Magas vérnyomás kezelése gyógyszer nélkül!
Természetesen fontos tisztázni, hogy mi az oka a magas vérnyomásnak. A szív és a keringés, a vese, illetve a mellékvese működésének zavara, valamint gerincprobléma lehet a háttérben. Az esetek 90 százalékában azonban alapos kivizsgálással sem találnak kiváltó okot, ilyenkor – az orvostudomány mai felfogása szerint – esszenciális magas vérnyomásról beszélnek. Az alábbiakban röviden ismertetünk néhány népi, természetgyógyászati eljárást, melyek segíthetnek, vagy legalábbis enyhíthetik a magas vérnyomást.
Sok természetgyógyász felfogása szerint a magas vérnyomás önmagában véve nem betegség, hanem a szervezet kiegyensúlyozó mechanizmusának megnyilvánulása.
A szervezet ugyanis arra törekszik, hogy a vér a hajszálerek és a szövetek közötti anyagcserét, a sejtek és szövetek táplálását és működőképességét a kívánatos mértékben biztosítsa. Ha a hajszálerek sejtfalai „érelmeszesedés” következtében kevesebb vért engednek át magukon, és a vér megsűrűsödik, a szervezet – szükséges intézkedésként – fokozza a vérnyomást.
Amikor ezt a folyamatot a hipertónia elleni gyógyszerekkel, tüneti vérnyomáscsökkentés révén befolyásoljuk, beavatkozunk a célirányos, életfenntartó szabályozási folyamatokba. És akkor nem szóltunk még a szintetikus vérnyomáscsökkentő szerek káros mellékhatásairól. A végtagok hidegségétől, szédüléstől és kábultságtól kezdve májkárosodáson és vérképelváltozásokon keresztül fejfájásig, potenciazavarig és görcsös állapotokig terjednek.
Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy közepes vagy súlyos magas vérnyomás – vagyis kialakult magas vérnyomás betegség – esetén ne kellene bevennünk a vérnyomáscsökkentő gyógyszert. Az viszont egyértelmű, hogy ha valaki most szembesül a magas vérnyomásával, és állapota még nem komoly, hanem úgynevezett határeseti vagy enyhe magas vérnyomása van, akkor mindenképpen érdemes néhány hónapon át megpróbálnia az alábbi módszereket. Gyógyszer nélkül lehetséges, hogy csupán természetes anyagok és eljárások segítségével is képes lesz elfogadható értékre leszorítani a vérnyomását.
Magas vérnyomás hatékony kezelése diétával
Segít a só-, tehát nátriumszegény, de káliumban, magnéziumban és C-vitaminban gazdag, vegetáriánus – vagy legalább sok gyümölcsöt, zöldséget és viszonylag kevés húst, tojást, tejet, zsíros tejtermékeket tartalmazó – étrendre való átállás. Vigyázat: vesebetegeknek problémát okozhat a többlet káliumbevitel! Sokszor hasznos a fokhagyma és a medvehagyma fogyasztása. Ezeknek nemcsak a vérnyomáscsökkentő, hanem a szívre és az érrendszerre gyakorolt jótékony hatása is fontos.

Életmód, betegségmegelőzés
A hipertónia csak az elmúlt évszázadban és főleg az úgynevezett fejlett országokban vált népbetegséggé. Ennek több oka van: bőségesebben és zsírosabban táplálkozunk, sokat ülünk, keveset mozgunk, valamint több olyan stresszhatás ér bennünket, amit nem tudunk feldolgozni, illetve levezetni. Persze régen is létezett stressz, csak könnyebb volt tőle megszabadulni, például favágással, ami biztos módszernek számított. Ma ezt a szerepet tölt(het)i be a mértékletes sportolás, a rendszeres testmozgás, a séta – csak sajnos kevesen élnek vele.
Magas vérnyomásra hasznos gyógynövények
Gyakran használ a fagyöngytea. Vigyázat: csakis hidegen készítsük! Egy púpozott teáskanál fagyöngyöt negyed liter vízhez adunk, és egy éjszakán át áztatva, másnap kicsit felmelegítjük és leszűrjük. Ha biztosak vagyunk abban, hogy a magas vérnyomást a vese elégtelen működése okozza, akkor Maria Treben szerint hasznos lehet az éjszakára a vesetájékra helyezett korpafüves zacskó.
Beszabályozza a vérnyomást, tehát mind magas, mind alacsony vérnyomás esetén ajánlott a pásztortáskából készített tea. Lukácsné a következő gyógyfüvek keverékét ajánlja, azonos mennyiségben összekeverve az alkotóelemeket: varjúháj, téli meténg, fehérfagyöngy, gyermekláncfűgyökér, szagosmüge. A Theiss házaspár vérnyomás-szabályozó teakeveréke 40 g galagonyából, 30 g fagyöngyből és 30 g pásztortáskából áll. Ők is felhívják a figyelmet arra, hogy a teakeveréket hideg vizes áztatással készítsük el.

