Az Oroszlán otthona
A lakberendezés az érdeklődés középpontjában áll. A lakberendezési tanácsok a praktikustól az extrémig terjednek. Azonban elég nehéz rájönni arra, hogy a dekorációs változatok közül melyik számunkra az igazán megfelelő. Ebben segít az asztrológia. Ha ismerjük születésünk időpontját, lehetőség nyílik olyan megfigyelésekre, amelyek jól jellemzik esztétikai érzékenységünket és otthonunk berendezésére vonatkozó ízlésünket. Sorozatunkban ezúttal az Oroszlán lakásába pillantunk be. (Oroszlán - július 23.-augusztus 22. Értékrend: önkifejezés, csillogás, siker, kreativitás, a legjobbnak lenni.)
A tipikus Oroszlán
Az Oroszlán csillagkép uralkodó bolygója a Nap; természetes helye ezért a dolgok középpontja. Persze nem minden Oroszlán annyira hivalkodó, feltűnősködő, mint ahogy azt az asztrológiai irodalom említi. Sokan jóval csendesebben élnek, miközben azonos fokú figyelemmel és tisztelettel képesek környezetüket irányítani. Az Oroszlán nagylelkű, hűséges, nagyszívű egyén. Akkor igazán boldog, ha hatalmi pozícióban lehet. Ha megkapja azt a csodálatot és elismerést, amely érzése szerint jár neki, nincs olyan dolog, amit meg ne tenne azokért, akiket szeret. A jegy szülötte mindenben a legjobb akar lenni, és komolyan szenved, ha középszerűségre kényszerítik. Nagyon gyerek- és állatszerető, minden áldozatot meghoz értük. A „nemes” szó kiválóan jellemzi az Oroszlán jegyében született embereket.
Az Oroszlán tűz jegy
Az Oroszlán az élethez való aktív és lelkes hozzáállást személyesíti meg. Ez a jegy a kreativitáshoz, a szabadidős tevékenységekhez és a szórakozáshoz kapcsolódik. Ennek megfelelően az Oroszlán kötődik az állatokhoz és a gyerekekhez, hiszen a gyereknevelés is alapvetően kreatív tevékenység. Egyéb esetben az Oroszlán kreativitása a művészetek, a dráma és a szórakoztatóipar iránti érdeklődésében ölt testet. Saját elképzeléseit, azokat a dolgokat, melyeket a hétköznapokban is alkalmazni szeretne, a jegy szülötte kiválóan meg is valósítja. Ehhez sok energiára, magabiztosságra és lelkesedésre van szükség. A tipikus Oroszlán mindezeknek bőven birtokában van.
Az Oroszlán otthona
Az Oroszlánok mindenből a legjobbat szeretik. Ez a jegy kapcsolódik a királysághoz, az elnökökhöz, miniszterelnökökhöz és mindenféle vezető ranghoz. Azonban nem mindenki ér el ilyen előkelő pozíciót. Tulajdonképpen sok Oroszlán szívesebben tartózkodik a társadalmi ranglétra egy kényelmesebb fokán ahelyett, hogy egy sokkal bizonytalanabb helyzetben oda nem illőnek, a kihívásoktól túlzottan leterheltnek érezze magát.
Így, miközben ez a jegy különösen a kastélyokhoz, palotákhoz, lenyűgöző báltermekhez és hasonló illusztris épületekhez kötődik, a való életben az a hely, ahol az Oroszlán magára talál, bizonyosan az ő személyes kastélyává válik.
Az Oroszlán otthonát gyakran elárasztják a házi kedvencek és a gyerekek, ebben az esetben lakása kevésbé impozáns képet mutat. Kétségkívül egy kőszobrokkal díszített, márvánnyal kirakott terem felel meg leginkább az elképzelésének, valójában azonban egy általa csodált dolgokkal telerakott, de sokkal szerényebb lakásnak is nehezen tud majd ellenállni.
