Wellness – A kikapcsolódás oázisa
A kikapcsolódás oázisai és a wellness templomai megoldást kínálnak az ember testi és lelki jóléte utáni vágyakozásra. De mit érdemes igazán kipróbálni, és milyen hatásokat várhatunk? Ennek járt utána cikkünk.
A valóban komolyan vehető módszerek
Sok vita folyik arról, mennyire hatásosak a különféle testi és szellemi jólétet elősegítő kezelések. A tapasztalatokon nyugvó medicina és a napi gyógyászati tradíciók állnak itt szemben a természettudományos felfogással. Ezúttal megkíséreljük áttekinteni a szinte felmérhetetlen kínálatot.
Aromaterápia
Az illóolajak lazító, serkentő, görcsoldó és baktériumellenes hatást gyakorolnak a testre. Bizonyos olajaknak meghatározott hatást tulajdonítanak. A fenyőtű- és a rozmaringolaj például serkentő hatású, míg a szerecsendió-, a tuja- vagy a citromolaj inhalálva enyhíti a köhögést.
Ájurvéda
A kezelési módszerek pozitív hatást gyakorolnak a vegetatív idegrendszerre és jól beválnak egészség- és közérzeti zavarok esetén. Az ájurvéda gyógyító hatása érvényesül a legkülönfélébb betegségek esetén, így például a pszichoszomatikus zavarok (migrén, neuralgia, gasztritisz) fellépésekor. Aki akut bajban szenved, annak le kell mondania az ájurvédáról. Különös elővigyázatosságra van szükség szívproblémáknál is, az ilyen páciensek állapotát főként a masszázsok és a hőkezelések befolyásolhatják hátrányosan.
Az ájurvéda wellness-kínálatként főként a kozmetika területén érhető el, elsősorban szinkronmasszázsok, homlokra öntött olaj vagy olajmasszázsok formájában. Ezekre a kezelésekre a kellemes érzet, a bőrápoló hatás és az általános ellazulás jellemző.
Balneoterápia
A balneoterápia, azaz a gyógyvizek gyógyhatásának alkalmazása viszonylag jól kutatott és tudományos eredményekkel alátámasztott terület. A kúrahelyeken való tartózkodás a környezet- és klímaváltozás miatt pozitív hatású lehet. A megfelelő balneoterápiás kezelés kiválasztása regeneráló hatással járhat.
Császárfürdő
Ez a tipikusan wellness-találmány a pezsgőfürdő-effektusnak és a vízhez adagolt szereknek köszönhetően testi-lelki lazító hatással bír.
Csi-kung
A könnyű gyakorlatok lazításra szolgálnak. Szabályozó hatással vannak a vegetatív idegrendszerre, az autogén tréninghez hasonlóan. Ezenkívül a csi-kung javasolható számos betegség, bántalom és közérzeti zavar kiegészítő kezelésére.
Fango
A fango segít fájdalmas izom- és ízületi megbetegedések esetén. Pozitív hatásai mellett azt is figyelembe kell venni, hogy a fangopakolások erőteljes hőingert jelentenek, amely bizonyos megbetegedések esetén negatív kihatású lehet. Idetartozik főként a magas vérnyomás, a vérzési hajlam, a szív- és vénás megbetegedések.
Fényterápia/helioterápia
A fényterápia elismert kezelési módszer hangulatjavító hatással. A legtöbb esetben a tünetek mérhető enyhülése következik be, az általános közérzet és az életminőség javul.
Gőzfürdő
Helyesen alkalmazva a gőzfürdő javítja az izmok és az ízületek mozgékonyságát, és enyhíti az enyhébb reumatikus panaszokat. Ha illóolajakat is adnak hozzá, az pozitív hatást gyakorol a légzőszervekre, például megfázás esetén.
Hangmasszázs
A tibeti buddhista hagyományokon alapuló kezelés során hangzó fémtálakat helyeznek a testre, majd megütik azokat, és az így keletkezett hanghullámok az egész testen áthatolnak. Ha a hanghullám blokádba ütközik, feltorlódik, ám a következő hanghullám beleütközik, és ezzel ellökik a gátat.
Hidroterápia
Rendszeresen és szakszerűen alkalmazva a hidroterápia segít megelőzni a betegségeket, erősíteni az immunrendszert és harmonizálni a szervezet legfontosabb szabályozórendszereit.
