Az energia embere – Interjú Majoros János Károly bioenergetikussal

Zimber Szilvia
#aura #bioenergetika #csakrák #energia #gyógyítás
Aki természetgyógyászattal foglalkozik vagy olvassa lapunkat, az mindenképpen találkozott már Majoros János Károly nevével. Sokan csudabogárnak tartják, mások tisztelik tudásáért és elkötelezettségéért, és vannak, akik úgy gondolják, neki köszönhetik az egészségüket. Bár azt mondja, a bioenergetikus nem gyógyít, hanem harmonizál, csodával határos gyógyulások is kötődnek a nevéhez. A magyar természetgyógyászok rendszerváltás utáni első generációjához tartozó, radiesztéziával, bioenergetikával és sok minden mással foglalkozó szakembert ezúttal nem a szakmájáról, hanem önmagáról faggattuk.

 – Nem fogott kezet és nem is ül mellém, inkább a szobában sétálgat. Mondják, előfordul, hogy inkább lépcsőzik, de nem száll be bárkivel a liftbe. Előre kikötötte, hogy a családjáról ne is kérdezzem. Mi ennek az oka?

– Félre ne értse, ez soha nem az adott személynek szól, és nem szeretnék udvariatlannak tűnni. Igyekszem vigyázni a magas energiaszintemre, amiért keményen megdolgoztam és megdolgozom mindennap, hiszen ez teszi lehetővé, hogy másoknak segítsek. Az emberek a kézfogás során és közel állva valójában mások étertestéből nyomelemeket kérnek, főleg cinket a nyirokból, szelént és jódot a pajzsmirigyből és krómot a hasnyálmirigyből. A kifinomult energiarendszerrel rendelkezők ezt érzik, és hátralépnek, ahogyan 100-150 éve még mindenki érezte ezt, és megtartotta a tiszteletteljes három lépés távolságot, nem nyomult be a másik személyes terébe. Az ortomolekuláris medicina szerint sok krónikus betegség ki sem alakulna, ha az emberek rendszeresen szednék a legfontosabb nyomelemeket és vitaminokat. A családtagjaimat sem szeretném kitenni annak, hogy a rájuk akár véletlenül gondoló olvasók energiát kérjenek tőlük, mint a tévében látható színészektől.

– Mégis gyakran megy emberek közé, előadásokat tart, energiaszint-felmérést végez… olyankor csökken az energiaszintje?

– Természetesen nem. A Fénykapcsolatban lévő személy energiáját szinte nem lehet „leszívni”, mert rögtön utántölti. Ezeket az eseményeket azért vállalom, hogy másoknak a szolgálatára lehessek. Felkészülök ezekre az alkalmakra, azt követően pedig dolgozom az esetlegesen kért nyomelemek tisztításán és feltöltésén. Mivel a meditációs finomenergiát a betegségekkel küzdők nem veszik, ezért sokkal hatékonyabban tudok segíteni a kristályok feltöltésével és átadásával, a telefonos és internetes tanácsadással. Korábban sokat tanítottam is, most már ritkábban vállalok tanítványt. Már csak azzal foglalkozom, akinek valamelyes gyakorlata van, lelkileg nyitott, és vegetáriánus.

– Vizsgáztatni viszont még hívják, bioenergetikából és reflexológiából sokan vizsgáztak önnél.

– Igen. Régebben sokkal többször, de néha még meghívnak. Csökken a vizsgákra jelentkezők száma. A vizsgáztatáshoz finom érzék, ráhangolódás, magas energiaszint szükséges. Éreznem kell a vizsgázót. De ugyanerre neki is szüksége van, mert akinek nem elég magas az energiaszintje, nem lehet jó gyógyító, sem jó bioenergetikus. Ezért azt is javasolni szoktam a vizsgázónak, hogy menjen el különböző autentikus beavatásokra, így növelje az energiaszintjét.

– Amikor ön nevelkedett, a szocializmus idején kinevették volna az ilyen gondolatokért. Aligha bioenergetikusnak készült kiskorában. Hogyan kezdődött?

