Ha lélek válságban van, akkor a test bajban
Az érintett néhány évvel ezelőtt porckorongsérvet kapott, és emiatt a jobb lába lebénult, éjszakánként pedig éles fájdalom gyötörte. Ez az égető fájdalom hamarosan a másik lábában is jelentkezett, majd idővel a kezében is. A páciens jelenleg pszichiátriai klinikán fekszik, ahol nem találnak okot a panaszaira. A neurológiai vizsgálat nem állapított meg klasszikus polineuropátiát, hanem végül kisrostos neuropátiát, illetve Sjörgen-szindrómát, ám ezek nem segítettek a betegen. De vajon kiválthatják-e ezeket a tüneteket lelki okok? A betegnek nehéz gyerekkora volt, alkoholista apa mellett nőtt fel, majd egy alkoholista férjjel élt, évek óta súlyos álmatlanságban szenved.
Az ilyen állapot természetszerűleg rosszul érinti a beteget, joggal vált ki nála frusztrációt és reménytelen kétségbeesést. Ha nem tudnak segíteni rajta az orvosok, úgy fogja érezni, nincsen kiút. Ez a helyzet leszívja az ember lelki-testi erejét, de már önmagában az alváshiány is vezethet depresszióhoz. Azt pedig tovább erősítik a krónikus fájdalmak, és belső tartós stresszt tartanak fenn.
Autoimmun betegség és a lélek
Az említett diagnózisok közül a Sjörgen-szindróma autoimmun betegség, amely elsősorban a nyál- és könnymirigyeket érinti. A kollagenózisok közé tartozik, amelyek olyan autoimmun betegségek, amelyek az egész testet érintik. A reumatoid artritisz után ez a második leggyakoribb gyulladásos-reumás megbetegedés. Ha valaki genetikailag hajlamos az autoimmun betegségekre, a fertőzések és a pszichoszociális stressz elősegíti a túlzott immunreakciót. A kisrostos neuropátia a perifériális idegrendszer megbetegedése, az idegrostok elszigetelt vagy előrehaladott károsodása miatt. Gyakran gyulladásos ok gyanítható a háttérben.
A neuropátiás fájdalom esetén – amikor a fájdalmat az idegek károsodása vagy diszfunkciója váltja ki – a klasszikus fájdalomcsillapítók többnyire nem segítenek.
Ugyanakkor egyéb gyógyszerek hatásosnak mutatkoznak. A neuropátiás fájdalom kezelésére általában epilepsziaellenes, depresszióellenes szereket és ópiátokat használnak. A szenzibilis neuropátiára nincsen speciális gyógyszer.
Porckorongsérv és a stressz
Ha szemügyre vesszük a pszichoszociális tényezőket, az látjuk, hogy a porckorongsérv többnyire stresszes élethelyzetben alakul ki, amit az izmok tartós feszültsége magyaráz meg. Az érintett élete során azt tanulta meg, hogy keményen és hajthatatlanul bánjon saját magával, túl sokáig viselje el azt, ami elviselhetetlen, anélkül, hogy megvédené magát, vagy következetesen megszabná az énhatárait. Magáévá teszi azokat a külső elvárásokat, hogy mindennek működnie kell. Ilyenkor általában bizonytalan abban, ki is ő valójában – függetlenül a külvilág követeléseitől és elvárásaitól.

Mivel az érintett nem érzi magabiztosnak önmagát, elzárkózik érzelmileg, és alávetettség vagy önmaga feláldozása formájában keres külső tartást, attól való félelmében, hogy elhagyják és magára hagyják. Fél autentikusnak és valódinak mutatni magát, és túl sok érzését nyomja el, mindez pedig mint egy mind súlyosabb hátizsák terheli meg a gerincét, amíg túl sok nem lesz a nyomás. Az illető tudattalanul menekülni akar, elfutni, vagy az utolsó erejét összeszedve elrohanni, végül megbénul, és fájdalmas érzéseit elrejtve nemritkán önmaga ellen irányítja a haragját.
Fontos megtanulni, hogyan védhetjük aktívan és határozottan a saját energiáinkat
A személyes életút érzelmi terhei – alkoholista szülő és partner, egyenlőtlenségek – és a saját fizikai szükségletek elhanyagolása is megterhelő, ha keresztülhatol a test páncélzatán, és mert feldolgozatlanul marad, újra és újra megismétlődő, fájdalma párkapcsolati tapasztalatokhoz és csalódásokhoz vezet.