A bejárat kialakítása
Függetlenül attól, hogy hol van az Oroszlán otthona, bejárati ajtaján lesz valami, ami megragadja a tekintetet. Ha a körülmények lehetővé teszik, az első benyomás meglehetősen lenyűgöző lesz. Márványlépcsők és oszlopok, tekintélyt parancsoló, nehéz mahagóniajtó – csak néhány lehetőség a sok közül. Az Oroszlán arany iránti szeretetét hatalmas, sárgaréz kopogtató és egyéb szerelvények tükrözik. A tipikus Oroszlán lakhelye egy hosszú, murvával leszórt, fasor övezte autóbehajtó végén található. A ház már távolról fenségesen kiemelkedik környezetéből.
Nem minden Oroszlán-ház ilyen méltóságteljes, de azért jól megkülönböztethető a többitől, miután nagyobb és jobb akar lenni a környező házaknál. Itt látható a legdíszítettebb ajtócsengő, a legnagyobb névtábla és szélcsengő, ennek a falán meredezik az utca legnagyobb műholdas antennája. Ha egyéb különbség nem fedezhető fel, akkor sarkig széthúzott függönyökkel ebben a házban ég az összes lámpa.
Nappali
Az Oroszlán tulajdonképpen egy palotában szeretne élni. Márványpadlókra és oszlopokra, szobrokra és szökőkutakra, csillárokra, hatalmas ablakokra, erkélyekre és óriási lépcsőházakra gondol. Az ilyen elvárásokat nem könnyű átlagos környezetbe illeszteni, de miután szereti a minőséget, arra törekszik, hogy lehetőség szerint ezekkel vegye körbe magát. Kevésbé izgul a költségek miatt, és inkább azért aggódik, hogy olyan módon élhessen, amely megfelel mind saját, mind családja és barátai elvárásainak. Nem bírja elviselni, ha barátai és szomszédai előtt szégyenkeznie kell.
Használhatunk élénk és kontrasztos színeket a modern Oroszlán otthonában, mert ha van, aki szereti és elbírja ezeket a merész tónusokat, az bizonyosan ő lesz. Vörösek, narancssárgák, sárgák és az arany mind megfelelő szín, bár nem szabad itt megtorpanni. Az Oroszlán napfénnyel, nagy ablakokkal és sok természetes fénnyel való kapcsolata figyelemre méltó adalékot jelent. Az ablakok körüli színpompás drapériák és ablakszárnyak, kárpitozott karnisok és függönybojtok mind megtalálják helyüket. A nappaliban alapvető szerepet töltenek be a kényelmes díványok és karosszékek.
Padlózat
Az Oroszlán számára ideális padlózatot könnyű gondozni és tisztítani. A modern gumipadló változatos színekben kapható, és kellő meleget biztosít a láb számára. A fényűző szőnyegpadló is jól illik a jegy szülötte érzékenységéhez, a terrakotta csempe pedig kiválóan megfelel a színek tekintetében. Ha azonban valódi luxusra vágyik, dombornyomásos fekete bőrpadlózaton is gondolkodhat. Ultramodern megoldás, amely tökéletesen illik a jegyhez, például egy jól megtervezett hálószoba esetében.
Világítás
Az Oroszlánt a Nap uralja, így lakásában fontos a napsugarak hatékony kihasználása, ami nagy ablakokkal és tetőmegvilágítással érhető el. Ha ez nem lehetséges, jó szolgálatot tehetnek a természetes és nappali fényt árasztó izzók, különösen a gyenge, külső fényviszonyok esetében. Egyébként az ablakok előtt függő napfényszínű drapériák hasonló hatást kelthetnek. Ezek segítségével akkor is érzékelhetjük a napsugarakat, amikor valójában nem is süt a nap.
