Áldott állapot

Ami­kor két fény­kör egy­mást erő­sí­tő kap­cso­lat­ban, meg­szen­telt szim­bió­zis­ban él: ez a mag­zat és az anya lel­ki kö­zös­sé­gé­nek a misz­té­riu­ma. Mi, fér­fi­ak eb­ben az éle­tünk­ben nem tud­juk, mit je­lent ez az is­te­ni ti­tok: csak cso­dá­la­tot, tisz­te­le­tet, alá­za­tos sze­re­te­tet ér­zünk, ha az anya­ság­ra, az éde­sa­nyá­ra pil­lan­tunk.

A pon­tos­ság ked­vé­ért meg kell je­gyez­ni, hogy nem min­den anya „édes”: Rott­man sze­rint van­nak úgy­ne­ve­zett ka­ta­sztro­fá­lis anyák, akik sú­lyos za­va­rok­kal küsz­köd­nek. Nyílt ag­resszi­vi­tás, de­presszió és in­to­le­ran­cia, ér­zel­mi labi­li­tás, il­let­ve az eb­ből fa­ka­dó in­ger­lé­keny­ség jel­lem­zi őket – mag­za­tuk sú­lyos te­her szá­mu­kra, ezért ter­he­sek. Mennyi fe­le­lős­sé­gér­ze­te van pél­dá­ul an­nak a ter­hes nő­nek, aki do­hány­zik?

Hál’ is­ten­nek so­kan van­nak, aki­ket a sza­k­em­ber ide­á­lis anyá­nak ne­vez: ők tu­da­to­san és tu­dat­ta­la­nul is el­fo­gad­ják ál­la­po­tu­kat, ér­zel­mi­leg sta­bi­lak, po­zi­tív be­ál­lí­tó­dá­suk­kal a fo­gam­zás pil­la­na­tá­tól sze­re­tik és vár­ják gyer­me­kü­ket.

Van va­la­ki, aki min­ket vá­lasz­tott anyá­nak és apá­nak, ránk bíz­ta ma­gát. Hoz­zánk jött a fény­vi­lág­ból egy lé­lek­szi­kra – elin­dul­ni, ta­nul­ni, él­ni. Még nincs tu­da­tá­ban az anya­gi vi­lág fel­fog­ha­tat­lan vál­to­zá­sai­nak, ki­hí­vá­sai­nak és eb­ből szár­ma­zó gond­jai­nak. Nincs ka­rak­te­re, nem is­me­ri a har­cot, az e vi­lá­gi én fáj­dal­mas só­vár­gá­sát a bé­ke, Is­ten után, mert tel­je­sen ben­ne él.

A mag­za­ti lét ki­lenc hó­nap­ja, an­nak min­den pil­la­na­ta a leg­dön­tőbb, a leg­fon­to­sabb a ba­bá­nak, a ké­sőb­bi fel­nőtt­nek. Véd­te­len a rossz és a jó ha­tá­so­kra egy­aránt, min­den, ami éri, élet­re szó­ló­an rög­zül koz­mi­kus én­jé­ben.

A lel­ke min­den rez­dü­lé­sé­vel sze­re­tő vá­ran­dós anya úgy öle­li kör­be gyer­me­két, mint Föl­dün­ket a csil­la­gos ég: gyer­me­ke egy ön­ál­ló uni­ver­zu­mot je­lent számá­ra. A fo­gan­ta­tás pil­la­na­tá­ban egy új lé­lek – kis vi­lág­egye­tem – köl­tö­zött az éde­sa­nya tes­té­be, aki­vel egy­re mé­lyü­lő kap­cso­lat­ba ke­rül­het. Nem rit­ka lát­vány a be­fe­lé fi­gye­lő arc­ki­fe­je­zés­sel, te­nye­rét a ha­sán pi­hen­te­tő kis­ma­ma, aki ösz­tö­nö­sen me­di­tál.

A kis­pa­pák­nak is ja­vas­lom, hogy so­kat si­mo­gas­sák pár­juk göm­bö­lyö­dő has­fa­lát, és „man­t­ráz­za­nak” a pi­ci­nek. Ha­jol­ja­nak kö­zel, és züm­mög­tes­sék ked­venc man­trá­ju­kat, ami egy szó­nak több­szö­ri, halk vagy kö­ze­pes han­ge­rő­vel va­ló is­mé­tel­ge­té­sét je­len­ti. Ez le­het pl. bé­ke, nyu­ga­lom, om, éde­sem, csil­la­gom… Me­sél­je­nek ne­ki, mond­ják el, mi­lyen sze­re­tet­tel vár­ják őt.

