondolataik megnyugszanak.
A hozzátartozók szerepe
A szorongás nemcsak a beteget érinti, hanem a társát és a családját is. Sokan nem értik a hirtelen változást, és értetlenül nézik, mi történik. Nem értik, mitől fél az illető, de valójában a helyzettel van gondjuk. Az nem segít, ha bagatellizálják a problémát, inkább bátorítani kell a beteget, és közösen kitalálni, mi segíthetne.

Az sem jó megoldás, ha az illetőt megkímélik minden terhesnek érzett helyzettől és találkozástól. Ettől az elkerülő magatartás csak fokozódik, a családtagokra pedig aránytalanul nagy teher hárul, ráadásul ettől a beteg állapota nem fog javulni. A szorongás gyorsan nagy teret foglal el, és erősen megterheli a családi kapcsolatokat. Ilyenkor mindenképpen érdemes külső segítséget igénybe venni, önsegítő csoportot vagy szakszerű tanácsadást.
Hogyan segíthetnek az önsegítő csoportok?
A tartós szorongásban szenvedők gyakran nem beszélnek nyíltan erről, hanem szégyellik az állapotukat. A legtöbben úgy gondolják, ők tehetnek a betegségükről, ezzel csökken az önbizalmuk, a társas kapcsolataik visszaesnek, a legrosszabb esetben teljesen megszűnnek. Ilyenkor felszabadulást jelenthet, ha csatlakoznak egy ugyanebben a cipőben járókból álló önsegítő csoporthoz. Itt ugyanolyan átlagemberekkel találkoznak, mint amilyenek ők maguk, akik mind szorongással küzdenek. Az új tagok általában rendkívüli megkönnyebbüléssel veszik tudomásul, hogy másoknak az övékéhez hasonló tapasztalataik vannak, és átérzik egymás helyzetét. Végre lehullhat az álarc, ami nagy tehertől való megszabadulást jelent.
Az ilyen csoportban mindenki jól jár. A sikertörténetek nagyon motiválóak, hiszen a többiek meghallják, hogy a pánik legyőzhető, és visszanyerhetik az uralmat a saját életük fölött. Azt is megértik, milyen fontos elismerni a szorongás létét, és megtanulni együtt élni vele, kezelni, hogy újra egészséges életet élhessenek.
Építsük be a mindennapjainkba a sportot és a lazítást
A gyógyszereken és a terápiákon túl a sport is sokat segíthet az érintetteknek. A testi tevékenység jó hatást gyakorol a pszichére, csökkenti a szorongást, főleg ha hetente 3x 50 percnyi mérsékelt sportról van szó.
Ezen kívül alternatív terápiákat is érdemes kipróbálni, amelyek jól kombinálhatók gyógyszerekkel is. Lehet ez gyógynövény, mint valeriána, golgotavirág, levendula vagy orbáncfű, homeopátia vagy hagyományos kínai orvoslás, minden jó, ami segít. Beválhat a jóga, a progresszív izomlazítás vagy az egyszerű légzőgyakorlatok is. Ezeket megelőzésre is használhatjuk, reggelente lehet a napot lazító gyakorlatokkal kezdeni, főleg, hogy a stresszhormonok reggel 6 és 7 között különösen nagy mennyiségben termelődnek.
Fotó: Adobe Stock