Konyha
Az Oroszlán otthona modern és haszonelvű. Tömve van a legmodernebb, időt és munkát kímélő berendezésekkel, miután sokkal fontosabb dolgokra kell szentelnie figyelmét, mint a mosogatás vagy törölgetés. Ezeket a berendezéseket mind újonnan vásárolja, és az egyén vásárlási szempontjaitól függően általában a legismertebb márkák legújabb modelljeit jelenti.
Minden tűz jegy szereti a modern konyhát, így a rozsdamentes acélt az Oroszlán is előnyben részesíti. A padlózat legyen visszafogott és könnyen tisztítható. A kerámia- vagy gumilapok kiválóan megfelelnek, éppúgy, mint a poliuretán gumi, amit a helyszínen öntenek ki. A gumi felhasználásának további előnye, hogy meleget ad a láb számára. Az Oroszlán, mint a Nap imádója, gyűlöli a hideget.
Egy feltűnő bortartó tele válogatott italokkal, néhány egyéb luxuscikk felkészíti a lakást a vendégek fogadására. Az Oroszlán nem a legelkötelezettebb szakácsok egyike, de szórakoztató házigazda.
Hálószoba
A hálószoba, mint a lakás legszemélyesebb része, az a helyiség, ahol a fényűzés szeretete leginkább megnyilvánul. A hálószoba központi darabja természetesen maga az ágy, amely határozott megjelenésével nagyban hozzájárul a további részletek sikeres kialakításához.
Az Oroszlánhoz nem illik semmilyen alacsony vagy szerény fekvőhely, leginkább egy hatalmas keretű dupla ágy való hozzá. A tökéletes megoldást azonban mégis a baldachinos ágy jelenti. A modernebb, kovácsoltvas típus kevésbé hivalkodó jellegű, azok számára azonban, akik valóban szeretik a ragyogást, és akik megengedhetik ezt maguknak, a hagyományos, fából készült változatot semmi sem helyettesítheti.
Áthidaló megoldásként a legtöbb Oroszlán saját alvóhelyét könnyen különlegessé varázsolhatja. Elegendő, ha csupán néhány arra alkalmas anyag segítségével koronát vagy ágysátort alakít ki az ágya fölött. Ahol a fényűzés a vezérelv, a bolyhos, puha szőnyeg is alapvető fontosságú.
Fürdőszoba
Az Oroszlán-fürdőszoba a ház más területein is uralkodó tisztaság és könnyen karbantarthatóság elvét követi. Legyen meleg és hívogató, hiszen az Oroszlán ódzkodik a hidegtől. Jól hangsúlyozza a fényűzést a padlófűtés. A kis mozaikcsempék – melyek a napfény színeiben pompáznak a sárgától egészen az aranyig, az égetett narancsig, sőt még ennél is sötétebb színekig – meleg légkört teremtenek. Határozott alapszínekkel jól kiemelhetjük az egyébként egyszínű fürdőszobai berendezés bizonyos darabjait, illetve tovább vezethetjük a szoba „napfényszín” témáját. A francia zsaluk jól védik a privátszférát, miközben sok napfényt engednek a szobába.
Az Oroszlán aranyszeretete miatt a sárgaréz szerelvények kiválóan illenek a fürdőszobába. Minél több tükör álljon rendelkezésre. A jegy szülöttének szüksége van arra, hogy tudja: mindig tökéletes képet mutat magáról a világ felé. A világítás legyen erős és közvetlen, de sose durva. A falakba és mennyezetbe süllyesztett halogén spotlámpák illenek leginkább a helyiségbe.
Végezetül ne feledkezzünk meg a legfontosabb „trónszékről”, a toalettről. Stílusa illeszkedjen a szoba többi részéhez, de a dúsan párnázott ülőke is alapvető fontosságú. A lakás ezen, sokak által elfelejtett szeglete az Oroszlán számára további kényelmi célokat szolgál.