– A nagynéném már ötéves koromban mondta, hogy különleges energiáim vannak. Aliz néni író médium volt és a szellemekkel beszélgetett. Nálunk a családban ez teljesen rendben volt, hogy van szellemvilág, és a szellemekkel beszélni lehet. Én ezzel gyerekkoromban egyáltalán nem foglalkoztam, de tudtam róla. Amúgy teljesen normális családi életet éltünk. Jó tanuló voltam, sportoltam, és ez a kettő le is kötött. Tízéves koromban határoztam el, hogy villamosmérnök leszek. Kézzelfogható dolgokra volt szükségem, az ésszel felérhető, egyértelmű témák érdekeltek. Hetente négyszer jártam edzésre, háromszor a vívóterembe és egyszer erőnlétire. Az Újpesti Dózsában vívtam, hét évig tőröztem, azután újabb hét évig kardoztam.

A legjobb edzőknél nevelkedtem, Somodi Lajosnál, Zarándi Csabánál. Később az egyik, ma is használatban lévő találmányom ebből született. Sok évtizedes kísérletezés folyt, hogy a kardvívásban megoldják a gépi találatjelzést, ugyanis itt nemcsak szúrás van, mint a tőrvívásban, hanem vágás is. A védéseken áthajló pengéket a négy oldalzsűri szemmel bírálta el, ami korábban sok vitára adott okot. Én villamosmérnökként egy tároló oszcilloszkóppal rögzítettem a különböző kardvívó szituációk rezgésképét. Ezeket analizálva meghatározható volt egy időzítés, mely egy találatjelző készülék elektronikájába építve képessé vált arra, hogy sokkal pontosabban eldöntse, jó volt-e a védés. Ma is ezen az alapelven működő találatjelzőket láthatunk a nagy világversenyeken.

Villamosmérnökből lett természetgyógyász

– Kanyarodjunk vissza még egy percre a gyermekkorára. A szülei mivel foglalkoztak?

– Édesapám a vendéglátóiparban dolgozott, a Gundel üzletvezetője lett, ami, különösen abban az időben, a gasztronómia csúcsát jelentette. Érdekes, most, hogy belegondolok: ő is vizsgáztatott, mint én, csak ő a vendéglátóipari szakiskolában. A vendéglátóst sokan lenézik, pedig ez elit szakma, persze a megfelelő színvonalon: nyelvtudás kell hozzá, mély emberismeret és a legkifinomultabb érzék. Az étel, a viselkedés, az illem jó energiaszintet igényel. Erről eszembe jut egy történet, ami jóval később esett meg velem. Itt, ebben a házban működött az Erzsébet étterem sok éven át. Egyszer hallom, amint odalent harsányan elkiabálja magát valaki. Nem sokkal később újra, és aztán újra… Jó idő volt, nyitva volt az ablak, zavart a kiabálás. Lementem megkérdezni, mi történik. Hát a szakács kiabál, amikor készen van a fogás, világosítottak fel.

Javasoltam, hogy használjanak inkább úgynevezett ételkész csengőt, mert a kiabálás energiáját átveszi az étel is, és ezt megérzik a vendégek. Másnap hallom a csilingelést: megfogadták a javaslatomat. Az étel nem csak attól finom, hogy benne van, aminek benne kell lennie, és megfelelő technológiával van elkészítve.
Az étel a szakács és a hely energiájától válik finommá. Azért szeretjük a legjobban édesanyánk, nagymamánk főztjét, mert abban az ő energiáik vannak benne.

– Az édesanyja mivel foglalkozott?

– Csecsemőgondozónak és védőnőnek tanult, ez is nagy odaadást és szeretetet, magas energiaszintet kívánó munka. Itthon nagy könyvtárunk volt, fontosnak tartották a műveltséget, a tanulást, és én igyekeztem ennek megfelelni. De nem csak az érdekelt, amit az iskolában tanítottak, hanem az asztrológia például. Voltak ilyen ismeretterjesztő könyveink, lexikonjaink még a háború előtti időkből, azokat bújtam, így már akkor olvastam a keleti vallásokról, filozófiákról is.

Az asztrológia egészségügyi oldala érdekelte

– Akkor ez is megalapozta az ezoterikus vonzódását.

– Igen, de engem nem a mindig népszerű sorsmeghatározás érdekelt, hanem az asztrológia és a keleti vallások gyakorlatias része.

