Jakab István – Léteznek-e ma még polihisztorok?

Sőt, van­nak Ezo­te­ri­kus Ka­rá­cso­nyi Fesz­ti­vá­lok is, ahol az egyik ál­lan­dó­an vissza­té­rő elő­adó Jakab István. Fog­lal­ko­zik a víz struk­tú­rá­já­val, de Jakab István ne­ve egy­be­forrt a kom­bu­cha ha­zai el­ter­jesz­té­sé­vel is. Sze­mé­lyes ada­lék, kö­zel ti­zen­há­rom éve is­mer­tem meg, ami­kor fe­le­sé­gem gyer­me­ket várt. Az ut­cán min­den­ki meg­ál­lí­tott min­ket és a po­cak for­má­ja, mé­re­te alap­ján is­me­ret­le­nül is gra­tu­lál­tak a szü­le­ten­dő kis­fi­ú­hoz. Egye­dül Jakab István volt az, aki in­gás mé­rés után ki­je­len­tet­te: már­pe­dig lány lesz a gye­rek. Fru­zsi­na azó­ta már majd­nem kész nő. De kér­dés, ezek után hová so­rol­juk be Ja­kab Ist­vánt.

– Ami­kor le­het, azt ké­rem, hogy en­gem le­g­in­kább po­li­hisz­tor­nak ke­zel­je­nek, bár tu­dom, hogy a XXI. szá­zad ele­jén ez elég bá­tor ki­je­len­tés. Ma már a tu­do­má­nyok szám­ta­lan rész­tu­do­mány­ra sza­kad­tak, nem is be­szél­ve az újabb fel­fe­de­zé­sek ál­tal in­du­kált új rend­sze­re­kről. Az egé­szet át­fog­ni, in­ter­di­szci­pli­ná­ri­san ér­vel­ni ne­héz, és még­is na­gyon egy­sze­rű. A böl­cse­le­ti meg­kö­ze­lí­tés esz­kö­zét Tri­kál Jó­zseftől ta­nul­tam, aki a XX. szá­zad el­ső fe­lé­nek ok­kul­tis­ta gon­dol­ko­dó­ja volt. Ami ak­kor még ok­kult­nak szá­mí­tott, ma már szám­ta­lan eset­ben ér­tel­me­zett. Tri­kál Jó­zsef egy­kor úgy fo­gal­ma­zott: Ok­kult annyit tesz, hogy ho­mály­ban van, fel­fo­gott, ész­lelt je­len­ség, de még meg­fog­ha­tat­lan.

Be­val­lom, én is fo­lya­ma­to­san ju­tot­tam el a ter­mé­szet­gyó­gyá­szat „kéz­zel fog­ha­tó” ered­mé­nye­i­től az ezo­te­ri­ká­ig. Ma már azon­ban, re­mé­lem, elő­adá­sa­im és a víz­stru­tú­rák­kal fog­lal­ko­zó köny­vem is bi­zo­nyít­ja, hogy ered­mé­nye­ket le­het fel­mu­tat­ni egy új ku­ta­tá­si mód­szer­rel – az ana­ló­gi­ás me­di­tá­ció­val.

Analógiás meditáció

– Mi en­nek a lény­ege?

– Is­mét egy okos em­bert idéz­nék, Ni­co­la Tes­lát: Ami­kor a tu­do­mány el­kez­di a nem fi­zi­kai je­len­sé­gek ta­nul­má­nyo­zá­sát, na­gyobb elő­re­ha­la­dást tesz egy év­ti­zed alatt, mint lé­te­zé­sé­nek év­szá­za­dai so­rán. Ma­gam úgy gon­do­lom, hogy az egy­sé­ges elv, amely egy­aránt ké­pes mű­köd­tet­ni az uni­ver­zu­mo­kat és a leg­ki­sebb egy­sej­tű élő­lé­nye­ket – a rend, amely a fé­mek kris­tály­szer­ke­ze­té­nek rend­sze­rét ki­ala­kít­ja és fenn­tart­ja, ana­ló­giá­ba ke­rül­jön a vi­lág­min­den­ség tá­gu­lá­sá­val – a mai na­pig le­he­tet­len­nek lát­szott. A vi­lág meg­osz­tott. Az egyik ol­da­lon a szer­zett ér­te­lem pán­cél­já­ban fel­vo­nult ne­héz­lo­vas­ság. A má­sik ol­da­lon me­zít­lá­bas Is­ten „bo­lond­jai”, ke­zük­ben vi­rá­got szo­ron­gat­va néz­nek az ég fe­lé.