Iszapfürdő
Az iszapfürdő és -pakolás alkalmazása gyulladásos betegségektől eltekintve ott ajánlható, ahol a meleg fájdalomcsillapító és gyógyító érzést kelt.
Iszapkúra
Valamennyi iszapkezelés célja, hogy a test szöveteiben körülbelül három cm mélyre behatolva ott körülbelül egyfokos hőmérséklet-emelkedést érjen el. Ez pozitívan hat a vérellátásra, az anyagcserére és enyhíti a fájdalmat.
Jóga
Manapság általánosan elfogadott tény, hogy a jóga jó hatással van az egészségre, mindezt tudományos vizsgálatok is igazolják. A gyakorlatok erősítik az izomzatot, optimalizálják a légzést, a vérkeringést és az anyagcserét, javítják a stresszfeldolgozást és áthangolják a vegetatív idegrendszert.
Királyi kezelés
Az arctól a lábujjakig terjedő, királyolajjal végzett kezelés, amely a kényeztetést az energiaadással kombinálja. A kezelés része a szappankérges lábfürdő, az aloe verás masszázs, a bőrfeszesítő makadámiadió-olajos pakolás és az avellanaolajos arckezelés, amelyek együttes hatása két-három hétre hidratálja és feszesíti a bőrt.
Kleopátra-fürdő
A tejjel, különleges olajokkal és mézzel készült luxusfürdő általános izomlazító hatásáról ismert, valamint ellazítja a vegetatív idegrendszert is. Megfelelő fürdőadalékokkal a bőrt is ápolja.
Kleopátra-pakolás
A bőrt meleg mandula-, jojoba- és olívaolajjal kenik be, amelyek mélyen behatolnak a bőrbe, a hozzáadott tej pedig segít újra felépíteni a bőr védő savköpenyét. Az olajkeverék felhordása után a pácienst meleg takaróval tekerik be, és fél órát pihenhet így egy vízágyra fektetve, miközben finom hangok gondoskodnak a tökéletes ellazulásról.
La Stone terápia
A terápia a masszázs és az energiaadás kombinációja, rendkívül mély ellazulást eredményez. A kínaiak már négyezer évvel ezelőtt tisztában voltak a forró kövek gyógyító hatásával, de a hawaii és az indián sámánok is dolgoztak ezzel a módszerrel. Modern változata a 90-es években született meg az amerikai Mary Nelson Hanningan jóvoltából. A lapos, sima bazaltköveket 60 fokra hevítik, úgy masszírozzák vele a páciens hátát, hogy kinyissák a csakráit. A forró köveket hideg, nulla fokosra hűtött márványkövek követik, és a hatvanperces kezelés végére elérkezik az ígért teljes ellazulás.
Liquid sound/hangterápia
A Liquid soundban, azaz a folyékony hangban való lebegést különleges élményként írják le, amely hozzájárul a test, a szellem és a lélek harmonizálásához. Lazító hatása kétségtelen.
Masszázs
A pozitív hatásokat először csak egy egész masszázssorozat után tapasztaljuk. Egy szérián belül általában hat-tíz masszázst javasolnak, heti két-három alkalommal. A klasszikus masszázs bántalmak egész soránál beválik. Tudományosan elismert izomfeszültségek és -görcsök, hegképződés, nyirokpangás, vénás pangás, valamint vérellátási zavarok esetén. A masszázs hangulatjavító hatása az általános közérzetet is javíthatja.
Meditáció
A meditáció számos vallásban megvilágosodásra és megváltásra szolgál. Tudományosan megalapozott, ideológiamentes változatban sikeresen használható ellazulásra és befelé való fordulásra. A meditáció pozitívan befolyásolhatja a különféle pszichoszomatikus bántalmakat, mint amilyen például az ideges gyomor- és szívpanaszok, a depresszív hangulatok, az alvászavar és a magas vérnyomás.
Öt tibeti
Függetlenül attól, hogy valóban „az ifjúság forrásának” tekintjük-e, valamennyi lazító gyakorlat pozitív hatást gyakorolhat a testre és a lélekre. Ezeknek a gyakorlatoknak az elvégzését megfelelően képzett személynek kell irányítania. Mozgásszervi betegségeknél nem mindegyik gyakorlat javasolható.
