Jakab István – Léteznek-e ma még polihisztorok?
Sőt, vannak Ezoterikus Karácsonyi Fesztiválok is, ahol az egyik állandóan visszatérő előadó Jakab István. Foglalkozik a víz struktúrájával, de Jakab István neve egybeforrt a kombucha hazai elterjesztésével is. Személyes adalék, közel tizenhárom éve ismertem meg, amikor feleségem gyermeket várt. Az utcán mindenki megállított minket és a pocak formája, mérete alapján ismeretlenül is gratuláltak a születendő kisfiúhoz. Egyedül Jakab István volt az, aki ingás mérés után kijelentette: márpedig lány lesz a gyerek. Fruzsina azóta már majdnem kész nő. De kérdés, ezek után hová soroljuk be Jakab Istvánt.
– Amikor lehet, azt kérem, hogy engem leginkább polihisztornak kezeljenek, bár tudom, hogy a XXI. század elején ez elég bátor kijelentés. Ma már a tudományok számtalan résztudományra szakadtak, nem is beszélve az újabb felfedezések által indukált új rendszerekről. Az egészet átfogni, interdiszciplinárisan érvelni nehéz, és mégis nagyon egyszerű. A bölcseleti megközelítés eszközét Trikál Józseftől tanultam, aki a XX. század első felének okkultista gondolkodója volt. Ami akkor még okkultnak számított, ma már számtalan esetben értelmezett. Trikál József egykor úgy fogalmazott: Okkult annyit tesz, hogy homályban van, felfogott, észlelt jelenség, de még megfoghatatlan.
Bevallom, én is folyamatosan jutottam el a természetgyógyászat „kézzel fogható” eredményeitől az ezoterikáig. Ma már azonban, remélem, előadásaim és a vízstrutúrákkal foglalkozó könyvem is bizonyítja, hogy eredményeket lehet felmutatni egy új kutatási módszerrel – az analógiás meditációval.
Analógiás meditáció
– Mi ennek a lényege?
– Ismét egy okos embert idéznék, Nicola Teslát: Amikor a tudomány elkezdi a nem fizikai jelenségek tanulmányozását, nagyobb előrehaladást tesz egy évtized alatt, mint létezésének évszázadai során. Magam úgy gondolom, hogy az egységes elv, amely egyaránt képes működtetni az univerzumokat és a legkisebb egysejtű élőlényeket – a rend, amely a fémek kristályszerkezetének rendszerét kialakítja és fenntartja, analógiába kerüljön a világmindenség tágulásával – a mai napig lehetetlennek látszott. A világ megosztott. Az egyik oldalon a szerzett értelem páncéljában felvonult nehézlovasság. A másik oldalon mezítlábas Isten „bolondjai”, kezükben virágot szorongatva néznek az ég felé.
Az ember életében a fejlődés csúcsa, amikor visszajut az ősforráshoz, Istenhez, a szimbólumokhoz, az ezotériához. Ilyenkor a szivárvány hídján szeljük át a szakadékot. Megérkezve ősi valónkhoz a béke alázatos érzése tölti ki bensőnket. A meditáció során más tudatállapotba kerülünk, melyben tudatos elménk elcsendesedik, és a mélyből felemelkedik a tudattalan, hogy a bábeli zűrzavar előtti ősi nyelven szóljon hozzánk. A folyamatos „on-line” kapcsolat a kollektív tudattalannal lehetővé teszi, hogy a nap bármely szakaszában tehessél fel kérdéseket, és folyamatosan megkapd a válaszokat. Egy újságcikk kerül a kezedbe, vagy egy film kezdődik arról a témáról abban a pillanatban, amikor hosszú hetek óta először bekapcsolod a tv-t. Ez lehet fatalizmus vagy szinkronicitás, de tény, hogy működik.
Tudósaink az érzékelhető világra szőnek átláthatatlan pókhálót képleteikből. A bolondnak kikiáltottak a hit erejével sziklákat emelgetnek, éveken át csak „szent energiákkal” táplálkoznak, eközben boldogok és egészségesek. A szakadék évszázadok alatt hasadt közéjük. Ki fogja eldönteni, hogy világunk a káprázat illúziója vagy az igazi játszótér?!
– Aligha kérdéses, hogy Ön melyik csoportba tartozik.
– Mindenki Isten tisztaszemű „bolondjának” születik, és talpa alatt megszilárdul a végtelen, mikor első lépteit megteszi a semmiben. A szülő félelmei, a materializálódott környezet pofozgatja Isten gyermekét a tapasztalati világba. Csakhogy a járomban kitaposott úton a szárnyalásra szinte semmi lehetőség. Az álmokban gyakran felvillan még az igazi, gyönyörű világ végtelen vízeséseivel, zöld füvével, tiszta levegőjével, aztán megszólal az óra csengője, megmutatva azt a világot, amit az ember teremtett magának.
Hitünkkel hangoljuk testünket a szeretet energiájának befogadására
– Többször is említette, hogy a materializmus világával Isten termetményei állnak szemben.
– Az ember Istennel való kapcsolatának legfőbb bizonyítéka, hogy képes a szeretet megélésére. A szeretet energiája a Teremtő legfontosabb megnyilvánulása. Minden isteni teremtmény, teremtés úgy jött létre, hogy a Teremtő üzenetet – a Teremtő információt –, a szeretet energiáját befogadja, és saját fejlettségi szintjén ezt újra előállítja, majd visszaáramoltatja az univerzum egységes rendszerébe.
A szeretetenergia a Teremtő információ teljes spektrumát hordozza, ezt hívják fehér fénynek vagy a koronacsakránkon belépő, tiszta, isteni energiának. Hitünkkel hangoljuk testünket a szeretet energiájának befogadására, és amikor kitölti belsőnket a szeretet, akkor vagyunk képesek ezt a csodálatos energiát kisugározni.
Rajtunk múlik a pozitív energiamérleg
– Mi a feladatunk ebben a világban?
– Itt csücsül az égre bámulva egy csillogó szemű, barázdás tenyerű, tiszavirág-életű lényecske, aki ezt az egész csodát képes felfogni. Ez azt jelenti, hogy végtelen tömörítésben merev koponyacsontjában tudja értelmezni a Teremtő üzenet egészét, sőt isteni lényét megélve, a hit és a szeretet erejével képes teremteni, de akár a világmindenséget elpusztítani.
Az ember azon ritka lények közé tartozik, akik befogadják a Teremtő üzenet teljes spektrumát, és azt fénytörés nélkül újra elő tudják állítani. Ezért múlik rajtunk a világmindenség sorsa, az örök tágulás, Isten tökéletes művének megvalósítása. Más szavakkal: rajtunk múlik a pozitív energiamérleg, a szeretet kisugárzása, az alaphang megerősítése.
Gyakran ábrázolják az embert nagy energiaörvénnyel a feje fölött. Ő áll a földi kooperációs formarezonancia-rendszer gyújtópontjában, és ebből a pontból indulnak ki világteremtő gondolatai. Így teremt új galaxisokat, eget, Földet, csillagot, és újabb embereket – gyönyörű új univerzumokat – saját képmására.
Fotó: Adobe Stock