Megértettem a betegségemet: Interjú Pataky Attilával a rák legyőzéséről és az élet értelméről
‒ Otthonodba invitáltál, ahol harmónia uralkodik. Csak a nemrég megjelent Mi vagyunk a rock című könyv példányai és néhány CD árulkodik arról, hogy egy rockzenésznél járok. Itthon nem ugyanaz a Pataky Attila vagy, mint a színpadon?
‒ Az otthonunk a feleségemet, Orsit dicséri. Mindig, mindenhol ugyanaz a Pataky Attila vagyok, de nem vagyok azonos egyetlen szerepemmel sem, és azzal sem, amit mások rólam gondolnak, mi több, tíz vagy pláne negyven évvel ezelőtti önmagammal sem. A rockzenészt azonosítják a színpadi megjelenésével és egykori önmagával, de még egy rockertől sem tagadható meg a változás joga. Folyamatosan változunk, fejlődünk. Azért örülök a könyvnek, mert sok mindent elmondhatok benne ezekről a változásokról és arról, ma mit gondolok.
‒ Mit gondolsz az életről?
‒ Hát ez nehéz volna egy mondatban… Értéktévesztésben él a legtöbb ember, a hatalmat és a pénzt istenítik. Mindkettő lehet fontos, de ez pusztán jóleső illúzió. Abszurditás azt hinni, hogy ez az életünk értelme. Átutazóban vagyunk itt valamennyien, és azért születtünk, hogy tapasztalatokat szerezzünk, boldogok legyünk és másokat is boldoggá tegyünk.

‒ Te boldog vagy?
‒ Igyekszem, de van vele meló! 6-7 éves korig ez nem túl nehéz, mert még emlékszünk a leszületés előtti időkre, még megvannak az aranykori kapcsolódásaink, látjuk az energiákat és az angyalokat. Ezt követően nagyon sokáig kívül kerestem a boldogságot, másoktól vártam azt. Az elmúlt években egyre inkább rájöttem, hogy belül kell keresnem, önmagamban. Akkor tudok adni is a legtöbbet, ha belül rendben vagyok. A boldogságot nem lehet kierőszakolni, nem lehet üstökön ragadni és birtokolni, különös portéka az. Inkább a szeretet és a könnyedség szüli. Leginkább akkor érzem, amikor a feleségemmel vagy a fiaimmal, az unokámmal lehetek, vagy épp a színpadon vagyok.
‒ Az egyik fiad elmúlt negyven, a másik még csak 13 éves. Milyen velük a kapcsolatod?
‒ Bensőséges. Gergővel gyakran lépünk fel együtt, a Pataky Művek sokszor az Edda előzenekara. Örülök ennek, de sohasem erőltettem, ez az ő döntése. Acsi érzékeny, melegszívű, szeretetteljes gyerek. A közelünkben lakik, és hétfőtől csütörtökig velünk él, én viszem suliba, edzésre, vízilabdázik. Amikor először vittem óvodába, minden gyerekhez odament és megölelte őket, de ötből három ellökte. Amikor ballagtak, mind megölelték egymást – ilyen hatással van másokra. A mi családunkban fontos a fizikai kontaktus, minden reggel öleléssel köszöntjük egymást és puszival köszönünk el. Emellett lételemünk a hülyéskedés, nevetünk önmagunkon és másokon, az egész világon. Az ölelés és a nevetés nagyon fontos.

‒ A sport az egészség egyik alapja, ez mindennapos része az életeteknek. Mi a helyzet a táplálkozással?
‒ Különböző korszakaim voltak. Húsüzem mellett nőttem fel, talán azért is voltam fiatalnak vadabb, mert a húst hússal ettem. 18 éves koromban találtam egy jógakönyvet, három évig jógáztam és egészségesebb étrendet követtem. Negyvenéves koromban vegetáriánus lettem vagy tíz évre, azóta ismét mindenevő vagyok, kísérletezgetek: azt választom, amire jól reagál a szervezetem. A táplálékom negyede húsféle, a háromnegyed része zöldség, gyümölcs és gabona, sok nyerset eszem, kevés szénhidrátot. Kipróbáltam a paleót is, egy évig tartottam, de aztán visszakanyarodtam a változatos étrendhez. Azt viszont betartom, hogy este 6 után csak vizet vagy gyógyteát fogyasztok a reggeliig. A gyengém anyósom süteményei, túl finomak ahhoz, hogy kihagyjam őket.
