Válaszol a humanisztikus asztrológus – Kapcsolati egyensúly
Kedves Péter!
25 éves vagyok. Két éve vagyunk együtt a párommal (ő Ikrek szülött), és úgy érzem, valahogy megrekedt a kapcsolatunk. Minketten még a szüleinknél lakunk. Én szeretnék családot, gyereket, de amikor szóba hozom az összeköltözést, ő sorolni kezdi ennek akdályait, és időt kér. Az érvei hétről hétre, hónapról hónapra változnak, ezért attól félek, csupán ürügyek. De a legjobban az zavar, hogy az előző barátnőjével nem szakította meg a kapcsolatot. Állítása szerint ugyan csak jó barátok maradtak, ez azonban azt jelenti, naponta legalább kétszer beszélnek telefonon. Ha ilyenkor jelen vagyok, teljesen fölöslegesnek érzem magam.
Nem tudom, van-e jövője ennek a kapcsolatnak, és ezzel az emberrel kell-e leélnem az életem? Erőltessem-e az együtt-élést vagy keressek valaki mást? A horoszkópjaink összehasonlításából nyilván megmondható, milyenek az esélyeink. Segítségedet köszönve üdvözöl:
L. Kata (Bak Nap, Kos Ascendens, Bika Hold)
Az első tanácsom: ne erőltess semmit.
A második is az.
A benned megnyilvánuló három asztrológiai énállapot, a Kos, a Bika és a Bak egyvalamiben közös: hihetetlen erővel képes akarni.
És a három jegy ereje benned összeadódik és megsokszorozódik.
Szerintem te magad sem tudod, hogy milyen elsöprő hatást gyakorolsz a környezetedre. Hogy milyen elképesztő nyomóerőt vagy képes kifejteni.
A newtoni törvények a lélekre is érvényesek. Amekkora nyomást alkalmazol egy másik emberen, ő ugyanakkora erővel áll ellen neked. Különösen, ha az a másik Ikrek szülött, vagyis levegő lényegű. Valójában ellen se áll. Inkább kitér. És ez igen-igen bosszantó, nem találni ugyanis rajta fogást sehol.
Úgy tűnik, éppen az köt össze benneteket – paradox módon –, ami elválaszt.
Az ő levegős könnyedségének szüksége van a te konkrét, földies energiáidra, mint nehezékre. Enélkül elsodródna, mint egy elszabadult léggömb. A te gyakorlatias, sűrű énednek pedig szüksége van az ő könnyed lazaságára, mint felhajtó erőre. Enélkül az élet dolgai olyan súlyos koloncként nehezednének rád, hogy mozdulni alig tudnál. Innen ez a se vele, se nélküle állapot.
Egyensúly megtalálása a kapcsolatban
Ellenirányba mozogtok, és közben szorosan tartjátok egymást. Mintha mérleghintán ülnétek: ahhoz, hogy az egyik fölfele menjen, a másiknak lefelé kell mozognia.
Az egyensúly megtalálása nehéz, de nem lehetetlen. Ha tudatában vagytok ennek a lelki dinamikának, ha tudtok beszélni róla, könnyebb. Ha látjátok, hogy az ellenmozgás törvényszerű, akkor nem a másikat vádoljátok, hogy akadályoz benneteket.
Néhány gondolat a „zavaró harmadikról”.
Az Ikrek levegős, más szóval kapcsolati jegy. Építi, gyűjti az ismeretségeket, a barátságokat. Ezek éltetik, ezekből töltekezik. Ha meg kell szakítania egyet, olyan, mintha egy végtagjától fosztanák meg.
Bert Hellinger szerint olyan a lelkünk, mint a Kékszakállú herceg vára – minden volt kapcsolatunk ott él bennünk, láthatatlanul, bezárt ajtók mögött.
Az Ikrek lelkében azonban minden ajtó nyitva áll, mindenki mindenhova átsétálhat, és át is sétál. Ez az esetében nem hűtlenséget jelent, hanem kapcsolati lezáratlanságot.
Szerintem erről is érdemes beszélni. Ezáltal lesz minden nehézség oka tudatosítható és kezelhető.
És érdemes könyvek, tréningek, szakemberek után érdeklődni.
A jövő pedig egyes-egyedül rajtatok múlik. Azon, képesek lesztek-e a kapcsolat kihívásait a saját javatokra fordítani, a másikban nem ellenfelet látni. A lét az egyensúly megtalálásában rejlik.
Kívánom, sikerüljön nektek.
Fotó: Adobe Stock