A fiúknak nehezebb?-Hogyan oldjuk meg a problémákat?

Ezért nehezebb a fiúknak

Ha jobban meg akarjuk érteni a fiúk helyzetét, az iniciációval, vagyis a fiatalok személyiségfejlődésével és felnőtté válásával kell foglalkoznunk. A válasz ugyanis az: a fiúknak hiányoznak a férfi mentorok, akik mellettük állnak a kamaszkor alatt, irányt mutatnak és megfelelő, együtt érző módon kísérik őket a felnőtté válás felé vezető úton. A hiányzó férfikép okai a következő pontokban keresendők:

• A gyerekek nagy része korán, akár már egyéves korában bekerül a bölcsődei ellátásba, hiszen a szüleiknek dolgozniuk kell. Ezekben az intézményekben szinte kizárólag nők dolgoznak.
• A legtöbb kisgyerek az óvodában is csak nőkkel találkozik. Az alsó tagozatos tanárok nagy része is nő, a felső tagozaton és a gimnáziumokban szintén 70-80 százalék körüli a női tanerő aránya.
• Főleg kamaszkorban óriási szükségük lenne a fiúknak a férfi tanárokra, hogy legyen egy felnőtt férfi az életükben, akihez mérhetik magukat, akivel megküzdhetnek, aki irányt mutat. Az apa nem elég, más férfiakra is szükségük van a fiúknak az életükben ahhoz, hogy a kamaszodás folyamatát kezelni tudják. Az apák ráadásul szintén gyakran nincsenek jelen a gyerek életében illetve mindennapjaiban.
• Ha azonban hiányoznak ezek a személyek, akikhez kötődhetnének, a fiúk személyiségfejlődése elakadhat, vagy egyoldalúan a női érték- és kommunikációs rendszer alapján folyik. A tanárnők nem igazán tudnak oldani ezen a hiányon, a fiúknak férfiakra van szükségük! A fiúknak mindennap egy óra „apáskodásra” van szükségük ahhoz, hogy megfelelően tudjanak fejlődni.
• A fiúkban gyakran van egy vadabb energia, mellyel a tanárnők nem feltétlenül tudnak mit kezdeni, kellemetlennek, gyanúsnak, veszélyesnek, nem odaillőnek, „rossznak” érezhetik. A fiúknak azonban pont a személyiségfejlődésük szempontjából szükségük van arra, hogy ezt az energiát le tudják vezetni, adott esetben hangosabban, erőteljesebben ki tudják fejezni, mint a lányok. Ez nem rossz, ez egyszerűen természetes egy fiúnál. A fiúk egyszerűen mások, mint a lányok.
• Pontosan emiatt a fiúknak mindenképpen szükségük van megfelelő és időben elvégzett iniciációs rituálékra, melyekben megmutathatják az erejüket, a bátorságukat, a rátermettségüket. És arra is szükségük van, hogy ezért elismerjék őket, elsősorban férfiak. Ez fontos pedagógiai és társadalmi feladat, melyet mostanáig teljesen elhanyagoltunk.
• Ha a fiúk nem vehetnek részt ezeken a rituálékon, az problémát okoz. A fejlődésük elakad, lelassul, mert nincs ott senki, aki teljes belsőjükkel együtt elfogadná őket. Aki megértené, szeretettel, komolysággal, megfelelő humorral végigvezetné őket a kamaszkorukon. Ez a legfőbb oka annak, hogy a fiúk nehezebben fejlődnek, mint a lányok, és – legalábbis az iskolarendszerben – a gyengébbik nemmé váltak.

Hogyan oldható meg ez a probléma?

A probléma átfogó elemzése azonban bármilyen fontos, még csak az első lépés. Az anyáknak be kell látniuk, hogy bármennyire is próbálkoznak, egy idő után már nem tudják megadni a kamaszodó fiaiknak azt, amire szükségük van: férfi támogatást, iránymutatást, energiát. Honnan jöjjön ez tehát? Alapvetően három lehetőség van, melyek akár ki is egészíthetik egymást.