‒ És az alkohol?
‒ Voltak vadabb éveim. Három éve egyáltalán nem fogyasztok alkoholt. Huszonhárom éves korom előtt sem ittam, nem ízlett, ráadásul sportoltam. Azután is adtam a minőségre, persze voltak belebolondulós bulik, de ezeknek vége.
‒ Dohányzás? Drog?
‒ Körülöttem az egész Vasgyár dohányzott, a szüleim is, ha levegőt akartam venni otthon, ki kellett mennem. Úgyhogy én lázadásból nem szoktam rá. A drogot sajnos kipróbáltam, mindenkinek azt ajánlom, ne tegye. Könnyű rákapni, és nagyon nehéz leszokni. Nekem szerencsére sikerült, ez is régen volt.

‒ Most viszont nagy botrány lett abból a kijelentésedből, hogy nem vetetted alá magad a gyógyítási protokollnak, amikor megtudtad, hogy vastagbélrákod van, hanem a magad kezébe vetted a dolgot. Miért döntöttél így?
‒ Amikor közölte az orvos a diagnózist, mindjárt hozzátette: szerez nekem soron kívüli időpontot a műtétre. Elmondta, mivel jár, hogy ideiglenesen sztómás leszek, és megvan az esély arra is, hogy úgy maradok, emellett kemoterápia, esetleg sugár, gyengeség, roszszullétek, és legalább egy évre ki kell vonnom magam a forgalomból, a szexről is lemondhatok. Azt látni kellett volna, hogy megváltozott, amikor azt mondtam: nem! Nem kérek a műtétből, sem a vegyi anyagokból, sem a sugárzásból. Attila, meg fogsz halni, kiabálta, én meg vissza: inkább meghalok, semmint megcsonkítsanak! Becsuktam magam mögött az ajtót, és többé nem mentem vissza. Én senkit nem beszélek le az orvosi javaslat betartásáról, és tisztelet a tisztességes orvosoknak, de én akkor már többet tudtam a világ működéséről és a szervezetemről annál, semhogy kiszolgáltassam magam.
‒ Mihez kezdtél? Mert az ember nem élhet ugyanúgy, miután megtudta, hogy rákos.
‒ Összeszedtem minden információt, amit csak lehetett, és nekiálltam alkalmazni. Tudtam: nem elég a tüneteket, a rákos daganatot felszámolni, az okokat kell megszüntetnem. Ha vegyi üzemben dolgozol és a vegyszertől megbetegszel, hiába kapsz gyógyszereket, addig nem gyógyulhatsz meg, amíg ott nem hagyod a vegyi üzemet. Tehát rá kellett jönnöm, mi vagy ki volt az én „vegyi üzemem”. Meg kellett keresnem a betegségem kiváltó okát, tudtam, hogy ha rájövök, mi árt, akkor tudom megszüntetni az ártó forrást. Magamnak okoztam a betegséget, ami nem más, mint figyelmeztetés, így hát magamnak is kellett megszüntetnem.
Olvastam dr. Hamer módszeréről és a rákkal kapcsolatos elgondolásáról. Rádöbbentem, hogy a betegség kialakulásában szerepe lehetett egy nem sokkal korábban ért nagy csalódásnak: valakiről, akit negyed századon át a barátomnak hittem, kiderült, hogy folyamatosan becsapott és kihasznált. Ezt fel kellett dolgoznom, és meg kellett bocsátanom. Megértettem a betegségemet, és elfogadtam az üzenetét. Közben kerestem gyógyító ismerősöket. A háziorvosunk szerencsére híve a homeopátiának, a segítségemre volt a megfelelő szerek megtalálásában és abban, milyen táplálékkiegészítőkkel, vitaminokkal és ásványi anyagokkal segíthetem a szervezetemet.

