Balkezesség tudománya

tgymagazin.hu
#agy #agyműködés #balkezesség #híres emberek
Míg korábban megbélyegezték őket, ma a tudomány egyre nagyobb érdeklődést mutat a balkezesek iránt, akiknek a jobbkezességre berendezett világban kell helytállniuk.

A negatív bélyeg egy csapásra pozitív lehetőséggé alakult a balkezesség tekintetében. Ugyanis feltűnő, hogy a neves művészek, tudósok, politikusok és sportolók közül milyen sokan balkezesek.

Óvatos becslések szerint az emberek 10-25 százaléka e csoportba sorolható. Ez azt jelenti, hogy a finom motorikát igénylő mozdulatokat és tevékenységeket, mint például az írást, a csavarhúzást, a fogmosást stb. a bal kezükkel végzik. Azonban a durvább motorikájú mozdulatokban, mint a labda elkapásában és eldobásában szintén bal kézzel ügyesebbek. Jobb kezük alárendelt szerepet játszik, például támaszkodáshoz, tárgyak megtartásához használják.

A balkezesség nem tekinthető sem abnormitásnak, sem rossz szokásnak, amit nádpálcával kell büntetni, „átnevelni” – sőt, ellenkezőleg. A balkezesség a normális agyműködés variánsa, amire azonban egyelőre nincs tudományos magyarázat. Talán éppen ezért veszi körül annyi titokzatosság. És mint mindent, ami nem illik a „normálisnak” vélt sémába, ezt a jelenséget is övezi némi elutasítás, rosszallás.

A középkorban a balkezes asszonyokat boszorkánynak tartották, és sokukat megégették. Később, az iparosodás korában és az azzal együtt járó szabványosítási hullám kapcsán a balkezesek automatikusan kitűntek másságukkal. Aki a futószalagon másképp, fordítva végezte a mozdulatokat, zavarta a gyártási folyamatot.

Kétbalkezesek és linkek?

Az általános iskoláztatási kötelezettség bevezetésével a balkezesség szintén a szabványosított oktatási módszertan akadályává vált. A balkezeseket gyakran pszichológiai esetnek tekintették. A korabeli pszichológusok közül Sir Cyril Burt (brit gyermekpszichológus) 1937-ben a következőket írta a balkezesekről: „Kancsalok, dadognak, csoszognak és imbolyogva járnak, olyanok, mint a fóka a szárazföldön. Ügyetlenek a játékokban, esetlenek és buták.” E sorok alapján sejthető, akkoriban milyen drámát kellett átélniük a balkezeseknek. A helyzetet tovább rontja, hogy az iszlám kultúrában a balkezességet a mai napig szó szerint stigmatizálják, mert a bal kezet tisztátalannak tartják. De az európai kultúrkörben is úgy tartjuk, hogy aki bal lábbal kelt fel, annak rossz napja van. Aki ügyetlen, arra azt mondjuk: kétbalkezes. Aki „link” (jövevényszó, amely a német links szóból származik, jelentése: bal, bal oldali), az pedig nem éppen egyenes jelleméről, megbízhatóságáról híres.

Azt, hogy melyik kezünk a domináns, alapvetően agyunk határozza meg. A domináns kéz az ellenkező oldali agyfélteke dominanciáját tükrözi. A jobb és a bal agyfélteke alapvetően más-más funkciókra specializálódott. A bal féltekében található a beszédközpont, az analitikus gondolkodás kérgi területe és az intellektus. A jobb féltekében a képi fantázia, a dallammemória, szociális érzékelésünk és az intuíció foglal helyet.

Az agyféltekék működésbeli eltérése

Dr. Stefan Gutwinski, a berlini Charité Klinika kutató pszichiátere szerint a jobbkezesség előnye, hogy hatására jobban kifejlődik a kéz finom motorikája. Ugyanakkor mind a jobb-, mind a balkezesek egyformán hozzáférnek agyuk nem domináns féltekéjéhez is. A kutatók feltételezik, hogy a balkezeseknél a két agyfélteke jobban, hatékonyabban kommunikál egymással.

Tény, hogy az agyféltekék működésbeli eltérése ad némi támpontot ahhoz, hogy megítéljük, az élet mely területein mennyiben térnek el a jobb- és balkezesek képességei, és mennyiben különböző a személyiségük. Természetesen túlságosan leegyszerűsített lenne a lateralitás (oldaliság) alapján általánosítani, és jobb-, illetve balkezes személyiségekről beszélni. Nem minden balkezes pusztán intuícióira hagyatkozva old meg feladatokat, problémákat, és nyilvánvalóan nem minden jobbkezes tisztán racionális gondolkodású.

