Mit tud az asztrológia, és mit nem?

tgymagazin.hu
#horoszkóp #jóslás #jövő #párkapcsolat
Régebben minden uralkodóháznak megvolt a saját udvari csillagjósa. Ma számtalan modern, felvilágosult ember – rendezők, popsztárok, menedzserek, tudósok és politikusok – bíznak az asztrológiában.

Az emberek már évezredekkel ezelőtt felfigyeltek rá, hogy a Hold időnként eltűnik, majd újra növekedni kezd, és ez a folyamat rendszeresen ismétlődik. Rájöttek, hogy e változások mögött valamilyen törvényszerűség rejlik. Azt is észlelték, hogy a holdfázisok összefüggésben állnak az időjárás változásaival, a női havi ciklussal, az emberi hangulat ingadozásaival vagy természeti katasztrófákkal. Amikor az égboltot vizsgálva felfedezték a csillagképeket, a bolygók pályáját, csakhamar rájöttek, hogy az égitestek mozgásának megvan a megfelelője a hétköznapi életben is. E törvényszerűségek számukra hallatlanul nagy dolognak számítottak. A törvények és ritmusok irányítóját istennek, az égitestek mozgását pedig isten keze írásának nevezték. Mindebből pedig az idő múltán minden kultúrkörben kifejlődött az asztrológia tudománya.

Az asztrológia szubjektív tudomány?

Az Európában ismert, „nyugati” asztrológia a Közel-Keleten, az ókori Egyiptomban és a sumérok birodalmában alakult ki. Azóta a modern tudomány is sok olyan ismeretet halmozott fel, amely szerint egyes égitestek valóban befolyásolják a földi történéseket.

A tanulót talán megzavarja, hogy milyen sokféle iskola és milyen sokféle interpretáció létezik. Ez azonban ne tévesszen meg senkit! Mindenkinek meg kell találnia azt a rendszert, amelyben a legjobban eligazodik. Ez azt jelenti, hogy az asztrológia erősen szubjektív tudomány – ezzel együtt mégis objektív. Minden módszer, minden iskola ugyanazon elven alapszik: nincsen hibás, helyes, csak egyéni szempontból könnyebben alkalmazható irányzat.

Ugyanígy kell látnunk az asztrológiai konstellációkat is. Ezek objektíven létező dolgok, és bizonyos tendenciákat, energetikai folyamatokat jeleznek. Az, hogy ezt ki hogyan értékeli, és hogyan tud bánni vele, már egyéni dolog. Minden horoszkópban, minden konstellációban tanulási feladatokat, lehetőségeket, potenciálokat kell látnunk. Sokan azt állítják, hogy a Mars–Plútó konstellációja destruktív, borzalmas dolog. Ha azonban ezt a bolygóegyüttállást helyesen tudjuk értelmezni, megértjük, hogy az érintettek helyesen teszik, ha erős egójukat arra fordítják, hogy megváltoztatják a külső körülményeket. Az ilyen ember jó szolgálatokat tehet az egész társadalomnak. Az asztrológus feladata, hogy felhívja kliensei figyelmét a személyiségében rejlő potenciálokra és azok kreatív hasznosítási lehetőségeire.

Fontos kérdés a különböző feszültségeket jelző együttállások, pl. a kvadrátok és szembenállások, valamint a harmonikus konstellációk, a trigonok vagy szextilek közötti különbség. A feszültséget jelző konstellációk azt jelzik, hogy az érintettnek tanulnia, tapasztalnia kell. A harmonikus aspektusok az élet és a sors ajándékai, olyan dolgok, amelyek természetesnek, normálisnak tűnnek.

Horoszkópban a jövő?

Egy pusztán harmonikus horoszkóp ugyanis egy életre szóló unalmat jelentene, egy olyan életet, amelyben nincsenek vágyak, célok, kihívások. A pusztán diszharmonikus horoszkóp esetén pedig aligha lehetnénk hosszú életűek e földön, hiszen ki tudna boldogulni támogatás, tehetség és fegyelmezettség nélkül.

Ha egy asztrológus valakinek azt mondja, hogy ezt és ezt kell tennie, vagy a születési adatok alapján valamilyen horrorisztikus jóslattal áll elő, a kliens jobban teszi, ha azonnal feláll és távozik, ez ugyanis értelmetlen hókuszpókusz, szélhámosság. Sokszor találkozhatunk olyan interpretációval is, amelynek lényege, hogy az asztrológus eltanácsolja kliensét partnerével folytatott kapcsolatától. Ez is helytelen, ugyanis senki nem véletlenül szeret bele abba a személybe, akit választ.

Párterapeuta vagy asztrológus?

Ahogyan nincs rossz születési horoszkóp, nincs tisztán rossz partnerkapcsolati horoszkóp sem. A jó asztrológus képes a horoszkóp alapján felmutatni a partnerek közös tanulási feladatait.

A személyes partnerkapcsolati problémákat soha nem a csillagok okozzák, hanem az emberek, pontosabban mi magunk. A naiv „csillaghívő” könnyen a csillagokra fogja problémáit, ahelyett, hogy felelősségteljesen tanulna hibáiból, és a kapcsolat megjavítására törekedne.

