Müller Péter – Bölcs asszonyok, ostoba férfiak

Ha vele beszélget az ember, egyszerre éli meg ugyanazon dolog ellentéteit. Mert Müller Péter egyszerre gyermek és aggastyán. Müller Péter spirituális és praktikus. Müller Péter nagylelkű, ugyanakkor egészségesen kategorikus. S ezek a tulajdonságok nála nem állnak harcban, nem forgatják ki a személyiségét. Tökéletes egységben, hihetetlenül finom egyensúlyban vannak. Lehet, hogy ez a bölcsesség?

Visszanézve Müller Péter úgy látja: születésekor hozta magával azt a világot, amelyet később, immár érettebb fejjel kibontott.

– Már gyermekkoromban tudtam, hogy az akkor uralkodó elmélet hamis, a marxizmus nem az igazságról szól. Tudtam azt is, hogy amit az akkori jelentős filozófusok nem tudnak, azt a nagymamám pontosan látja és érti. Kiskoromban sok túlvilági élményben volt részem. Fölnéztem az égre, a csillagokra, s átéltem a fölismerést, hogy én onnan jöttem, oda térek majd vissza. Itt a földön csupán vendégségben járok. Ez az élmény hasonlatos volt ahhoz, mint amikor később az ember a világűrbe lépett, és onnan ismert a szülőbolygójára, csak éppen fordítva. Én innen lentről tekintettem fölfelé. A földre születést nagy kalandnak tartottam már akkor is. Hoztam még valamit magammal. A vágyat, a tudást, hogy egyszer jó lenne híres emberré válni. Ennek azonban nem adtam meg a kért árát, hiszen soha nem voltam hajlandó a politikába folyni.

Őrizzük meg magunkban a gyermeket

– Röviden hogyan jellemezné az akkori világot?

– Olyan világban éltem, ahol az embertől elvették a transzcendenciát. Azt gondolom azonban, hogy a sorsunkat jelentősen befolyásolja az önmagunkhoz való hűség. Arra a hűségre gondolok, amely az emlékeinkhez fűz bennünket. Minden ember mást és más élményt hoz magával a földre, s vannak nagyon súlyos karmák is, de ezektől eltekintve, alapvetően képesek vagyunk emlékezni és boldogulni.

– Az Atlantisz gyermekei című filmben az öreg így szól a kisfiúhoz: gyermekként az ember gondtalan és boldog, majd felnő, és megszakad a szíve.

– Az emberi lélek valamilyen okból visszavágyik a földre, szabályosan kiforszírozza a születését. Újból testben akar létezni, mert a szenvedély és az ambíciók lehúzzák ide, a földi, anyagjellegű dolgok közé. A törvényszerűség burkát áttöri az önakarat. Attól kezdve, hogy megszületik, az ember félni kezd a haláltól. Sírásunk nem más, mint a szenvedés kifejezése. A helytől szenvedünk. Az édesanyák pontosan tudják is, hogy a csecsemő sírdogálása sokkal többről szól, mint az éhség, az álmosság vagy a hasfájás. A testet öltött lélek létfájdalma van benne. Minden színdarabom erről a fájdalomról szól. Először 1990-ben kezdtem nyíltan beszélni a Kígyó és keresztben ilyen kérdésekről.

– Miért fontos, hogy megőrizzük magunkban a gyermeket?

– A gyermek ezoterikus gondolkodású lény. Jézus is úgy tekintett a gyermekekre, mint ártatlan, nyílt és szelíd lelkekre. Intett is, hogy csak az ártatlanság tiszta hitével lehet az igaz hazába kerülni. A hagyomány tudja, hogy minden emberben benne van a teljesség, ez az ember elidegeníthetetlen sajátja. Más kérdés persze, hogy ez a teljesség az idők során milyen mértékben fojtódik el, szorul háttérbe az emberben. Ha sötét erőknek engedelmeskedünk, akkor a ragyogó, tiszta fények elhalványulnak bennünk.

– Igaz, hogy csak akkor ismerjük meg a helyes utat, ha elvétjük azt?

– Ez így van. Sorsszerűen átmegyünk az első tévedés állapotán. Az elinduló gyermek és a jézusi gyermek nem ugyanaz. Az egyik még tiszta, a másik már megtisztult. Gyanútlan az egyik, a másiknak kifinomult hallása van. Az egyik még nem ismeri a saját erejét, a másik viszont már levágta a sárkányfejeket. A magunkkal hozott tisztaság még bármikor megkísérthető, a visszaszerzett tisztaság viszont már nem. Ez a különbség nagyon lényeges.

Lemaradtunk a nők mögött

– Ma már nyíltan beszélhet. Miért a Természetgyógyász magazint választotta legfőbb közvetítőként?

– A lappal már nagyon régi a kapcsolatom. Meghatározó az is, hogy a főszerkesztőt igazán szeretem, becsülöm. Külön előny, hogy hölgy.

– Ezt ritkán hallani egy férfi szájából.

– Lehet, de csak sajnálni tudom, ha mások nem látják, mennyi minden múlik manapság a nőkön. Úgy tapasztalom, hogy spirituális szempontból magasabb szinten állnak, mint a férfiak. S miközben a nők egyre érettebbé, kiforrottabbá váltak, mi valahogy lemaradtunk mögöttük. A különbség jól érzékelhető. Tulajdonképpen a bölcs anyák és az ostoba apák korát éljük.

– Milyen az igazi férfi?

– Papírforma szerint az úgynevezett igazi családban az apa, vagyis az atya bölcs, erélyes, hősies, tökéletesen megbízható, vagyis olyan, akinek a személyiségét mintául véve a gyermek kialakíthatja magában az istenképzetet. Na de hol van ilyen férfi manapság? Ha van is, nagyon ritka. Ez az emberiség nagy családjával kapcsolatban is így van. Egy jó vezető a szélesebb társadalomért, az egész földi életünkért képes a felelősségvállalásra. Okosan irányít, rendíthetetlenül, s nem roppan össze az első nehézség súlya alatt. De nincs ilyen atyja a látható világnak. Az emberek nagyon megszenvedik a hiányát, ezért hajlamosak bármilyen idiótát atyaként tisztelni. Márpedig ha igazi papája van a világnak, akkor abban a világban nagyon jó élni. Ha törődés, figyelem van, akkor nagyobb az esély arra, hogy érthető különbséget tegyünk a világosság és a sötétség között.

„Jöjjön el az anyák kora végre”

– A nők is csak emberek.

– Igen, de valahogy lehagyták a férfiakat. Miközben nincsenek igazi atyák, vannak nagyon jó anyák. Ezt világméretekben is meg lehet figyelni. Az atyák bölcsességének hiányáról árulkodik a harc, a nyomor, a halál. Nagyon sok helyen kell az életnek végérvényesen elromolnia ahhoz, hogy nyilvánvaló legyen: a férfiaknak komolyan fejlődniük kell. Magam is nőként, szinte anyaként élem meg például a háborút. Nem üzletet, pillanatnyi sikert, hatalmat látok benne, hanem halált, lelki gyötrelmet, sötét erőket. Azt hiszem, manapság az anya egyet jelent a nagybetűs emberrel. Aki a pusztulást nem anyaként éli meg, az nem igazi emberként éli meg. Nem azt állítom, hogy a nők szentek, de azt igen, hogy tudnak valamit, amit a férfiak nem. A Szűzanyáról szóló, Tolcsvayval készített színpadi művünknek nem véletlenül van egy ilyen sora: „Jöjjön el az anyák kora végre.”

Fotó: Adobe Stock