A legújabb kutatási eredmények azonban arra engednek következtetni, hogy a jobb- és balkezesek eltérő módon terveznek és eltérő módon viselkednek csoportban. Feltűnőek a különbségek a stresszre adott reakciókban is, ami valószínűleg azzal magyarázható, hogy stressz hatására megszűnik a két agyfélteke közötti kommunikáció, így ezekben a helyzetekben csak a domináns agyfélteke működik.

Balkezesek a tudomány érdeklődésének homlokterében

Általában elmondható, hogy a balkezesség kutatása nagyban hozzájárult agyunk plaszticitásának feltérképezéséhez. E tudományos ismeretek segíthetnek az agyvérzést szenvedett betegek, az agydaganatban szenvedők, illetve az agyi sérülést szenvedett emberek gyógykezelésében. Létezik azonban számos egyéb aspektus, amelyek miatt a balkezesség különösen érdekli az agykutatókat.

Dr. Stefan Gutwinski számára például az egyik legizgalmasabb kérdés a következő: „Ha a jobb- és a balkezesség egyenlő értékű, miért vannak kevesebben a balkezesek? És egyáltalán miért létezik egyoldali agyfélteke-dominancia? Ha a szívet nézzük, ez a szervünk az esetek 99,9 százalékában a mellkas bal oldalán foglal helyet. Semmi ok nincs rá, hogy a szív a jobb oldalon helyezkedjen el. Akkor mi lehet az oka, hogy néhány embernél a jobb agyfélteke a domináns? Talán a meglepetés, a másik fél megtévesztése? A sportolóknál például kifejezetten előnyös a balkezesség, mert a jobbkezes ellenfél nehezebben tudja megbecsülni, milyen mozdulatra számíthat a balkezestől.”

Az evolúciós folyamatra visszatekintve megállapíthatjuk, hogy a haszontalannak bizonyuló funkciók a fejlődés során kiválasztódnak. A jobb- és balkezesség aránya kb. 9:1 – ez olyan modell, amelynek már régen el kellett volna tűnnie. Csakhogy régészeti leletek, pl. marokkövek és lándzsahegyek bizonyítják, hogy már a kőkori őseink között is voltak balkezesek, sőt számarányuk jóval nagyobb volt, mint napjainkban, becslések szerint fele-fele arányban voltak jobb-, illetve balkezesek. Egyes kutatók ezért azt feltételezik, hogy tulajdonképpen sokkal több balkezes él közöttünk, mint amennyit a statisztikai számok kimutatnak. A probléma az, hogy az érintettek közül a legtöbben nem is sejtik, hogy balkezesnek születtek, mert korán átnevelték őket, vagy a környezet utánzása révén önként váltak jobbkezessé.

Amikor az átnevelés gondokat okoz

A pszichológusok szerint az átnevelt balkezesek soha nem válnak valódi jobbkezesekké. Állandó problémákkal kell szembesülniük, amelyek hátterében a motoros folyamatok idegrendszeri irányítása áll.

Egy 2002- ben publikált, a balkezesek átnevelésének hosszú távú hatásait vizsgáló, pozitronemissziós tomográfiával végzett kutatás (Freiburgi Egyetem) bizonyította, hogy a jobbkezessé átnevelt balkezeseknél írás közben mindkét agyfélteke aktív. Ennek hatására az egyén hamarabb elfárad. A következmény: memóriazavarok, koncentrációzavarok, olvasással és helyesírással kapcsolatos problémák, a jobb-bal oldal tévesztése, a finom motorika zavarai, esetleg beszédzavarok.

Hogyan fordítható vissza balkezessé, akit átneveltek?

A legtöbben, akik egy egyszerű teszt alapján megtudják, hogy balkezesek, szeretnének minél hamarabb balkezessé válni. Az oda vezető út azonban ugyanúgy beavatkozást jelent az agyi struktúrákba, mint a korábbi jobbkezessé nevelés, ezért óvatosan kell eljárni. Andrea Hayek-Schwarz pedagógus és balkezes-tanácsadó (Bécs) szerint nagyon fontos a megfelelő időpont megválasztása. Nagy hiba lenne a visszanevelést akkor elkezdeni, amikor az illető krízist él át, vagy éppen súlyos stresszt okozó életfázisban van. Végül is a visszanevelés komoly változás az egyén életében. Kellemesnek, örömtelinek kell lennie, nem szabad teljesítménykényszer alá helyezni a tanulót. Fontos, hogy a foglalkozást erre kiképzett személy végezze. A visszanevelés mögött álló motivációt is ellenőrizni kell, nem szabad, hogy a tanuló eltúlzott reményeket vagy elvárásokat támasszon a természetes balkezességhez való visszatéréssel kapcsolatban. Ez újabb pszichés problémák forrása lehet.

