A láthatóvá tett energia

tgymagazin.hu
#aura #csakrák #energia #párkapcsolat
Ha a szem a lélek tükre, akkor a bennünket körülvevő elektromágneses energiaburok, közismert nevén az aura, leginkább személyiségünk és lelkünk titkos térképe lehet. Titkos, hiszen a legtöbb ember számára láthatatlan. Legalábbis az volt eddig.

Mindannyian ismerünk olyanokat, akiket nem áldott meg a sors túlságosan előnyös külsővel, mégis, amikor megismerkedünk velük, szépnek, sőt vonzóak találjuk őket. S miért van az, hogy míg egyesek az első pillanatban rokonszenvesek, másokat ugyanilyen gyorsan ellenszenvesnek titulálunk, és elhúzódunk tőlük, anélkül, hogy bármit is tudnánk róluk? Ezt a bizonyos kisugárzást nem látjuk, nem tudjuk kitapintani, megfogni, mégis érezzük, tudjuk, hogy létezik az energia.

Egy amerikai tudós, Guy Coggins, tucatnyi tudóstársával együtt, feltalálta és kifejlesztette azt a készüléket, amelynek segítségével bárki láthatja, milyen a saját aurája. A Progen Aura Camera, a világon egyedülálló módon, képes bio-visszacsatolás útján megmérni az élő szervezetet körülvevő elektromágneses mezőt, ezt digitálisan rekonstruálja, ezzel láthatóvá téve a mező színeit.

A magyar auraszakértő Oszter Tamás már 1997 óta foglalkozik az aurával, annak megismerésével és elemzésével. Többek között az amerikai Hippocrates Intézetben tanult, az aura elemzését elsőként magától Guy Cogginstól, az aura kamera feltalálójától sajátította el. Neki köszönhető, hogy a rendszer hazánkba is eljutott.

Az energia titkos térképe

Egyedülálló élmény először megpillantani a fényképen az auránkat. Olyan, mintha először néznénk tükörbe. Az élmény csak fokozódik, amikor elkezdődik az elemzés. Sorra kinyílnak azok a bizonyos titkos kisajtók, amelyek mögött megpillanthatjuk valódi énünket. Olyan információkat is szerezhetünk magunkról, illetve érzéseinkről, amelyekről talán nincs is tudomásunk. Önmagunkat ugyanis megpróbálhatjuk becsapni, az auránk azonban nem hazudik.

Az aurafotó valójában egy térképhez hasonlít, amelyen lelkünk, egyéniségünk változásait is nyomon követhetjük. Jól látszik, milyen beállítottságúak vagyunk, mekkora energiaszinttel rendelkezünk. Az első talán leglátványosabb élmény auránk színének megpillantása. A számítógépre kapcsolt gép tulajdonképpen az elektromágneses hullámok rezgését, színeit mutatja meg, amelyek segítségével könnyedén azonosíthatjuk, milyen tulajdonságokkal rendelkezők csoportjába tartozunk.

A képen éppúgy látszanak a pillanatnyi érzéseinknek, gondolatainknak, a külső hatások nyomai, ahogy a régmúlt már-már elfelejtett eseményeinek lenyomatai is.

Akár az ujjlenyomatunk, az auránk is egyedi, bár folyamatos mozgásban van és folyamatosan változik. Éppúgy, ahogy gondolataink, érzéseink, energiaszintünk vagy akár az életünk is. De ahogy jellemvonásaink csak lassan, évek alatt változnak, a hangulatunk viszont akár óránként is, a kép is nagyobb részben állandó, míg egy kisebb részén akár percenként is változhat. Mondjuk három különböző alkalommal készített aurafotóból újabb és újabb titkokat fedezhetünk fel magunkról, nyomon követhetjük, hogy életünk vajon jó mederben halad-e, vagy a látszattal ellentétben az elmúlt eseményeinek, törekvéseinek láthatóan számunkra inkább negatív eredménye lehet.

Az igazi önmegismerés csodája

Az újszülöttek aurája szinte kivétel nélkül sötétlila, azaz indigó, amely magában rejt minden lehetőséget, ez a kezdet és a vég, a semmi és a minden színe. Életünk végén az auránk éppen ehhez a színhez tér vissza, tükrözve a végtelen bölcsességet, a megtapasztalt életérzések és élmények tökéletes harmóniáját, ahol a kör újra bezárul, teret nyitva egy újfajta megtapasztalásnak, felkészítve minket az út folytatására. Úgy hároméves koráig mindenkinek megvan a képessége, hogy láthassa az aurát, ahogy rengeteg más képesség és bölcsesség birtokában is van. Bár elmondani még nem mindenki tudja szüleinek, de az abszolút bölcsességgel születünk. Keveseknek megmaradnak hároméves kor után is a képességeik, például korunk elismert tisztánlátói és auralátói, elismert energiagyógyítói is ilyenek. Legtöbbünknek azonban szinte teljesen elvesznek ezek a képességei, és auránk színe is elkezd változni.

Ahogy cseperedünk, elkezdenek kialakulni személyiségjegyeink, az érzéseink és gondolataink elkezdenek egymásra épülni, ezzel változtatva a mező színeit. Ezekből a színekből, a színek egymásra hatásából tudja kiolvasni a szakértő, hogy személyiségünk, gondolataink, érzéseink éppen milyen szinten állnak, a kisugárzásunknak melyek azok az elemei, amelyek alapján mások megítélnek minket, mik a lehetséges okai akár anyagi, akár lelki problémáinknak, miért is nem sikerül mondjuk túltennünk magunkat bizonyos múltbéli élményeken.

