Megjelent a magazin novemberi száma! Ízelítő a tartalomból
Ultrahangos implantációval is pótolható a fog
Közös Lehel-ő tábort szervezett augusztus 28–30. között Dömsödön az Íráskutatók és Írásfordítók Természettudományos Szakmai Tanácsa (ITSZA), melynek elnöke Boros László professzor, a BBDHealth és a PaleoMedicina. Itt tartott előadást többek között dr. Ormay Péter, aki nemcsak fogorvos, hanem e területen a legmodernebb technológiák alkalmazója, jogi szakokleveles orvosként az oltási mellékhatásokkal foglalkozik, holisztikus gyógyítóként pedig természetgyógyászati módszereket is alkalmaz.

Traumák feloldása hanggal és füsttel
A traumák, különösen a pszichoemocionális traumák mindig nyomot hagynak az ember testében és pszichéjében. Attól függetlenül, hogy tudatában vagyunk-e vagy sem, a korábbi traumák irányt mutathatnak, fontos útelágazások vagy fékező erők lehetnek, és egész életünket képesek befolyásolni, akár betegséget is okozhatnak. Felkutatásuk és feloldásuk, semlegesítésük fontos terápiás feladat. A legtöbb terapeuta rétegről rétegre halad, az aktuális helyzettől indulva, egyre mélyebbre jutva.

COPD: Amikor szenved a tüdő
Sokan nem veszik komolyan az első jeleket, egy kis köhögés, főképp reggelente, terhelésre némi légszomj. Az érintettek általában hozzászoknak az enyhe panaszokhoz, a hétköznapok velejárójának tekintik azokat, pedig egy igen súlyos, krónikus légúti betegség is állhat a banálisnak tűnő panaszok hátterében. A COPD, angolul Chronic Pulmonary Disease, magyarul krónikus obstruktív tüdőbetegség. Ez a megnevezés krónikus hörghurutot takar, amit a légutak állandósult, egyre fokozódó szűkülete kísér, és a leggyakoribb halálokok között van az iparosodott országokban, sőt világviszonylatban is a harmadik leggyakoribb halálok.

Németországban jelenleg a felnőtt lakosság 10%-a COPD-ben szenved, Magyarországon évente 5-6000 új beteget diagnosztizálnak, az összes érintett száma meghaladhatja a félmilliót.
Rekedtség és okai
A rekedtség nem betegség, hanem tünet, aminek hátterében sokféle kórkép állhat. Ahhoz, hogy megértsük, mi válthat ki rekedtséget, először vegyük szemügyre közelebbről a gégefőt. A gégefőnél, nyakunk közepén, elöl egy porcos struktúra van, amely nyeléskor mozog. Ez a pajzsporc. Férfiaknál általában nagyon kifejezett, a népnyelv ádámcsutkának nevezi. Védelmező szerepet tölt be, illetve megtámasztja a gégefőt. A gégefőt gyűrűszerűen körülvevő gyűrűporc nem kitapintható. A gégefőhöz alulról a légcső csatlakozik. A pajzsporc és a gyűrűporc között helyezkedik el a két kannaporc, amelyhez közvetlenül tapadnak a hangszálakat mozgató izmok.

Halálunk órája
A halál a hozzátartozók és a haldoklók számára nagyon fájdalmas folyamat lehet. Pedig a halál pillanatában nem vagyunk egyedül. Hans Stolp, kórházi szolgálatot is ellátó lelkész elmondja, hogy milyen entitások vannak mellettünk és kísérnek végig a haldoklás folyamata során.

Engedd az energiák áramlását
Első gondolatunk, amikor fáj valamink, hogy szeretnénk mihamarabb megszabadulni a kínzó érzettől. Érthető, de azért ennek ellenére tisztában kell lennünk vele, hogy a fájdalom fontos testi funkció, szervezetünk jelzése, amivel felhívja figyelmünket, hogy valami nincs rendben. Ez egyúttal esélyt is jelent, esélyt a változásra, hogy megint minden rendbe jöjjön.

A Jin Shin Jyutsu a testben áramló energiák harmonizálásának ősi módszere. A régi korok embere ismerte ezt a módszert, és generációkon keresztül továbbadta, azonban idővel mégis feledésbe merült. A japán Jiro Murai saját gyógyulása kapcsán, a XX. század elején újra felfedezte az ősi tudást, módszeresen kezdett foglalkozni vele, kísérletezett, tapasztalatait feljegyezte, és továbbadta két tanítványának, Mary Burmeisternek és Kato Sensainak. Jiru Murai, anyanyelvén a Jin Shin Jyutsu névre keresztelte a módszert, ami azt jelenti: A teremtő művészete az együttérző ember számára. Mary Burmeisternek köszönhetjük, ez a gyógymód nyugaton is meghonosodott.
A cikkek teljes terjedelemben a magazin novemberi számában olvashatók.

Fotó: Adobe Stock