Fontos tanácsok szülőknek

Hogy gyermekük fejlődése optimális legyen, és balkezesként is jól érezze magát a jobbkezesek világában, a szülőknek érdemes figyelembe venniük az alábbi ajánlásokat:

A lateralitás viszonylag kis korban világosan megmutatkozik. Figyeljük meg, melyik kezével nyúl a kicsi a tárgyakért, evéskor, és melyik kezének hüvelykujját szopja. Figyelje meg a gyermeket. Egyéves korától már világosan megállapítható, melyik keze a domináns. Bízzon megfigyeléseiben, és bátran beszéljen róla másokkal is.

Az a gyermek, aki kétéves kora után bal kezével nyúl a dolgok után, bal kezét használja játszáshoz, balkezes. Ne engedje, hogy mások – akár jó szándéktól vezérelve – megpróbálják a gyermeket jobb kezének használatára átnevelni.

Néhány gyermek megpróbálja jobbkezes társait utánozni – ez azonban sok tekintetben hátrányosan befolyásolja a gyermek fejlődését. Magyarázza el gyermekének, hogy balkezesként is teljes értékű, bátorítsa, hogy használja a bal kezét. Ehhez hozzátartozik saját szóhasználatunk ellenőrzése: kerüljük a kétbalkezes, kétballábas, link alak stb. kifejezéseket. Olyan játékokat vegyen neki, amelyek jobb és bal kézzel egyaránt használhatók.

Segítsen gyermekének az írás megtanulása során a megfelelő testtartás felvételében. Ha nem biztos benne, hogy ön vagy a gyermeke jobb- vagy balkezes-e, kérjen professzionális segítséget, teszteltesse magát/a gyermeket.

Gondoljon rá, hogy mindenkinek joga van olyannak lennie, amilyennek született. A balkezesség sajátos identitást jelent, és az egyén csak akkor tud kibontakozni, teljes életet élni, ha megélheti ezt az identitást. A balkezesség ugyanannyira normális dolog, mint a jobbkezesség. Ettől senki nem butább, ügyetlenebb, sem zseniálisabb, híresebb vagy sikeresebb, mint ha jobbkezes lenne.

Tudnivalók a balkezesekkel kapcsolatban

A balkezesek…
…jobban képesek az egyes hangokat megkülönböztetni, közülük több a zenész.

…között több a magányos, és közülük többen gyermektelenek.
…gyakran rendkívül tehetségesek.
…között több a szőke.
…közül feltűnően sok az ügyvéd, az építész és a művész.
…között több a dohányos, mint a jobbkezesek között.
…hajlamosabbak a vegetarianizmusra.
…közül a legtöbben a márciustól júliusig tartó időszakban születnek.
…általában jobban képesek a tükörírást elolvasni vagy írni, de a legjobbak ebben az átnevelt balkezesek.

A bal és a jobb félteke eltérő funkciókat lát el. A balkezeseknél a jobb agyfélteke, míg a jobbkezeseknél a bal agyfélteke a dominánsan működő oldal

Híres balkezesek

Politikusok: Nagy Frigyes porosz király, Napóleon, Viktória királynő, Mahátma Gandhi, Franz Josef Strauss, Fidel Castro, Bill Clinton, Barack Obama.

Színészek: Charlie Chaplin, Greta Garbo, Klaus Kinski, Marilyn Monroe, Goldie Hawn, Kim Basinger, Bruce Willis, Demi Moore, Julia Roberts, Angelina Jolie.

Költők, írók és bölcselők: Goethe, Andersen, Mark Twain, Nietzsche, Franz Kafka.

Képzőművészek: Leonardo da Vinci, Albrecht Dürer, Raffaelo, Peter Paul Rubens, Caspar David Friedrich, Käthe Kollwitz, Paul Klee.

Zeneművészek: Mozart, Beethoven, Robert Schumann, Niccolo Paganini, Enrico Caruso, Maurice Ravel, Paul Simon, Bob Dylan, Jimi Hendrix, Ringo Starr, Paul McCartney, David Bowie, Sting, Phil Collins, Kurt Cobain.

Sportolók: Pelé, Muhammad Ali, Mark Spitz, Jimmy Connors, Björn Borg, Martina Navratilova, John McEnroe, Ayrton Senna, Diego Maradona, Szeles Mónika.

Fotó: Shutterstock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
A zene okossá tesz

A zene okossá tesz

A ze­ne­ta­nu­lás ja­vít­ja a gyer­me­kek szó­me­mó­riá­ját. Ezt a Hong­kon­gi Egye­tem ku­ta­tói ál­la­pí­tot­ták meg. Ki­lenc­ven, 6–15…