Rákos Péter – Az asztrológia humánuma
Olvasóink három éve találkozhatnak meg-megújuló levelező rovatunkkal, amelyben a Humanisztikus asztrológus válaszol, s amelyet Rákos Péter indított útjára. Ő talán a legtöbbet publikáló hazai asztrológus, az elmúlt hetekben került a könyvesboltokba ötödik könyve, a Böszörményi Gézával írt Gyermekasztrológia. Erről faggatom először.
– Ön szerint, Rákos Péter, szükség van még egy ilyen tárgyú könyvre? Úgy láttam, jelenleg is kapható nem egy hasonló témájú asztrológiai szülői kézikönyv…
– A téma lehet hogy hasonló, a megközelítés azonban teljesen egyedi. Eddig ugyanis minden gyermekasztrológia a felnőtt nézőpontját tükrözte, nevezetesen az asztrológus szólt a szülőhöz, és bár sok hasznos információt közölt, valójában „elbeszélt” a legfontosabb szereplő, a gyerek feje felett. Az ő egyedi szempontjai, világképe, érzésvilága és gondolkodásmódja így jórészt kimaradt ezekből a munkákból. A Gyermekasztrológia sajátossága, hogy a gyerekek bőrébe bújva, az ő átélésükön keresztül – egyes szám első személyben – szólalnak meg az asztrológiai jegykarakterek, s mutatkoznak be azoknak, akik a legkíváncsibbak arra, kik érkeztek a családba: a szüleiknek.
A könyv ötlete egyébként nem az enyém, a Jonathan Miller kiadó kért fel a megírására. Első hallásra megtetszett az elképzelés, hiszen egybecsengett humanisztikus világképemmel. Ezúttal ugyanis nem az „okos asztrológus” mondja meg, milyennek kell lennie a gyereknek, hanem minden nagyképűséget és fennsőbbséget levetve próbáljuk meg átélni a gyermek világát, félelmeit és konfliktusait. Ebből a „székláb-perspektívából” tudósítunk, milyennek érzékelnek bennünket a különböző karakterű gyerekek, és hogyan fogalmazzák meg eltérő szükségleteiket. Jellemző, hogy hiába a napi humanisztikus gyakorlat, melynek során mások „asztrológiai bőrébe” bújva teszek kísérletet arra, hogy megértsem a hozzám fordulók egyedi látásmódját és reakcióit, szerzőtársam, Böszörményi Gyula páratlan tehetsége nélkül a „gyermekké válás” transzformációja ilyen valóságosan és hitelesen nem ment volna végbe.
Vezetés nélküli vezetés
– Ezek szerint ön, Rákos Péter jó csapatjátékos?
– Ellenkezőleg. Többször bizonyítottam már, hogy csapnivaló vezető vagyok – igaz, alárendelni sem tudom magam más irányításának. Így aztán nem maradt más megoldás számomra, mint a vezetés nélküli vezetés, illetve az alárendeltség nélküli együttműködés – egyszóval a Vízöntő-elv megvalósítása. Így íródott a könyv, s a munka nem is működött volna más alapokon, lévén hogy Gyula Oroszlán, magam pedig Bak vagyok.
A hat éve alapított Humanisztikus Asztrológia Iskola is kitűnő példája ennek: tanártársaimmal azóta dolgozunk teljes egyetértésben, amióta nincs „többség” és „kisebbség”, vagyis nincs győztes és vesztes a döntések meghozatalában.
Nemcsak tanítjuk, hanem igyekszünk alkalmazni is a rogersi pszichológiai elveket, ami a mi olvasatunkban nem más, mint a Vízöntő-kor eszmeiségének gyakorlati próbája.
Az emberi személyiség alapját egy sajátos mintázat képezi
– A Humanisztikus Iskola ezek szerint a pszichológiát majdnem olyan fontosnak tartja, mint az asztrológiát?
– Én nem állítanék fel értéksorrendet. A pszichológia lényegesen fiatalabb és ezért lényegesen forrongóbb műfaj, mint az asztrológia. Mi úgy tekintjük, az emberi személyiség alapját egy sajátos mintázat, a születési ábra képezi. Erre a mintára, mint egy épület alapjára, már csak meghatározott helyen húzhatók falak, képezhetők terek – vagyis előre megmondható, milyen pszichológiai felépítmények szervülhetnek egy adott horoszkópra. Amivel a hétköznapi életben találkozunk, az éppen ez a struktúra. Ezért tud a humanisztikus asztrológia igen jól dolgozni strukturális pszichológiai modellekkel, mint amilyen a tranzakcióanalízis, vagy közismertebb meghatározással: az Eric Berne által leírt sorskönyvelmélet.
– Ha jól tudom, ezt a témát járja körül a Jegyek és játszmák című könyvében is. Vajon eljutott-e önhöz, hogy sokan, akik találva érezték magukat a könyv olvastán, igencsak hiányolták benne a megoldás útjait? Ez egy külön könyv témája lesz majd?