A böjt csodájában addig is hittem, nekiálltam böjtölni. Több mint másfél évig nem ettem húst megint, csak tiszta szűrt vizet ittam és a bükki füvesember gyógyteáit. A legfontosabb az volt, hogy a gondolkodásomat pozitív mederben tartsam: alkalmaztam a Silva-féle agykontrollt, mindennap kértem a sejtjeimet, hogy működjenek egészségesen, tartsanak kapcsolatot egymással és cseréljenek információkat. A műsorban is elmondtam, hogy nem az orvosi kezelést utasítottam vissza, hiszen egy remek doktornő, dr. Gelléri Julianna, a Hamer-módszer magyarországi „nagyasszonya” segített a gyógyulásban, aki számos természetes gyógymód kiváló ismerője.
Hozzáteszem: elkövettem azt a hibát, hogy nem fordítottam elegendő időt és figyelmet a regenerálódásra, és így végül mégis a műtőasztalon kötöttem ki, de nem a daganattal. Van, amit muszáj műtéttel orvosolni, de az nem a rák volt. Lelkileg mindvégig a segítségemre voltak a családtagjaim és a barátaim. Hadd említsem meg külön lelki tanítómesteremet és barátomat, A. J. Christiant, számos figyelemre méltó könyv szerzőjét. Hozzáteszem, gyógyító elixír volt számomra a zene és a közönség is. 2015 nagyon kemény év volt, de nagyon sokat tanultam önmagamról és a világról.
‒ Mit például?
‒ A. J. Christian, aki a világ egyik legnagyobb leszületett entitása, azt mondta: a dolgok egy része rajtad múlik, azzal kezdhetsz valamit, a másik része pedig megtörténik veled, engedd, hogy történjen. Meg kellett tanulnom, hogy működik a vonzás és a kiegyenlítődés törvénye. Kérj, és megadatik, bocsáss meg, és bocsánatot nyersz, amit tragikus fordulatnak gondolsz, jóra vezethet, és értelmet nyernek a szenvedések. Ha most, 65 évesen visszatekintek az életemre, innen nézve valóban értelmet nyer minden. A házasságaim, a kötéseim és oldásaim, elszakadásaim mind előbbre vittek, a fejlődésemet szolgálták. Hálás vagyok mindazoknak, akik az életemben szerepet játszottak és játszanak, mert általuk lettem az, aki vagyok. A felelősségvállalás mintha eltűnt volna a világból, holott tisztában kell lennünk azzal, hogy szabad akaratunk, saját választásaink befolyásolják az életminőségünket.

‒ Eszerint a szegény maga tehet a szegénységéről, a gazdag a gazdagságáról? Ez túlságosan szép és igazságos lenne.
‒ Hiszem, hogy hoszszú távon az élet igazságos, noha nem ezen az egy életünkön belül, ezt hívjuk karmának. Egy időben sok hajléktalannal beszélgettem, a hajléktalanzenekar tagjait közelebbről is megismertem, sok nehéz sorssal találkoztam. Ők maguk is tudják, mikor hol rontották el, mely gyűlölködés, meg nem értés, rossz választás a sorsuk eredője. Ez nem zárja ki, hogy együtt érezzünk azokkal, akiknek nehéz a sorsuk, és támogassuk őket lehetőségeink szerint. Kinek ez, kinek az a nehézség adatik, hiszem, hogy nem véletlenül, és ha feladatként fogjuk fel, sokat tanulhatunk belőle.
Édesapám két és fél év hadifogság után jött haza, és elmondta: nagyobb eséllyel maradtak életben az optimisták, azok, akik bíztak a szabadulásban és a jövőben, dédelgették ezt az álomképet, és nem veszítették el a humorukat. A humor és a hit sok nehézségen átsegíti az embert. Táltos tanítóm, Kovács András azt mondta: meneküljek a nagyon komoly emberektől, mert bármire képesek! Ha valakinek nincs humora, az veszélyes. A kvantumfizika ma már igazolja, hogy a tudatos megfigyelő hatással van arra, amit megfigyel: magunk teremtjük a saját valóságunkat. A betegséget is magunk teremtjük, vagy hagytuk, hogy megteremtődjön. Amikor a stressz betegség formájában megnyilvánul, lényegében már el is kezdődött a gyógyulás.
‒ Hogyan fogadtad a tévészereplésed utáni támadásokat? Kaptál hideget-meleget, amiért a természetes gyógymódok mellett tetted le a garast.
