Áldott állapot
Amikor két fénykör egymást erősítő kapcsolatban, megszentelt szimbiózisban él: ez a magzat és az anya lelki közösségének a misztériuma. Mi, férfiak ebben az életünkben nem tudjuk, mit jelent ez az isteni titok: csak csodálatot, tiszteletet, alázatos szeretetet érzünk, ha az anyaságra, az édesanyára pillantunk.
A pontosság kedvéért meg kell jegyezni, hogy nem minden anya „édes”: Rottman szerint vannak úgynevezett katasztrofális anyák, akik súlyos zavarokkal küszködnek. Nyílt agresszivitás, depresszió és intolerancia, érzelmi labilitás, illetve az ebből fakadó ingerlékenység jellemzi őket – magzatuk súlyos teher számukra, ezért terhesek. Mennyi felelősségérzete van például annak a terhes nőnek, aki dohányzik?
Hál’ istennek sokan vannak, akiket a szakember ideális anyának nevez: ők tudatosan és tudattalanul is elfogadják állapotukat, érzelmileg stabilak, pozitív beállítódásukkal a fogamzás pillanatától szeretik és várják gyermeküket.
Van valaki, aki minket választott anyának és apának, ránk bízta magát. Hozzánk jött a fényvilágból egy lélekszikra – elindulni, tanulni, élni. Még nincs tudatában az anyagi világ felfoghatatlan változásainak, kihívásainak és ebből származó gondjainak. Nincs karaktere, nem ismeri a harcot, az e világi én fájdalmas sóvárgását a béke, Isten után, mert teljesen benne él.
A magzati lét kilenc hónapja, annak minden pillanata a legdöntőbb, a legfontosabb a babának, a későbbi felnőttnek. Védtelen a rossz és a jó hatásokra egyaránt, minden, ami éri, életre szólóan rögzül kozmikus énjében.
A lelke minden rezdülésével szerető várandós anya úgy öleli körbe gyermekét, mint Földünket a csillagos ég: gyermeke egy önálló univerzumot jelent számára. A fogantatás pillanatában egy új lélek – kis világegyetem – költözött az édesanya testébe, akivel egyre mélyülő kapcsolatba kerülhet. Nem ritka látvány a befelé figyelő arckifejezéssel, tenyerét a hasán pihentető kismama, aki ösztönösen meditál.
A kispapáknak is javaslom, hogy sokat simogassák párjuk gömbölyödő hasfalát, és „mantrázzanak” a picinek. Hajoljanak közel, és zümmögtessék kedvenc mantrájukat, ami egy szónak többszöri, halk vagy közepes hangerővel való ismételgetését jelenti. Ez lehet pl. béke, nyugalom, om, édesem, csillagom… Meséljenek neki, mondják el, milyen szeretettel várják őt.
Az anyáknak tanácsolnám, hogy a jógából ismert sóhajtó légzéseket két-három percen át végezzék, hiszen a megfelelő oxigénellátás serkenti a baba növekedését. Végezzenek rendszeresen stresszoldó és némileg fájdalomcsökkentő jógarelaxációt, hogy az idegi feszültséggel járó káros hatásokat megszüntessék, és mentális-emocionális egyensúlyba kerüljenek.
Köztudott, hogy a kellemes zene hallgatása kedvező hatású a baba érzelmi-értelmi életére. A kismama hallgasson klasszikusokat, gregorián énekeket, szép hangzású népdalokat, virágénekeket, meditatív indiai szitár-sarod- és fuvolazenét, éneklő mantrázásokat (CD-ből nagy választéka van ezeknek). A legszebb hang a kedves pocaklakó számára azonban az anya hangja, éneklése és dúdolgatása. Mindez tudatos befolyásolás, de a kismama tudatalattijának hatása erősebb a gyermek fejlődésére, ezért döntő, hogy mennyire kiegyensúlyozott. Javaslom az 5-10 perces meditációs gyakorlatokat ennek érdekében. Kerüljük azonban a bonyolult szellemi gyakorlatokat, az a jó, ha minél egyszerűbb (ez azonnal hat), és az anyában is kellemes érzéseket kelt.
A kismama képzeletben – mint amikor álmodozik – vegye ölbe gyermekét, vagy sétáljon kézen fogva vele és az édesapával. Járják be a legkedvesebb tájakat, gyönyörködjenek a virágos rét, a csörgedező hegyi patak, a fák vagy a tarajosan hullámzó tenger szépségében. Hallgassák a táj hangjait, szagoljanak bele a levegőbe. A mama akár hangosan tolmácsolhatja is a babának érzéseit. Találkozhatnak ott más szülőkkel és gyermekeikkel is, rendezhetnek vidám együttlétet. Lehet repülni a babával, lebegni a tenger, hegyek, folyók és felhők fölött – közben ne engedjék el gyermekük kezét.
Ha képeket küldünk neki, például növényekről, láttassuk vele azt, amit mi látunk az imaginációban. Mindenkinek szép a cseresznye- vagy a barackvirágzás, a gyöngyvirág vagy az orgona (érezzük az illatát), szedjünk csokrot neki mezei virágokból. Ha azt képzeljük el, hogy egy magot elvetünk, az időt gyorsítva látjuk, amint kicsírázik, szárba szökken, hatalmas ágakkal fává növekszik… Jó alatta megpihenni…
Az az édesanya, akit a hite késztet az imára, bizonyára meg is teszi azt naponta.
Jobb tenyerét vagy imára kulcsolt kezét ráhelyezheti domború hasfalára, csendesen fohászkodjon gyermekéért, családjukért, minden családért…
„Minden újszülött gyermek azt hozza hírül, hogy Isten még nem vesztette el bizalmát az emberek iránt.” – (Rabindranath Tagore)