Lapszemle 2010. május

tgymagazin.hu
A mandularágás laktat Amikor valakire napközben rátör az éhség, segít, ha négy-öt szem mandulát nagyon lassan elrágcsál. Amit a diétázók már régóta tudnak, azt most a tudomány igazolta. A gyakori rágás nem csak laktat, hanem aktiválja azokat a hormonokat is, amelyek elnyomják az éhséget. A legjobb eredményeket akkor érhetjük el, ha a mandulákat legalább negyvenszer […]
A mandularágás laktat Amikor valakire napközben rátör az éhség, segít, ha négy-öt szem mandulát nagyon lassan elrágcsál. Amit a diétázók már régóta tudnak, azt most a tudomány igazolta. A gyakori rágás nem csak laktat, hanem aktiválja azokat a hormonokat is, amelyek elnyomják az éhséget. A legjobb eredményeket akkor érhetjük el, ha a mandulákat legalább negyvenszer megrágjuk.
Galagonyavirággal a műtéti félelmek ellen A közelgő műtét sokakból félelmet vált ki, a stressz csökkentése érdekében éppen ezért nyugtatókat adnak a betegeknek. Azonban sokszor elegendő a galagonyavirág kivonata is ugyanerre a célra. Egy közelmúltban végzett tanulmány szerint mindössze 10 perccel a kivonat beszedése után fellép a nyugtató, félelemoldó hatás anélkül, hogy közben romlanának az egyén pszichomotoros képességei.
Súlyos asztma esetén tartózkodjunk a glutamáttól A glutamát a súlyos, nehezen kezelhető asztmás betegeknél életveszélyes allergiás vagy túlérzékenységi reakciót válthat ki. Az asztmások sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint az egészségesek, ami az ún. „kínai étterem szindrómát” illeti. Ez utóbbira jellemző szimptóma az égő bőr, illetve a bőrviszketés, a fejfájás, a hányinger, a heves szívdobogás, illetve a légzési problémák.
A bolha gyakoribb, mint gondolnánk Tavasszal felébrednek a bolhák is, különösen a madárbolhák. A lakásunk közelében található madárfészkekből könnyen otthonunkba kerülnek a vérszívók. Különösen nagy veszélyt jelentenek a városokban tömegesen előforduló galambok. A bolhacsípés nem csak duzzadt, vörös és viszket, de életveszélyes fertőzés forrása is lehet. Bolhafertőzés esetén az ágyneműt és a ruházatot 60 °C-on mossuk ki. A szőnyeget, a padlót, a párnákat, a függönyöket és a kárpitozott bútorokat gyakran porszívózzuk, hogy eltávolítsuk a bolha petéit. A porszívózás után azonnal ürítsük ki a porzsákot. Hatásos módszer, ha egy tányér vízbe keverünk egy kevés mosogatószert, és a közepén elhelyezünk egy teamécsest. A bolhák a fény felé ugrálnak, majd a vízben megfulladnak. A fertőzésre különösen fogékonyak az idősebb vagy legyengült szervezetű emberek. A védekezés egyetlen formája a higiéné és a kórházi fertőtlenítés szigorú betartása.
Hogyan védekezzünk zivatar idején? Évente több embert ér halálos villámcsapás – általában túrázókat vagy úszókat. Zivatar idején ezért kerüljük a magaslati helyeket, hegycsúcsokat, ormokat, a fák tövét, az elektromos stb. oszlopokat. Nyílt területen a legjobb, ha leguggolunk, és a bokánkat összeszorítjuk. A szakértők nem ajánlják, hogy a földre feküdjünk, mivel így az áramfelvételnek kedvező felület veszélyesen megnő. A mobiltelefont és egyéb elektromos készülékeket kapcsoljuk ki, ne nyissunk esernyőt. Jó védelmet jelentenek az autók, de igyekezzünk nem megérinteni a fémes alkatrészeket.
Hátfájás: a beszélgetés csodát tehet Sokat segíthet és enyhítheti a szenvedést bizonyos típusú hátfájás esetén a beszédterápia. Az Oxford Egyetem orvosai megállapították, hogy mindössze hat ülés elegendő a fájdalmak tartós megfékezésére. A szerzők mindezt nagyon „izgalmasnak” tartják. Ugyanis a legtöbb hátfájdalom elleni beavatkozással – általában fájdalomcsillapító gyógyszerek adásával – csak pillanatnyi javulás érhető el, a beszédterápia ellenben több mint hat hónapos panaszmentességet biztosít. Az okot abban látják a kutatók, hogy a beszélgetés során a páciensek korrigálhatják negatív elképzeléseiket a hátfájdalmakkal kapcsolatban. Ha a félelmek enyhülnek, sokszor megszűnnek a fájdalmak is.
