A fiúknak nehezebb?-Hogyan oldjuk meg a problémákat?

tgymagazin.hu
#nevelés #oktatás #pszichológiai probléma
Az utóbbi években meglepő jelenség figyelhető meg a gimnáziumokban: a lányok általában jobb átlaggal érettségiznek, mint a fiúk. Egy német felmérés szerint az általában inkább tipikusan fiúkat vonzó egyetemi szakokon (matematika, számítástechnika, természettudomány, technológia) az első három évben a fiúk negyven százaléka változtat szakirányt, harminc százalékuk teljesen abbahagyja az egyetemet, mert belátja, hogy nem jól választott, vagy alapvetően nem tudja az elvárt szintet teljesíteni. Ez az érintetteknek fatális, közgazdasági szempontból pedig nagyon drága. Ennek ellenére nem sokan foglalkoznak azzal, hogy felderítsék, mi állhat ennek a hátterében.

Ezért nehezebb a fiúknak

Ha jobban meg akarjuk érteni a fiúk helyzetét, az iniciációval, vagyis a fiatalok személyiségfejlődésével és felnőtté válásával kell foglalkoznunk. A válasz ugyanis az: a fiúknak hiányoznak a férfi mentorok, akik mellettük állnak a kamaszkor alatt, irányt mutatnak és megfelelő, együtt érző módon kísérik őket a felnőtté válás felé vezető úton. A hiányzó férfikép okai a következő pontokban keresendők:

  • A gyerekek nagy része korán, akár már egyéves korában bekerül a bölcsődei ellátásba, hiszen a szüleiknek dolgozniuk kell. Ezekben az intézményekben szinte kizárólag nők dolgoznak.
  • A legtöbb kisgyerek az óvodában is csak nőkkel találkozik. Az alsó tagozatos tanárok nagy része is nő, a felső tagozaton és a gimnáziumokban szintén 70-80 százalék körüli a női tanerő aránya.
  • Főleg kamaszkorban óriási szükségük lenne a fiúknak a férfi tanárokra, hogy legyen egy felnőtt férfi az életükben, akihez mérhetik magukat, akivel megküzdhetnek, aki irányt mutat. Az apa nem elég, más férfiakra is szükségük van a fiúknak az életükben ahhoz, hogy a kamaszodás folyamatát kezelni tudják. Az apák ráadásul szintén gyakran nincsenek jelen a gyerek életében illetve mindennapjaiban.
  • Ha azonban hiányoznak ezek a személyek, akikhez kötődhetnének, a fiúk személyiségfejlődése elakadhat, vagy egyoldalúan a női érték- és kommunikációs rendszer alapján folyik. A tanárnők nem igazán tudnak oldani ezen a hiányon, a fiúknak férfiakra van szükségük! A fiúknak mindennap egy óra „apáskodásra” van szükségük ahhoz, hogy megfelelően tudjanak fejlődni.
  • A fiúkban gyakran van egy vadabb energia, mellyel a tanárnők nem feltétlenül tudnak mit kezdeni, kellemetlennek, gyanúsnak, veszélyesnek, nem odaillőnek, „rossznak” érezhetik. A fiúknak azonban pont a személyiségfejlődésük szempontjából szükségük van arra, hogy ezt az energiát le tudják vezetni, adott esetben hangosabban, erőteljesebben ki tudják fejezni, mint a lányok. Ez nem rossz, ez egyszerűen természetes egy fiúnál. A fiúk egyszerűen mások, mint a lányok.
  • Pontosan emiatt a fiúknak mindenképpen szükségük van megfelelő és időben elvégzett iniciációs rituálékra, melyekben megmutathatják az erejüket, a bátorságukat, a rátermettségüket. És arra is szükségük van, hogy ezért elismerjék őket, elsősorban férfiak. Ez fontos pedagógiai és társadalmi feladat, melyet mostanáig teljesen elhanyagoltunk.
  • Ha a fiúk nem vehetnek részt ezeken a rituálékon, az problémát okoz. A fejlődésük elakad, lelassul, mert nincs ott senki, aki teljes belsőjükkel együtt elfogadná őket. Aki megértené, szeretettel, komolysággal, megfelelő humorral végigvezetné őket a kamaszkorukon. Ez a legfőbb oka annak, hogy a fiúk nehezebben fejlődnek, mint a lányok, és – legalábbis az iskolarendszerben – a gyengébbik nemmé váltak.

Hogyan oldható meg ez a probléma?