– Magyarországon a rendszerváltás nyitotta ki a világot, attól fogva lehetett természetgyógyászattal foglalkozni, és attól fogva jöttek a keleti mesterek, tanítók és jógik. Ön az elsők között volt, aki főállású természetgyógyász lett. Ha nekem azt mondta volna a férjem, hogy otthagyja a jól fizető, biztos villamosmérnöki állását azért, hogy földsugárzást mérjen pálcával és energiát tegyen kristályokba, valószínűleg élénken tiltakoztam volna.

– Mit szólt a családja, amikor elhatározta, hogy a mérnöki állását felcseréli a kedvtelésére?

– Ez nem így kezdődött. A családom pontosan tudta, miről van szó, hiszen részesei voltak addigi életutamnak. Én már jóval korábban elkezdtem foglalkozni először a radiesztéziával, aztán a reflexológiával és a bioenergetikával is. Abban az időben, 1990-ben egyébként a Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézetben dolgoztam, analóg és digitális elektronikus áramkörök tervezésével és nagyszámítógépes rendszerekkel foglalkoztam. Ott a nyolcvanas évek végén éves szerződések voltak. Valamiért 1990 decemberében nekem féléves szerződést hoztak, és akkor legyintettem: tudjátok mit, ezt már nem írom alá! Addigra már kiváltottam az egyéni vállalkozóit, és végre főállásban azzal foglalkozhattam, ami érdekelt.

– Azóta sem vállalt állást a régi szakmájában?

– Időm se lett volna rá, annyi a tennivalóm mindig!

– Azt mondta, nem 1990-ben kezdődött, az akkori döntésének előzményei voltak.

– Igen. Addigra már nem csak a könyvekből tájékozódtam, számos tanfolyamot is elvégeztem, a legjobbaktól tanulhattam. Mint villamosmérnököt, először a radiesztézia fogott meg, ez teljesen kézzelfogható tudomány. Olvastam Palágyi Jolanda cikkét, ami felvillanyozott, azután tanultam dr. Janák Lajostól, jártam Oláh Andorhoz… elmentem Karl Everding reikitanfolyamára. A méréseim során kiderült, hogy a kézrátevő módszerek csupán az alsó három auraburokra hatnak, ezért inkább a buddhista Gyémánt Út módszereit ajánlom mindenkinek. 1989 júniusában kaptam első beavatásomat Láma Ole Nydahltól…

Beavatások és áldások növelték az energiaszintjét

– Miért olyan fontosak a beavatások?

– Mert azok növelik leginkább az ember energiaszintjét, több ezerszeresére, tízezerszeresére vagy még magasabbra. Én eddig negyvenhárom beavatást kaptam. Ezeket a finomenergiákat az veszi, akinek az alsó négy, ez életi auraburka valamennyire nyitott. Az átlagos embernek 20-30 centiméteres az éterteste, de ez kevés a beavatás jó vételéhez, hasznosításához, ehhez legalább másfél-két méteres étertestre van szükség.

– Ön látja, hogy kinek mekkora éterteste van?

– Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy megyek az utcán, és látom az emberek étertestét. Látom, persze, de nem foglalkozom vele. Ha viszont ráhangolódom az állapotfelmérés alkalmával, percek alatt meg tudom határozni az illető finomtesteinek az állapotát, és ezt meg is tudom tanítani másoknak. Ezt mindjárt a bemutatók, tanfolyamok elején megmutatom valakin, hogy lehessen értékelni a beavatás alatt elért energiaszint-növekedést. Az ez életi négy alsó auraburok felett van az 5–16. burok, ha ezeket is sikerül a vezetett meditációval megnyitni, az lehetővé teszi a karmikus, sok ezer éves információk tisztítását. Úgy kell ezt elképzelni, hogy az előző életeinkből hozzuk magunkkal a megoldatlan feladatokat, és ezek nem engednek továbblépni.