Mit tegyünk, ha fénytelen a haj? Nagyon egyszerű, mégis rendkívül hatásos például a citromos öblítés. Ehhez egy citrom levét kifacsarjuk és egy liter vízzel felhígítjuk. A megmosott hajat ezzel öblítjük le, majd még egyszer tiszta vízzel megismételjük az öblítést. Az eredmény csillogó, fényes, könnyen fésülhető haj. Nyáron azonban meggondolandó ez a módszer, mert a citrom leve fakíthatja a hajat.  Jó hatást érhetünk el ásványvízzel is. Egyszerűen az utolsó öblítést egy palack ásványvízzel végezzük. Ha sietünk, segíthet a következő kis trükk: az utolsó öblítést ne meleg, hanem hideg vízzel végezzük. Belülről is tehetünk valamit a szép hajért: ajánlott pl. speciális, a hajat tápláló mikrotápanyagokat, illetve görögszénamag-kivonatot tartalmazó étrendi kiegészítők szedése.
A babák anyanyelvükön sírnak A mindössze néhány napos csecsemők sírásáról is felismerhető, hogy németekről vagy franciákról van-e szó. Míg a francia babáknál gyakrabban észlelhető a felfelé ívelő hangú sírás, a kis németek inkább ejtik a hangmagasságot síráskor. Ennek oka valószínűleg a két nyelv intonációs mintájában keresendő. A magzat erre már a méhen belüli életben felfigyel, később pedig, sírás közben utánozza az elsajátított hanghordozást. Aktív beszédképességük tehát sokkal korábban kialakul, mint eddig gondolták – magyarázza prof. Kathleen Wermke, a Würzburgi Egyetem tanára, a témával foglalkozó kutatás vezetője. Ő és munkacsoportja az elsők, akik igazolták, hogy a nyelv az első, csecsemőkori sírással kezdődik.
Miért fontosak a nagymamák? Az evolúciós elmélet szerint azoknak a nőknek, akiknek már nem születhetnek gyermekeik, már nincs pozitív életcéljuk, amely gazdagíthatná életüket. Ez nem csak keményen hangzik, de nem is igaz. Legalábbis ami az embert, a majmokat és az elefántokat illeti. Ezeknél az emlősöknél a nagymamák nagyon fontos szerepet játszanak az unokák életben maradásában. Különböző, majmokon végzett megfigyelések bizonyították mindezt. Különösen figyelemre méltó egy 24 éves japán makákó nagymama esete. Meghatóan odaadó módon gondoskodott két hónapos unokájáról, amelynek anyja hirtelen eltűnt. Csak szoptatni nem tudta. Amikor az anyaállat egy hét múlva ismét előkerült, a kicsi ugyan lefogyott, de egyébiránt jól volt. Hogy a nagymama milyen fontos szerepet játszik az emberi együttélésben, arra a kanadai és finn családok 18. és 19. századi életét vizsgáló kutatók mutattak rá. Megállapították, hogy azokban a családokban, amelyekben volt nagymama, nem csak a születések száma volt magasabb, de a gyerekek túlélési esélyei is jobbak voltak. Igaz, csak akkor, ha anyai nagymamáról volt szó.
Erős menstruációs vérzés – valóban el kell távolítani a méhet? A nagyon erős és hosszan tartó menstruációs vérzés általában vérszegénységet okoz, az érintett nőknek fáj a fejük és állandóan levertek. Nem ritka, hogy a nőgyógyász az anyaméh teljes eltávolítását javasolja. Azonban ennek nem feltétlenül kell megtörténnie – mondja dr. Rüdiger Söder mainzi szakorvos. Ma már léteznek olyan korszerű eljárások, amelyekkel pusztán a méh nyálkahártyáját (endometrium) lehet lemaratni, illetve eltávolítani. Ezzel normális mértékre csökkenthető a menzesz.
         A repceolaj a babáknak is jót tesz A repceolaj nagyon jót tesz egészségünknek, hiszen viszonylag kis mennyiségben is bőségesen tartalmaz E-vitamint, karotinoidokat és többszörösen telítetlen zsírsavakat. A Bonni Egyetem kutatásai alapján a repceolajat kis mennyiségben a csecsemők cumisüvegébe is érdemes adagolni, hogy a kicsik is részesülhessenek jótékony hatásaiból. A kutatások igazolták, hogy azoknak a babáknak a vérében, akiknek a cumisüvegébe kevés repceolajat tettek, jóval magasabb volt az omega-3 zsírsavak és az alfa-linolénsav szintje. Ezek a zsírsavak pozitívan hatnak az agy, az idegsejtek, a szem ideghártyájának és az immunrendszer sejtjeinek fejlődésére. Mindezek fontos okok, amelyek amellett szólnak, hogy a repceolajat mielőbb felvegyük étrendünkbe.
 Mammográfia – mikor és milyen gyakran? A kevesebb olykor több – vélik amerikai orvosok a megelőző emlőszűréseket illetően. Az orvosok azt ajánlják, hogy a vizsgálatokat csak az 50. életév után, és nem már 40 éves kortól végezzék. A szakemberek utalnak a szakirodalomnak ama megállapítására, hogy az emlőrák 40 és 50 éves kor között igen ritka, ráadásul ilyenkor igen nehéz diagnosztizálni. Ez azt is jelenti egyúttal, hogy ilyenkor igen gyakoriak a tévesen pozitív leletek. Ennek következtében nem ritkák a szükségtelen vizsgálatok, illetve kezelések.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
További érdekes cikkek a magazin szeptember-októberi számának tartalmából