Hobbiszoba
Megfelelő körülmények és elegendő hely birtokában az Oroszlán háztartásának hobbiszobája minden bizonnyal egy szolárium. Azon pár hónap alatt, amikor a hőmérő higanyszála magasra szökik, gyakran megtalálhatjuk őket tengerparton, parkokban, kertekben és más nyilvános helyen, amint a drága UV-sugarak utolsó cseppjeit is magukba szívják. Csodálatos megoldást nyújt az Oroszlán számára egy beltéri helyiség, ahová, a dicsőséges pillanatokra készülve, az év minden szakában elvonulhat bőrszínét aranyozni
Amennyiben a lehetőségek megengedik, jól jönne egy szauna, tornaterem, sőt még egy uszoda is. Az Oroszlánok nem vonzódnak különösen a sportokhoz, de megjelenésükkel kapcsolatos büszkeségük valószínűleg testmozgásra sarkallja őket. Szerényebb keretek között már az is nagyszerű megoldást nyújt, ha ki lehet szorítani egy kis helyet egy függőleges vagy vízszintes napágynak. Csupán azzal, hogy érzi bőrén a nap sugarait, az Oroszlán mindig jobb lelkiállapotba kerül. Függetlenül természetes bőrszínétől, egy kis napfény mindig egészséges kisugárzást jelent számára.
Jellemzők
Előnyös: nagylelkű, nemes szívű, lovagias, kreatív, átfogó, őszinte, drámai
Kevésbé előnyös: nagyképű, sznob, öntelt, elkényeztetett, robbanékony, modoros, feltűnősködő
Analógiák
Szimbólum: az oroszlán
Uralkodó bolygója: a Nap
A hét napja: vasárnap
Szerencsés színek: a napfény színei, sárga, arany, narancs
Szerencseszám: egy
Születési kövek: gyémánt és borostyán
Fémek: arany
Növények: napraforgó, körömvirág, vérehulló fecskefű, ciklámen, rozmaring és minden nagy virágú kúszónövény
Fák: minden citrusféle, különösen narancs, babér, olajfa és minden pálmaféle
Területek: Franciaország, Olaszország, Macedónia, Madagaszkár, Románia, Szicília és Zanzibár
Városok: Bath, Bristol, Bombay, Chicago, Los Angeles, Madrid, Philadelphia és Róma
Legjobb partner: Kos, Nyilas és bizonyos esetekben a Halak
Legrosszabb partner: Bika, Skorpió és gyakran a Vízöntő
Művészet és díszítés
Az Oroszlánok általában szeretik a művészeteket. Néhány kiemelt helyre tett kép feltűnő fókuszpontot hozhat létre. A jegy szülötte szereti, ha az ízlését jellemző műtárgy határozott és jól látható helyen van, lehetőleg ahol ez stílusban megfelelő – antik aranyozott keretben, amely más aranytémák kiemeléséül is szolgálhat. A tükrök tökéletes díszítőelemek, segítségükkel az Oroszlánok rendszeresen mustrálhatják magukat. Izgalmas dekorációs téma lehet a Nap-motívum.
Virágok és növények
Nem minden Oroszlán jó kertész, ezért az élő növényekkel szemben sokan kedvelik a mű- vagy szárított virágokat. Szép Oroszlán-virág a ciklámen, de ügyelni kell arra, hogy öntözésük alulról történjen. Ha felülről locsoljuk a növényt, akkor virágai könnyen elrohadnak. Egy másik, az Oroszlán számára megfelelően igénytelen növény a gerbera vagy afrikai margaréta. Ez a növény nagy, sárga, vörös, rózsaszín vagy narancsszínben pompázik, és minimális törődést igényel.
Kombináció más jegyekkel
Kos
Mindketten tűz jegyek, így amikor az ízlés és lakberendezés területén fellépő nézeteltérés kerül napirendre, egyikük sem fogja vissza magát. Szerencsére nincs közöttük gyakori vita. Mind a két jegy kedveli a tűz színeit.
Bika
A Bika és az Oroszlán fix jegyek, így meglehetősen csökönyösek. Homlokegyenest eltérő nézeteik vannak, és így vitájuk, kellő óvatosság híján, a „hajthatatlanság” és az „elsöprő erő” közti harccá válhat. Csak egy megfelelően lazára fűzött kapcsolat hozhat megoldást.
Ikrek
Jó párosítás, miután számos közös dekorációs és lakberendezési elvet vallanak. Kompromisszumokra azonban szükség lesz, mert az Ikrek könnyen belefárad abba, hogy az Oroszlánnak mindig igaza van, az Oroszlánt pedig bosszantja az Ikrek nyilvánvaló tiszteletlensége.
Rák
A Rák stílusa kicsit visszafogottabb, szolidabb, és eléggé hagyományos az Oroszlánéhoz képest. Amikor azonban az Oroszlán javaslatai vannak napirenden, a Rák hajlandó az „anyósülést” választani. Mindketten szeretik a gyerekeket és az állatokat.
Más Oroszlánnal
Költöztessünk össze két Oroszlánt, és az eredmény egy olyan ház lesz, amit mindenki észrevesz. A pazar, fényűző és grandiózus fogalmak valószínűleg nem fejezik ki eléggé a látványt. Vigyázni kell, nehogy a hivalkodás és a beképzeltség is feliratkozzon a jelzők közé.
Szűz
Az Oroszlán szeret mindent, ami csillog és nagyszabású. A Szűz szeret mindent, ami minimalista, szelíd és enyhe. Kompromisszum köthető, ha minimalista megközelítésben csak csúcsminőségű anyagokat használnak úgy, hogy közben mindketten ügyelnek a költségekre is.
Mérleg
A Mérleg sokszor döntésképtelen, és túlzottan a partnerére koncentrál. Az Oroszlánok magabiztosak, tudják, hogy mindent helyesen csinálnak, és szeretik, ha ők parancsolhatnak. Ebben az esetben az Oroszlán hozza meg a stílust érintő döntéseket, a Mérleg pedig boldog, hogy ebben együttműködhet. Csodásan hangzik, nemde?
Skorpió
Lehetnek nézeteltérések. Az Oroszlán mindennél jobban szeret feltűnni, a Skorpióval pedig ennél rosszabb dolog nem történhet. Az ilyen párosítás csak akkor működhet, ha az Oroszlán minden figyelmet és dicsőítést magára vállal, miközben a Skorpió észrevétlenül tevékenykedhet.
Nyilas
Jó párosítás. Az Oroszlán és a Nyilas is tűz jegy, így hasonló véleményük és nézőpontjuk van a színekkel és a stílussal kapcsolatban. Mindkettejükhöz jól illik a nyugodt, vidéki életstílus. Amikor a Nyilas nem ért egyet az Oroszlán lakberendezési döntéseivel, nem tartja vissza magát.
Bak
Az Oroszlán kicsit unalmasnak tartja a Bakot, mert az túl konzervatív és tradicionális. A tompa és lágy színeket kedveli, ami átok az Oroszlán számára. Közös nevezőre a minőség kérdésében juthatnak, amit mindketten nagyra becsülnek.
Vízöntő
Az Oroszlán és a Vízöntő feszültségekkel teli párosítás, különösen, ha ellentétes nemű személyekről van szó. Az Oroszlán, aki szereti, ha stílusa szokatlan és kirívó, most olyan emberrel találkozik, aki ebben sokkal jobb, és bosszantó módon még csak nem is erőlködik, hogy ezt elérje.
Halak
A Halak álmodozó és könnyed jellem, de az élet kissé hideg, ha csak saját magára támaszkodhat. Nagyon jót tesz neki az Oroszlán melegsége, amely a felszínre sodorja és bátorítja saját kreatív ötleteit.