Progresszív izomlazítás (Jacobson)
A gyakorlottak az izmok ellazulását az egész testükben intenzíven érezhetik. Az izom megfeszítése és ellazítása a hiányzó testtudatú embereket is hozzásegítheti ahhoz, hogy érzékenyebben reagáljanak testük jelzéseire. A Jacobson-féle progresszív izomlazítás használható például migrénrohamok és tenziós fejfájás megelőzésére, de bevethető közvetlenül akut fájdalomhelyzetekben is. Hasonlóképpen beválik esszenciális magas vérnyomás esetén, valamint lazításra és stresszellenes módszerként.
Rasul-fürdő
A Rasul-fürdő néven is ismert eljárás egyfajta keleti gőzfürdő, ahol különféle iszapfajtákkal végeznek pakolásokat. A peelingként ható iszapot a kezelés végén lemossák, majd a bőrt olajjal bedörzsölik. A lazító és méregtelenítő kezelés serkenti a vérellátást és erősíti az immunrendszert.
Reflexzónamasszázs
Funkciózavarok kezelésére a Head-féle zónákon alapuló lábreflexzóna-masszázs, ha sikeres profi diagnózis előzi meg, mindenképpen javasolható.
Római fürdő
Alacsony hőmérsékleten a szaunázás kevésbé megterhelő, ezért jobban elviselhető, mint a klasszikus szaunában. A növekvő hőmérséklet lehetővé teszi a test fokozatos alkalmazkodását, és ezzel kíméli a szívet és a vérkeringést. A gőz melege javítja a légutak vérellátását. A gőz mélyen behatol a hörgőkbe és a tüdőbe, és főként illóolajak alkalmazásakor feloldja a légutak nyákját.
Szalmafürdő/szalmatekercselés
A teljes testet érintő szalmatekercselés javítja a vérellátást, görcsoldó, és serkenti az immunrendszer működését. Mindez javítja a testi-lelki jólétet.
Szárazkefe-masszázs
A bőr kefés masszírozása serkenti a vérkeringést, szabályozza a vérnyomást és serkenti a szervműködést. A száraz kefés masszázs megnyugtató hatást gyakorolhat a vegetatív idegrendszerre.
Színterápia
A színterápiás kezelés pozitív hatást gyakorol a vegetatív idegrendszerre. Ezért veszélytelen módszer lehet stressz és közérzeti zavarok ellen.
Taj-csi
A keleti módszer mentális, emocionális és vegetatív lazító technika, amely javítja a testtudatot is. Terápiás értékét tudományos vizsgálatok is igazolták, így ma már tudjuk, hogy a taj-csi fokozza a csontsűrűséget és az izomerőt.
Termálfürdő
A felhajtó erő miatt a vízben mindössze testsúlyunk tíz százalékát nyomjuk. Ennek köszönhetően elvégezhetők olyan gyakorlatok, amelyek a szárazföldön fájdalmat okoznának. A gyógyforrások úgynevezett nem specifikus hatásai ugyanolyan fontosak, mint a mechanikai, termikus vagy kémiai hatások. Minden egyes fürdőkúra egyben ingerterápia is. Az egész vegetatív feszültségi állapot átállítódik, jobban és lazábbnak érezzük magunkat. A vérnyomásproblémákkal küszködő betegek a meleg és forró fürdőket csak orvosi javaslatra és ellenőrzés mellett vehetik igénybe.
Thai masszázs
Már maga a kezelés hossza is az elengedettség és az ellazulás élményét adja az európai embernek. Számos nyújtógyakorlata megfelel a hatha-jóga pozícióinak.
Thalasszoterápia
A módszer orvosilag javasolt alkalmazási területei széleskörűek: stressz, kimerültség, immunrendszer-erősítés, szív- és keringési zavarok, vérellátási problémák, reuma, vénás megbetegedések, reumatikus panaszok, sportsérülések, bőrbajok, krónikus székrekedés, Crohn-betegség. Akinek jódallergiája, nyitott sebei vannak vagy súlyos depresszióban szenved, annak thalasszokezelés előtt tanácsos az orvosával konzultálnia. Az asztma, a rák, a magas vérnyomás és a szívinfarktus is ellenindikációt jelent. Az orvosi eljárásokat a kozmetikai jellegű kezelésektől az „eredeti thalasszoterápia” megjelölés különbözteti meg.
Tuina
A tuina-masszázs különösen jól beválik fej- és hátfájás esetén, ideges állapotokban, alvászavaroknál és kiégettségi szindróma esetén. A hatást az inger váltja ki, ezt a szervezet saját gyógyító erőinek serkentése magyarázza.
