Dr. Rácz-Kotilla Erzsébet – A gyógyászat természete

A gyógyászat eszköztárá­ban kez­det­től fog­va a ter­mé­szet­ben ta­lál­ha­tó ás­vá­nyi, nö­vé­nyi és ál­la­ti ere­de­tű gyó­gyí­rek áll­tak ren­del­ke­zés­re. 150 év­vel eze­lőtt hir­te­len vál­to­zás tör­tént a gyógyászat terén: be­ve­zet­ték a ter­ápiá­ba a ter­mé­szet­ben nem lé­te­ző ké­szít­mé­nye­ket. A gyógyászat természetéről is beszélgettünk dr. Rácz-Kotilla Erzsébettel.

– A gyógy­sze­ré­sze­tet so­kan éles el­len­tét­be ál­lít­ják a ter­mé­szet­gyó­gyá­szat­tal. Ön­nek mi a vé­le­mé­nye?

– Ki­ala­kult egy új ipa­rág, amely gyö­ke­re­sen meg­vál­to­zott le­he­tő­sé­ge­ket biz­to­sí­tott az or­vos­lás­ban, a gyógy­sze­ri­par. Kez­det­ben még jór­észt az ad­dig is hasz­nált ter­mé­sze­tes nyer­s­anya­go­kat dol­goz­ták fel. Fo­ko­za­to­san egy­re gyor­sabb ütem­ben ál­lí­tot­tak elő olyan ve­gyü­le­te­ket szin­té­zis út­ján, ame­lyek ha­tá­so­sak­nak bi­zo­nyul­tak, ezért nap­ja­in­kig egy­re gya­ko­rib­bak­ká vál­tak. De az em­be­ri szer­ve­zet el­ső íz­ben ke­rült kap­cso­lat­ba új vegyi szer­ke­ze­tek­kel. Ezek vá­rat­la­nul, fel­ké­szü­let­le­nül, meg­le­pe­tés­sze­rű­en be­fo­lyá­sol­ták a szer­ve­ze­tet. 150 esz­ten­dő tisz­te­let­re mél­tó idő­szak, de az élő­lé­nyek al­kal­maz­ko­dá­sá­hoz túl rö­vid, fő­leg ak­kor, ha a vá­lasz­ték min­den év­ben bő­vül.

Az új és újabb mo­le­ku­lák egyes sze­mé­lyek szer­ve­ze­tét to­vább­ra is meg­le­pe­tés­ként érik, hi­szen az el­telt más­fél év­szá­zad so­rán a gyógy­szer­kincs nagy­mér­ték­ben ki­cse­ré­lő­dött. Mér­le­gel­ve az óriá­si vál­to­zá­so­kat, és nap mint nap lát­va egyes nem kí­vánt mel­lék­ha­tá­so­kat, ma is­mét fur­csá­nak tű­nik, hogy a 20. szá­zad kö­ze­pe tá­ján so­kak­ban ala­kult ki egy el­kép­ze­lés, amely sze­rint az ad­dig hasz­nált ás­vá­nyi, nö­vé­nyi és ál­la­ti ere­de­tű gyógy­sze­rek­re szép las­san már nem lesz szük­ség, csak ide­ig-órá­ig ma­rad­nak meg, mert a jö­vő gyógy­sze­res ke­ze­lé­se te­rén kő kö­vön nem ma­rad ab­ból, ami időt­len ide­ig töb­bé vagy ke­vés­bé be­vált be­te­gek ke­ze­lé­se so­rán. Sze­ren­csé­re ez a jós­lat csak rész­ben vált be.

Nem bánta meg, hogy gyógyszerész lett

– Még­is ho­gyan lett gyógy­sze­rész?