Ha ezeket sikerül letisztítani, akkor a fejlődésnek hihetetlen útja nyílik meg! Én a buddhizmus mind a négy ágán kaptam személyes beavatásokat és áldást. Kaptam személyes áldást őszentségétől a dalai lámától és a többi nagy vonalvezetőtől is. 1989-ben Tatabányán találkoztam egy híres jógival, a legfontosabb információkat tőle kaptam. Húsz füzetet telejegyzeteltem, még mindig abból élek. Védikus jógiktól és gyémánt utas buddhistáktól tanulok a legtöbbet, ez a két legősibb szisztéma. Tőlük tanultam az emberi energiarendszer felépítéséről, a védikus tanokról, az asztrológia energetikai oldaláról, a planétacsatornák és a szervek helyes feltöltéséről. Ekkor kezdődött minden: megtanultam, hogyan kell kinyitni az elakadásokat a saját energetikai rendszeremben, azután másokéban is.

– Mit keresnek ebben a történetben a kristályok?

– Rájöttem arra, hogy egyesével, például kézrátevéssel feltölteni az embereket nagyon fáradságos, idő- és energiaigényes. Ráadásul kockázatos is: közvetlen a kapcsolat, megvan a veszélye annak, hogy a beteg átadja  a betegségére jellemző miazmatikus kódjait, ami előhozhatja a kezelő saját sokgenerációs problémáit. Volt olyan gyógyító, aki ebbe bele is halt! Még dolgoztam a főállásomban, amikor elkészítettem az első feltöltött kristálymedálokat 1990 márciusában, majd odaadtam a munkatársaimnak. Az egyikük azt kérdezte tőlem három hét után, miféle csodamedál ez, mert kezd elmúlni az évek óta tartó allergiája. Emlékszem, a konyhaasztalon gyártottam a medálokat, és mindenkinek osztogattam, hogy lássam, milyen hatása van. Az eredmény várható volt a tibeti lámák tanításai alapján.

– Ebben az időben radiesztéziával is foglalkozott, de úgy tudom, ma már nem használ pálcát.

– A beavatások révén egyre jobban kifinomuló érzékszervi tudatok által bárki képes erre, eszközök nélkül is rá lehet kérdezni információkra, főleg az emberi energiarendszerrel kapcsolatosan… 

– A bioenergetikus valóban kézrátétellel gyógyít? Van ilyen?

– Ahogyan cikkeimben levezetem, a hagyományos kínai orvoslás szerint öt gyógyító-szint létezik. A legalacsonyabb szinten történik a testi érintkezés, ezért csak napi néhány kezelést engedhet meg magának a kezelő személy. A legmagasabb beavatásokkal rendelkező kezelő egy nagy teremben egyszerre száznál több klienst is harmonizálhat, ha megfelelő étertesti keringésük van. Tavaly a Lurdy Házban május 6-án és november 12-én tartottam 60-80 résztvevőnek vezetett meditációt. Az előadás elején kiosztottam a jelenlévőknek egy doboznyi 21 kristályos medált, hogy az előadás végén esedékes meditációra felkészüljön az energiakeringésük. A csupán néhány percet igénybe vevő, nagyon erős energiatér megjelenítésével járó meditáció során a résztvevők gerincében felfelé áramlik a kundalini energia, ez nagyon kellemes, selymes, meleg áramló érzés, ki lehet velem próbálni.

A meditációs erőtereket egyre jobban növelve, érzik a testükben a finomenergiák áramlását. Ez kitisztítja a szerveket, közben egyre csökkentve a szülőkkel, nagyszülőkkel, korábbi párkapcsolatokban részt vevőkkel való kötöttségeket, amelyek akadályozzák céljai elérését. Meditációval kitisztíthatók az akadályok, elengedhetők azok a rokonok, akik az egyes szerveinken „lógnak”, abból merítve energiát. Így az ember egyre szabadabbá válik, és ezt át is éli. A Hoszszú Élet Buddha és a Buddhaanya meditációval sejtszintű fiatalítást lehet elérni, úgyhogy egyre kevésbé számít a naptár szerinti életkor. A nők nem szorulnak plasztikai műtétre, kisimul a bőrük, a csakrák tisztulásával rendeződik az azokkal kapcsolatban lévő belsőelválasztású mirigyek hormonszintje, ezáltal fogyás, de akár még mellnagyobbítás is lehetséges!

– Nehéz ezt elképzelnie egy laikusnak.