Az anyák­nak ta­ná­csol­nám, hogy a jó­gá­ból is­mert só­haj­tó lég­zé­se­ket két-há­rom per­cen át vé­gez­zék, hi­szen a meg­fe­le­lő oxi­gé­nel­lá­tás ser­ken­ti a ba­ba nö­ve­ke­dé­sét. Vé­gez­ze­nek rend­sze­re­sen stresszol­dó és né­mi­leg fáj­da­lom­csök­ken­tő jó­ga­re­la­xá­ci­ót, hogy az ide­gi fe­szült­ség­gel já­ró ká­ros ha­tá­so­kat meg­szün­tes­sék, és men­tá­lis-emo­cio­ná­lis egyen­súly­ba ke­rül­je­nek.

Köz­tu­dott, hogy a kel­le­mes ze­ne hall­ga­tá­sa ked­ve­ző ha­tá­sú a ba­ba ér­zel­mi-ér­tel­mi éle­té­re. A kis­ma­ma hall­gas­son klasszi­ku­so­kat, gre­go­ri­án éne­ke­ket, szép hang­zá­sú nép­da­lo­kat, vi­rá­g­é­ne­ke­ket, me­di­ta­tív in­diai szi­tár-sa­rod- és fu­vo­la­ze­nét, ének­lő man­trá­zá­so­kat (CD-ből nagy vá­lasz­té­ka van ezek­nek). A leg­szebb hang a ked­ves po­cak­la­kó számá­ra azon­ban az anya hang­ja, ének­lé­se és dú­dol­ga­tá­sa. Min­dez tu­da­tos be­fo­lyá­so­lás, de a kis­ma­ma tu­da­ta­lat­ti­já­nak ha­tá­sa erő­sebb a gyer­mek fej­lő­dé­sé­re, ezért dön­tő, hogy mennyi­re ki­egyen­sú­lyo­zott. Ja­vas­lom az 5-10 per­ces me­di­tá­ci­ós gya­kor­la­to­kat en­nek ér­de­ké­ben. Ke­rül­jük azon­ban a bo­nyo­lult szel­le­mi gya­kor­la­to­kat, az a jó, ha mi­nél egy­sze­rűbb (ez azon­nal hat), és az anyá­ban is kel­le­mes ér­zé­se­ket kelt.

A kis­ma­ma kép­ze­let­ben – mint ami­kor ál­mo­do­zik – ve­gye öl­be gyer­me­két, vagy sé­tál­jon ké­zen fog­va ve­le és az éde­sa­pá­val. Jár­ják be a leg­ked­ve­sebb tá­ja­kat, gyö­nyör­köd­je­nek a vi­rá­gos rét, a csör­ge­de­ző hegyi pa­tak, a fák vagy a tar­ajo­san hul­lám­zó ten­ger szép­sé­gé­ben. Hall­gas­sák a táj hang­jait, sza­gol­ja­nak be­le a le­ve­gő­be. A ma­ma akár han­go­san tol­má­csol­hat­ja is a ba­bá­nak ér­zé­se­it. Ta­lál­koz­hat­nak ott más szü­lők­kel és gyer­me­ke­ik­kel is, ren­dez­het­nek vi­dám együtt­lé­tet. Le­het re­pül­ni a ba­bá­val, le­beg­ni a ten­ger, he­gyek, fo­lyók és fel­hők fö­lött – köz­ben ne en­ged­jék el gyer­me­kük ke­zét.

Ha ké­pe­ket kül­dünk ne­ki, pél­dá­ul nö­vé­nyek­ről, lát­tas­suk ve­le azt, amit mi lá­tunk az ima­gi­ná­ció­ban. Min­den­ki­nek szép a cse­resz­nye- vagy a ba­rac­kvi­rág­zás, a gyöngyvi­rág vagy az or­go­na (érez­zük az il­la­tát), szed­jünk cso­k­rot ne­ki me­zei vi­rá­gok­ból. Ha azt kép­zel­jük el, hogy egy ma­got elve­tünk, az időt gyor­sít­va lát­juk, amint ki­csí­rá­zik, szár­ba szök­ken, ha­tal­mas ágak­kal fá­vá nö­vek­szik… Jó alat­ta meg­pi­hen­ni…

Az az éde­sa­nya, akit a hi­te kész­tet az imá­ra, bi­zo­nyá­ra meg is te­szi azt na­pon­ta.

Jobb te­nye­rét vagy imá­ra kul­csolt ke­zét rá­he­lyez­he­ti dom­bo­rú has­fa­lá­ra, csen­de­sen fo­hász­kod­jon gyer­me­ké­ért, csa­lád­ju­kért, min­den csa­lá­dért…

„Min­den új­szü­lött gyer­mek azt hoz­za hí­rül, hogy Is­ten még nem vesz­tet­te el bi­zal­mát az em­be­rek iránt.” – (Ra­bind­ra­nath Ta­go­re)