A bolygók helyzete az égen 2005. március havában

tgymagazin.hu

 

A mellékelt ábra a bolygók helyzetét ábrázolja 2005. március 1-jén. Az egyes égitestek egy hónapi haladását az ábra szélére rajzolt vonalakkal jelöltük.

Március 1-jén több mint egy hete a Halak havában járunk. Ez az égövi jegy az utolsó a sorban, a természet nagy, tavaszi újjászületése előtt. Az álmodozás, a felolvadás, a szétáradás hónapja ez. Itt az ideje, hogy felszínre hozzuk a lelkünk mélyén megbúvó valóságot, de ez egyben az egyetemes szeretet ideje is. Az idén különösen fontos, hogy átérezzük a szenvedők problémáit, és segítsünk, ha tudunk. Nagyon érzékenyek, együttérzők, a misztikumra nyitottak lehetünk ilyenkor, gondolatainkat és cselekedeteinket is érzelmeink uralják. A váratlan és szokatlan események, felfordulások tükrözik az emberi lélek mélyén dúló viharokat. És hogy ez most eluralja az életet, az a március elsején is fennálló bolygó halmozódás következménye. A Halak jegyében található ugyanis a Merkúr, a Vénusz és az Uránusz.

A segítőkészséget és az idealizmust ráadásul tovább erősíti, hogy a jegy mindkét ura, a Jupiter és a Neptunusz is levegő jegyben vannak, előbbi a Mérlegben, utóbbi a Vízöntőben. Az idealizmus iránti fogékonyság persze más irányba is elvihet minket, például spirituális igazságok nyomába eredhetünk. Kedvező ez a helyzet az Ikrek és a Nyilas szülötteknek, akiknek egyébként ez a hónap inkább kissé zavarosnak vagy szétfolyónak szokott tűnni. Többek között azért, mert könnyen ránk törhet a „tavaszi fáradtság”, és ilyenkor hajlamosak lehetünk tettek helyett inkább az álmodozásra.

Most annyiban más a helyzet, hogy a Mars ereje teljében van a Bak jegyében, és segít felemelkedni a csüggedőknek és a gátlásosaknak. Ugyanakkor a hónap elején a Mars és a Jupiter között feszült a kapcsolat, és az agresszív fellépés jogi bonyodalmakhoz vezethet, de ez a bolygó hatás gyorsan enyhül az idő előrehaladtával. Bár március 7-én, délután háromnegyed 5-kor a Mars már a Szaturnusszal áll szemben, és emiatt terveink és törekvéseink érnek nehezen célba. Az a legfontosabb, hogy a lehetőségekhez mérten kerüljük a feszültséget és a stresszt – lazítsunk!

 

 A Halak jele

Március 15-én, hajnali 1 órakor a Nap derékszögbe kerül a Plútóval. Legyünk felkészülve a régi értékek elengedésére és az újak befogadására, mert ez lesz a kihívás. Belső énünket, lelki világunkat, titkos szokásainkat is megváltoztathatjuk most, mert ez a bolygó állás kedvező ehhez. Arra is készüljünk fel, hogy 18-án, reggel fél 8-kor a Vénusz kerül derékszögbe a Plútóval, aminek következtében mindenféle emberi kapcsolatunk érzelmi hőfoka megnő. Szerencsére ez nem feltétlenül jár kellemetlen következményekkel.

Március 20-án, 13 óra 34 perckor lép be a Nap a Kos jegyébe. A nappal és az éjszaka egyforma hosszú, ez a tavaszi napéjegyenlőség ideje, a Kos havának kezdete. Felélénkül és újjászületik minden, nem csupán a természet, hanem az emberek gondolkodása, cselekvőkészsége is. A Kos jegyében a Nap erőben van. Ez az időszak különösen kedvező az Oroszlán, a Nyilas, a Vízöntő és az Ikrek szülötteknek, míg ezzel szemben a Mérleg szülöttek konfliktusokat élhetnek át társkapcsolati helyzetekben, míg a Rák szülöttek túlzottnak érezhetik a munkahelyi hajtást. Végül a Bak szülöttek a fegyelmet és a rendet hiányolhatják.

Még ugyanezen a napon a Mars is jegyet vált, és este háromnegyed 7-kor belép a Vízöntőbe. Ez a változás hangsúlyozza az élénkülést, a felemelkedést a földről az eszmék, gondolatok, ötletek szintjére. Még is alkalmas időszak ez együttes fizikai tevékenységekre, például sportolásra.

A barátkozási kedv élénkülését, a sokakban felébredő szexuális vágyat és szenvedélyt viszont az okozza, hogy két nappal később, 22- én, délután negyed 6-kor a Vénusz is belép a Kos jegyébe. Ugyanakkor ennek a bolygónak a helyzete ebben a jegyben ahhoz kevés, hogy a most induló kapcsolatok tartósakká is váljanak.

A Halak havának jógatesthelyzete ebben az évben legyen az ábrán látható úgynevezett „halfekvés”.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Kínai horoszkóp – Szeptember

Kínai horoszkóp – Szeptember

A hónap állatjegye: szeptember 8-tól október 10-ig: Tűz-Kakas
Kínai horoszkóp – Július

Kínai horoszkóp – Július

A hónap állatjegye: július 07-től augusztus 08-ig: Fa-Kecske
Kínai horoszkóp- Június

Kínai horoszkóp- Június

A hónap állatjegye június 06-tól július 06-ig: Fa-Ló
Kínai horoszkóp – Május

Kínai horoszkóp – Május

A hónap állatjegye: május.05-től június 06-ig: Víz-Kígyó
Rovatunk legolvasottabb cikkei
A Szarvas (május 21. – június 20.)

A Szarvas (május 21. – június 20.)

Az észak-amerikai indiánok életkereke a világidő és az azokhoz kötődő jelenségek, emberi tulajdonságok mindegyikét hivatott…
Búcsú Dr. Janák Lajos asztrológustól – Aki túlélt már néhány világvégét

Búcsú Dr. Janák Lajos asztrológustól – Aki túlélt már néhány világvégét

Fájó szívvel adunk hírt arról, hogy barátunk és munkatársunk augusztus 20-án eltávozott tőlünk. Aki szerette…
A Holló (szeptember 22. – október 22.)

A Holló (szeptember 22. – október 22.)

A mi nyugati civilizációnk egyre több tagjában realizálódik a jelenlegi Vízöntő kor egyik óriási felfedezése,…
Az Oroszlán otthona

Az Oroszlán otthona

A lakberendezés az érdeklődés középpontjában áll. A lakberendezési tanácsok a praktikustól az extrémig terjednek. Azonban…