A helyes út

A kereszt- vagy bérmaapáknak nagyon fontos szerepük van. Hiszen ők általában már jó kapcsolatot ápolnak a fiúkkal. De más rokon férfi – nagybácsi, nagyapa –, illetve a baráti családokból kikerülő férfiak is szóba jöhetnek. Nekik az a feladatuk, hogy támogassák a fiúkat a néha nehézkes kamaszkor alatt, segítsenek nekik az akadályok leküzdésében, és a fiúk javát szem előtt tartva támogassák, kísérjék őket.

Ez akkor történhet meg a legtermészetesebben, ha a felnőtt férfi időt tölt a fiúval, kirándulni viszi, közös élményeket szerez vele, és eközben, ha alkalom adódik, sokat beszélget vele. Egy kenuzás, egy többnapos hegyi kirándulás, egy túra, amely testileg is kihívást jelent a fiú számára, például tökéletes példa.

Ugyanez vonatkozik természetesen az apákra is!

A szülőknek határozottan támogatniuk kell a fiúkat abban, hogy egyesületi keretek között sportoljanak. Ezzel ugyanis több legyet is üthetnek egy csapásra:

• A fiúk szabott kereteket kapnak a szabadidejükben is.
• Kimozoghatják magukat, ez jól kiegyenlíti az iskolai tanulást.
• Felállnak a számítógép elől, megismerhetik a testi erősségeiket és megtapasztalhatják a határaikat.
• Az egyesületben hasonló korú fiúkkal találkoznak, a csoportok vezetői pedig gyakran férfi példaképek lehetnek és segítséget nyújthatnak.

Az utóbbi években egyre több szó esik a beavatási szertartásokról is. A fiúknak ehhez férfi mentorok felügyelete alatt kell egyedül tölteniük egy bizonyos időt az erdőben, étel és kommunikációs eszközök nélkül. A bátorságpróbák különböző ideig tarthatnak, például 24 órát kell egyedül tölteni az erdőben. Sok fiú számára ez a rituálé pont a megfelelő kihívást jelenti, hogy szembenézzen magával és jobban felismerje, könnyebben megtalálja a saját útját.

Mi hiányzik az iskolából?

A diákok túl sok, túl egyoldalú kognitív tudást kapnak, a személyiségük, az érzelmeik, az értékeik, szociális kompetenciájuk fejlődésére, illetve a sport, a testmozgás fontosságára egyre kevesebb hangsúlyt fektet a modern iskolarendszer. Ha a gazdaság és a kultuszminisztériumok kizárólag gazdasági, természettudományos és számítástechnikai irányba terelik az iskolákat, azzal a társadalom saját magának árt. Az egész embert kell megszólítani, a harmadik évezred hajnalán is.

Ebbe bele tartozik az is, hogy a diákok sportos, művészi, álmodozó, szociális oldalát is megszólítjuk. Erre kellene, hogy szolgáljon az iskola eredetileg. És ennyit meg kell, hogy érjenek nekünk, a felelősöknek – a szülőknek, a tanároknak, a politikusoknak – a gyerekeink. A gyerekek a jelentik a legnagyobb potenciált, az emberiség jövőjét! Ezek olyan oktatáspolitikai kérdések, amelyeket a szülőknek kell megvitatniuk a minisztériumokkal. Emellett a tanárok is sokat tehetnek az órai folyamatok megváltoztatásáért.

A diákoknak tehát emberi helyre van szükségük, ahol melegséggel találkoznak és elismerést kaphatnak. A tanulási környezetet nagyban a tanár határozza meg. A tanerő gyakran az egyetlen dolog az iskolai környezetben, ami emberi marad. Ennek a jövőben is „analógnak” kell maradnia, akkor is, ha az oktatáshoz használt eszközök és módszerek egyre digitálisabbá válnak.

Fotó: Adobe Stock