‒ A gúnyolódók a saját tudatlanságuk áldozatai, így hát inkább szánom őket, semmint haragszom rájuk. A lelki érettség messze nem a földi életkor függvénye: feleségem, Orsi például fiatal, mégis bölcs és érett. Ő is egyetért velem abban: az emberiség legnagyobb problémája, hogy elszakadt a természettől, ezáltal a Teremtőhöz és a teremtéshez való viszonya szenved csorbát. Isten a maga képmására alkotta az Embert, de az Ember nem akar Istenhez hasonlítani. A helyes sorrendet: Isten, Ember, Egyéb és Pénz, megfordította. Ma a Pénz az első, és Isten az utolsó, partnerség helyett pedig alá-fölé rendeltségben, együttműködés helyett versenyben gondolkodnak. Az emberiség túlélésének a záloga, hogy ez megváltozzon.

‒ Beszéltél a hit fontosságáról. Milyen vallást követsz?
‒ Van egy kis szentélyem, amelyben helyet foglal Krisztus, Buddha és Siva, mindenféle vallás jelképe. Isten egy, bárhonnan is közelíted meg. Római katolikusnak kereszteltek, de nincs szükségem közvetítőkre ahhoz, hogy kapcsolatot tartsak Istennel, aki nem más, mint a színtiszta szeretet. Ilyen egyszerű. A KÉT-ségből az EGY-ségbe kell eljutnunk. Nincs más út.
‒ Mennyire tükrözik a dalszövegeid a gondolkodásodat? Nem túl komolyak ezek a gondolatok egy rockkoncertre?
‒ „Mi körbejárunk, sejtve a jövőt / Középen ül a Titok, tudva Őt.” Ezt az idézetet például fel fogom használni egy dalban, amit most írok. Az emberek lehet, hogy nem értik pontosan, amit énekelek, de érzik, és ez a kezdetektől így van az Edda-dalokkal. Nem véletlenül lett akkora sláger A kör, a Kölyköd voltam, az Álmodtam egy világot magamnak vagy az Éjjel érkezem. Amikor még sokkal kevesebbet tudtam a spiritualitásról, akkor is ráéreztem, és ezt díjazta a közönség. Mindenki a saját életén, tapasztalatain szűri át a dalok mondanivalóját, és így mindenkihez személyesen szól.
A mostani szövegeim persze magukon viselik a saját fejlődésem nyomát, de a közönség is velünk együtt fejlődik, és úgy látszik, a fiataloknak is van mondanivalónk, mert a koncertjeinken sok tizen- és huszonéves van. A legnagyobb elismerést az unokámtól, Lilitől kaptam: amint elkezdett beszélni, elnevezett engem Zenepapának, azóta is úgy hív. Erre büszke vagyok. De Szepes Máriától megtanultam: nem mindenért várhatok tapsot. Ő azt mondta: eljön a szolgálat ideje, és ezt vagy észreveszed, vagy nem, azután, ha észrevetted, vagy elvállalod, vagy nem. De ha felismered és elvállalod, akkor szolgálnod kell, és ez a szolgálat nem színpadi csillogás. Akik elöl mennek, azoknak dolguk van.
Sokan gúnyolódtak 2012-ben, hogy lám, elmaradt a világvége! Nem, nem maradt el, vége lett a pénzalapú, anyagi gondolkodású világnak, ami szépen lassan átadja a helyét az értékalapú gondolkodásnak, annak a felismerésnek, hogy minden rezgés és információ, és ha valamit szeretnénk elérni, akkor ezekkel van dolgunk. Hiszek benne, hogy az Aranykor felé tartunk, amikor a lelkek hazaérnek, megpihennek, beteljesednek. Még nem a mi földi életünkben, de ki-ki ebben a földi életében tehet valamit azért, hogy ez mi előbb bekövetkezzen.