Az em­ber éle­té­ben a fej­lő­dés csú­csa, ami­kor vissza­jut az ős­for­rás­hoz, Is­ten­hez, a szim­bó­lu­mok­hoz, az ezo­té­riá­hoz. Ilyen­kor a szi­vár­vány híd­ján szel­jük át a sza­ka­dé­kot. Meg­ér­kez­ve ősi va­lónk­hoz a bé­ke alá­za­tos ér­zé­se töl­ti ki ben­sőn­ket. A me­di­tá­ció so­rán más tu­da­tál­la­pot­ba ke­rü­lünk, mely­ben tu­da­tos el­ménk el­csen­de­se­dik, és a mély­ből fel­emel­ke­dik a tu­dat­ta­lan, hogy a bá­be­li zűr­za­var előt­ti ősi nyel­ven szól­jon hoz­zánk. A fo­lya­ma­tos „on-li­ne” kap­cso­lat a kol­lek­tív tu­dat­ta­lan­nal le­he­tő­vé te­szi, hogy a nap bár­mely sza­ka­szá­ban te­hes­sél fel kér­dé­se­ket, és fo­lya­ma­to­san meg­kapd a vá­la­szo­kat. Egy új­ság­cikk ke­rül a ke­zed­be, vagy egy film kez­dő­dik ar­ról a té­má­ról ab­ban a pil­la­nat­ban, ami­kor hosszú he­tek óta elő­ször be­kap­cso­lod a tv-t. Ez le­het fa­ta­liz­mus vagy szin­kro­ni­ci­tás, de tény, hogy mű­kö­dik.

Tu­dó­sa­ink az ér­zé­kel­he­tő vi­lág­ra sző­nek át­lát­ha­tat­lan pók­há­lót ké­ple­te­ik­ből. A bo­lond­nak ki­ki­ál­tot­tak a hit ere­jé­vel szi­klá­kat emel­get­nek, éve­ken át csak „szent ener­gi­ák­kal” táp­lál­koz­nak, eköz­ben bol­do­gok és egész­sé­ge­sek. A sza­ka­dék év­szá­za­dok alatt ha­sadt kö­zé­jük. Ki fog­ja el­dön­te­ni, hogy vi­lá­gunk a ká­prá­zat il­lú­zió­ja vagy az iga­zi ját­szó­tér?!

– Alig­ha kér­dé­ses, hogy Ön me­lyik cso­port­ba tar­to­zik.

– Min­den­ki Is­ten tisz­ta­sze­mű „bo­lond­já­nak” szü­le­tik, és tal­pa alatt meg­szi­lár­dul a vég­te­len, mi­kor el­ső lép­te­it meg­te­szi a sem­mi­ben. A szü­lő fé­lel­mei, a ma­te­ria­li­zá­ló­dott kör­nye­zet po­foz­gat­ja Is­ten gyer­me­két a ta­pasz­ta­la­ti vi­lág­ba. Csak­hogy a já­rom­ban ki­ta­po­sott úton a szár­nya­lás­ra szinte sem­mi le­he­tő­ség. Az ál­mok­ban gya­kran fel­vil­lan még az iga­zi, gyö­nyö­rű vi­lág vég­te­len ví­ze­sé­se­i­vel, zöld fü­vé­vel, tisz­ta le­ve­gő­jé­vel, az­tán meg­szó­lal az óra csen­gő­je, meg­mu­tat­va azt a vi­lá­got, amit az em­ber te­rem­tett ma­gá­nak.