Illóolajok
Ha a magas vérnyomás elsősorban a fokozott stressznek „köszönhető”, akkor más módszerek mellett érdemes kipróbálni – párologtatóba, aromalámpába helyezve – valamilyen nyugtató hatású illóolajat. Elsősorban a levendula-, a citromfű-, a rózsa-, a cédrusfa-, a jázmin-, a mandarin- és a bergamottolaj ajánlott. Kerülendő viszont az izsóp-, a kakukkfű-, az orvosi zsálya és a rozmaringolaj!
Étrend-kiegészítők
- A már említett fokhagyma étrend-kiegészítőként is hozzáférhető, sőt egyes készítmények a jellegzetes fokhagymaszagtól is megkímélnek bennünket és környezetünket.
- A C-vitamin javítja a mellékvese-hormonok működését, csökkenti a véralvadást.
- A Q10 koenzim előnyösen hat a szívre és a sejtek energiatermelésére, vérnyomáscsökkentéshez viszont meglehetősen nagy adagra (kb. napi 100 mg-ra) van szükség, s ez sokba kerül.
- Hasznos a kalciumot és fele annyi magnéziumot tartalmazó táplálékkiegészítő (a magas vérnyomás gyakran kalciumhiánnyal függ össze).
- A szelén pótlása többféle előnnyel jár, hiánya viszont szívbetegséghez vezethet.
- Gyakran elérhető a vérnyomás csökkenése lecitinnel is, amely emellett zsíroldó hatású is és javítja a májfunkciót.
- Érdemes kipróbálni az omega-3 zsírsavakban gazdag étrend-kiegészítőket, vagyis a tengerihalolajat, illetve a lenmag- vagy kendermagolajat.
- Ugyancsak eredményes lehet a szívműködést (egyébként a szexuális teljesítményt is) javító E-vitamin adagolása.
Akupresszúra segíthet a vérnyomás csökkentésében
- Gyorsan érhetünk el vérnyomáscsökkenést, ha a fejtető legmagasabb pontját nyomogatjuk, a két fülcsúcsot összekötő vonal és a középvonal metszéspontjában (kormányzó vezeték 20-as pontja).
- A behajlított könyökön felül nyomjuk meg néhányszor a könyökhajlat külső szélét (vastagbélvezeték 11-es pont). A gyomormeridián 36-os pontját ugyancsak érdemes masszírozni.
- Négy ujjunkat (a mutatóujjtól a kisujjunkig) összezárva, a sípcsontra merőlegesen a térdkalács alá helyezzük, és ebben a vonalban a sípcsonttól egy hüvelykujjnyira kifelé találjuk meg az akupresszúrás pontot.
- Gyakran javulást hoz a májvezeték 3-as pontjának kezelése: ez a lábfejen található, a nagyujj és a második ujj (az 1. és a 2. lábközépcsont) találkozása előtti bemélyedésben.
- Masszírozhatjuk még a kéztőcsontokat a csuklótól az ujjal felé; a kéz középső ujját a körömágy mellett, a hüvelykujj melletti részen; valamint a csuklóízület közepét.
- Fülakupresszúra: Masszírozzuk a fülhátat középről felfelé haladva a fülcsúcsig 30-szor. A fülcsap külső oldalának felső részét ugyancsak érdemes kezelni. Igen hatékony!

Foto: Shutterstock