– Meg is lehet tapasztalni. Akinek már van egy kis gyakorlata a meditációban, vegetáriánus táplálkozást folytat és jógázik, ezáltal nyitottabbak a csakrái és jobb a befogadókészsége, az hamar megérzi az energiatereket, könnyebben veszi az információkat. Azért hangsúlyozom a vegetáriánus étrendet, mert ha valaki tisztán, ölésmentesen táplálkozik, annak a kisugárzása is más, selymesebb, kellemesebb energiája lesz, és a sejtszintű tisztulás hatására jobban veszi a magas szintű beavatások rezgéseit. Mindenképpen szükség van arra, hogy ismerjünk valamilyen csakratisztítási módszert, hogy egyre inkább uraljuk ezáltal az elemeket, és ne azok uraljanak bennünket! Egyre tisztább lesz az érzékelőképesség, az ember elkezdi érezni önmagán és másokon a bolygóállások hatását, a testben, a meridiánokon lévő energiablokádokat, az életvezetés akadályait.

Meggyőződésem, hogy azért születtünk, azaz kaptunk fizikai testet, hogy ezeket az ismereteket elsajátíthassuk, különben csak elpocsékolnánk a drága emberi létet. A különlegesen tiszta energiaszint megszerzéséért születtünk, de a legtöbben nem tudják, hogyan tehetik ezt meg, nem ismerik a módszereket. Nincs kapcsolatuk az élő Fénynyel. Amikor Jakab István barátom meghívott a VNTV televízióba beszélgetésre, a második felvétel előtt ráhangolódtam azokra az emberekre, akik nézik majd a televíziót, hogy még jobban feltöltsem az energiaszintemet. Aki megtisztul és elkezdi érezni az energiákat, az nem csak a jót, de a kellemetlent is sokkal jobban érzékeli.

Száz évvel ezelőtt nagyobb volt az ember éterteste, mint a mai emberé, és jobban érzékelte az energetikai teret. Az ember kellemetlennek érzi, ha az energetikai terébe behatolnak, kivéve persze a közvetlen hozzátartozóit. Ezért is van szükségem arra, hogy távolságot tartsak. A szívcentrumon keresztül kapcsolódhatunk a Fényhez, ez biztosítja számunkra a magas energiaszintet, több tízezerszeres energiaszintet az átlaghoz képest, és egy kiterjedt, akár 60-70 méteres éteri testet. Nekem több mint száz méter az étertestem.

– Mást is el tud juttatni ebbe az állapotba?

– Vezetett meditációkkal néhány hét vagy hónap alatt el tudom juttatni a nyitott embereket egy olyan életerőszintre, hogy több tíz méteres étertestük legyen. Ez egy könnyű testérzetet biztosít. Ilyennek kellene lennie az ember alapállapotának. A szervek kitisztulnak, a bőr megfiatalodik, és megszabadulnak azoktól a láthatatlan családi kötésektől, amik elszívják az életenergiát. Azért van az emberek többségének igen csekély energiaszintje, azért betegednek meg és öregszenek, mert a szerveiken ott „lógnak” a rokonok, a korábbi párkapcsolatok pókhálószerű kötései, és ezeken keresztül elfolyik az életenergiájuk.

– Térjünk még vissza egy kicsit a hőskorhoz, a természetgyógyászat 1997-es szabályozásához. Hogyan került be az alapítók, az első vizsgáztatók közé?

– Mindenki ismert abban a körben. Már 1992 júniusában írtam a Természetgyógyászat című folyóiratba az energiarendszer asztrológiai vonatkozásairól, a csakrák és szervek kapcsolatáról. Janák Lajos 1993 közepén meghívott a Cserepes házba, hogy tartsak előadást asztrológusoknak az asztrológia egészségügyi és energetikai, illetve meditációs vonatkozásairól. Akkor ezzel még nemigen foglalkozott senki. 1995-ben volt Salgótarjánban a SZITA, a Szintrehozó Természetgyógyászati Alapképzés, jórészt ennek résztvevői közül kerültek ki a későbbi vizsgáztatók, mindannyian ismertük egymást, egymástól tanultunk. 1997-ben Béky László hívott fel azzal, hogy nekem is jelentkeznem kellene, hogy bioenergetikából és reflexológiából vizsgáztató lehessek. Jelentkeztem, behívtak, levizsgáztam, és attól fogva oktathattam, vizsgáztathattam. De azután is folyamatosan tanultam és növeltem az energiaszintemet. Ennek az egyik legjobb módja a beavatások mellett a meditáció. 