A gondok megoldásához azzal járul hozzá, hogy felmutatja annak lehetőségeit, miként lehet a domináns erőket a legoptimálisabban felhasználni. Természetesen a kliensnek kell eldöntenie, hogy mely tanácsot fogadja meg.

A partnerkapcsolatunkról szóló, vagy a munkákkal kapcsolatos horoszkóp alapján könnyebben megismerjük önmagunkat, könnyebben tanulunk. Azonban senki sem tud saját maga elől elmenekülni úgy, hogy a segítséget nyújtó tükröt elkerüli, lenézi, kicseréli vagy összetöri. Az asztrológia valódi segítséget jelent saját tükörképünk észlelésében, megértésében.

Sokakat érdekel, hogy a horoszkóp alapján valóban jellemezhető-e valaki, és megjósolható-e a jövője. Az asztrológus látja kliense lehetőségeit, tehetségeit, hajlamait, de azt semmiképpen sem, hogy mindeme adományokkal mit kezd majd a jövőben az illető. A horoszkópból nem állapítható meg, hogy az illető nő vagy férfi, valamint az sem, hogy az illető beteg, egészséges, vagy elégedett-e a sorsával.

Természetesen az is látható a horoszkópban, ha valaki életében újra és újra ugyanazon problémák merülnek fel. A konstellációk jellegéből kideríthető, hogy milyen erők hatnak az illető életére, és ezek milyen probléma formájában jelentkezhetnek.

Függőség kialakulásának okai

Sokan szinte rabjává válnak az asztrológiának, és várnak a legmegfelelőbb időpontra, hogy házasságot vagy szerződést kössenek, állást változtassanak vagy autót vegyenek. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy az asztrológia pusztán segítség, eszköz, mint egy hőmérő vagy egy óra.

Sokan elfelejtik, hogy az életben csak az történhet meg velünk, amire már érettek vagyunk, és ami valamilyen – általunk nem mindig észlelhető – okból jó nekünk. Még a legjobb asztrológiai „biztosítás” sem óvhat meg senkit egy balesettől, ha más módon nem lehetséges az illető élete folyásának megváltoztatása.

A fej állandóan kérdéseket tesz fel, de a valódi válaszokat a hasnak kell megadnia. Mindegy, hogy mennyire ésszerűnek tűnik valami, ha a hasunk nemet mond, akkor a racionálisnak látszó út nem megfelelő számunkra. Időközben a kutatások kiderítették, hogy a hasüregben több idegsejt található, mint a koponyánkban.

Persze azzal is tisztában kell lennünk, hogy mit nem akarunk, és mire nincs szükségünk, mire nem vagyunk képesek. Ebben segíthet az asztrológia. Senki se higgye, hogy mindeme kérdésekre azonnal tudjuk a választ.

Sokan nem tudnak nemet mondani, lemondani bizonyos dolgokról, mert félnek, hogy lemaradnak valamiről, félnek, hogy sérelem éri őket. Az élet mértéktelen habzsolásának következménye általában az, hogy a szervezet megelégeli a diktált tempót, és betegséggel jelzi, hogy hol a határ. Az embernek legkésőbb e ponton meg kell tanulnia különbséget tenni a lényeges és lényegtelen között, magába kell néznie, meg kell ismernie önmagát.

Foto: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
A bolygók égi helyzete 2024. augusztus havában

A bolygók égi helyzete 2024. augusztus havában

Augusztus jelentése: szerencsés, legszerencsésebb, így ez a hónap bőséggel, ünnepélyes hangulattal, sikervággyal bíztatja az északi…
Szent és profán, avagy a szerelem misztériuma

Szent és profán, avagy a szerelem misztériuma

„Ha olyasvalakivel kapcsolódunk, aki isteni megvalósultságával, azaz belső nemességével vonz, annak a környezetében mi magunk…
Merre mutat a karmánk?

Merre mutat a karmánk?

"Ha egy jegyben rossz konstellációjú bolygó van, akkor az ahhoz a jegyhez kapcsolódó meridiánon az…
Válaszol a humanisztikus asztrológus – Játszmák a házasságban

Válaszol a humanisztikus asztrológus – Játszmák a házasságban

A humanisztikus asztrológia a lélek nyelvén szól a lélekhez – ám ezt az üzenetet el…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
A Farkas (február 19. – március 20.)

A Farkas (február 19. – március 20.)

A február 19. és március 20. közötti időszak „születési toteme” a farkas. Az észak-amerikai indiánok…
Búcsú Dr. Janák Lajos asztrológustól – Aki túlélt már néhány világvégét

Búcsú Dr. Janák Lajos asztrológustól – Aki túlélt már néhány világvégét

Fájó szívvel adunk hírt arról, hogy barátunk és munkatársunk augusztus 20-án eltávozott tőlünk. Aki szerette…
A Hód (április 20. – május 20.)

A Hód (április 20. – május 20.)

Az élet­ke­rék­nek 12 be­osz­tá­sa van, ame­lyek a „Föld szö­ve­dé­ké­nek” 12 as­pek­tu­sát fej­tik ki, s jel­lem­zik…
A Kos otthona

A Kos otthona

A nyugati állatöv első jegye a Kos. Időszakának kezdete az északi féltekén a tavasz első…