– Az Ara­di Ró­mai Ka­to­li­kus Fő­gim­ná­zi­um vég­zős osz­tá­lyá­ból töb­ben egy lát­szó­lag vál­sá­gos sza­ka­szá­ban vá­lasz­tot­ta azt a szak­mát, amely­ben egy­aránt kell is­mer­ni min­den gyógy­szert, elő­­íté­le­tek nél­kül. So­ha nem bán­tam meg, hogy gyógy­sze­rész let­tem. Az egye­te­mi ok­ta­tás tör­té­nel­mi fej­lő­dé­se so­rán ez a leg­ré­geb­bi szak­mák egyi­ke, amely egy­más­tól lény­ege­sen el­té­rő is­me­re­te­ket té­te­lez fel, de egyik­kel sem azo­nos. Nem te­kint­he­tő pél­dá­ul al­kal­ma­zott ké­miá­nak. Fel­vér­tez­tek ma­te­ma­ti­kai, fi­zi­kai, ve­gyé­sze­ti, ás­vány­ta­ni, ter­mé­sze­traj­zi is­me­re­tek­kel.

Az ala­po­kat a Ko­loz­svá­ri Bo­lyai Tu­do­má­nye­gye­te­men sa­ját­ítot­tam el. Min­den­nek hasz­nát vet­tem ké­sőbb, fő­leg mert igye­kez­tem lé­pést tar­ta­ni a ma­te­ma­ti­kai és ter­mé­szet­tu­do­má­nyi kar elvég­zé­se utá­ni fél év­szá­zad ered­mé­nye­i­vel. Min­dössze egy évig dol­goz­tam gyógy­szer­tár­ban, gya­kor­nok­ként. Kez­det­ben a pió­cá­kat mos­tam meg egyen­ként, azu­tán rám bíz­tak 10-10 kg ke­nőcs el­ké­szí­té­sét, majd egy­re gya­krab­ban or­vo­si vé­nye­ket.

A vi­lág el­ső gyógy­nö­vény-kí­sér­le­ti in­té­ze­te

– És ho­gyan ke­rült szo­ro­sabb kap­cso­lat­ba a gyógyászat során gyógy­nö­vé­nyek­kel?

– Mes­te­rem, Kopp Ele­mér ve­gyész­mér­nök­ként job­ban is­mer­te és sze­ret­te a nö­vé­nye­ket, mint ha ez lett vol­na a ké­pe­sí­té­se. Ő volt Pá­ter Bé­la nö­vény­ké­mi­ku­sa. Az idén 100 éve an­nak, hogy Pá­ter Bé­la 1904-ben ala­pí­tot­ta Ko­loz­svá­rott a vi­lág el­ső gyógy­nö­vény-kí­sér­le­ti in­té­ze­tét. Na­gyot dob­ban a szí­vünk, ami­kor vi­lág­kong­resszu­so­kon ez el­hang­zik. Őt te­kint­jük fér­jem­mel, dr. Rácz Gá­bor­ral „szak­mai na­gy­apánk­nak”, Kopp Ele­mért „szak­mai atyánk­nak”. Mi ké­pez­zük a har­ma­dik nem­ze­dé­ket.

Ami­kor 1948-ban meg­ala­kult a Ma­ros­vá­sár­he­lyi Or­vo­si és Gyógy­sze­ré­sze­ti Egye­tem, ta­nu­lás mel­lett részt vet­tem az utá­nunk kö­vet­ke­ző hall­ga­tók nö­vény­ta­ni kép­zé­sé­ben. Mi vol­tunk az újon­nan ala­kult egye­tem el­ső diák­jai. Rö­vi­de­sen Kopp Ele­mér pro­fesszor mun­ka­tár­sa­ként gyógy­nö­vény-is­me­re­ti gya­kor­la­to­kat ve­zet­tem. Min­den reg­gel be­szá­mol­tam tan­szé­kve­ze­tőm­nek az elő­ző na­pi kí­sér­le­tek ered­mé­nye­i­ről. Idő ju­tott min­den­re, mert a nyá­ri sza­bad­sá­got ép­pen úgy vég­ig­dol­goz­tuk, mint a hét­vé­gé­ket. Min­dezt Gá­bor­ral. Az­óta „két­sze­mé­lyes” in­té­zet­ként min­den ugya­núgy van.

Kopp pro­fesszor volt a ko­loz­svá­ri in­té­zet utol­só igaz­ga­tó­ja. Az in­té­zet 1945-ben meg­szűnt. Ma­ros­vá­sár­hely­re úgy ér­ke­zett, hogy egy ci­pős­do­bozt adott át ne­kem, ami­kor le­szállt a vo­nat­ról. „Ezek Pá­ter Bé­la utol­só gyógy­nö­vé­nye­i­nek mag­vai.”