– Mennyit meditál egy nap?

– Általában három órát. A meditáció nagyon fontos számomra, mert akkor tudok megfelelni az emberek igényeinek, ha megfelelő energiaszinten vagyok. Ma sokan nehezen tudják lecsillapítani az elme játékait, folyamatosan a béta-agyhullámok 20 hertz feletti tartományában vannak. Ezt a zaklatott állapotot a meridiánblokádoknak tulajdoníthatjuk. Izomlazítással és légzéstechnikákkal tudunk a meditációs állapotot elősegítő alfa-agyhullám alsó, 7-8 hertzes tartományába kerülni. Ott a szervi tudatalattikból felhozhatjuk a család érzelmi lerakódásait, egészen a fogantatástól kezdve. Hét hertz alatt természetes módon a legtöbb ember elalszik. A tenyérben tartott auranövelő medáloknak van egy különleges hozadékuk: a szervi meridiánok megnyílásával az elme lecsillapodik, és nemcsak az alfa alsó tartományába, hanem théta-állapotba is lehet kerülni, vagyis elalvás nélkül rá lehet látni a mentális akadályokra.

– Említette a vegetáriánus táplálkozást. Ezt ön is követi, vagy csak egy-egy böjti időszakban tartja?

– Huszonéve így táplálkozom, és mellette természetesen szedek vitaminokat, ásványi anyagokat. Sajnos a föld ma már nem azt adja, amit régen. A tej 100-150 évvel ezelőtt gyógyító ital volt, ezt adták kúraszerűen a tüdő- és gyomorbetegeknek, az akkor élő tehenek magasabb energiaszintje miatt. Száz évvel ezelőtt az átlagemberek tudatossága a szív magasságában volt, ma a köldökük alá csökkent, és ennek az egyik oka a húsfogyasztást kielégíteni kívánó, az állatok elleni világméretű háború.

– Amikor beteg, természetgyógyászati módszerekkel kezelteti magát, vagy önmagát is meg tudja gyógyítani?

– Miután a mindennapos meditációval folyamatosan ellenőrzöm energetikai állapotomat, ha esetleg mégis úgy érzem, hogy valami nincs teljesen rendben, a bekért Fénnyel elmúlik a kellemetlen testérzet. Voltaképpen a természetgyógyászati terápiák is a szervek energiaszintjét, az étertest méretét növelik, akár homeopátiáról, fitoterápiáról, aromaterápiáról vagy népi gyógymódokról van szó. De a legtöbb ismert eljárás heteken keresztül alkalmazva legfeljebb néhányszor tíz centiméterrel növelik az étertestet, ami jelent valamelyes eredményt, de ez nem átütő.

A sokmilliószoros energiaszintre töltött féldrágakövek a megfelelő szervekkel rezonálva, megnyitják a föld, víz, tűz és levegő elem rezgésein, a fejtető auraburkain keresztülhatoló energiacsatornákat, és képesek legalább az alsó négy auraburok tekintetében felvinni a kundalini energiát a fejtetőig. Ezzel a szervek energiaszintje legalább a százszorosa lesz, beindul a szervezet öngyógyító, önregeneráló folyamata. Ez testi szinten a szervek életerejének a növekedését adja, sejtszinten pedig a sejtmembránok két oldala között beáll a –80 millivoltos membránpotenciál, mely elősegíti, hogy a sejtből kijussanak a nehézfémek és az anyagcsere termékek, ugyanakkor kívülről bejussanak a tápanyagok, a vitaminok és a nyomelemek. Javul a sejtmembrán áteresztőképessége, jobban felszívódnak a bevitt anyagok, a mérhető antioxidánsszint 20-30 százalékot nő mindössze három hét alatt.

Kisugárzásuk alapján választ táplálékkiegészítőket

– Ön milyen vitaminokat, ásványi anyagokat szed? Hogyan dönti el, hogy mire van szüksége?