A probléma átfogó elemzése azonban bármilyen fontos, még csak az első lépés. Az anyáknak be kell látniuk, hogy bármennyire is próbálkoznak, egy idő után már nem tudják megadni a kamaszodó fiaiknak azt, amire szükségük van: férfi támogatást, iránymutatást, energiát. Honnan jöjjön ez tehát? Alapvetően három lehetőség van, melyek akár ki is egészíthetik egymást.

A helyes út

A kereszt- vagy bérmaapáknak nagyon fontos szerepük van. Hiszen ők általában már jó kapcsolatot ápolnak a fiúkkal. De más rokon férfi – nagybácsi, nagyapa –, illetve a baráti családokból kikerülő férfiak is szóba jöhetnek. Nekik az a feladatuk, hogy támogassák a fiúkat a néha nehézkes kamaszkor alatt, segítsenek nekik az akadályok leküzdésében, és a fiúk javát szem előtt tartva támogassák, kísérjék őket.

Ez akkor történhet meg a legtermészetesebben, ha a felnőtt férfi időt tölt a fiúval, kirándulni viszi, közös élményeket szerez vele, és eközben, ha alkalom adódik, sokat beszélget vele. Egy kenuzás, egy többnapos hegyi kirándulás, egy túra, amely testileg is kihívást jelent a fiú számára, például tökéletes példa.

Ugyanez vonatkozik természetesen az apákra is!

A szülőknek határozottan támogatniuk kell a fiúkat abban, hogy egyesületi keretek között sportoljanak. Ezzel ugyanis több legyet is üthetnek egy csapásra:

  • A fiúk szabott kereteket kapnak a szabadidejükben is.
  • Kimozoghatják magukat, ez jól kiegyenlíti az iskolai tanulást.
  • Felállnak a számítógép elől, megismerhetik a testi erősségeiket és megtapasztalhatják a határaikat.
  • Az egyesületben hasonló korú fiúkkal találkoznak, a csoportok vezetői pedig gyakran férfi példaképek lehetnek és segítséget nyújthatnak.

Az utóbbi években egyre több szó esik a beavatási szertartásokról is. A fiúknak ehhez férfi mentorok felügyelete alatt kell egyedül tölteniük egy bizonyos időt az erdőben, étel és kommunikációs eszközök nélkül. A bátorságpróbák különböző ideig tarthatnak, például 24 órát kell egyedül tölteni az erdőben. Sok fiú számára ez a rituálé pont a megfelelő kihívást jelenti, hogy szembenézzen magával és jobban felismerje, könnyebben megtalálja a saját útját.

Mi hiányzik az iskolából?

A diákok túl sok, túl egyoldalú kognitív tudást kapnak, a személyiségük, az érzelmeik, az értékeik, szociális kompetenciájuk fejlődésére, illetve a sport, a testmozgás fontosságára egyre kevesebb hangsúlyt fektet a modern iskolarendszer. Ha a gazdaság és a kultuszminisztériumok kizárólag gazdasági, természettudományos és számítástechnikai irányba terelik az iskolákat, azzal a társadalom saját magának árt. Az egész embert kell megszólítani, a harmadik évezred hajnalán is.

Ebbe bele tartozik az is, hogy a diákok sportos, művészi, álmodozó, szociális oldalát is megszólítjuk. Erre kellene, hogy szolgáljon az iskola eredetileg. És ennyit meg kell, hogy érjenek nekünk, a felelősöknek – a szülőknek, a tanároknak, a politikusoknak – a gyerekeink. A gyerekek a jelentik a legnagyobb potenciált, az emberiség jövőjét! Ezek olyan oktatáspolitikai kérdések, amelyeket a szülőknek kell megvitatniuk a minisztériumokkal. Emellett a tanárok is sokat tehetnek az órai folyamatok megváltoztatásáért.

A diákoknak tehát emberi helyre van szükségük, ahol melegséggel találkoznak és elismerést kaphatnak. A tanulási környezetet nagyban a tanár határozza meg. A tanerő gyakran az egyetlen dolog az iskolai környezetben, ami emberi marad. Ennek a jövőben is „analógnak” kell maradnia, akkor is, ha az oktatáshoz használt eszközök és módszerek egyre digitálisabbá válnak.

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Pozitív pszichológia

Pozitív pszichológia

A jó közérzet, az elégedettség, a boldog élet senkinek nem pottyan az ölébe, tenni is…
Iskolára készülünk

Iskolára készülünk

Azt hinnénk, hogy messze még a szeptemberi iskolakezdés. Holott az előkészületek már most zajlanak. Bizony,…