Hi­tünk­kel han­gol­juk tes­tün­ket a sze­re­tet ener­giá­já­nak be­fo­ga­dá­sá­ra

– Több­ször is em­lí­tet­te, hogy a ma­te­ria­liz­mus vi­lá­gá­val Is­ten ter­met­mé­nyei áll­nak szem­ben.

– Az em­ber Is­ten­nel va­ló kap­cso­la­tá­nak leg­főbb bi­zo­nyí­té­ka, hogy ké­pes a sze­re­tet meg­élé­sé­re. A sze­re­tet ener­giá­ja a Te­rem­tő leg­fon­to­sabb meg­nyil­vá­nu­lá­sa. Min­den is­te­ni te­remtmény, te­rem­tés úgy jött lét­re, hogy a Te­rem­tő üze­ne­tet – a Te­rem­tő in­for­má­ci­ót –, a sze­re­tet ener­giá­ját be­fo­gad­ja, és sa­ját fej­lett­sé­gi szint­jén ezt új­ra elő­ál­lít­ja, majd vissza­ára­mol­tat­ja az uni­ver­zum egy­sé­ges rend­sze­ré­be.

A sze­re­te­te­ner­gia a Te­rem­tő in­for­má­ció tel­jes spek­tru­mát hor­doz­za, ezt hív­ják fe­hér fény­nek vagy a ko­ro­na­csa­krán­kon be­lé­pő, tisz­ta, is­te­ni ener­giá­nak. Hi­tünk­kel han­gol­juk tes­tün­ket a sze­re­tet ener­giá­já­nak be­fo­ga­dá­sá­ra, és ami­kor ki­töl­ti bel­sőn­ket a sze­re­tet, ak­kor va­gyunk ké­pe­sek ezt a cso­dá­la­tos ener­gi­át ki­su­gá­roz­ni.

Raj­tunk mú­lik a po­zi­tív ener­gia­mér­leg

 – Mi a fe­la­da­tunk eb­ben a vi­lág­ban?

– Itt csü­csül az ég­re bá­mul­va egy csil­lo­gó sze­mű, ba­ráz­dás te­nye­rű, ti­sza­vi­rág-éle­tű lé­nyecs­ke, aki ezt az egész cso­dát ké­pes fel­fog­ni. Ez azt je­len­ti, hogy vég­te­len tö­mö­rí­tés­ben me­rev ko­po­nya­csont­já­ban tud­ja ér­tel­mez­ni a Te­rem­tő üze­net egé­szét, sőt is­te­ni lé­nyét meg­él­ve, a hit és a sze­re­tet ere­jé­vel ké­pes te­rem­te­ni, de akár a vi­lág­min­den­sé­get el­pusz­tí­ta­ni.

Az em­ber azon rit­ka lé­nyek kö­zé tar­to­zik, akik be­fo­gad­ják a Te­rem­tő üze­net tel­jes spek­tru­mát, és azt fény­tö­rés nél­kül új­ra elő tud­ják ál­lí­ta­ni. Ezért mú­lik raj­tunk a vi­lág­min­den­ség sor­sa, az örök tá­gu­lás, Is­ten tö­ké­le­tes mű­vé­nek meg­va­ló­sí­tá­sa. Más sza­vak­kal: raj­tunk mú­lik a po­zi­tív ener­gia­mér­leg, a sze­re­tet ki­su­gár­zá­sa, az alap­hang meg­erő­sí­té­se.

Gya­kran ábrá­zol­ják az em­bert nagy ener­gia­ör­vénnyel a fe­je fö­lött. Ő áll a föl­di koo­pe­rá­ci­ós for­ma­re­zo­nan­cia-rend­szer gyúj­tó­pont­já­ban, és eb­ből a pont­ból in­dul­nak ki vi­lág­te­rem­tő gon­do­la­tai. Így te­remt új ga­la­xi­so­kat, eget, Föl­det, csil­la­got, és újabb em­be­re­ket – gyö­nyö­rű új uni­ver­zu­mo­kat – sa­ját kép­má­sá­ra.

Fotó: Adobe Stock