– Nem csak az a probléma, hogy a táplálékainkban nincsen benne az, amire szükségünk van, hanem az is, hogy ha túl alacsony az energiaszint, zárva vannak az energetikai csatornák, akkor nem szívódik fel a tápanyag. Ezért vashiányosak például nagyon sokan. Mindent szedek, amire úgy gondolom, szükség van, a teljes spektrumot. Régen még bemértem, melyik táplálékkiegészítőre van szükségem, ma már érzem a kisugárzásukat, és az alapján döntök. Amikor 2000 körül megjelent a Q10 a bioboltokban, megkértem az eladót, hogy mind a négyféle dobozt rakja elém, és kipróbáltam, hogy melyiknek a legjobb a rezgése, azt választottam. Magyarországon a vas mellett a leggyakoribb a cink, a jód és a szelén hiánya.

A cink hiánya nyirokproblémákhoz vezet, a jód és a szelén a pajzsmirigy működéséhez kell. Dr. Török Szilvesztertől tanultam – már 1989-ben jártam hozzá –, hogy ha a nyakamra kék jódot kenek, annak a felszívódása megmutatja, mennyire vagyok jódhiányos. A krómra elsősorban a hasnyálmirigynek van szüksége, azért olyan sok a cukorbeteg, mert krómhiányosak az emberek – és szeretethiányosak, a króm vénuszi fém.

– Említette, hogy jógázik, az nem túl dinamikus sport, ön viszont jó kondiban van. Sportol mást is?

– Futok, járom a természetet. A sport az életem része maradt.

– Említett már néhány okot, amiért megbetegednek az emberek. Miért olyan nehéz meggyógyulni?

– Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a betegség valami kívülről jött rossz, és ebben megerősít az orvostudomány: fertőzések, vírusok, járványok, megfázás… így aztán a megoldást is kívülről várjuk. Pedig az ok és annak megszüntetése is valójában bennünk rejlik. Az emberek nem akarnak változni, nehezen engedik el a régi dolgokat, előfordul, hogy valójában, tudat alatt nem is akarnak meggyógyulni, mert valamiért lelkileg kényelmes számukra a betegség: sajnálják őket, foglalkoznak, törődnek velük, ki tudnak csikarni egy kis szeretetet, figyelmet, és erről nem akarnak lemondani – néha inkább belehalnak.

A gyógyulás nem lehetséges az energiaszint növelése nélkül. Sokféleképpen lehet növelni az energiaszintet, ahogy szó volt róla, többek közt vegetáriánus táplálkozással, testmozgással, pozitív lelki beállítottsággal, meditációval, de a gyakorlat azt mutatja, hogy az általam feltöltött kristályok alkalmazása a leghatékonyabb módszer a szervek gyors feltöltéséhez, ezáltal a szervezet önmagát kezdi regenerálni.

– Sokan úgy gondolják, az emberiség megérett a pusztulásra, mások új aranykorról beszélnek. Ön hogyan látja az emberiség jövőjét?

– Bizakodón! A mostani Kali-juga, azaz Vaskor végén vagyunk. Azon múlik minden, hogy lesz-e elég ember, aki tölteni tudja energiával a többieket és a Földanyát. János jelenései szerint 144 ezer fehér ruhás, vagyis nagy energiaszintű beavatott kiválasztott hozhatja el a változást. Mások szerint néhány tízezer, milliószoros energiaszintű ember elég lesz ehhez, és túllendül a világ a mélyponton.

Foto: Shutterstock
 

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Az érzékenység és a nyitottság a legjobb gyógymód

Az érzékenység és a nyitottság a legjobb gyógymód

Dr. Bíró Csilla gyógyszerész nemcsak a patikáját vezeti, hanem az egészségügyi problémájukkal hozzá fordulóknak is…
Szőke Lajos: Jó kérdés a kulcskérdés

Szőke Lajos: Jó kérdés a kulcskérdés

Kez­det­ben volt a ter­mé­szet­gyó­gyá­szat, és egy má­sik kez­det­ben volt a Ter­mé­szet­gyó­gyá­szat. Az idők so­rán mind­ket­tő…