A páciens ilyenkor billegő pszichikai talajon áll, és nem tud igazán lazítani. Nincs megfelelő kapcsolata önmagával, hiányzik az életéből az önszeretet, és bizonytalanul kötődik másokhoz, emellett pedig gyakran terheli meg az életét a hiányzó önállóság, illetve a kapcsolati függőség. Ebből nemritkán helytelen identitásérzés alakul ki, azonosul a szenvedő, függő áldozat szerepével, akivel a sors igazságtalanul bánik.
Ilyenkor fontos megtanulni, hogyan védhetjük aktívan és határozottan a saját energiáinkat, hogyan húzhatjuk meg a megfelelő énhatárokat, és hogyan lépjünk ki a beletörődő-passzív vagy önmagát feláldozó szerepkörből. A feladat az, hogy a saját életünk alakítását és az önmagunkról való gondoskodást újra a saját kezünkbe vegyük. Hogy arra figyeljünk, mik az érdekeink, a kívánságaink és az igényeink, hogy önmagukkal tudatosan és tisztelettel törődjünk, ahelyett, hogy mások elvárásaihoz igazodunk, vagy megragadunk a fájdalmas múltban.
Jogunk van hozzá, hogy barátságosan bánjunk önmagunkkal, hogy erősek legyünk, és ne várjunk arra, hogy a testünknek kiáltoznia kelljen, ha az életünk félresiklik.
A testi égető fájdalmak mögött gyakran fájdalmas, a lelket égető érzelmi élettapasztalatok állnak, amelyeket sokáig elnyomunk. Ilyenkor meg kellene kérdeznünk önmagunktól:
- Mi égeti a lelkemet?
- Ha elgondolkodom és szemügyre veszem a kiváltó helyzetet, milyen érzéseket fedezek fel?
- Hogyan bánok a haraggal olyan témák kapcsán, mint a határátlépések, hiányos ellátás, kapcsolati csalódás és igazságtalanság?
- Ha ránézek az életemre és a kapcsolataimra, mi hiányzik a legjobban?
- Hol érzem magam áldozatnak, és hol viselkedem ennek megfelelően?
- Milyen formában (például negatív önmeggyőződések formájában) ragaszkodom a saját sérüléseimhez?
- Hogyan bánhatnék a legbarátságosabb módon önmagammal ebben a helyzetben?
- Ha a saját kezembe venném az életemet, és nem félnék ilyen borzasztóan, akkor mit tennék?
- Értékelem kellően önmagamat?
- Szeretettel és elismeréssel kapcsolódom-e a testemhez?
- Hol hagyom túl hosszú ideje, hogy rosszul bánjanak velem?
Szabjunk tudatosan határokat, és ne kívülről várjuk a megváltást
Forduljunk befelé, ne kifelé, mint egy passzív áldozat. Szakadjunk el a múltunk érzelmi terheitől. Nyissuk ki a szívünket önmagunk előtt, és fedezzük fel önmagunk hiteles lényegét.
Próbáljunk meg, akár terápiás segítséggel, megszabadulni a negatív alapmeggyőződéseinktől, a régi haragjainktól és sérelmeinktől, miután ezeket tudomásul vettük, és biztonságos, megtartó közegben erőteljesen kifejezésre juttattuk, és kiengedtük a gőzt. Gondoskodjunk aktívan önmagunkról, szabjunk tudatosan határokat, és ne kívülről várjuk a megváltást, mint egy gyerek. Engedjük el azokat az embereket, akik vámpíréként szívják az energiánkat, és nem tesznek nekünk jót. Fedezzük fel a saját erőnket, az értékeinket és a szívbeli kívánságainkat.
Ezáltal megnyílhatunk a belső öröm előtt, amit átélhetünk, ha tökéletes élettárssá válunk önmagunk számára. Mondjunk igent az életre, semmit ne várjunk többé kívülről, és törődjünk szeretettel önmagunkkal. Váljunk nyitottá a saját teremtő, kreatív erőink, hajlamaink, tehetségeink előtt, akkor a visszanyert örömet, lelkesedést és szeretetet másokkal is megoszthatjuk. Érdemes a lehetséges háttérproblémák átbeszéléséhez érzelemfókuszú terapeuta segítségét kérni, hogy mélyebben megismerhessük önmagunkat, megtanuljuk önmagunkat elfogadni, és szükség esetén integratív pszichoszomatikus kezelésben részt venni. A testi tünetek optimális kezelésével párhuzamosan nagyon hasznos lehet az önerősítő és megküzdésorientált pszichoterápia.
Fotó: Adobe Stock