Mindenkinek van legalább egy fő életfeladata, vagy vannak rejtett képességei, amelyekről eddig még nem is tudott. A lehetséges életfeladatok is, a képességek is jól látszanak a képen. Információt kapunk arról is, hogy egyes betegségeknek mik a lelki okai. A betegségeknek a közhiedelemmel ellentétben első lépésben nem genetikai, hanem a legtöbb esetben lelki okai vannak. Ha a lelki okot sikeresen felderítjük és kezeljük, az okozat, maga a betegség önmagától elkezd „felszívódni”. Ha a betegséget, legyen az testi vagy lelki betegség, csupán tünetileg kezeljük, a gyökér, az ok sértetlen marad és törvényszerűen újra kísérteni fog minket.

Az energia által láthatóvá tett csakrák

Az elektromagnetikus mezőn belül helyezkedik el testünk, amelyben eddig 72 ezer energiaközpontot ismertünk fel. Hét fő energiaközpontban összpontosul ez a robusztus energia, ezeket más néven csakráknak hívjuk. Egy 1986-ban indult kutatás-fejlesztés eredményeként mára az aurakamerát összekapcsolva egy számítógépes rendszerrel meg lehet állapítani (és természetesen nézni) a csakrák töltöttségi állapotát, valamint a test-lélek-szellem elektromagnetikus egyensúlyát is. Itt felderítjük érzéseink hatásait a csakrákra, amelyek további visszahatással vannak az érzéseinkre, egészségünkre. Amennyiben pontosan látjuk, melyik csakrában milyen elváltozás keletkezett, a problémás csakra kezelésével a bennünket gyötrő gondok megoldása kézenfekvővé, egyszerűvé válik.

Párkapcsolatunk titkos gátjai

A számítógépes szoftver képes élőben megmutatni, hogyan változik auránk gondolataink és érzéseink hatására. A kiterjedése csökken, a színe pedig részben sötétpirosra vált például, ha valami olyanra gondolunk, amely feszültté tesz minket. Ha viszont szerelmünkre gondolunk, vagy egy gyönyörű, hűsítő tengerpartra képzeljük magunkat, az aura egy része zöldeskékre változik. Az eljárás úgy működik, hogy két kezünket ún. bioszenzorra helyezzük, ami közvetlen kapcsolatot teremt legfinomabb energiáink és a számítógép között.

Ha párunkkal megyünk auraelemzésre, megtehetjük, hogy párunk az egyik kezét az egyik szenzorra, mi a másik kezünket a másik szenzorra rakjuk. Majd az elemző felkér bennünket, hogy a szabad kezeinket kulcsoljuk össze, és abban a pillanatban a monitorra pillantva megtörténik a csoda: kettőnk közös aurája elevenedik meg a képen! Szinte azonnal kiderül, hogy energiáink mennyire harmonizálnak egymással, hogy elősegíti vagy gátolja energiáinkat, fejlődésünket a másik közelsége, vagy éppen stagnálásra késztet, rosszabb esetben elnyom minket. Ha harmonikus párt alkotunk, az estleges feszült aurákból a közös aura nyugodtra változik, a gondolataink nagyjából egyszerre változnak, érzéseink harmonizálják párunk érzéseit is.

Hívők, hamisítók és kételkedők

Mint mindent, ami a világon sikeres és működik, az aurafényképezést is hamisítják. Általában nagy bevásárlóközpontokban ütik fel a fejüket, és tömegcikket csinálnak belőle. Persze ez csak egy kétes hatékonyságú szoftver, nem egy kamera, de megtévesztő lehet. Magyarországon egyetlen igazi aurakamera van, Oszter Tamás tulajdonában.

A készüléket és egy fejlettebb változatát számos nyugati országban használják a hagyományos orvoslásban is. Svájcban például még a mentőkocsikban is elhelyezik, mivel például a szívinfarktust előbb jelzi, mint az EKG.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Álomfejtés: Kis kommunikáció – Hidak

Álomfejtés: Kis kommunikáció – Hidak

Egy jó álomból holisztikus kilátás nyílik. Mit nevezek jó álomnak? Azt, amelyre az ember emlékszik,…
Kétkulacsos kommunikáció

Kétkulacsos kommunikáció

A szerepek, amelyeket a kommunikációban felveszünk, igen sokáig kísérnek bennünket. Olykor már ezekkel a szerepekkel…
Szepes Mária – Bűn és a bíró 2. rész – Sujtár Borbála ítélete

Szepes Mária – Bűn és a bíró 2. rész – Sujtár Borbála ítélete

Szepes Mária (Papír Mária) 1908. december 14-én született Budapesten. Szepes Béla képzőművésszel, többszörös atléta- és…
Álomfejtés: A méz az élet záloga

Álomfejtés: A méz az élet záloga

Egy jó álomból holisztikus kilátás nyílik. Mit nevezek jó álomnak? Azt, amelyre az ember emlékszik,…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Álomfejtés: John nem tud lemerülni, de tud vízen járni!

Álomfejtés: John nem tud lemerülni, de tud vízen járni!

Egy jó álomból holisztikus kilátás nyílik. Mit nevezek jó álomnak? Azt, amelyre az ember emlékszik,…
Álomfejtés: Kötélhágcsó, híd, öv és kehely

Álomfejtés: Kötélhágcsó, híd, öv és kehely

Egy jó álomból holisztikus kilátás nyílik. Mit nevezek jó álomnak? Azt, amelyre az ember emlékszik,…