Elképzeléseinkhez és elvárásainkhoz túlságosan ragaszkodunk

Legtöbbünknek konkrét elképzelése van arról, mire van szükségünk a boldogsághoz, az elégedettség érzéséhez. A pszichológiai kutatások szerint azonban bebizonyították, hogy amint a külvilágban zajló vágyott változást sikerült megvalósítanunk, az csak rövid ideig nyújt elégedettséget, és ráadásul nem is olyan mértékűt, amilyet eredetileg reméltünk. Ez azért van így, mert elképzeléseinkhez és elvárásainkhoz sokkal jobban ragaszkodunk, mint a valósághoz. Általában görcsösen belekapaszkodunk a gondolatba, hogy milyennek kellene lennie valaminek, ahelyett, hogy elfogadnánk a valóságot úgy, ahogy van. Aki saját vágyálmai sablonjait igyekszik folyton ráerőltetni az életére, folyamatos csalódásokkal kell számolnia.

Elvárásaink és elképzeléseink egyre nagyobb mértékben beszűkítik a horizontunkat, míg végül egyáltalán nem tudjuk észlelni az élet nyújtotta számtalan lehetőséget. Életünket csökkentett üzemmódban éljük, mert csak azt látjuk, ami nem sikerül.

A kellemes gondolatok a belső béke forrásai

Figyelje meg azokat a szituációkat, amelyekben feszültnek és elégedetlennek érzi magát. Milyen gondolatok köröznek ilyenkor a fejében? Például ilyenek:

• Hát, ez borzasztó!
• Ezt egyszerűen nem bírom ki!
• Ezen azonnal változtatnom kell!

A helyzet drámai felnagyításával, azzal, hogy áldozatként tekintünk magunkra, a muszáj belső diktatúrája alá rendeljük magunkat, és folyamatosan harcolunk a valóság ellen. A valóságra mindig nemet mondunk. Milyennek érzi ilyen helyzetekben a testét? Pl. feszültséget érez, megfeszülnek az izmai? Ezzel szemben, ha képes ellazulni, amikor valami nem úgy alakul, ahogy szeretné, valószínűleg inkább így ítéli meg az adott helyzetet:

• Hát, lehetne a helyzet jobb is! Vagy: Pillanatnyilag kellemetlen ez az egész.
• Nem baj, túl leszek ezen is.
• Ez most nem sikerült. Ez van, és kész.

Ezek a gondolatok megnyugvással, a megbékélés, az elfogadás és elengedés érzésével töltenek el bennünket. Az optimisták mindig úgy gondolnak a kellemetlenségekre, hogy azok átmeneti jellegűek, elmúlnak, és csupán korlátozott szerepet játszanak az életükben. A pesszimisták és a depresszív gondolkodásmintákra hajlamos személyek ezzel szemben úgy vélik, hogy minden kellemetlenség állandó jellegű és egész életüket beárnyékolja. Ráadásul mindezért folyton magukat okolják. Ebből is láthatjuk, hogy minden a hozzáálláson múlik, márpedig a hozzáállás nem a külvilágtól, hanem saját magunktól függ!

Meditációval a nyugtalanság ellen

A nyugalom eléréséhez el kell engednünk a folyton az utunkba álló elképzeléseinket, el kell fogadnunk a valóságot, az életünket, és élnünk kell a lehetőségekkel, hogy fejlődni tudjunk. Mindezt nem a külvilág és a valóság ellen vívott harc árán, hanem lelkünk belső útján járva érhetjük el. Minél gyakrabban csendesedjen el, és gyakorolja a belső nyugalom megteremtését a nyugtalan külső körülmények közepette. Ebben sokat segítenek a meditáció és tudatosság gyakorlásáról szóló könyvek.

Próbáljon meg a külső szemlélődő perspektívájába helyezkedni, és néhány percig csak a ki- és belégzésre összpontosítsa minden figyelmét. Vagy koncentráljon teljes mértékben csak arra a dologra, amivel éppen foglalkozik. Kipróbálhatja a nyugalommeditációt is, amikor azon töpreng, mi tölti el a nyugalom és a biztonság kellemes érzésével. Segíthet az elégedettség és nyugalom jövőbeli víziója is. Ragasszon egy öntapadó papírt a fürdőszobai tükörre ezzel a szöveggel: „Itt láthatod azt, aki felelős az életedért.” Olvassa el ezt a mondatot minden alkalommal, amikor tehetetlennek érzi magát, és úgy véli, a külvilág áldozata. Az életben azonban vannak megváltoztathatatlan helyzetek is, ezeket pedig el kell fogadnunk úgy, ahogy vannak.

Korlátozás esetén csak a második legjobb megoldás lehetséges

Az ilyen elkerülhetetlen szituációk nem problémák, hanem „restrikciók”, azaz korlátozások. Korlátozásnak számít minden olyan helyzet és élmény, amelyet szívesen megváltoztatnánk, de vagy mi magunk nem vagyunk rá képesek, vagy objektíve teljesen lehetetlen bármiféle változtatás. Ezekben a helyzetekben hajlamosak vagyunk kiszolgáltatott áldozatként tekinteni magunkra. E kellemetlen érzést sokan igyekeznek minden erejükkel leküzdeni, aminek hatására kimerülnek, majd eltölti őket a tehetetlenség érzése és teljes apátiába süllyednek.

