A szék mellett: Dr. Csiszár Róbert
„A fogászati problémák végigkísérik életünket, és felmerülő kérdéseinkre sokszor nem kapunk választ.”
Tisztelt Doktor Úr!
A nyár folyamán fogmosás közben állandóan vérzett az ínyem. Most végre eljutottam fogorvoshoz, aki röntgenképet készített a fogsoromról, amiből kitűnt, hogy nagyon sorvadt az ínyem. Azt jósolta a doktornő, hogy 10-15 éven belül ki fognak hullani a fogaim, amelyek amúgy egészségesek (30 éves vagyok).
Állítása szerint a folyamat csak lassítható. A kérdésem az, hogy ténylegesen semmit nem lehet tenni a fogínysorvadás ellen? Nincsen valamilyen táplálékkiegészítő, melynek segítségével megállítható ez a folyamat, esetleg visszafordítható? Válaszát előre is köszönöm!
D. Zsolt
Kedves Zsolt!
Elég komplex kérdést vetett fel, és röviden nem is tudok válaszolni rá. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek jó válaszok, hanem hogy minden betegség más háttérre épül, és sokszor nem helyi folyamatokról van szó, hanem belső, egyéb folyamatok szájüregi megjelenéséről.
Az ínyszélgyulladás egyik faktora a lepedékben felszaporodó baktérium-antigénekkel szemben történő túlérzékenységi reakció és az ezt követő gyulladás. Az ínygyulladás az íny reakciója – és elsősorban védekező reakciója – a baktériumok ellen. A fiatalkori ínygyulladás – amely elsősorban a 14–18 éves korosztályt jellemzi – felnőttkorban krónikus ínygyulladásba, a fogágy gyulladásába megy át. Ehhez gyakran fogkőképződés is társul. Az ínygyulladás kezdete lassú, az íny ilyenkor még fájdalmatlan. Fogmosáskor és evéskor vérzik. A gyulladás mindig az ínyszélre korlátozódik, a fogak közötti papillák vérbők, duzzadtak és a fogak felszínétől elemelhetőek. Ez elősegíti a lepedék mélyebb megtapadását, és tovább fokozza a helyi folyamat önfenntartó, gyulladásos jellegét. Az ínygyulladás hátterében a lepedéken kívül a szervezet ellenálló képességének csökkenése, C-vitamin-hiány, terhesség, vérképzőrendszeri betegségek, vérkeringési elégtelenségek, cukorbetegség húzódhatnak meg. Mindenféleképpen szükség van egy labor- és vérképvizsgálatra.
Az ínyfolyamatok, az egyes belső szervi energetikai kapcsolatok következtében – az akupunktúrás csatornák szájüregi kapcsolatai, vetületei révén – belső szervi folyamatok gyengülését, illetve túlműködését is jelenthetik. A frontfogak területén jelentkező helyi ínygyulladásos folyamatok hátterében lehetnek például kezdődő vesefolyamatok, nőknél menstruációs rendellenességek, ugyanis ezek a területek a vese-húgyhólyag-genitális rendszert befolyásoló csatornahálózathoz tartoznak. Az egész szájüregben, mindenütt jelentkező ínygyulladás hátterében gyakran a gyomor-lép-hasnyálmirigy csatornarendszer áll, a keleti belgyógyászatban ismert „gyenge lép” tünettannal, melynek leggyakoribb oka a túl sok savas jellegű élelmiszer fogyasztása (fehér kenyér, szénsavas üdítőitalok, túl sok hús, édességek stb.). Gyakran az amalgámtömések higanyoldódása, elektrolízise van a háttérben, mint gyulladást fenntartó tényező.

Az akupunktúrás csatornák vetületei a szájüregben
A terápiában elsődleges fontosságú a tökéletes szájhigiéné és a lepedék rendszeres, valamint a fogkövek időszakos eltávolítása. A hagyományos gyulladáscsökkentő készítményeken kívül egyéb lehetőségek is vannak, így pl: biorezonancia, elektromágnes-terápia, helyi lézerbesugárzás, lézerakupunktúra, gyógynövény alapú ecsetelő-, szájöblítő, szájnyálkahártya-kezelő szerek, homeopátiás gyógyszerek, illetve vitaminkészítményekkel, a táplálkozás átalakításával és ún. „jang” jellegű élelmiszerek fogyasztásával a szájüregi pH-érték savas jellegének csökkentése stb. Tehát mindenképpen egy áttekintő vizsgálatra és komplex kezelésre van szükség.
Üdvözlettel, jó egészséget kíván: