Válaszol a humanisztikus asztrológus – Játszmák a házasságban
Kedves Péter!
A férjemmel való kapcsolat érdekelne asztrológiai szempontból. Ő Skorpió szülött Rák Holddal, Bika aszcendenssel, és másfél éve vagyunk házasok. Előtte három éven át két külön lakásban éltünk, akkor kapcsolatunk felhőtlennek volt mondható. Amióta összeköltöztünk, életünk valami kimondhatatlan feszültségtől terhes. Ritkán élünk meg felhőtlen, oldott időszakokat, s ezek rendszeresen azzal érnek véget, hogy a férjem megsértődik valami érthetetlen okból vagy belém mar fájdalmasan és teljesen indokolatlanul, legtöbbször népes társaság előtt. Ilyenkor csúnya veszekedésbe kezdünk, egymás fejéhez vagdosunk kígyót-békát, aztán pedig begubózunk, és hetekig, nemritkán hónapokig alig szólunk egymáshoz. Közben úgy érzem, mindketten szívesen kibékülnénk, de egyikünk sem tudja vagy meri megtenni a kezdő lépést.
Igazából nincs kedvem így leélni az életem hátralevő részét. Elválni sem akarok, mert meggyőződésem, hogy férjemmel alapvetően szeretjük és becsüljük egymást, csak valami „beakadt” a kapcsolatunkban, amit egyedül nem tudok „kiakasztani”. Mit tegyek? Válaszát
várva üdvözli:
K. Adrienn (Oroszlán Nap, Mérleg Hold, Rák aszcendens)
Játszma ez a javából
S mint olyan, összetett, trükkös koreográfiát követ, s lépései jól nyomon követhetők a horoszkópban. Itt csupán vázlatos diagnózist tudok kínálni, nem terápiát, bár egy játszma felismerése mindig az első lépés annak elvetése felé.
Megkísérlem a lélek rejtett színpadán folyó mozgást valamelyest képszerűvé tenni, s annak koreográfiáját egy táncjáték dramaturgiájával szimbolizálni.
Az Ön táncosait ( horoszkópjának önálló cselekvőképességgel rendelkező énállapotait) képzeljük el kék dresszben, a férjéit pedig pirosban. A műsor az Ön kék ruhás Mérleg Holdjának csábos táncával veszi kezdetét. Ez leendő férje piros ruhás Skorpió Napjának igencsak felkelti a figyelmét. Kalandot szimatol, és belemegy a táncba. Varázsos és érzéki a mozgás, s ez ki is tölti az egész első felvonást (a kapcsolat első három évét).
Ezután ismét fölmegy a függöny, s a színpadra penderül a kék ruhás Rák aszcendens (aki eddig a háttérből figyelte a szerelmesek táncát), és aggódó mozdulatokkal tudtára adja mindenkinek, ő csak akkor érzi magát biztonságban, ha ez a pas de deux egy életre szól. Válaszul kéz a kézben megjelenik a piros Bika aszcendens és Rák Hold, s maguk is előadják a Biztonságkeresők Táncát, s a csoport egy összehangolt koreográfiában egyesül Mendelssohn Nászindulójának hangjaira. A büszke Skorpió Nap ölbe kapja a boldogan piruló Mérleg Holdat, és átemeli a közös családi fészek küszöbén.
Csupán egyetlen szereplő, egyetlen énállapot nem táncolt idáig: az Ön Oroszlán Napja (eddig valószínűleg a karrierszínpadon volt szólóestje). Most azonban láthatjuk, amint az otthon falain belül lustán nyújtózik, az ajtófélfán megélesíti körmeit, és rácsodálkozik a Skorpió Napra, aki éppen egy kardtáncot ad elő a vendégek lelkesen tapsoló gyűrűjében. Ekkor ő is a színpadra lép (elvégre neki is kijár a figyelem), könnyedén kipöcköli a Skorpió Nap kezéből a szablyát, és várja, erre milyen harcias tánclépéssel válaszol a másik. Meglepetésére az fülig pirul, abbahagyja a táncot, s a piros ruhás Rák Hold támogatásával elhagyja a színpadot. A beállt zavart a vendégek polkája oldja fel.
Játszmák a házasságban: mindkét fél egyformán szükséges hozzá
Harmadik felvonás. A színen jelen van mindenki, ám a szereplők ezúttal a kék dresszes Oroszlán Nap köré formálnak gyűrűt, aki épp belekezd büszke és érzéki szólójába. Mozdulatai magabiztosak és méltóságteljesek. A ritmus gyorsul, a hangulat felforrósodik, ám ekkor a körben álló piros ruhás Skorpió Nap váratlanul kinyújtja lábát, és elgáncsolja az önfeledten táncoló Oroszlán Napot. Az egy pillanatig nem érti, mi is történt vele, hogyan került a földre. Azután feltápászkodik, s dühös, megvető pillantást küldve a Skorpió Nap felé kisántikál a színpadról. A piros ruhás Bika aszcendens int a zenekarnak, az témát vált és vidám keringőbe kezd.
Folytassam? Szerintem fölösleges ecsetelni a negyedik felvonás sértett lelkű szólótáncosainak tekintetét, a szorongó Rák szereplők tétova mozdulatait, s a zenekar el-elakadó futamait. Ön ezt sokkal jobban ismeri mindenkinél. Ám ne feledje: a kék ruhás táncosok csak addig járják szólótáncukat saját fejük-kedvük szerint, amíg a vezető Koreográfus, az Ön tudatos énje csendre nem inti a zenekart, s bele nem kezd egy új, mindenki szükségletét figyelembe vevő össztánc betanításába…
A szükségletek érvényesítésének játszmamentes művészetét pedig érdemes Marshall B. Rosenbergtől megtanulni, akinek könyve, a Szavak: ablakok vagy falak ott kéne álljon minden házasulandó könyvespolcán.
Fotó: Adobe Stock