Zen
A hatására kialakult szellemi állapot megnyugtatja a szimpatikus idegrendszert (légzés, szívverés, vérnyomás stb.). Tudományos vizsgálatok igazolják, hogy a meditáció önmagában véve is terápiás hatással bír. Így például igazolhatóan csökken a vérnyomás, enyhülnek az asztmás tünetek és az alvászavarok. Pszichózisok és skizofrénia esetén nem tanácsolják a meditációt.
A wellness otthon kezdődik
Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, nem kell feltétlenül wellnesshotelbe utaznunk, ez a kifejezés ugyanis nem annyira szolgáltatást takar, mint egyfajta beállítódást, az élethez való viszonyulást. Aki azt hiszi, néhány masszázs megjavítja az életét, az még nem találta meg az igazán hozzáillő életformát.
Ha szállodát választunk, tisztában kell lennünk azzal, hogy a wellness nem merülhet ki néhány szaunában és pezsgőfürdő-medencében. A feltételekhez tartozik az egészséges konyha, a gondos és hozzáértő személyzet, és az, hogy a vendéget hozzásegítik egy olyan önsegítő program megtalálásához, amelyet azután a mindennapjaiban is alkalmazhat. Fontos, hogy az étkezések során a büféasztal kínálata alapos felvilágosítást adjon az ételekről: rosttartalom, gluténmentesség, zsírszegénység. Az orvosi wellness-szálló minősítéshez szakképzett orvosra és ilyen jellegű kezelésekre is szükség van a kínálatban.
Wellness a kádban
A jó közérzet biztosítása mellett a kádfürdő – az adalékoktól függően – mindig gyógyító hatású is. A meleg vízben csökken a vérnyomás, légzésünk egyenletesebbé válik és szervezetünk több oxigénhez jut. A merev izmok és ízületek kilazulnak.
Emellett a fürdő a kényelem valóságos oázisává varázsolható. Néhány aprósággal, pl. illatgyertyával, füstölővel vagy virágcsokorral kiegészítve még jobban esik. Íme néhány javaslat, hogyan élvezhetjük még jobban a kádfürdőzést.
Az örök fiatalság fürdője
Szórjunk egy marék trópusi virágot (jázmint, ylang-ylangot, hibiszkuszt) kb. 37 fokos vízbe. Adjunk hozzá 2-2 csepp jázmin- és ylang-ylang-olajat és 1-1 csepp pacsuli- és mandulaolajat, valamint 1 evőkanál mézet. Lazítsunk ebben a csodálatos vízben kb. 20 percet. Tipp: az illóolajakat előtte egy kis üvegtálban alaposan keverjük el egymással.
Hatása: serkentő, frissítő.
Gyömbéres fürdő
2 teáskanál frissen őrölt gyömbérport 2 csésze meleg vízben felfőzünk. A főzetet a 36 fokos meleg fürdővízbe öntjük és kb. 20 percig ülünk benne. Utána melegen betakarózunk, és 30 percig fekszünk.
Hatása: Oldja az izomlázat és enyhíti az ízületi fájdalmakat.
Wellness-fürdő
1 csésze olíva olajat és 2 csésze teljes tejet közvetlenül a kádba ömlő vízsugárhoz csurgatunk. A kész fürdővízhez 20 csepp aromaolajat adunk, attól függően, hogy milyen hatást szeretnénk elérni: a citromfű, a grépfrút és a narancs serkentő, a vanília és a bazsalikom harmonizáló hatású.
Hatása: Selymessé teszi a száraz bőrt, hidratál.
Aludttejes fürdő
Először 2-3 liter aludttejet öntünk a kádba, és utána engedjük meg a vizet a csapból. A víz hőmérsékletét fokozatosan emeljük (különben a tej kicsapódik és túróssá válik). Kb. 20 percig fürödjünk benne.
Hatása: A bőrt bársonyossá teszi. Az aludttej sav- és lecitintartalma frissítő, regeneráló hatású.
Rozmaringos fürdő
80 g rozmaringlevelet késsel felaprítunk és textilzsákba szórunk. A zárt zacskót a befolyó fürdővízbe lógatjuk. Kb. 15 percig fürdünk benne. Tipp: Ha friss rozmaringhoz jutunk, a hajtásvégeket használjuk, mert ezekben van a legtöbb illóolaj.
Hatása: Erősíti a gyenge keringést, oldja az izomfeszülést. Magas vérnyomásban szenvedőknek tilos!