A korlátozottság eseteiben csak „második legjobb megoldás” lehetséges. Először sajnálkozhatunk a megváltoztathatatlan helyzet miatt, de ezután feltétlenül valamilyen kiutat, megoldást kell keresnünk. Ha valóban képesek vagyunk elfogadni a nehéz élethelyzetet, végül megnyugszunk, ami nem azonos a fásultsággal, az apátiával. Ha sikerül némiképp eltávolodni a helyzettől, „brainstorming” formájában számba vehetünk minden eszünkbe jutó kreatív ötletet, lehetőséget, amelyek közül végül kiválaszthatjuk a leginkább megvalósíthatónak tűnő megoldást.

Azt, hogy az adott helyzet szerencsét vagy szerencsétlenséget jelent, általában csak hosszabb idő után, visszatekintve tudjuk megítélni. Ha nem lázadunk, nem küzdünk feleslegesen a megváltoztathatatlan ellen, hanem tudatosan választunk megoldásokat, nem pazaroljuk el az erőnket. Ezt az utat csodálatosan írja le Reinhold Niebuhr (amerikai teológus, 1892‒1972) imája: „Istenem, adj lelki békét annak elfogadására, amin változtatni nem tudok, bátorságot, hogy változtassak azon, amin tudok, és bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget.”

A benső béke állapotában egyre kevesebb a konfliktus

Mindig gondoljon rá, hogy öné a választás joga, miként értékeli az eseményeket, helyzeteket, hogyan reagál, mit tesz ezekben a helyzetekben. Minden ember valamilyen módon válaszol, reagál az életre (az élet végén pedig saját cselekedeteivel saját magának kell elszámolnia), ez fontos része az emberi létezésnek. Aki lélekben megbékélt önmagával és a sorsával, az nem keveredik állandóan konfliktusba másokkal. Ez a hozzáállás a fejlett, egészséges lélek és a megfelelő lelki rugalmasság kifejeződése.

Ha azonban állandóan küzdünk az elkerülhetetlen ellen, és bűntudatunk van, csak saját magunknak ártunk vele. Az elkerülhetetlen fordulatok elfogadását nagyban segíti, ha azt kutatjuk, mi a szerencse a szerencsétlenségben, azaz pozitív szempontokat állítunk szembe a negatív fejleményekkel.

A „nem tudás” hozzáállásával az élet minden helyzetére nyitottan, kíváncsisággal reagálhatunk, ahelyett, hogy előre gyártott válaszokat adnánk. A nyugodt, elégedett élethez három dolog szükséges:

• A belső szabadság tudata: Semmi és senki sem kényszeríthet bennünket arra, miként érezzünk, gondolkodjunk vagy cselekedjünk.
• A külvilág/belvilág önálló, autonóm megítélése.
• Figyelmünk irányítása: Engedjen el mindent, ami iránt haraggal, félelemmel, csalódással vagy sóvárgással gondol. Ehelyett irányítsa a figyelmét arra, amit kellemesnek, megnyugtatónak érez, vagy amiből erőt tud meríteni.

Hogyan küzdünk a valóság ellen?

Számtalan hozzáállás, felfogás, gondolkodásmód létezik, amelyekkel állandóan visszatérő problémákat és csalódásokat okozunk magunknak. Néhány példa:

• A katasztrófában gondolkodó

Ő az, aki mindig és mindenütt valamilyen katasztrófát, sorscsapást sejt, és azokat élénken ki is színezi képzeletében.

• A biztonságra törekvő

Ő mindig a legrosszabbra számít (ezért gyakran pozitív csalódás éri).

• A kényszeres

Ragaszkodik hozzá, hogy mindennek úgy kell történnie, ahogy azt ő személyesen helyesnek ítéli.

• Problémakeltő és fekete-fehérben gondolkodó

Az egyedi esetből általánosít, és a világot feketére és fehérre osztja fel. Óvakodik attól, hogy a szürke sokféle árnyalatát észrevegye.

• A veszteségkerülő

Mindig abszolút optimális megoldásokra törekszik, ami csak pozitívumot és semmilyen hátrányt nem hoz magával. (Hajlamosak hosszú ideig keresni ezt a megoldást.)

• A felelőtlen alattvaló

Semmilyen felelősséget nem vállal az életéért, mindig egy erősebbet keres, aki segít neki. Így gyakorlatilag felnőtt testbe bújt gyerek, aki kiszolgáltatott és folyton segítségre szorul.

• A védekező

Hűvösnek tűnik, erőt akar sugározni, valóságos falat épít maga köré, amely mögül soha nem akar kilépni, mert fél, hogy sérülés, bántás éri.

• Az elismerést hajszoló

Önértékelését abban méri, mennyire szeretik az emberek, és másoknak engedi át a személye megítélésének jogát. Ezzel elutasítja azt, hogy felelősséget vállaljon saját magáért, és feladja a célok és értékek által meghatározott önálló életet.

Fotó: Adobe Stock