További érdekes cikkek a magazin szeptember-októberi számának tartalmából

A cikkek teljes terjedelemben a magazin szeptember-októberi számában olvashatók.
Kevés gyerek ússza meg az iskolakezdést izgalmak nélkül

Kevés gyerek ússza meg az iskolakezdést izgalmak nélkül

Van olyan gyermek, akinél normális izgalommal jár, és akár pozitívan is hathat a teljesítményére, de…
Megjelent a magazin szeptember-októberi száma! Ízelítő a tartalomból

Megjelent a magazin szeptember-októberi száma! Ízelítő a tartalomból

A cikkek teljes terjedelemben a magazin szeptember-októberi számában olvashatók.
Tormentilla gyökér utazási hasmenés ellen

Tormentilla gyökér utazási hasmenés ellen

A déli országokba utazók 70 százaléka közelebbi ismeretséget köt az escherichia coli nevű baktériummal, ami…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Lapszemle 2003. szeptember

Lapszemle 2003. szeptember

Fertőzés ellen igyon teát A bostoni Brigham and Women’s Hospital és a Harvard Medical School…
Még több érdekes cikk a magazin május-júniusi számának tartalmából!

Még több érdekes cikk a magazin május-júniusi számának tartalmából!

A cikkek teljes terjedelemben a magazin május-júniusi számában olvashatók.
Lapszemle 2008. július

Lapszemle 2008. július

A pozitív gondolkodás lassítja az öregedést A Texasi Egyetem bebizonyította, hogy az optimista életszemléletű emberek…
Még több érdekes cikk a magazin július-augusztusi számának tartalmából!

Még több érdekes cikk a magazin július-augusztusi számának tartalmából!

A cikkek teljes terjedelemben a magazin július-augusztusi számában olvashatók.