aura

Az energia embere – Interjú Majoros János Károly bioenergetikussal

Aki természetgyógyászattal foglalkozik vagy olvassa lapunkat, az mindenképpen találkozott már Majoros János Károly nevével. Sokan csudabogárnak tartják, mások tisztelik tudásáért és elkötelezettségéért, és vannak, akik…

A láthatóvá tett energia

Ha a szem a lélek tükre, akkor a bennünket körülvevő elektromágneses energiaburok, közismert nevén az aura, leginkább személyiségünk és lelkünk titkos térképe lehet. Titkos, hiszen…

Radionika, a samanisztikus gyógymódok modern változata

Werner Kosmus német természetgyógyász szerint rendhagyó diagnosztikai eljárása tulajdonképpen nem más, mint a samanizmus modern változata.
Gondolatok az auráról, a finom szerkezetű testekről és a csakrákról

Gondolatok az auráról, a finom szerkezetű testekről és a csakrákról

Az aura nem más, mint milliárdnyi sejtünk elektromos, elektromágneses jeleinek testen kívüli formációja. Minden sejtnek, szövetnek, szervnek megvan a rá jellemző egészséges és egészségestől eltérő…
meditáló nő aurával

Biofotonok: Az élet fénye

A biofotonok (a bio élet, a foton fény görögül, tehát élő fény), vagyis a biológiai fotonok a sejtekből álló élő szervezetek működése során jönnek létre.…
meditáló nő csakrákkal

Az auraburkok rendszere

Az ember megfelelően kitisztított, felkészített érzékszervi tudataival a legfinomabb, legérzékenyebb és legsokoldalúbb mérőműszer. Ennek alapfeltétele a testi-lelki tisztaság, a mindennapos gyakorlás és a helyes életmód…
meditáló nő a természetben

Az ember energiarendszere

A betegség a kör nyezettel való harmónia megbomlását jelenti. A magasabb szintű energiatestekben keletkezett energiahiány betegségként jelenik meg a fizikai testben. Ha ebbe a folyamatba…
különböző kristályok

Mit és hogyan kommunikálnak a kristályok?

A kristályos, azaz szabályos felépítésű szerkezettel bíró anyagok alapvető jelentőségűek az élet keletkezése és fenntartása során, hiszen az élet alapja a kristályos rendszerek energiafelvevő, -tároló…

Akupunktúra, holisztika, spiritualitás

Az 1990-es évek elején tartott előadást nálunk egy kínai professzor, aki mondandóját a következő szavakkal kezdte: „Mindenekelőtt elnézést kérek a hallgatóságtól, hogy én csak felületesen…
egy nő ül könyveken és nézi az univerzumot

A globális felmelegedés mágiája

Ahogyan múlnak fölöttünk az évek, erősödnek bennünk a balsejtelmek. Felszaporodni látszanak a jelek, hogy a globális felmelegedés, a klímaváltozás mellett a saját rossz életvitelünkért is…