– Szó se róla. A Jegyek és játszmák adaptáció, annak bemutatása, hogy Eric Berne „szemüvegével” hogyan látja a tizenkét jegykarakter működését az asztrológus. Isten őrizz, hogy Berne fejére nőjek, és azon okoskodjak, hogyan lehet jobb megoldásokat találni, mint amilyeneket ő kínál. Berne azt mondja, ha egyszer felismertünk egy játszmát, akkor igyekezzünk rajtakapni magunkat, amikor éppen belekezdünk. Akkor ugyanis még eldönthetjük, folytatjuk-e vagy sem. Vesztes sorskönyveinket is átírhatjuk, különösen ha tudjuk, honnan vagy kitől másoltuk azokat. Ez azonban már önátalakító, vagyis transzformatív folyamat, amelyre megfelelő terápiák állnak rendelkezésre.
– Ezek a terápiákat is oktatják az iskolájukban?
– Nem. Gyakorlati szinten mi csak asztrológiát tanítunk, azonban igyekszünk az iskolánkba a legjobb terapeutákat meghívni előadóként. Ezek után, akinek kedve és bátorsága van, részt vehet – az iskolán kívül, de az iskola részeként – terápiás munkában is.
Csak ami már sokszorosan átment a gyakorlat próbáján
– Melyek az ön által legeredményesebbnek ítélt terápiák?
– Csak azokról tudok beszámolni, amelyeken magam is részt vettem, s amelyek szervesen illeszkednek a humanisztikus asztrológia szemléletébe és gyakorlatába. Elsőként említem a Bert Hellinger-féle szisztematikus családleképezést, mint az utóbbi évek legnagyobb személyes élményét. Hasonló horderejű változásokat hozott az életembe az EMK, vagyis a Rosenberg-féle empatikus kommunikáció megismerése. Kiderült, amellett, hogy egy kivételesen hatásos kapcsolati modell, alkalmazása mélyreható szemléleti változásokat indukál a használójában. Az NLP-vel, vagyis a neuro-lingvisztikai programozással is hasonló élményeim voltak.
– Ezek szerint ön, Rákos Péter mindent először saját magán próbál ki?
– Sok éven keresztül szinte mindenben a hit irányított, ám ennek minden esetben csalódás vetett véget. Egy idő után elhatároztam, csak azt képviselem és tanítom, ami már sokszorosan átment a gyakorlat próbáján. Elsősorban a személyes próbákén. Furcsa, hogy mindeközben alapvetően bátortalan típus vagyok – szerencsére a kíváncsiságom eddig erősebbnek bizonyult, mint az óvatosságom.
– Ez megerősíti bennem azt a már korábban kialakult gyanút, hogy ön nem sokra tartja a hagyományos asztrológiai tanácsadást.
– Téved: sokra tartom. Ám ha nem értékszempontúan közelítjük a kérdést, hanem pragmatikusan, vagyis hasznosság és eredményesség alapján, akkor vannak módszerek, amelyek megelőzik ezt a módszert.
– Mik ezek?
– A már említett csoportterápiák. Illetve az egyéni pszichoterápiának minden formája, amelyik hajlandó tudomásul venni, hogy nem vagyunk egyformák, és hogy nem-egyformaságunk asztrológiai jellemzőinkből is ered.
Ha egy terapeuta a Kost konfrontatív viselkedéséből, a Szüzet intellektualizáló hajlamából vagy a Nyilast az idealizmusából igyekszik kigyógyítani, eleve kudarcra ítélt a vállalkozása.
Ilyenkor ugyanis csak a mértéken lehet változtatni, a tényen nem. Vagyis én az asztrológiát elsősorban diagnosztikai műfajnak tekintem, ám e szerepében alapvetőnek és megkerülhetetlennek.
Az élet igazi kalandja
Minden „tanácsadás” az asztrológus személyes világképéről szól, arról, hogy ő mit tart jónak vagy rossznak, helyesnek vagy helytelennek – s ez igencsak távol áll a humanisztikus szemlélettől. Ez alapján ugyanis nem létezik önmagában való „jó” vagy „rossz”. Engedje meg, hogy pár gondolatot idézzek Jiddu Krishnamurtitól, akit a Vízöntő-kor legnagyobb tanítójaként tisztelek: „Nincs jóság és nincs gonoszság. Jóság az, amitől nem félünk. Gonoszság az, amitől rettegünk. Mindannyian, emberi kondícióinknál fogva tanítványok vagyunk, az Igazság tanítványai. Az Igazság pedig ösvénytelen föld, nincs kitaposott út, sem egyház, sem szekta nem vezethet el hozzá.”
– Mit üzen az olvasóknak?
– Hogy merjenek hallgatni arra a hangra, amelyik a legbensejükből üzen. Ez az a hang, amelyik megmutatja, merre kanyarog ez a bizonyos út az ösvénytelen földön arra, amerre még nem járt senki, s ami az emberi kiteljesedés felé vezet. Szerintem ez az élet igazi kalandja.
Fotó: Adobe Stock