Én hálás vagyok, hogy megadatott nekem az Edda, ezek a dalok, amik mintha a semmiből bukkannának elő a fejemben, de persze nem így van, ezek is sugallatok. Régen ösztönösen voltam ezoterikus, ma tudatosan. Sok hibát elkövettem, mire idáig eljutottam. Ma már nem érdekel, mit gondolnak rólam mások. Vagyok, aki vagyok, tudom, amit tudok, megért, aki megért, és aki nem, majd egyszer megérik rá. A magam útját járom, és boldoggá tesz, hogy vannak ezen az úton társaim, de attól, hogy valaki mást gondol a világról, attól még szerethetem. S attól még ő is szeretheti a dalaimat.
A rockerfeleség
– Én ott lehetek az Eddadalok születésénél, és tudom, melyik dalt mi inspirálta, honnan indult, hogyan született. Ez nagyon izgalmas – vélekedik Orsi, Pataky Attila felesége. Közös történetük úgy indult, mint egy lányregény: Orsi eljárt az Edda koncertjeire, koncert előtt dedikálást kért, Attila pedig tőle egy beszélgetést… Három és fél éven át úgy jártak együtt, hogy Orsi Veszprémben dolgozott.
– Attila túl volt két házasságon, nevelte a kisfiát, én is túl voltam egy sikertelen kapcsolaton, próbáltuk, működünke együtt – emlékszik Orsi.
– Amikor hozzáköltöztem, még szó sem esett közöttünk házasságról. Újabb másfél év után karácsonyeste Attila figyelmeztetett, hogy egy ajándék a fán maradt. Még amikor kibontottam és megtaláltam a piros dobozkában rejtőző gyűrűt, akkor sem gondoltam arra, hogy ez most lánykérés. Úgy gondoltam, ha egyszer mégis lesz esküvő, akkor csak ketten és a két tanú, de Attila a negyvenedik születésnapomat használta apropóként, és mégis nagy esküvő kerekedett, velünk örülhetett a család, a barátok. Több mint két éve, október 2-án volt az esküvőnk. De ennyi idő után is mindig tudunk egymásnak újat mondani.
Az élet Attilával pörgős, varázslatos, de időnként nagyon húzós, hiszen gyakran éjszaka fekszünk le, de ugyanúgy kelünk, mint mások. Attila a hét három napján reggel 6-kor kel, hogy a fiát iskolába vigye, gondoskodjon róla, hétvégén pedig fellépések vannak. Vele utazom, szereti, ha ott vagyok a koncertjein. Hihetetlenül magas fordulatszámon él, ma is magas hőfokon ég. Fiával, Acsával nagyon jóban vagyunk, nem akarok az anyja lenni, tiszteletben tartom a szüleivel való kapcsolatát. Igyekszem körülöttük otthonossá tenni a lakásunkat, imádok jókat sütnifőzni, a kenyerünket is gyakran magam sütöm. Az elmúlt két évünk nagyon nehéz volt. Igyekszem mindent megtenni Attila egészségéért, odafigyelek rá, de neki is oda kell figyelnie magára, ha ezt elmulasztja, rögtön megérzi. Amikor úgy döntött, hogy a természetes gyógymódokat választja, igyekeztem mindenben a segítségére lenni. Bíztam benne és a felépülésében.
Újjászületés
Részletek a Mi vagyunk a rock című könyv azonos című fejezetéből: „Végtelen hálával próbálom megélni a napjaimat, az életemet, és végtelen hálával és szeretettel köszönhetem a Teremtő Istennek, hogy itt lehetek, az lehetek, aki vagyok, és hogy a mai napot is megkaptam ajándéknak. Mert ebben a nagy akarásban az ember rájön a sok év alatt, hogy semmi és senki nem a tiéd, senkit és semmit nem tudsz birtokolni, csak – ha nagyon morbid akarok lenni – mindig még egy napra kölcsönkapod a haláltól. Ezért aztán az „effajta” birtoklásról, enyém, tied, övédolgokról nagyon gyorsan kezdek leszokni.
Annál is inkább, mivel mindeközben, szép lassan nyolc, mondom nyolc darab sztent van már a szívembe ültetve, és marad is halálom napjáig, köszönhetően a nagy „szenvedélyeknek”… novemberben még egy MRIre elmentem, és a Teremtő Istennek hála, azt mondták, csoda történt, teljesen eltűnt a daganat. Az MRI teljesen negatív lett! Ennél boldogabbnak nagyon kevés alkalommal éreztem magam eddigi életemben. Győzelem!”