Más­nap már ás­tam a ki­je­lölt te­rü­le­ten. Né­hány év múl­va nem csak a diák­ja­ink és ma­ros­vá­sár­he­lyi ér­dek­lő­dők vol­tak a kert­ben. Svájcból, kü­lön­bö­ző né­me­tor­szá­gi egyet­eme­kről ér­kez­tek egye­te­mis­ták ta­nár­aik­kal. Nem­so­ká­ra az Egész­ség­ügyi Vi­lág­szer­ve­zet (WHO) kül­dött éven­ként gyógy­nö­vény­ku­ta­tó­kat kü­lön­bö­ző föl­dré­sze­kről.

A mag­tól és a csí­ra­nö­vény­kék­től kezdve a tél be­áll­tá­ig is­mer­ni kell min­den nö­vény­fajt, faj­tát. A ku­ta­tás­hoz szük­sé­ges nö­vé­nye­ket mi gyűj­töt­tük, nyil­ván­va­ló­an az ere­de­ti élő­he­lyen is.

Fitoterápiai előadások

– Ha jól ér­tem, fér­jé­vel min­dig együtt vé­gez­ték mun­ká­ju­kat.

– Nem egé­szen, bi­zo­nyos ér­te­lem­ben Gá­bor­ral ket­té­vál­tak út­ja­ink, mert rám bíz­ták a gyógy­szer­ha­tás­ta­ni tan­szék lé­te­sí­té­sét és ve­ze­té­sét. Egy egész eme­let vá­lasz­tott el ben­nün­ket. To­vább­ra is gyógy­nö­vény­ku­ta­tó ma­rad­tam. Min­den reg­gel át­vet­tem az az­na­pi ku­ta­tá­sok­hoz szük­sé­ges nö­vé­nye­ket. Kí­sér­le­ti ál­la­to­kon vizs­gál­tuk az ideg­rend­szer­re, a ki­vál­tott ma­gas vér­nyo­más­ra, a máj­ra, a ve­sé­re, ki­vál­tott gyul­la­dás­ra gya­ko­rolt ha­tást. Gyo­mor­fe­kélyt a for­ga­lom­ban lé­vő gyógy­sze­rek­kel vál­tot­tunk ki, és a ked­ves kis ál­la­to­kat meg is gyó­gyí­tot­tuk nö­vé­nyek­kel. Vizs­gá­la­to­kat vé­gez­tem Stahl pro­fesszor fel­ké­ré­sé­re a sa­ar­brüc­ke­ni Hi­er­mann pro­fesszor ku­ta­tá­sai­hoz a gra­zi egye­tem ré­szé­re. Ma­gyar­or­szá­gon is for­gal­maz­nak olyan gyógy­szert, ami­ről csak mi tud­juk, hogy ki a szer­ző.

– Ho­gyan ke­rült­ek Ma­gyar­or­szág­ra?

– A Pé­csi Tu­do­má­nye­gye­te­men ven­dég­ta­ná­ri mi­nő­ség­ben tar­tot­tunk or­vos­tan­hall­ga­tók­nak fi­to­ter­ápia cí­men elő­adá­so­kat, ezek azu­tán ki­bő­vül­tek kli­ni­kai fi­to­ter­ápia-ok­ta­tás­sá. Hat éve dol­go­zunk Keszt­he­lyen is az Eu­ró­pai Vi­tal Cen­ter ke­re­té­ben. Ezen túl per­sze kap­cso­lat­ba ke­rült­ünk a lap­pal is.

Az el­múlt több mint 10 év so­rán együtt­mű­kö­dé­sünk a Ter­mé­szet­gyó­gyász Ma­ga­zin­nal elég­té­telt és örö­met je­lent. Dr. Gör­gei Ka­ta­lin fő­szer­kesz­tő asszony a leg­me­gér­tőbb és ugya­nak­kor a leg­kö­vet­ke­ze­te­sebb lap­szer­kesz­tő, aki­vel együtt dol­goz­hat­tunk.

Fotó: Adobe Stock