Dutyiban

Néger vagyok, sokadmagammal bebörtönözve. A rabok magas kispadon ülnek sorban, ülőkén. Középen pedig egy hatalmas kosárlabdapálya van. De autóversenyeket is rendeznek itt. Én mindkét versenyben részt veszek. A kosárlabdameccset elveszítjük

Kitalálom, hogy rendezzünk a kisebbeknek is meccset, akik már kikerültek a dutyiból. Ha egy meccsszakasznak vége van, akkor egyszerre kell a vizeldében produkálnunk.

A meccs végeredményét nem szabad hangszalagra rögzíteni, de én kitalálom, hogyan lehet ezt megtenni: megnyomok egy gombot, beindul egy versenyautó, az eleje ide-oda verődik, de nem megy el.

A főnök mechanikus problémára gondol, de az autónak semmi baja. Felrakják egy magaslatra az autót, leállított motorral. Én közben felugrom egy másik padocskára, át akarok menni az autószerelő részlegbe.
De félek, mert túl meredek.

De egyszer csak még is az autószerelőkhöz kerülök, nem is tudom, hogyan. És még magasabbra, a legfelső emeletre. Ott a haverommal kitalálunk egy jelrendszert, hogy mégis csak rögzíthessük a meccsek eredményét.

Sikerül átmennem a börtön olyan részére, ahol a dilisek vannak. Innen rejtjelezünk a barátommal, hogy az ellenőröknek túljárhassunk az eszén. De mire az ellenőrök odaérnek, a rejtjel elszáll a fejünkből. Így én is dilisnek tettetem magam. Az ellenőrök kérdik, mennyi időre vagyok bekasztlizva. Én összevissza habogok, nem válaszolok rendesen. Megállapítják, hogy dilis vagyok.

Amikor megkérdem a barátomat, mikor üssük le az ellenőröket, hogy kiszabaduljunk, azt feleli, hogy a megfelelő időben. Az ellenőröket leütöm.

Újabb kosármeccs. Ezt is elveszítjük, de a pálya végén ott a feleségem. Néger nő, van egy szőke, göndör hajú kislányunk. A feleségem kérdi, ki nyert a meccsen?

– Az ellenség. Mi vesztettünk – válaszolom.

Kedves Ruth!

Anyukám járatja az újságot, ott láttam, hogy az álmokat be lehet küldeni. Én igen sokat álmodok. Nagyon büszke lennék, ha válaszolna, illetve ha segítene megfejteni ezt a dutyis álmot. 14 éves vagyok, nyolcadikos. A legnagyobb börtönöm talán az iskola. A srácokkal jó, de tanulni nagyon nem szeretek. A múlt év végén meg is húztak matekból. A pótvizsga miatt nem tudtam elmenni a családdal nyaralni. De még külön el kellett halasztanom a pótvizsgát, mert megbetegedtem, szamárköhögést kaptam. Egyetlen örömöm az volt, hogy az osztályfőnököm – Pocok – lelkiismeret-furdalással vette tudomásul nyomorult helyzetemet, amikor végre átengedett. Örültem a kínjának, mert fölösleges volt kiszúrnia velem. Szóval én rossz tanuló vagyok, anyukámmal járjuk a pályaválasztási tanácsadókat, hogy egy ilyen sötét alak, mint amilyen én vagyok, mit kezdhet magával.

A másik börtönöm a szörnyű bőrbajom: ekcémás vagyok születésem óta. Többször feküdtem különféle kórházakban, fulladásaim is vannak, azon kívül szörnyű viszketés kínoz, néha véresre vakarom magam, akkor még rosszabb az egész.

Szóval ez vagyok én, ez a szamárköhögős néger, akit dilisnek tartanak, de a végén valahogy kikerülök a börtönből, bár a meccseket sorra elveszítem. Ott viszont vár a feleségem és a kislányom. Apukám autószerelő, talán ezért jött be a szerelőműhely. De én nem akarok autószerelő sem lenni. Kisebb koromban autóversenyzőnek képzeltem magam. Kíváncsi vagyok, lát-e bennem valamit.

Üdvözlettel: Norbert

Kedves Norbert!

Azt látom magában, amit megmutatott: enyhe öniróniát, kitörési vágyat, némi találékonyságot. Szorult helyzetben is helyén van a szíve, nem adja fel a küzdelmet. Az álom helyzetképet rajzol pillanatnyi életéről, ahogyan a bőrében érzi magát. Harcol a felnőttekkel. A főnököt átejti a beindított autóval, az ellenőröket leüti. De van egy barátja, akivel szövetkezni tud és fel akarja karolni a kisebbeket. Részt vesz a versenyeken. Ez nagyon fontos, mert érződik a levél hangvételéből, hogy a valóságban is ki kell verekednie magát különféle helyzetekből: a bukott diák és a bőrbaj a két legfontosabb. Ha az ember részt vesz az eseményeken, megtapasztalhatja, mire képes és mire nem. És akkor nem fog mást hibáztatni, akárhogyan is alakulnak a dolgok. Ezt fontos megértenie, mert az ilyen ekcémás bőrbajok lelki hátterében agresszióproblémák húzódnak. Az agresszióval az egész világnak baja van, különben nem lenne elárasztva a filmpiac akciófilmekkel, A „kiütés” a bőrön zseniális tünetben jelzi a kitörni vágyó indulatot, a viszketés, ami igen megkínozhatja nekülönben. De ez sem tart örökké. Ki kell találnia a korlátozott helyzetből. Két kitalálás is van az álomban: az egyik a kisebb gyerekek számára a meccs, a másik a hangszalagra rögzített meccseredmény.

Sőt, van egy harmadik is: a jelrendszer a barátjával, amit később el is felejt. Azt kell kitalálnia, hogy mi fékezi a tanulást, a továbbjutást, a haladását. Mert az akadályok eredendően mindig belül vannak, és amikor kívül megoldunk egy helyzetet, lényegében egy-egy pszichés akadályon lépünk túl. Olyasmire gondolok, mint önbizalomhiány, félelmek, a dolgok félbehagyása, tudatlanság. Az is valamiféle lelki akadály, ami arra készteti az álomban, hogy elvegyüljön a dilisek közé, illetve, hogy dilisnek tettesse magát. Próbálkozásai olykor „meredekek”, olykor félresikerülnek, mint például a hangszalagra valóeredmény rögzítés.

Összességében azt olvasom ki az álomból, hogy a kis csatákat elveszíti, de a háborút megnyeri. Vagyis kikerül a dutyiból. Úgyhogy csatázzon csak tovább. A labdameccsek az álom szimbolikában nagyon ígéretesek, mint kommunikációs csörték. Ha pedig az álmodót, mint a versenyautót tekintjük, ott az történt, hogy a főnök nem találja a mechanikus problémát, ami persze nincs is. Ez csak átverés volt.

Olvasóim nevében is köszönöm levelét, üdvözlettel: